Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-02 / 102. szám
14 HÉTVÉGE 2015. MÁJUS 2., SZOMBAT Május elsejét ünnepelték megyeszerte népszokás A májusfaállítás a természet újjászületését jelképezi, lánynak, közösségnek is szólhat i * ns 1 » m mmrmmmmmi w*™ — — »« Szekszárdon a Prométheusz parkban tegnap délelőtt tánc- és sportcsoportok váltották egymás a színpadon. Akadt, aki előkelő helyről nézte műsort Dombóváron májusfát is állítottak a majális részeként TOLNA MEGYE Reggeltől estig tartó forgataggal, színpadi műsorokkal, vidámparkkal, bazárral ünnepelték a megye több pontján május elsejét. Szekszárdon, a délelőtt folyamán a helyi tánc és sportcsoportok váltották egymást a Prométheusz parkban felállított a szabadtéri színpadon, este pedig koncertek várták az érdeklődőket. Pakson a hagyományokhoz híven, az Ürgemezőn, illetve az ASE sporttelepén voltak sport és kulturális programok, Dombóváron pedig valamennyi korosztályt megcélozták a kínálattal. Volt bábelőadás, később nótaműsor, de skander és gyorsasági hot-dog evő verseny is. Az ünnep eredete egyébként 1890. május elsejére nyúlik vissza,1 amikor az amerikai munkások sikeres országos felvonulást szerveztek a nyolcórás munkaidő bevezetéséért. Az európai kontinensre 1904- ben terjedt át az ünnep, és a XX. század soránjiemzeti ünneppé nőtte ki magát. Május első napjához kapcsolódnak más eredetű szokások is, ilyen a természet újjászületését jelképező májusfaállítás. Nemcsak a kiszemelt lánynak állítanak májusfát, gyakran a közösségnek is van egy közös fája, amelyet majd vidám ünnepség keretében „táncolnak ki”. Bátaszéken például, ahol mára időzítették a majálist, a városi májusfaállítással kezdődnek a programok. ■ H. E. Igazi „férfias” dolgokat is ki lehetett próbálni A legifjabbak is remekül mulattak a szabadtéri programokon AZ OLVASÓ KÉRDEZ PROGRAMOK Rovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdésekre keressük a választ, amelyeket személyesen nem tettek volna fel. Forduljanak bizalommal Mauthner Ilonához, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. Elérhetnek minket az ilona.ma- uthner@partner.mediaworks. hu e-mail címen, munkaidőben hívhatnak a 0630/650-3020-as számon, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. leiige: Az olvasó kérdez. Olvasónk édesapja telefonált, aki elmondta egy bonyhádi cégnél dolgozik a lánya, aki 25 éves, munkájaszerintkábeleketkötösz- sze, egy autógyár leányvállalatánál. A szakmája esztergályos, de segédmunkásként van szerződése, és eszerint is kapja a fizetését. Kérdése, nem kellene-e figyelembe venni a lánya szakmai végzettségét is? A Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya az alábbi választ adta: A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló kormányrendelet szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege a teljes munkaidő teljesítése esetén 2015. január 1-jé- től havibér alkalmazása esetén 105 000 forint, hetibér alkalmazása esetén 24 160 forint, napibér alkalmazása esetén 4830 forint, órabér alkalmazása esetén 604 forint. A rendelet a meghatározottaktól eltérően a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén havibér alkalmazása esetén 122 000 forint, hetibér alkalmazása esetén 28 080 forint, napibér alkalmazása esetén 5620 forint, órabér alkalmazása esetén 702 forint. jogszabály a kérdésben szereplő munkakör esetében nem ír elő szükséges képesítést, így a munkáltató által elvártak az irányadók. A garantált bérminimum megállapíthatóságának két feltétele van: egyrészt, hogy a munkakörre legyen előírt vagy elvárt középfokú iskolai végzettség vagy szakképzettség, másrészt pedig, hogy az e munkakört ellátó munkavállaló rendelkezzen is az általa ellátott munkakörre előírt középfokú iskolai végzettséggel, vagy szakképzettséggel. A tájékoztatás, felvilágosítás a kormányhivatalok szakmai álláspontját tükrözi, amely egy esetleges jogvita esetén az eljáró bíróságot nem köti. DUNAFÖLDVÁR Sokan már az új kerékpárúton érkeztek gyalogosan vagy két keréken a Kis-Dunához, ahol - a régi hagyományokat újraélesztve- a városi majálist rendezték. Az új terület talán kicsit szűkösebb, de az adottságait beépítették a programokba: volt csónakázási lehetőség, lehetett a fák között íjászkod- ni, és erdei akadálypályán kalandozni. Akitől nem idegen a konyhaművészet, próbára tehette magát több fronton is, hiszen ha majális, akkor tárcsás és grilléttelek versenye, és néhány éve már spenóttal készült ételeké is. Utóbbi a Vöröskereszt kezdeményezése. S ha már arra ösztökélték a majálisozókat, a tagok maguk is készítettek spenótos ételeket, amelyek - mint a helyszíni vizsgálat, azaz a beható kóstolgatás is'alátámasztja - igazán kitűnőek. A rétes tölteléke - mint Koskainé Marika- elmondta, fagyasztott, vagy friss, darált spenótból, fokhagymaporból készült, de kínáltak spenóttal töltött piskótát és palacsintát is. Horváth Spenótból is készülhet igazán isteni étel A szervezők csapata húst sütött Zsolt polgármester nem ebben, hanem a hússütésben jeleskedett a Dunaföldvári Sárga Pincés Gödör Egyesület tagjaként. Ők is, mint a többi főzőversenyen nevező csapat, több tucatnyian piknikeztek együtt. A versenyt egyébként a grillételek mezőnyében Zá- dori lózsef nyerte tarjával, a másik kategóriában pedig Magyar lános lett az első spenótos spagettivel. ■ V. T. SZOMBAT MOZI szekszárd: Argó 2 (magyar akció-vígjáték), 15,17 és 19 óra. VÁROSI MAJÁLIS ÉS EGÉSZSÉGNAP bátaszék Városi májusfaállítás a Szent István téren, 15.30. Utána kulturális programok, a piactéri szabadtéri színpadon, fellépők: Bátaszéki Ifjúsági Fúvószenekar, Felvidék Néptánc Együttes, Heimat Német Nemzetiségi Tánccsoport, Best Street Team, Bátaszéki Ma- zsorettek, Gemenc TáncSport Egyesület - Szekszárd. Csep- regi Éva koncertje, 18 óra. Szabadtéri bál a Karaván zenekarral 20 órától. Eső esetén a művelődési házban tartják meg a programokat. GONDOLKODJ EGÉSZSÉGESEN! 15.30-tól előadások a művelődési ház zöld termében, közben Micskyné Weinhardt Ilona biorezonancia vizsgálatot végez, illetve ingyenes egészségügyi mérések a piactéren. Eső esetén az egészségnap programjai a Kossuth utcai óvoda épületében lesznek. JÓTÉKONYSÁGI FUTÁS A MENTŐÁLLOMÁSÉRT bonyhád A versenyközpont a Mentőállomásnál lesz, itt lehet benevezni 7-től 9.30-ig a kettő, öt, tíz, illetve huszonegy kilométeres táv megtételére. A legrövidebb távra családok és babakocsisok nevezését várják. A nevezési díjak a távokkal együtt emelkednek: 700, 1050, 1150, valamint 1300 forint. A futás miatt a város több utcájában szakaszonként útlezárásra kell számítani a délelőtt folyamán. Az autósokat arra figyelmeztetik, hogy 7-13 óráig érdemes elkerülni a Perczel Mór, az Erkel Ferenc, a Mátyás király, a dr. Hegedűs Ádám, a dr. Kolta László, a Kossuth Lajos utcákat, a Béke teret, illetve a majosi ösz- szekötő utat és Majoson a központig terjedő településrészt. A szervezők kérik, ügyeljen mindenki a futók biztonságára! VASÁRNAP MOZI szekszárd: Argó 2 (magyar akció-vígjáték), 15,17 és 19 óra. FIZESSEN ELŐ ATOLNAI NEPUJSAÍ Telefon: 74/511-503 .4 hír velünk jár! j «