Tolnai Népújság, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-23 / 95. szám
MOZAIK Szépség. A világ legszebb nőjének választotta meg Sandra Bullockot a People magazin az idén. A júliusban már az 51. születésnapját ünneplő színésznő egyébként is a csúcson érezheti magát, miután 2010- ben A szív bajnokai című film főszerepéért Oscar-dijat kapott és tavaly is jelölték a Gravitációért. A People elismerését korábban olyan szépségek kapták, mint Nicole Kidman. Halle Berry vagy Julia Roberts j Í Evezősfesztivál a Dunán regatta Évszázados egyetemi hagyományokat követ a hazai futam A Műegyetem rakpartról tízezrek követhetik ismét az egymással küzdő egyetemi evezőscsapatok versenyét NAPKELTE 5.40 - NYUGTA 19.45 HOLDKELTE 9.21 - NYUGTA BÉLA napja Béla. Az egykor igen kedvelt keresztnév eredete bizonytalan. Származása szerint lehet a Bél régi magyar személynév kicsinyítése. Ekkor jelentése: belső rész. Ha török eredetét vizsgáljuk, akkor előkelőt jelölhet. Szláv névként a Boleszláv becézése lehet, ha pedig héber, akkor azt jelöli, aki a világot elnyeli. Már a középkorban mesterségesen azonosították az Adalbert névvel is. EGYÉB NÉVNAPOK: Adalbert, Adalberta, Albert, Egon, Egyed, Fortuna, Fortunát, Gellért, György, Héla, Ilka, Ilma, Ilona, Sándor. Egyházi ünnepek A KATOLIKUS naptárban Szent Adalbert emléknapja, Béla, Norma napja. A református és az evangélikus naptárban Béla napja. A zsidó naptárban Ijár hónap 4. napja. napi igék. Katolikus: ApCsel 8,26-40; Zs 65; Jn 6,44-51. Református: Gál 5,16-26. Józs 5. Evangélikus: Ef 4,(8- 10)11-16. Péld 1,8-19. A harmadik éve megrendezett Dunai Regatta egész napos sportfesztivállá nőtt, amely már túlmutat az egyetemek közti vetélkedésen. Nógrádi László Oxford és Cambridge, Princeton és Harvard - a nagy nyugati egyetemek közti evezős versenyek már a sportlegendák tárgykörébe tartoznak. Idehaza is létezik már hasonló és egyre népszerűbb vetélkedés, amely először tavalyelőtt szólította nemes vetélkedésre Budapesten a hazai felsőoktatási intézmények vizes különítményeit. A Dunai Regatta idén már egész napos sportfesztiválként tér vissza: szombaton a Parlamenttől a Budapesti Műszaki Egyetem központi épületéig futó folyószakaszon - és az erre az alkalomra autómentessé tett rakpartokon - nemcsak versenyek zajlanak, de szórakoztató programok is, amelyekkel a szervező Antall József Tudásközpont igyekszik népszerűsíteni a sportos életmódot és felhívni a figyelmet a Duna sokszínű használatára. A hazai kezdeményezés régi hagyományt követ: a feljegyzések szerint Oxford és Cambridge evezősei először 1829-ben, egy baráti kihívás alapján mérkőztek meg, a versenyeket 1856 óta évente megrendezik. A Londonban, a Temze folyón megrendezett 6,8 km-es futamok a tengerentúlon is követőre találtak: először a Yale hívta ki a Harvard egyetemet (akik idén a Dunán is eveznek) 1852-ben, ezt a viadalt 1864 óta minden évben lejátsszák. 1922-ben már a Princeton (a Dunai regatta másik idei díszvendége) is csatlakozott a vetélkedéshez, de már az 1800-as évek vége óta rendeznek számos egyetem részvételével zajló regattákat. Itthon azonban nemcsak a profi evezős nyolcasok feszülnek a lapátoknak hat intézményből, a csapatépítésként is egyre népszerűbb sárkányhajózás is a versenyprogram része további hat egyetem és főiskola részvételével. így az evezésben hagyományosan erős városok (mint Budapest, Győr vagy Szeged) mellett olyan, kevésbé vízhez szokott helyek is kitehetnek magukért, mint Pécs - amelynek sárkányhajósai folyó híján a közeli Orfűn készülnek. A programok részletesen a dunairegatta.hu címen érhetők el. HIRDETÉS 17. HETI VÁRHATÓ FŐNYEREMÉNY: 62 MILLIÓ EURÓ ? írt' TE 1 , TV.;;p7 - « Mr n 1 ífÍEirln 8}if ♦ ♦♦f**®** «&• *4- *4-* *■ ♦ «$■ * 4- 4- +■ 4p- **♦♦ + * * * • *■ '■ 4?$> *■ * v *• * *■ * *■ * Jm.« *■ mr i. *■ /•■'. j. «. ♦♦♦♦♦.* 4E- * *■ J&a- *■ a /■■■;> *. 4-*.*.*■*. * +* * *■ *• *■ * M: 4. 4. M, 4. 4. 4, 4.4.) ♦ *♦*♦♦»**# *■ '■ m-4.4.4. 4.4. ftp? 4.4. * f 4^Ifo- 4 J 4-4- . 4- 4- J 4- 4- 4. 4- 4&L 4. A ♦♦♦*♦*#***<■**1 .4 4 ) .4 4 )s - 4. 4. 4> 4. 4. 4, • ..................* 4.....4 ...i . .XLJJJJÍ Részle tek a lottózókban és a wvYw.szerencsejatek.hu oldalon V; • ' '' SUDOKU SKANDINÁV REJTVÉNY FELTÉVE HARAG SZÉKESEGYHÁZ SZAKTERÜLET KÍNOZ. PISZKÁL CERUZÁT HEGYEZŐ GYŐR NÉMET NEVE SZELET, CIKKELY l ▼ ▼ ANGOL AUTÓJEL ► V MEGÉRKEZIK DSIDA J. VERSE ► m| DIREKT VEZÉRLÉS ILLEDELMES L ▼ ELEMI RÉSZ ► ▼ VAN IDEJE KUTYA, CSAHOS ► FELÉ ► ▼ EXPRESSZ VONAT FRANCIA FELSÉG l REPÜL EZÜST ÉS URÁN CUKORKAMÁRKA JÁRVÁNY ► ▼ ▼ GYOMAI NYOMDA l MÉLTÓSÁG ► KARÉJT VÁGÓ ► EURÓPAI UNIÓ ► HOROSZKÓP BIKA (04.21-05.20.). A bolygók segítenek megvalósítani elképzeléseit, melyekért talán némi többletpénzt is kaphat. A kedvese már megbánta a tegnap történteket, ön is tegyen úgy, mintha mi sem történt volna. ikrek (05.21-O6.21.). Hirtelen, szinte egy szempillantás alatt kerül az események központjába. Még szerencse, hogy mindig gyorsan feltalálja magát, könnyen alkalmazkodik. rák (06.22-07.22.). A sok hercehurca elveszi az erejét. Ne engedjen a kísértésnek, és ne most lazítson, mert akkor köny- nyen kicsúszhat a lába alól a talaj. A közlekedésben most különösen fontos az óvatosság. oroszlán (07.23-08.22.). Vannak kudarcra ítélt emberek, akik nem érik el a kitűzött céljaikat. Szerencsére ön nem tartozik közéjük, de önt is érte már veszteség, próbáljon hát megértőbb lenni másokkal! szűz (08.23-09.22.). Ez jelentős nap lehet az életében. A megrendelői elégedettek a munkájával, s újabb megbízásokat kaphat. Ha a hét végéig ezeket nem tudja elvégezni, nyugodtan mondjon nemet. MÉRLEG (09. 23-10. 22.). JÓ Ötletei támadnak, hogy hova fektesse be a vagyonát. A pár- választás sajnos nem lesz ilyen sikeres, ezen a téren most hallgasson inkább az eszére. skorpió (ío. 23-11.22.). Egyre jobban bele kell gabalyodnia egy veszekedésbe. Ha nem vesz tudomást a tényekről, s csak a saját vélt igazát hajtogatja, annak nem lesz jó vége. nyilas (11.23-12.21.). Ma semmi sem úgy történik, ahogyan ön szeretné. Másképpen alakulnak a dolgok, de nem rosz- szabbul. Ne ragaszkodjon görcsösen az elképzeléseihez. BAK (12. 22-01. 20.). Bármenynyire is kevéssé érdekli az öltözködés, be kell látnia, hogy a jó megjelenéshez elengedhetetlen a csinos, ápolt külső. El kell tudnia adni magát! VÍZÖNTŐ (01.21-02.18.). Az Uránusz a Jupiterhez és a Plútóhoz kapcsolódik. Mindenre éles, kíméletlen fény esik, ilyenkor mindenki csúnyának, rossznak és önzőnek tűnik. Nézzen jobban a felszín mögé! HALAK (02.19-03. 20.). Nem fűti a hatalomvágy, nem törtető. Most bizonyos dolgokkal szembe kell néznie, talán le is kell számolnia egy-két előítélettel. Tanácsot kaphat, de a döntést önnek kell meghoznia. kos (03.21-04.20.). Összekülönbözhet a feletteseivel, de fontos, hogy ne hagyja elfajulni a vitát! Fékezze az indulatait, és legyen türelmesebb, belátóbb a családjával is. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 2 7 8 3 4 5 6 1 9 3 4 9 2 1 6 7 8 5 1 6 5 7 9 8 4 3 2 7 5 1 6 8 2 9 4 3 4 9 2 1 3 7 5 6 8 8 3 6 9 5 4 2 7 1 6 1 3 5 7 9 8 2 4 5 8 7 4 2 3 1 9 6 9 2 4 8 6 1 3 5 7