Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-04 / 53. szám

2015. MÁRCIUS 4„ SZERDA 3 MEGYEI TÜKÖR Ebédidő a szekszárdi ízlelő Családbarát Étteremben. Itt egy üvegedényben, jól látható módon gyűjtik a felajánlott ételek blokkjait A megyeszékhely költségvetéséről mondott véleményt két ellenzéki szekszárd költségvetésének el­lentmondásai címmel tartott saj­tótájékoztatót tegnap Zaják Rita (PM) és dr. Mezei László (MSZP) képviselő'. Utóbbi szerint a költ­ségvetésben fellelhető ellent­mondások abból adódnak, hogy egyik oldalon luxusberuházá­sokra költenek százmilliókat, milliárdokat, majd konszolidál az aktuális kormány. A szociál­politikában ugyanakkor mind­össze egy-két millióról van szó. Ez ma Európában elfogadhatat­lan. Zaják Rita szerint a legfon­tosabb, hogy az adott keretek között legyen igazságosabb az elosztás. Az új szociális rendelet következtében senki ne járjon rosszabbul, mint 2014-ben. A következő közgyűlés elé határo­zati javaslatot terjeszt, mely sze­rint segíteni kell azokat, akik a változtatások következtében ki­szorultak a rendszerből. A civil szervezetek esetében a meglévő összeg is legyen egy kicsit igaz­ságosabb. ■ Gy. M. Helyet ad, így két szervezetet támogat a város tamási Használatba adja Tamá­si önkormányzata a Sport ut­ca végén található kerékpárpá­lyát a Tamási Kerékpáros Club­nak. A szervezet így támogatá­si szerződést köthet a Magyar Kerékpársportok Szövetségével. Első ütemben a pálya új beton- burkolatot kap vasbetonlemez­zel, amelynek eredményeként az eddig 4,3 méter széles kerék­párpálya belül 75 centiméter­rel, külső ívén pedig 50 centi­méterrel szélesedik. A második ütemben várhatóan a meglévő kiszolgáló épületet újítják fel. A tamási kerékpárosok használ­ták már a területet korábban is. A képviselő-testület döntött egy másik sportszervezet tá­mogatásáról is. A Tamási Ome­ga Atlétikai Club Sportegyesü­let a sportpálya mögötti, a Phi­lips melletti bekötőút valamint a lovaspálya által körülhatárolt területen alakíthat ki dobópá­lyát tagjainak, a terület haszná­latba adásáról a legutóbbi tes­tületi ülésen határoztak a kép­viselők. ■ B. K. Olaszországból indult, me­gyénkben is kedveltté vált. Az „Adj egyet ajándékba!” el­nevezésű kezdeményezéssel rászoruló embereknek lehet segíteni egy-egy pluszszol­gáltatás megvásárlásával. Hanoi Erzsébet „Adj egyet ajándékba!” Egy ná­polyi kávézóból indult, és terjedt el világszerte ez az újfajta ado­mányozási mód. A lényege, hogy a vásárlók saját fogyasztásuk mellett egy vagy több, úgyneve­zett „felfüggesztett kávét” is kér­hetnek és fizethetnek. Ez a kávé egy külön listára kerül, amikor pedig egy rászoruló ember be­tér, és megkérdezi, hogy van-e számára egy felfüggesztett ká­vé, akkor a „listázott” kávéból ingyen kaphat. Hazánkban kö­zel két éve jelent meg a mozga­lom, nálunk azonban nem csu­A kezdeményezés magyaror- szági története Papp Gyöngyi, Csibi Katalin, Gáspár Katalin és Galambos Róbert jóvoltából kezdődött el az olaszországi példa alapján. Bemutatkozó­jukban azt írják, létrehoztak egy közösségi oldalt, elmond­ták a barátaiknak és vendéglá­tós ismerőseiknek az ötletet, pán kávét, hanem számos más szolgáltatást is lehet ily’ módon ajándékozni. Ételhez, italhoz juthatnak a rászorulók, de fod­rászat is található az országos listán. Megyénkben a szekszár­di ízlelő Családbarát Étterem és a Zsitvai Cukrászda csatlakozott a kezdeményezéshez. Mészáros Andrea, az étterem ügyvezetője elmondta, hogy az elsők között kapcsolódtak be, miután egy rádióműsorban hal­lott a kezdeménye­zésről. Hozzátet­te, hogy az ő hely­zetük eleve speciá­lis, hiszen az étter­met üzemeltető ala­pítvány fogyatékkal élő embere­ket foglalkoztat, akiknek jó ér­zés, hogy - még ha vendégeiken keresztül is, de segíteni tudnak másoknak. Ám nemcsak rájuk, vendégeikre is jellemző a szoci­ális érzékenység - emelte ki Mé­száros Andrea. akik továbbadták a hírt, kitalál­ták a lógót és a működési rend­szert. Napjainkra több mint két­százötven vendéglátóhely és szolgáltató vesz részt a mozga­lomban. Általános elv, hogy olyan dolgokat lehessen adni, amely a többség számára köny- nyen elérhető, nem megterhelő és valódi segítséget jelent. Az ügyvezető elmondta, hogy az alapítvánnyal kapcsolatban lévő hátrányos helyzetű embe­rek között népszerűsítik a kez­deményezést, de kezdetben azt tapasztalták, hogy fogadó rész­ről majdhogynem nehezebb dol­guk volt. Eleinte sokan bizalmat­lanok voltak, nem hitték el, hogy ez egy valós lehetőség, hogy va­laki csak úgy étkezést ad aján­dékba. Mészáros Andrea szerint a kezdeményezés egy diszkrét, nem tolakodó, nem megalázó adomá­nyozási forma, ami ráadásul esetük­ben az integrációt is segíti. A kezdeményezés alapgondo­lata alapján ugyanakkor bárki lehet rászoruló. Egy sokgyere­kes szülő, egy kisnyugdíjas, egy leszázalékolt, vagy bárki, aki­nek aktuálisan éppen jól jön egy kis segítség. Ahhoz, hogy vala­ki szolgáltatóként csatlakozhas­son, regisztrálnia kell a www. adjegyetajandekba.hu oldalon, és ez után csak annyit kell ten­nie, hogy kihelyezi a lógót, ami­ről a vendégek be tudják azono­sítani, hogy ott van módjuk a se­gítségnyújtásra. A tulaj aztán felkészíti a személyzetet, nyil­vántartást vezet, és elmondja az ismerőseinek, hogy csatlako­zott. A kezdeményezők bemutatko­zó anyagukban azt írták, a rend­szer a bizalomra épül. A progra­mot a közösség ereje, az internet nyilvánossága emelte fel, amely épp úgy semmissé is teheti az elismerést, ha csalás történik. Ezért azt kérik, ha valaki visz- szaélést tapasztal, először a hely tulajdonosával beszéljen, ám ha nem kap megnyugtató választ, akkor észrevételeit tegye köz­zé a kezdeményezés honlapján. Ugyanakkor a pozitív példákra is kíváncsiak, hogy inkább azok legyenek a mérvadóak. Jogsi nélkül vezetett, őrizetbe vették szekszárd Igazoltattak a megyeszékhelyen a rend­őrök egy autót vezető fiatal­embert hétfőn délelőtt. Kide­rült, hogy a sofőr, H. Tibor 20 éves szekszárdi lakosnak nincs és soha nem is volt jo­gosítványa, ráadásul egy ko­rábbi ügye miatt el is tiltot­ták a vezetéstől. A járőrök a férfit előállították, majd meg­hallgatását követően a gyor­sított bírósági eljárás lefoly­tatása érdekében szabálysér­tési őrizetbe vették. ■ 1.1. Csökkentett üzemű próbát tartottak tolna megye A hónap el­ső hétfőjén ezúttal is sziré­napróbát tartottak a Molari és az LTRR rendszeren. Pin­cehelyen a Molari rendszer csökkentett üzemű próbá­ját hajtották végre, ahol a ko­rábbiakhoz hasonlóan mind a kilenc sziréna megszólalt. A paksi atomerőmű 30 kilo­méteres zónájába telepített LTRR szirénák morgató pró­bája során a megyénkben te­lepített 146 szirénából 131 rendben működött, ami 89,7 százalékos üzembiztonságot jelent. ■ H. E. Pásztor Anna volt a medinaiak vendége Medina Az Anna & the Barbi- esból és a Rising Starból is is­mert Pásztor Anna volt a me­dinaiak vendége. Az énekes­nővel a település művelődési házában az Öt órai tea soro­zatban Gödrei Zoltán beszél­getett. Pásztor Anna elmond­ta, ilyen jellegű meghívást még sosem kapott, és szíve­sen mesélt a munkája mellett magánéletéről is. ■ B. K. Színházban jártak az őcsényi kisdiákok őcsény-szekszárd a szek­szárdi német színház Kóc Peti című előadását nézték meg az őcsényi Perczel Mór Általános Iskola nemzetisé­gi németet tanuló diákjai. Hatvanan utaztak a megye- székhelyre. A külön buszt és a színházi belépőt az Őcsényi Német Kisebbségi Önkormányzat fizette, ezzel is támogatva a német nyelv- oktatást. ■ Gy. M. Nem megterhelő és valódi segítséget jelent Az első két csatlakozó kitart a program mellett az úgynevezett +1 helyek lis­táját a www.adjegyetajandek- ba.hu oldalon lehet megtalálni. Ez alapján Szekszárdon négyen csatlakoztak, ám az utánajárás során kiderült, hogy mostanra csak a két első, az ízlelő Csa­ládbarát Étterem és a Zsitvai Cukrászda Gróf Pál utcai fagy- laltozója van benne a körben. Mostanra a listán szereplő bonyhádi pizzéria sincs azok között a helyek között, ahol így lehetne segíteni a rászorulók­nak. A Tolna megyeik között még egy bölcskei kávézót tüntet­tek fel, őket azonban nem tud­tuk elérni, hogy megbizonyosod­hassunk arról, igaz-e még rájuk a +1 hely megnevezés. ■ Ha valaki vissza­élést tapasztal, észrevételeit közzé teheti Zenével, tánccal búcsúztatták el a telet farsangfarka táncház Pleck Jánosné nyerte kijevi krémesével a sütiversenyt Az újraélesztést is gyakorolták az előadáson pálfa Követve a néhány éve született hagyományt, zenével, tánccal űzték, búcsúztatták el a telet Pálfán. A Farsangfar­ka Táncház az önkormányzat, a teleház és a Pálfai Hagyo­mányőrző Néptánc Egyesület koprodukciójában született idén is. Nem változtattak a jól bevált recepten sem: először a házigazda együttes illetve a vendégcsoportok színpadi műsorral szórakoztatták a kö­zönséget: fellépett a Pálfai Roz­maring Népdalkor, a Sárréti Csókavirág Népi Együttes, a Hőgyészi Székely Kör Bokré­ta Néptánccsoportja és a Pál­fai Hagyományőrző Néptánc Egyesület. Ezek után indult a A menet elején haladó kiszebábnak ez volt az utolsó útja, majd elégették fáklyás felvonulás az egész nap remek hangulatot teremtő Kó­borzengő zenekar kíséretével. A menet elején haladó kisze­bábnak ez volt az utolsó útja, a téllel és mindenféle rosszal, amit jelképezett tűzre vetették a_ falu központjában. A mulat­ság a kultúrházban folytatódott táncházzal, ahol moldvai és bu­kovinai koreográfiát tanulhat­tak a vállalkozó szelleműek. Idén is volt egy édes momen­tuma a programnak: sütemény készítő versenyt hirdettek. A győztes Pleck Jánosné lett kije­vi krémesével, a második Schif­fer Katalin képviselőfánkjával, a harmadik díjat Pleck Istvánná kapta remek zserbójáért. ■ V. T. kaposszekcsö Elsősegély- nyújtással kapcsolatos előadást szervezett a Kaposszekcsői Falu­szépítő Egyesület. A Közösségi Házban Somlyainé Schlauch Dit- ta, a település védőnője és Som- lyai Zsolt mentőtiszt gyakorlati bemutatóval is szemléltette az elhangzottakat, így a stabil oldal­fekvésbe helyezés és a mellkas kompresszió technikáját is elsa­játíthatták a résztvevők. Hallhat­tak arról is, mi a teendő baleset - nem csak közúti - esetén, ho­gyan lehet segíteni egy infark­tuskor vagy egy rovarcsípésnél. Szó volt arról is, hogy a mentők értesítésekor pontos adatokat kö­zöljön a telefonáló, amivel életet menthet. ■ H. E. Somlyaiék tartanak bemutatót

Next

/
Oldalképek
Tartalom