Tolnai Népújság, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-11 / 85. szám

—— 15 2015. ÁPRILIS 11., SZOMBAT SPORT Négy aranyérem jutott a megyei versenyzőknek a szenioroknál aranyérmet szerzett a Százha­lombattán megrendezett Hun­garian Masters Openen Szepe­si Dávid, az OLC-Gemenc JK versenyzője. A megyeszékhely klubjának edzője az Ml-es (30-34 évesek) korcsoportban lépett tatamira, és magabiztos teljesítménnyel utasította ma­ga mögé a teljes mezőnyt a 66 kilogrammosok kategóriájá­ban. Szintén aranyéremmel zárt a szekszárdi Kohári Tibor, aki M3-ban (40-44 évesek) ver­senyzett, és tizenhárom rivá­list megelőzve végzett az élen a 81 kilósok mezőnyében, jutott egy aranyérem az Atomerőmű SE-nek is, ugyancsak M3-ban Zsobrák János Illés győzött 66 kilogrammban, öt induló kö­zött. Az M5-ÖS (50-54 évesek) korcsoportban Csirinyi Tibor, a Dombóvári JK edzője zárt az el­ső helyen a 90 kilogrammosok között. Rőfi Gyula (OLC-Ge- menc JK) pedig az M2-esek (35-39 évesek) között negyedik lett 66 kilogrammban. ■ R. G. Más súlycsoport a Tolna-Mözs, és más az ELTE-BEAC vasárnap véget ér a szezon a Brand Mission Tolna-Mözs NB I-es női futsalcsapata számára. Frank Tamás szakmai igazgató együttese az ELTE-BEAC ottho­nában lép pályára - tét nélküli mérkőzésen. A párosmeccs elvileg a he­tedik helyről döntött volna, de ezt már korábban megszerez­te a Tolna, amely a kétmeccses párharc első találkozóján saját közönsége előtt 7-1-es győzel­met aratott, s a mostani rivális­sal szembeni, alapszakaszbe­li két sikere miatt jelenleg 11 ponttal áll, miközben az ELTE 1 (!), azaz egypontos. Meglepő lenne, ha a vasárnapi összecsa­pást nem Simon Bogiék nyer­nék, akik klasszisokkal jobbak a fővárosiaknál, s akiknek a felsőházban, az első hat között lett volna a helyük. Ehhez nem is hiányzott sok, ám amiatt a kevés miatt nagy volt a csaló­dottság. Egy holnapi, fölényes, gólzáporos diadal is csak némi­leg jelentene gyógyírt. ■ R. G. Ma este lezárhatja a KSC kosárlabda A csütörtökinél jobb teljesítmény kell az újabb sikerhez A csütörtöki meccsen egy negyednyi jó játék elég volt az Atomerőmű-KSC Szekszárdnak a Ceglédi EKK ellen, de a szombati meccsen sokkal több kell, hogy lezárja a párharcot Magyar Gergely együttese. Rónai Gábor Azok után, hogy a PEAC és a ZTE ellen milyen jól helytállt a KSC csapata (mindkét párharc 2:l-el dőlt el), csalódásként ha­tott a drukkerekre a ceglédi­ek elleni meccs első félidei pro­dukciója. Rá sem lehetett is­merni Studer Ágnesékra, akik nagy hibaszázalékkal kosaraz­tak, rengeteg dobást rontottak, rengeteg labdát adtak el, és ha nem a Cegléd lett volna az ellen­fél, alighanem el is dőlt volna a meccs az első félidőben - a ven­dégek javára. Még jó, hogy az alföldiek nem fogtak ki igazán jó napot, Brankica Hadzsovics és Maja Skorics ugyan termel­te a pontokat, de a többiek so­kat nem tudtak hozzátenni csa­patuk játékához. Olykor ugyan Bozóki Bettina is megvillant, de semmi több. A KSC-ben Ma­ja Scsekics hozta a szokásos formáját, és Mansaré Manty is fontos pontokat szerzett a szü­netig, ám ezzel mindent el is mondtunk a Szekszárd produk­ciójáról. A második félidőben szerencsére elkapta a fonalat a KSC, Scsekicsék mellé Studer Zsuzsa és Studer Ágnes is fel­zárkózott a pontszerzésben, s a 24. percben 41-40-nél már a ha­zaiak vezettek. Igaz, előnyüket nem tudták megtartani, mert a hibák a folytatásban is be-be- csúsztak, így egészen az utolsó pillanatokig izgulni kellett a si­kerért. A végén nagyon kellet­tek a fontos labdaszerzések, és a leindítás után szerzett kosa­rak. A KSC megnyerte a mécs­esét, ahogy az alapszakaszban mindkétszer, s szombaton Ceg­léden (17 óra) lezárhatja a pár­harcot. Ahhoz azonban, hogy így legyen, sokkal jobb telje­sítmény kell, mint amilyen­nel csütörtökön előrukkoltak a szekszárdi lányok. NŐI NB I, A 7. HELYÉRT, 1. MÉR­KŐZÉS. ATOMERŐMŰ-KSC SZEK- SZÁRD-CEGLÉDI EKK 70-65 (15­21, 18-15, 22-21, 15-8). Szek­Maja Scsekics (7-es) a ceglédi darálóban: a vendégek képtelenek voltak megállítani a szekszárdiak irányítóját 24. p.: 41-40. 27. p.: 45-49. 33. szárd, 250 néző. V: Praksch, Radnóti, Lövész. KSC: SCSE­KICS 12/3, STUDER Á. 17/3, Theodoreán 8, Sztyepanovics 6, MANSARÉ 15. Csere: Studer Zs. 7/3, Kovalcsik, Hajdú Zs. 5/3, Boskovics, Simon Á. Edző: Magyar Gergely. Cegléd: HA­NEM szokatlan tőle, többször is mutatott már hasonlókat Ma­ja Scsekics, a KSC irányítója, aki a ceglédiek ellen tripla dup­lát ért el, azaz három statiszti­kai mutatóban is kétszámjegyű eredménnyel zárt. Az irányító 12 pontja mellé leszedett 12 le­DZSOVICS 19/6, Szepsi 6, Rutt- ner Zs., SKORICS 17, Bozóki 11. Csere: Serbán 4, Szabó D. 4, Ko- bolák 2, Lengyel D. 2. Edző: Czi- czás László. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 4. perc: 6-7. 7. p.: 8-13. 13. p.: 17- 28. 18. p.: 23-34. 22. p.: 37-38. pattanót, és 11 kiharcolt fault is bekerült a neve mellé a statiszti­kai lapra. Sőt kevés hiányzott hozzá, hogy négy mutatóban is duplát érjen el, mert még 8 asz- szisztot is kiosztott. Végül 31 IBM-ponttal zárt, ez férfiaknál is irigylésre méltó produkció. p.: 60-57. 37. p.: 64-64. Kipon­tozódott: Bozóki (33. p.), Hajdú Zs. (36. p.), Serbán (38. p.), Scse­kics (40. p.). AZ EGYIK FÉL MÁSODIK GYŐZEL­MÉIG TARTÓ PÁRHARCBAN: 1-0 a Szekszárd javára. MAGYAR GERGELY, A KSC EDZŐ­JE: - Túl sokáig tartott amíg fel­pörögtünk, ez rányomta a bé­lyegét a mérkőzésre. Szeren­csére a negyedik negyedben helyén volt az eszünk. CZICZÁS LÁSZLÓ, A CEGLÉDI EKK edzője: - Nagyon bután kosárlabdáztunk, és így óriási esélyt szalasztottunk el. Szom­baton hazai pályán szeretnénk kiegyenlíteni. Maja Scsekics tripla duplával zárta a meccset SPORTMŰSOR Szombat asztalitenisz. Női Extra Li­ga: Budaörsi SC-Szekszárd AC 116. futsal. Női NB II: Szekszár­di UFC-Békéscsabai Wan­ted SC 13. kézilabda. Női NB II Dél­nyugati-csoport: Tam-Bau Tamási KC-Hévízi SK, Tol­na KC-Csurgói NKC 18. Fér­fiak, Délnyugati-csoport: Kalocsai KC-Akvaplast Hő- gyész 18. kosárlabda. Női NB I, hely­osztó a 7. helyért, 2. mérkő­zés: Ceglédi EKK-Atomerő- mű-KSC Szekszárd 17. labdarúgás. OTP Bank Li­ga: Paksi FC-PMFC-Mati- as 18.30. NB III Közép-cso­port: Orosháza FC-Bölcs- kei SE 16.30. Megyei I. osz­tály: Tamási 2009 FC-Tol- na, Bonyhád VLC-Szedres, Dombóvári FC-Róna-Pak- si FC II 16.30. Megyei II. osz­tály, Kelet: Kajdacs-Ger- jen, Szekszárdi UFC II-Ma- docsa 16.30. Nyugat: Majos II-Kéty, Bonyhád-Börzsöny- Dombóvár II 16.30. Megyei III. osztály: Nagymányok II- Gyapa, Hőgyész-Iregszem- cse, Tolnanémedi-Regöly, Pusztahencse-Decs 16.30. Vasárnap futsal. Női NB I, alsóházi rájátszás: ELTE-BEAC-Brand Mission Tolna-Mözs 17. KÉZILABDA. Női NB I/B Nyu­gati-csoport: Szekszárdi FGKC-FTC Il.-Zugló 16. Fér­fi NB II Délnyugati-csoport: Sport36 Komló U23-MK Pe­likán-Siklós KC 16. kosárlabda. Férfi NB II, rá­játszás az 1-4 helyért: Dom­bóvári KSE-PEAC 17. labdarúgás. NB III Kö­zép-csoport: Dunaharaszti MTK-Szekszárdi UFC 16.30. Megyei I. osztály: Kölesd-Bá- taszék, Kakasd-Tevel, Kis- dorog-Dunaföldvár, Őcsény- Majos 16.30. Megyei II. osz­tály, Kelet: Sióagárd-Duna- szetgyörgy, Pálfa-Fadd, Né- metkér-Dunakömlőd, Báta- apáti-Mórágy 16.30. Nyu­gat: Magyarkeszi-Döbrököz, Szakály-Zomba (Hőgyészen játsszák), Aparhant-Kaposz- szekcső-Csikóstőttős 16.30. Megyei III. osztály: Cikó- Kocsola, Gyönk-Szakcs, Györköny-Dalmand (Pusz- tahencsén). Szabadnapos: Bölcske II. ■ B. L. Hatgólos hátrányt kellene ledolgozniuk a győrieknek Hatodik helyen végzett a Szekszárd AC asztalitenisz A Budaörs kettős győzelemmel szerezte meg az ötödik helyet csak A bajnokok Ligájára ma­radtak izgalmak az európai ké­zilabdakupák hétvégi, magyar érdekeltségű programjában. A nőknél tavaly és tavaly­előtt nyertes Győri ETO-nak hat gól a hátránya a macedón Vardar Szkopjéval szemben (18-24). Az ETO abban bízhat, hogy a rivális nem játszik még egyszer olyan jól, mint tette ezt egy hete, amikor is 18 találaton tartotta a címvédőt (szombat, 16.30, tv: DigiSportl). A női KEK-ben a 2011-es és 2012-es kiírás bajnoka, az FTC, illetve az EHF Kupában az Érd elveszítette reményét a fináléba kerülést illetően, mivel előbbi a dán Midtjyllandtól hét (23-30), utóbbi az orosz Rosztov Dontól (24-28) négy góllal kapott ki hazai pályán az elődöntő első felvonásán. A férfi BL negyeddöntőjében a Veszprém vasárnap azzal a PSG-vel találkozik, amelyet egy évvel ezelőtt gond nélkül, kettős győzelemmel kiejtett (17.30, tv: DigiSportl). Nagy László játéka kérdéses kézsérülése miatt. A MOL-Pick Szeged az előző körben a Rhein-Neckar Löwent ejtette ki remek játékkal, most a Bundesliga első helyén álló THW Kiel vár rá. A szegediek nem számíthatnak két alapem­berükre, a spanyol Niko Minde- giára és a svéd Jonas Källmanra (19, tv: DigiSportl). ■ B. L. ahogy arra számítani lehetett, nem tudott csodát tenni a Szek­szárd AC a női Klubcsapatok Szuperligája csütörtöki hely­osztójának visszavágóján a Bu­daörs ellen. A vendégek 6:2-re nyertek, és kettős győzelemmel szerezték meg az ötödik helyet. Azok után, hogy a vendégek 7:0-ra megnyerték az első felvo­nást, sok reménye nem maradt Türei Ferenc vezetőedző együt­tesének. Úgy még pláne nem, hogy Lovas Petra nem is állt asztalhoz. Igaz, vele is „csak" a győzelemre lett volna esély, a 7:0-s sikernek semmi reali­tása nem volt. Úgyis fogalmaz­hatnánk, hogy maga lett volna a csoda, ha sikerül ilyen arány­Szvitacs Alexa egy partit tudott nyerni, amivel nem ment sokra a SZAC ban nyerni. A szekszárdi lá­nyok amúgy sem voltak topfor­mában, egy nappal korábban ugyanis a Postással játszottak Extra Liga-meccset (3:6). Ezút­tal Tóth Kata és Szvitacs Alexa tudott nyerni - ez kevés volt. A Szekszárd AC így a ha­todik helyet szerezte meg a KSZL-ben, s most már csak a hazai elitsorozatban van ver­senyben. Ráadásul ma ismét a Budaörssel meccsel, mégpedig idegenben. KLUBCSAPATOK SZUPERLIGÁJA, AZ 5. HELYÉRT, VISSZAVÁGÓ. SZEK­SZÁRD ac-budaörs 2:6. A győz­tesek: Szvitacs, Tóth K., illetve Fazekas M. 3, Pergel 2, a Per- gel-Fazekas M. pár. ■ R. G. f

Next

/
Oldalképek
Tartalom