Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-02 / 102. szám

INTERJÚ 11 2015. MÁJUS 2., SZOMBAT „Ez a nő nekem meglesz egy életre!” koós János Egy gólyabáli tréfás „hakninak” köszönheti, hogy megismerte nevét az egész ország az apósom elhunyt. Aranyos, kedves hölgy volt, akinek meg­volt az a jó tulajdonsága, hogy nem próbálta irányítani az éle­tünket. Ezért lehetett mindig békesség és szeretet köztünk. Ő csinált reggelit, ebédet a csa­ládnak, még a kutyáinkat is ő etette. Volt egy kis játékunk is. Esténként azt mondta: Ja­ni, elfelejtetted...” Ilyenkor ki­szaladtam a konyhába, és vit­tem a kupica pálinkát. Ez volt az altatója. Egyszer vodkával akartam becsapni. Ahogy be­leivott, azonnal kiköpte, és rám förmedt: „Jani, ilyet nekem töb­bet ne hozz!” — Ma a rengeteg stressz, gond miatt sokan korábban mennek el, mint kellene. Hogy viszonyul az elmúláshoz?- Elfogadom, hogy az élethez hozzátartozik a halál is. Har­minc évig dolgoztam együtt Bánki Peti dobos kollégámmal, harminc évig röhögtünk, vic­ceket meséltünk a kocsiban, minden jó volt. Három napja temettük. Beszédet mondtam a ravatalánál, ahogy már több barátoménál is. Ilyenkor in­kább vicces történeteket idézek fel, inkább így akarok emlé­kezni az elhunytra. Tudomásul kell venni, hogy az idő múlik, de nem kell félni. Még kölyök vagyok, van hátra vagy húsz évem! Gyönyörű életem volt ed­dig: gyerekkoromban Erdély­ben, aztán Magyarországon. Csodás családom lett, gyere­keim, unokám, énekesként be­Egy kikötése volt a házasságkötéskor: bármikor mehessen Fradi-meccsre kíváncsiskodunk. Igyekez­tem jó apjuk lenni, de az, hogy olyan szépen nevelkedtek, első­sorban Saci érdeme.- Rozi unokája már tizenkét éves. Milyen a viszonyuk?- Nagyon jóban vagyunk, imádjuk egymást! Gyakran van nálunk, mert az anyjának sok a fellépése, turnéja.- Ma kettesben élnek feleségé­vel, a gyerekek rég kirepültek, de sokáig az anyósa is önökkel volt.- Négy éve halt meg, 93 éve­sen. Nagyon hiányzik. Még ak­kor költözött hozzánk, amikor jártam a világot. Már csak egy kívánságom lenne: eljutni Jeru­zsálembe, a Siratófalhoz. Talán még ez is összejön.- Az utóbbi időben rémhírek jelentek meg az egészségéről. Hogy van?- Most talán jobban, mint ön! Itt vagyok 77 évesen, sza­ladgálok a dolgaim után, he­tente fellépek, tavasztól őszig vitorlázom. Közben játszom az unokámmal, Fradi-meccsre já­rok, és eszem a nejem remek étkeit. Engem az tart karban, hogy szó szerint karban va­gyok tartva! Fáradhatatlanul koncertezik, unokázik, és úgy érzi, hogy felesége, Dékány Sarolta oldalán boldogabb, mint va­laha. Bár nemrég rémhírek keringtek az egészségi álla­potáról, az énekes üzeni a „huhogóknak”: változatlanul remek formában van! Ruttka Ildikó/hot!- Karmesterként, hajóskapi­tányként, fradistaként készültek önről fotók: ez a három „szerep” fedi le az életét. De hogyan is lett zenész?- Tízévesen határoztam el, hogy zenész leszek. 1957-ben zenegimnáziumban érettsé­giztem Miskolcon. Szinte rög­tön utána megtudtam, hogy oboistát keresnek a Pénzügyőr Művészegyüttesbe. Azonnal je­lentkeztem; Pestre utaztam, és felvételiztem az állásra, amit meg is kaptam.- Nem volt túl hirtelen váltás a vidéki élethez képest?- Új távlatok nyíltak meg előttem. A pénzügyőrségnek volt egy gyönyörű épülete a ki­lencedik kerületben a Mátyás utca 16. alatt, ma is megvan. Az első három emeleten laktak a tisztek a családjaikkal, a leg­felsőn a nőtlenek, ott kaptam szobát. Beiratkoztam egy évre a konzervatóriumba, ami után felvettek a Zeneakadémiára, közben három évig a zenekar­ban dolgoztam tovább.- Aztán egy gólyabál megváltoz­tatta az életét.- Ezen a bizonyos bálon a ha­verok rábeszéltek, hogy énekel­jek valami menő slágert. Állan­dóan hülyéskedtem, gondoltuk, ez is jó móka lesz. Akkoriban Vico Torriani énekes nálunk is nagy sztár volt, az ő egyik slá­gerét adtam elő magyarul, kis­sé parodisztikusan. Az embe­reknek nagyon tetszett. Marton Frigyes és Bánki László, a tévé és a rádió szórakoztató műso­rainak akkori vezetői odajöt­tek hozzám, és felkértek, hogy lépjek fel az Erkel Színház ka­rácsonyi rendezvényén. Mond­tam, hogy hagyjanak, engem a komolyzene érdekel, de nem tágítottak. Kiderült, hogy négy fellépésért annyit adnának, mint a fél havi fizetésem! Elvál­laltam, és óriási sikerem lett! Koós János hiába próbálta visszautasítani Marton Frigyes felkérését a komolyzenére hivatkozva, végül vállalta a fellépést, és ez megváltoztatta az életét- Amikor a ‘68-as Táncdalfesz­tiválon előadta a Kislány a zon­goránál című slágert, gondolta, hogy egy csapásra sztár lesz?- Inkább megéreztem. Arra gondoltam, ha már kaptam a sorstól egy nagy lehetőséget, majd megmutatom, hogy kell ezt csinálni! Ha ma kimegyek a Fény utcai piacra vásárolni, akárki jön velem szembe - fia­tal, idős -, mindenkitől kapok egy mosolyt, egy kedves szót, puszit vagy ölelést, és nincs, hogy valaki szóba ne hozná a Kislány a zongoránál vagy a Nem vagyok teljesen őrült című slágereimet. Kell ennél több?- A szülei mit szóltak a gyors kar­rierhez?- Apám azt mondta: „Fiam, végre az leszel, aminek lenned kell!” Szobafestőként dolgo­zott, Erdélyből jöttünk át. Több munkahely után a lillafüredi Palotaszállóban kötött ki, a kar­bantartók főnöke lett. Anyám­mal a hétvégeken látogattuk: szombaton felültünk Miskol­con a kisvasúira, és vasárnap estig együtt voltunk. Az egyik ilyen alkalommal apámmal kettesben lesétáltunk a nagy vízeséshez. Január volt, mínusz 18 fok. Apám először elkérte a sálam, aztán a sapkám, a kesz­tyűm, és mindet bedobta a víz­be. Megkérdeztem, miért csi­nálta. Mire apám: „Soha többé ne hordj ilyesmit, és egészséges leszel!” Ma sincs kesztyűm, sá­lam, sapkám, Szibériát például egy szál kabátban turnéztam végig.- Nagyon fiatalon megnősült, de betoppant az életébe egy másik hölgy.- Az egyik Táncdalfesztivál zenekari próbáján megláttam egy világszép lábú nőt a szín­padon - aztán nem is tudtam többé levenni róla a szemem. Az Express zenekar gitárosa, Sillye Attila incselkedőn meg­kérdezte: „Kéne, mi?” Erre azt feleltem: „Nem kéne, ez a nő ne­kem meglesz egy életre!” Meg­van ma is: ő Dékány Sarolta, a feleségem.- Miatta vált el?- Igen. Szerencsére az első nejem hallatlanul kulturált nő volt, és intelligensen kezelte a dolgot. Sack hamarosan elvet­tem. Amikor a házasságkötő teremből friss házasokként kijöttünk, azt mondtam neki: „Imádlak, és soha nem foglak elhagyni! De van egy kérésem. Azt sose mondd, hogy ne men­jek ki a Fradi-meccsre!” Ez így is lett. Ha éjjel háromkor felkel­nék, és azt mondanám, megyek a meccsre, Saci csak azt felelné: „Jó szórakozást!”- Két gyerekük van: Réka és Ger­gő. Beleszólt valaha az életükbe?- Soha! A lányom is, a fiam is okos emberek, teszik a dol­gukat, ahogy nekik tetszik. Önállóságra neveltük őket. Ha gondjuk van, és elmondják, meghallgatom, de magunktól sem én, sem a feleségem nem- Kitől örökölte a kitartó „fradis- taságot”?- Fradistának lenni nem örökség, hanem tudat! Apám­nál csak anyám volt nagyobb drukker. Egyszer nagyon ki­kaptam tőle, amiért nem vittem ki az előző napi meccsre. A kö­vetkezőre már együtt mentünk el az Üllői úti stadionba, pedig akkor már 83 éves volt.- Nagy hobbija a vitorlázás. Ez hogyan jött?- Miskolcon utánpótlás-ví- zilabdás voltam, gimnazista­ként nyaranta úszómesterként dolgoztam a helyi uszodában. Amikor már ismert énekes vol­tam, sokat turnéztunk a Bala­tonnál, ott nézegettem a hajó­kat. Az egyik legszebbnek a tu­lajdonosa Újlaki László színész volt, aki megengedte, hogy körülnézzek rajta. Ott határoz­tam el, hogy nekem is kell egy ilyen! Fél év múlva, januárban megint találkoztunk: tréfásan megkérdeztem, mikor adja el a hajóját. Azt felelte, hogy most! így lett az enyém az a vitorlás. A vitorlázás és a Balaton a zene, illetve a sport mellett a harmadik nagy „szerelem” az énekes életében- Feleségével 44 éve vannak együtt. Mi a titkuk?- Egy kapcsolat szépsége, tartóssága nem azon múlik, hogy ki mit tart be, hanem at­tól, hogy imádod-e azt, akivel együtt élsz. Mi Sacival így va­gyunk. Ráadásul azontúl, hogy < a világ legszebb lábú nője, re­mekül főz is!- Szokott neki segíteni odahaza?- Szerintem nincs annál szebb egy férfi életében, ha reg­gel, amikor felkel, és kinéz az ablakon, azt látja, hogy a neje kint nyírja a füvet... Bevallom, nem veszek részt a házimunká­ban, de legalább a szemetet én viszem ki! í » i < r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom