Tolnai Népújság, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-08 / 132. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. JÚNIUS 8., HÉTFŐ HÍREK Gyereknap volt a bölcsődében PAKS Gyermeknapot tartottak nemrégiben a Bóbita Bölcső­dében. A gyerekek és testvé­reik felhőtlen kikapcsolódásá­ról ugrálóvárral, arcfestéssel és kézműves foglalkozással gondoskodtak. Péter Dániel, az OTP paksi fiókjának veze­tője elmondta, hogy önkéntes programjuk révén pénzintéze­tük is csatlakozott a rendez­vényhez, és az anyagi támoga­táson túl változatos feladatok­kal és ajándékokkal készültek a kicsik számára. H. E. Vízvezeték is lesz Vácikéban PAKS Ivóvíz- és szennyvízháló­zat kiépítését tervezi a város önkormányzata a Vácika te­rületén. Az elkerülő út és a te­niszpálya környékén található, nemrég nevet kapott területen már ma is többen élnek életvi­telszerűen, míg korábban hét­végi házak, hobbitelkek voltak itt. Most száz százalékos ön- kormányzati finanszírozásban közműfejlesztésre kerül sor, a beruházás értéke megközelíti a 193 millió forintot. A gerinc­vezetékek fektetése forgalom- korlátozással, részleges útle­zárással jár majd az október végéig tartó munkálatok so­rán. A beruházásról a lakos­ságjúnius 9-én fórumon tájé­kozódhat. V. T. Húszmillióból lehetne felújítani TOLNA Pályázatot nyújt be az önkormányzat járda- és útfel­újítások támogatására. Maxi­málisan 15 millió forint igényel­hető, 75 százalékos támoga­tás mellett a városnak a támo­gatási összeghez 5 millió forint saját erőt kell biztosítania. Ap- pelshoffer Ágnes polgármester a testületi ülésen azt mondta, hogy ha sikerül elnyerni a tá­mogatást, akkor elsődlegesen járdaépítésre vonatkozó, ré­gebb óta bejelentett, indokolt lakossági igényeket szeretné­nek kielégíteni. S. K. Még magát is függőnek tartja Zacher Gábor A kis „szisszenessel” kezdődik minden A Pécsi Kulturális Központban tartott előadást Dr. Zacher Gá­bor toxikológus szakorvos a múlt héten. A „Mindennapi füg­gőségeink” címet viselő esemé­nyen nem csak a közismert füg­gőségek kerültek terítékre, ha­nem sok olyan szenvedély is, amire talán nem is gondolnánk. Az előadás után beszélgettünk a doktorral. Szakács Miklós miklos.szakacs@partner.mediaworks.hu- A közönség előtt beszélt az úgy­nevezett munkaalkoholizmusról, vagy munkafüggőségről. Amikor az imént kilépett a teremből, rög­tön a munkahelyével beszélt. Az ön esetében nem áll fönn a mun­kaalkoholizmus veszélye?- Nem áll fönn a veszélye, mi­vel én munkaalkoholista vagyok- árulta el széles mosoly kísére­tében Dr. Zacher Gábor! -Viszont legalább elismerem.- Az ön szakmájában nem nagy a kiégés veszélye?- Nekem a munkám a hobbim. Ez egy szerencsés ötvözetnek tű­nik, de visszaüt. Minden szombat és vasárnap reggel ott vagyok az osztályon, levizitelek. Amió­ta osztályvezető vagyok, ez va­lahogy beivódott mindennapja­imba. Ezért jó, ha külföldre me­gyek nyaralni, akkor ugyanis ki van kapcsolva a telefonom.- Amikor a függőségről beszé­lünk, a legtöbben az alkoholra, drogokra gondolnak. Mint aho­gyan rávilágított az előadása so­rán is, ez csak a felszín. Tényleg ennyire sok minden van benne a „kalapban”?- Abszolút! Ezek sztereotípi­ák. Mondok egy példát: bélyeg- gyűjtő függőség. A bélyeggyűj­tés nem az a klasszikus „kiállók az erkélyre és üvöltözök” című történet. Képzeljünk el valakit, aki munka után hazamegy, kö­szön a családnak, behúzódik a szobájába, előveszi a bélyegeket, ragasztgat. Este leteszi a gyűjte­ményt, lefekszik. Aztán ez jön másnap, az azt követőn is, és így tovább. Ez a bélyeggyűjtő ebben a szűk mezsgyében éli le az éle­tét. Elszalad mellette a világ, bár A sürgősségi, ahol lehet dolgozni A dizájnerdrogokról egyre töb­bet hallani, sokkal veszélye­sebbek lehetnek más. ismert szereknél. Kíváncsiak voltunk, hogy az ilyen új szerek kap­csán mennyire jellemző az or­szágban lévő sürgősségi ellá­tó helyek közti kapcsolattar­tás, milyen gyorsan terjednek a hírek?- Ez tök mindegy - vágta rá Za­cher Gábor. - Amikor behozzák a gyereket, nem mindegy, hogy mit vett be? Nem azt kezelem amit lenyelt, hanem azt, ami­lyen tüneteket produkál. Zacher elmondta, fontosnak tar­taná az egységes képzést a sür­gősségi ellátásban. A pesti és a szegedi egyetem már elfoga­dott egy képzési modellt. Deb­recen is hajlik rá, de Pécs kilóg a sorból.- A sürgősségi ellátás nem olyan, mint más orvosi terület - magyarázta a doktor. - Itt nem egy piramis van. aminek a te­tején ott az alfahím. élet és ha­lál ura. Itt a kollegáknak együtt kell dolgozniuk, egymást se­gítve. Itt jön képbe a paraszol­vencia. a hálapénz. Ennek a ki­lencven százaléka a szakma négy-öt százalékánál köt ki, az „alfahímnér. Érdekében áll megváltoztatni a rendszert? Ezért jó a sürgősségi: itt nin­csen jatt. Lehet dolgozni. lejtjük, hogy mi pontosan ilyenek voltunk régen. Csak az már ugye elmúlt.- Létezik preventív függőség?- Mondjuk egy alkoholista rá­döbben a függőségére, leteszi a piát, belenéz a tükörbe, és nem tetszik neki amit lát. Elkezd edze­ni, és egy idő után edzésfüggővé válik. Ez egy pozitív kimenetel, de a praxisomat végiggondolva törnöm kell a fejemet, hogy egy­két ilyen példa eszembe jusson.- Magyarországon ma nyolc- százezer alkoholista van, ez nem hangzik jól. Mikor számít valaki alkoholistának?-Egy „laikusnak” az a csap­da ebben, hogy az alkoholizmus nem azt jelenti, hogy én napon­ta megiszom tíz sört és három páleszt. Hanem mondjuk a há­rom sör, a három szisszenés es­ténként beleívódott az életembe. Attól lehet, hogy be sem rúgtam, de ez a mindennapi rutin részé­vé válik, és máris kialakul egy függőség.- Rengeteget dolgozik, ügyel, mellette sokat szerepel is. Emel­lett eljönni egy vidéki előadásra kikapcsolja, vagy púp a hátán?- Szeretek autót vezetni. Jó au­tóm van, szeretek benne ülni. úgy gondolja, hogy minden tök jó, csakhogy közben ez egy pato­lógiás állapot.- Sokszor hangoztatja, hogy a megelőzésben hatalmas szerepe van a családnak, a nevelésnek. Valóban ott dőlhet el minden?- Inkább azt mondom, a meg­előzés kulcsa nagyrészt a kom­munikációban rejlik. A kommu­nikáció a megismerésről szól. Ha valakit megismerek, akkor kialakul a bizalom, márpedig ha bízok benne, akkor elhiszem amit mond. Nem ilyen egysze­rű, de a lényege ennyi. Sokszor úgy nézünk a fiatalokra, hogy a buli az egyenlő a piával, a drog­gal és szexszel. Azt viszont elfe­Most beülök a vo­lán mögé, bő két óra alatt hazaé­rek, közben Mari­lyn Mansont hall­gatok. Az egy jó pipatömésnyi idő. Egy jó nap a sok kö­zül. Szeretek oktat­ni, szeretek infor­mációt átadni. Mint mondtam, a kommu­nikáció nagyon fon­tos dolog! Uj típusú közigazgatás szeptembertől Bátaszéken BÁTSZÉK Tolna megyében jelen­leg öt kormányablak fogad­ja a megye lakóit, és a közeljö­vőben már Bátaszék és környé­ke is bekapcsolódhat az új típu­sú közigazgatás vérkeringésé­be, ugyanis szeptembertől in­tegrált ügyfélszolgálati iroda, azaz kormányablak áll az ügy­felek rendelkezésére. A Bátaszé- ki Kormányablakot a Szabadság utca 4. alatt található okmány­iroda épületében alakítják ki, ezért június 10-től szeptembe­rig az ügyfélfogadás szünetel. Az ügyfelek ügyeiket rész­ben Szekszárdon, részben Bá­taszéken, új helyen intézhetik. A kérelemre történő ügyek in­tézése céljából az ügyfeleket a Szekszárdi lárási Hivatal Ok­mányirodája a Bezerédj utca 1. alatt (nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 8.00-16.30, pén­teken 8.00-14.00), valamint a Szekszárdi Kormányablak az Augusz u. 7. alatt (nyitva: hét­főn 7.00-17.00, keddtől pénte­kig 8.00-tól 18.00-ig) várja. Többször is válto­zik az ügyintézés rendje a városban Az elkészült okmányok ki­adása a Szekszárdi Kormány­ablakban történik. A hivatalból indult eljárások tekintetében a bátaszéki ügyintézők a Szek­szárdi Okmányirodában áll­nak az ügyfelek rendelkezés­re. A Gyámügyi Osztály (gyám­ügyekben) és a Hatósági Osztály (szociális ügyekben) ügyfélfo­gadási rendje is megváltozik: június 15-től Bátaszéken a pol­gármesteri hivatal házasságkö­tő termében várják az ügyfele­ket, gyám és szociális ügyek­ben hétfőn 8-ló:00-ig, kedden 8-12:00-ig, szerdán: 8-16:00-ig, csütörtökön 8-12:00-ig, pénte­ken 8-12:00-ig. Az ügysegéd hétfőn 8-tól 16:00-ig, szerdán 8-ló:00-ig, pénteken 8-12:00-ig várja az ügyfeleket. Július 2-től Bátaszéken új épületben, a Kossuth utca 32. alatt a gyám- és szociális ügyeket hétfőn 8-16:00, ked­den 8-12:00, szerdán: 8-16:00, csütörtökön 8-12:00, pénteken 8-12:00 között lehet intézni. Az ügysegéd fogadóórája hét­fő: 8-16:00, szerda: 8-16:00, péntek: 8-12:00. Gy. M. A virág sosem megy ki a divatból, a telefon, a tablet és ezek tartozékai egyre népszerűbbek Ma már nem a könyv a tuti ballagási ajándék TOLNA Okostelefon és egyéb mű­szaki cikkek, ékszer, pénz. Na és persze virág. A megkérdezettek többsége ezek mellett tette le a voksát, amikor a ballagási aján­dékról kérdeztük. Jövő héten leszpek az általá­nos iskolai ballagások, így is­mét aktuálissá vált a „mivel lep­jük meg a végzősöket?” kérdés. Nagy változás nincs a korábbi évekhez képest: a könyv és toll ma már „nem divat”, a plüssök és virágok még tartják a frontot, akárcsak az ékszerek, de főként a telefonok, notebookok, lapto­pok és ezek tartozékai a népsze­rűek. Akik szeretnének biztosra menni, inkább pénzt adnak (ezt akár virágcsokorba kötve is), hi­Biztosítás mobilra Valószínűleg a legtöbb gye­rek örül, ha új telefont kap ballagásra, és inkább csak a szülők aggódnak, hogy med­dig bírja majd a méregdrága készülék. Érdemes vásárlás­kor rákérdezni, köthető-e, és ha igen, mennyiért biztosítás a mobilra, és az milyen kár­eseményekre terjed ki. A biz­tosítás előnye, hogy ha példá­ul betörik a telefon képernyő­je, kisebb összeg befizetése mellett új telefonra cserélik a rosszat. A biztosítás felté­telei szolgáltatónként termé­szetesen eltérőek lehetnek. Itt a ballagási szezon, sokan készülnek a diákok búcsúztatására Ékszergarancia Fontos változás történt a kö­zelmúltban a garancia terén, már ami az ékszereket illeti. Az ékszerüzleteknek ugyanis legalább 10 ezer forintos ne­mesfém- (például arany) vá­sárlás esetén 1 év garanci­át kell vállalniuk az esetle­ges problémákra. Ha példá­ul elszakad a nyaklánc, vagy kiesik a kő a gyűrűből, és az nem a nem megfelelő hasz­nálat miatt következik be, akkor a boltnak térítésmen­tesen kell a javítania. Erről egyébként tájékoztatót is kell adniuk vásárláskor. szén azt arra költi majd az ünne­pelt, amire szeretné, vagy amire szüksége van. Sokan vélik úgy, hogy az álta­lános iskola elvégzése nem kü­lönösebben nagy teljesítmény, ezért komolyabb „jutalom” sem jár érte. Akik ezt a nézetet oszt­ják, sokkal inkább az együtt töl­tött 8 év emlékére készítenek speciális ajándékot, így például egyedi bögrét, pólót, fotókönyvet az osztálytársakkal készített kö­zös képekből. Akadnak olyanok is, akik még ezt is túlzásnak tartják, és csak egy közös ebéddel, tortá­val, illetve a rokonok, barátok meghívásával kedveskednek a gyerekeknek. t > » l

Next

/
Oldalképek
Tartalom