Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-05-10 / 17. szám

2015. MÁJUS 10., VASÁRNAP 8 INTERJÚ fa Nándor Ismét sikeresen megkerülte a Földet a magyar hajós. Száztíz nap és 36 ezer kilométer után is csak eredményesen jó megérkezni. Profi csapatokkal szemben is megállta a helyét a Spirit of Hungary. „ERŐSEBBNEK ERZEM MAGAM” Fa Nándor azt mondja, csak akkor jó egy világkörüli verseny után hazaérni, ha teljesíti azt, amit eltervezett, egészségesen köt ki és visz- szahozza a hajót épségben. A legnagyobb elismerés az volt a számára, hogy világ- klasszis vitorlázók azt mond­ták neki: csak az ő tapasz­talata miatt voltak képesek befejezni a versenyt. Fábos Erika- Milyen érzés hazatérni ilyen­kor: megkönnyebbült, boldog vagy csak nagyon fáradt most?- így boldogság, hogy ered­ményesek voltunk, teljesítettem a célomat, egészségben tudtunk megérkezni és visszahoztam a hajót.- Száztíz nap hánykolódás után sok idő, amíg megszokja az em­ber, hogy talaj van a lába alatt?- Amikor az első' épületbe bementem a kikötőben, olyan volt, mintha rám akarna dőlni, de nem tartott sokáig. Talán ha fél napig volt rossz érzés, aztán megszoktam., hogy talaj van a lábam alatt.- De meddig viseli el?- Nem sokáig, az a fajta bel­ső késztetés, ami bennem van, nem engedi, hogy hetekig pi- hengessek. Egy óra alvás után másnap már újra a hajóval fog­lalkoztam.- Azt hittem, elnyalt egy fagyit, megölelt valakit...- Igen, ez evidens, az ölelés is és a fagyi is, de az eufóriát azért megelőzik a praktikus dolgok, amikor biztonságban kiköt az ember. Ki kell pakolni a hajóból, rendbe kell tenni dolgokat.- Emlékszik azért olyan idő­szakra az életében, hogy nyug­ton volt?- 1992-ben, és úgy fél évig tartott.- Mindig ilyen volt? Gyerek­korában is a legmagasabb fára akart felmászni, vagy a sikerek hozták ki ezt a bizonyítási vá­gyat?- Mindig is érdekel minden szélsőséges és nem hétköznapi igénybevétel. Előbb csak egy deszkával a csónakázótavon, később az első hajókkal, aztán fejlődtem és rengeteg munkával egyre magasabb szintre léptem.- Most pedig már negyedszer kerülte meg a Földet. Nagyon más volt, mint először?- Nagyon. A jelenlegi digitális technikával a vitorlás hajók az űrtechnológia szintjére fejleszt­hetők. Az akkori és a mostani vitorlást alig lehet összehason­lítani. Persze mindig a legutol­só tűnik a legnagyobb teljesít­ménynek. Most, indulás előtt a célba érés volt magammal szem­ben az elvárás, és őszintén szól­va nem gondoltam, hogy ezért ilyen keményen meg kell majd küzdenünk. Ezért is esett na­gyon jól Alex Thomsonnak, a fa­voritnak tartott Hugo Boss kor­mányosának dicsérete, misze­„Számunkra nem az a stressz, ha csapkodnak a hullámok és fúj a szél, inkább az, amikor kifutunk a szélből” rint ilyen körülmények között a többi kormányos nem lett volna képes erre a teljesítményre. Azt hiszem, ez így is van.- Az, hogy rutin, 62 évesen is értelmezhetetlen?- Aki a vízen bármit rutin­ként kezel, nagy csalódások érhetik, a természet mély isme­rete nélkül nem lehet vitorláz­ni, mert a természet azonnal megmutatja az erejét. Egy ilyen helyzetben az ember az elsőtől az utolsó pillanatig szolgája a hajónak. Aki erre másként gon­dol, az életével játszik.- Szóval ez nem egy kaland, ahogy sokan gondolnak rá.- Nem, egy ilyen verseny kő­kemény küzdelem. Persze lé­teznek kalandorok is, akik úgy mennek bele ezekbe a helyze­tekbe, hogy fogalmuk sincs, mire vállalkoznak. Őket nem szabad egy lapon említeni azok­kal a megfontolt vállalkozók­kal, akik felelős döntések után vágnak neki az embert próbáló teljesítményeknek. Aki nem elő­ször vág bele, sosem bízza a vak véletlenre a sorsát.- Mint egy másik sportteljesít­ményre, vagy hogyan lehet 110 napra felkészülni?- Azt szoktam mondani erre, hogy mindenkinek az életműve a felkészülés erre. Fizikailag persze valamennyire lehet és az eszközökre is oda lehet figyelni, de szellemileg, lelkileg lehetet­len módszeresen készülni, ab­ban vannak benne az évtizedek.- Víz közelében született, vagy a víz hogyan és mikor lett ilyen fontos Önnek?- Nem, gyerekkoromban csak az árokban láttam vizet. Spor­tolni akartam és kenuzni kezd­tem, de nem találtam benne ma­gamat és elég sikert sem ahhoz, U\ -ív hogy ne adjam fel. A vitorlázás úgy indult, hogy a hobbim lesz, mert nem akartam elszakadni a víztől. Ahogy ráéreztem az ízére, szinte azonnal lenyű­gözött, hogy a természet erőit uralhatom általa. Azóta nem is akartam mást, mint ezt. Minél többet megtudni és megérteni abból, hogyan lehet olyan hajót építeni, amivel a legtökéleteseb­ben lehet együttműködni a ter­mészettel, miközben legyőzhe­tem a saját teljesítőképességem határait is.- Egyszer azt mondta, minden ehhez fogható küzdelem hatal­mas lehetőség az önismeretre. Ezek szerint ön már elég jól is­meri saját magát.- Az önismereti próbálkozás egy végtelen folyamat. Nem úgy van, mint egy szoftver, vagy egy adathalmaz, ami ha fejleszte­nek, adott pillanatban rögzíthe­tő és beazonosítható a fejlődés szintje. Jelenlegi tapasztalataim tükrében egy adott helyzetben ma így reagálok, máskor egy másik körülmény miatt talán már egész másként. Egy szem­pontból bizonyára jobban, más szempontból, meglehet, éppen gyengébben. Persze, amikor sok előre nem látható dolog tör­ténik, amikor percről percre éles helyzetben kell olyan dönté­seket hozni, amelyeknek valódi tétje van, ott kiderül, mit ér egy ember. A hajózás, az egy világos helyzet.- Tudja a saját határait. Ez adja ezekben a veszélyes, extrém helyzetekben - mint ez a ver­seny is volt - a bátorságot?- Nem gondolom ezt ext­rémnek. A toronyugrás vagy a rodeózás is van ennyire veszé­lyes. Akár bele is lehet halni mindegyikbe. Szerencse és fel- készültség nélkül persze tűnhet extrémnek egy ilyen vállalás, de ha megfelelő a felkészültség, áltálában a szerencsefaktor és a biztonság is nagyobb. Nyil­ván, akit a biztonság motivál, nem vág bele az ismeretlenbe, de aki akkor érzi jól magát, ha ilyen módon keresi a helyét a vi­lágban és ettől teljesül ki az éle­te, nem úgy gondol rá, hogy ez a veszély. Igaz, azt sem hiszem, hogy a félelem hiánya lenne a bátorság fokmérője.- Néha azért fél?- Persze, de nem a vízen. Egy versenyhajós arra nem úgy gon­dol, hogy abban bármi félelme­tes. Tisztában van vele, mi tör­ténhet, de ettől még nem remeg a térde. Számunkra nem az a stressz, ha csapkodnak a hul­lámok és fúj a szél, inkább az, amikor kifutunk a szélből. A kudarctól mindig jobban féltem. Aztán ahogy a családom félt en­gem, úgy én is félek, hogy bár­mi rossz történik velük, ha út­nak indulnak. De ha kimegyek a tengerre, sosem félek.- A család, a felesége hogy van ezzel, mi szükséges ahhoz, hogy negyedszer is elengedjék, hogy megkerülje a földet?- Leginkább nagyfokú, sok­szor megszolgált és kölcsönös bizalom kell ahhoz, hogy megél­hető legyen számukra, amikor valahol a tengeren küzdők.- Szokott azon gondolkozni, hogy meddig vagy hányszor akar még küzdeni?- Ameddig alkalmasnak ér­zem magam. Most is volt ezzel kapcsolatosan dilemmám. Kí­váncsi voltam, hogy hatvanegy évesen mire vagyok képes. Sze­rencsére nem volt semmi gond, igaz, több mint tíz kilót fogytam, de erősebbnek érzem magam, mint valaha. Jövőre egyedül szeretnék indulni a Vendée Glo- be-on. Mentálisan és fizikailag Névjegy: 1953.július 9-én született Szé­kesfehérváron. 1970-től a Köfém SC (későbbi nevén: Alcoa Köfém SC) kenu­versenyzője volt. 1979 és 1984 között a finn din­gi válogatottban, 1989-ben az S-jolle, 1993-ban a laser hajó­osztályban versenyzett. 1980-BAN, 27 évesen kezdte el építeni a Szent lupát nevű tú­rahajót a barátjával, Gál Jó­zseffel. 1985-ben fejezték be, majd indultak útnak és két év alatt hajózták körbe vele a Föl­det. 1988 és 1990 között egyedül építette meg az első magyar óceáni vitorlást. az 1992-1993-AS Vendée Glo- be-on a legjobb nem francia versenyzőként az ötödik lett. 1997-BEN 4. lett az Atlanti-óce­ánt átszelő Transat Jacques Vabre-versenyen. 2014. december 31-én elindult a Barcelona World Race 2014- 2015 versenyen a Spririt of Hungary nevű saját készítésű hajójával, ahol hetedikként ért célba. elismerései: Székesfehérvár díszpolgára (1993); a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (1993). is készen állok erre, de talán az lesz az utolsó, ennél tovább nem tervezek. Nincs annál szánalma­sabb, mint amikor valaki többet vállal, mint amire képes, és fe­leslegesen okoz másoknak ag­godalmat, hibát hibára halmoz és veszélyezteti maga és a társa életét.- A verseny közben lehetett hallani, hogy sok nem várt kö­rülmény nehezítette a dolgu­kat. Volt, amikor úgy érezték, feladják?- Ezt soha nem éreztük, de olyan előfordult, hogy úgy tűnt, rákényszerülünk. A tőkesúly- lyal folyamatos gondunk volt, onnantól, hogy elkezdtek törni a csavarjaink, nem érezhettük magunkat biztonságban. Volt egy pont a Horn-fok előtt, ami­kor összepakoltunk és közel ke­rültünk ahhoz, hogy SMS-ben kérünk segítséget a chilei ható­ságoktól. Az ott valódi vészhely­zet volt, kikészítettük a mentő- mellényt és felkészültünk rá, hogy bármelyik pillanatban el kell hagynunk a hajót. Onnantól még nyolcezer mérföldet vitor­láztunk úgy, hogy tudtuk, bár­melyik hullám az utolsó lehet.- Ez volt a legnehezebb a 110 nap alatt?- A legnehezebb talán éppen a kikötés előtti utolsó éjszaka volt Új-Zélandnál. 110 kilométeres szél, 10-12 méteres hullámok­kal. Aztán az is nehéz, amikor Irtózatos hidegben, ködben, szél­ben, hetekig úgy hajózunk a déli vizeken, hogy senkit és semmit nem látunk, egy hajóval sem találkozunk. Mintha nem is a földgolyón lennénk. Az rossz és nehéz.- Mire gondol olyankor?- Arra, hogy a teljesítmény miatt vagyunk itt és kifele me­gyünk belőle.- Vannak azért ünnepi pilla­natok is a vízen, vagy ez egy annyira koncentrált küzdelem, hogy ez fel sem merül?- A kicsike sikerélmények is fontosak. Amikor a táv felén túlvagyunk, y vagy amikor el­hagyjuk a Horn-fokot, aztán a Csendes-óceánon van egy navi­gációs pont, amit a legmagányo­sabb pontnak hívnak, amikor elmentünk mellette, azt is meg­ünnepeltük.- De gondolom, nem pezsgőt bontanak ki olyankor.- Nem, csak egy szelet csokit.- Tényleg, mit esznek egy ilyen verseny során a vízen?- Amit főzünk, legtöbbször speciális szárítással tartósított ételeket. Ki van porciózva ada­gonként és elég hozzá egy csé­sze forró víz, hogy fogyasztható legyen.- A mezőny legidősebb tagja volt, míg társa, Conrad Colman a legfiatalabb. Sokáig tartott összecsiszolódni, vagy ez nem is merül fel, mert létkérdés?- Ezen a szinten az a pro­fizmus része, hogy bármilyen helyzetben tudunk együttmű­ködni. Conrad éppen feleany- nyi idős, mint én, úgyhogy az átlagéletkor nálunk volt a leg­ideálisabb. Kölcsönösen megta­nultuk becsülni azt, amiben a másik jobb. A kütyük használa­tában ő volt jobb, tapasztalatban és a felhők olvasásában én. So­kat tanultunk egymástól, ami ugyancsak az út során szerzett élményeim közé tartozik.- Ha az élményeknél tartunk... Lehet gyönyörködni a termé­szet csodájában, vagy inkább csak figyelni szabad?- Egy furcsa, éber, mégis belefelejtkezett állapotban ha­józik az ember. Lenyűgöző. Hol éppen az irgalmatlan energiái­val és erejével, hol csak valami apró szépséggel gyönyörködtet a természet. Van egy mondás, amit nagyon igaznak tartok: ha azt akarod, hogy hívő legyen valaki, vidd ki az óceánra. Egy ilyen verseny markánsan ott marad az ember lelkében és megváltoztatja a jellemét. Ami­kor tudja az ember, hogy alatta több ezer méter víz és ezer ki­lométerekre nincs senki, egész egyszerűen minden porcikájá- ban átérzi, hogy ott van fölöt­te a Jóisten. Ez emberfeletti, és olyan teljesítményekre sarkall, amire más körülmények kö­zött nem képes az ember. Ez az, amitől minden keservével együtt is csodálatosnak érez az ember egy olyan irdatlan vál­lalkozást, mint egy vitorlással megkerülni a Földet.- Szóval jövőre, ötödször is ne­kivág. Idénre elég volt az izga­lom és csak a felkészülés van hátra, vagy versenyez is még?- Ebben az évben még két tengeri versenyen szeretnék in­dulni, a Rolex Fastnet Race-en és a Transat Jacques Vabre-ön. A hajó bebizonyította, mire ké­pes, és kíváncsi vagyok, milyen eredményeket lehet vele még elérni. A túlélési képességeim után a versenyzői kvalitásaimat is szeretném megmutatni. i <l

Next

/
Oldalképek
Tartalom