Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-30 / 75. szám

5 2015. MÁRCIUS 30., HÉTFŐ KÖRKÉP ÜÜHüi Ünnep. Húsvéti vásár volt pénteken a szálkai óvodában. Mészáros Éva, az intézmény vezetője elmondta, hogy a karácsonyi vásár sikerén felbuzdulva döntöttek úgy, hogy most is készülnek valamivel. A gyerekek műsorral kedveskedtek az érdeklődőknek, a szülők és az óvónők jóvoltából pedig sütemé­nyek, ünnepi díszek, festett tojások készültek. Ezeket lehetett megvásárolni, és a bevételt óvodai célokra szánják. A karácsonyi vásár után például a far­sangi mulatságra, illetve a gyerekekkel közös szekszárdi piacolásra költötték a pénzt, (he) Nagyböjtkor is segítenek adományozás A Karitász a templomokban fogadta a felajánlásokat Bankkártyát is lopott, de rajtavesztett szekszárd Bűnösnek mondta ki a Szekszárdi Járásbíróság az 53 éves bogyiszlói vádlottat in­formációs rendszer felhaszná­lásával elkövetett csalás bűn­tettének kísérletében, és lopás vétségében. Ezért a büntetlen előéletű nőt egy év próbára bo­csátotta a bíróság, tájékoztat­ta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék saj­tó szóvivője. A próbára bocsá­tás azt jelenti, hogy most nem szabtak ki büntetést, de ha a próba ideje alatt újabb bűncse­lekményt követne el, úgy eb­ben az ügyben is megbüntetik a vádlottat. A vádlott és a sértett ugyan­azon a munkahelyen dolgo­zott. Történt, hogy a 2013 au­gusztus 17-é-re virradó éjsza­kai műszakban a vádlott kivet­te a sértett öltözőben hagyott táskájából a pénztárcát. A tár­cában benne volt a sértett taj- és adókártyája, bankkártyá­ja, az édesanyja személyi ok­mányai és bankkártyája, vala­mint a kislánya személyes ira­tai és ötezer forint készpénz. A lopással okozott kár hétezer fo­rint volt. A meglopott nő bankkártyá­ja mellett ott volt a PIN kód is, de a számlán nem volt pénz. A másik bankkártyán viszont volt, annak viszont a kód­ja nem volt a pénztárcában. A vádlott augusztus 17-én 21 óra­kor Tolnán az OTP automatá­ból a sértett bankkártyájával kétszer lekérdezte az egyenle­get, majd 50 ezer forintot akart felvenni, de az automata-ez al­kalommal lopott kártya jelzés­sel elnyelte a kártyát. A sértett ugyanis már reggel 9 órakor, amikor észrevette a lopást, le­tiltotta a kártyát. A tranzakci­óról készült felvételeken a sér­tett egyértelműen felismerte a vádlottat. ■ 1.1. A nagyböjti időszakban ke­vésbé van benne a köztudat­ban az adományozás, de több helyen ilyenkor is várják a felajánlásokat, melyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászorulókhoz. Hanoi Erzsébet A nagyböjti időszakban cse­kélyebb az adakozási kedv, mint advent heteiben. Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegye Ka­ritász Szervezetének igazgató­ja elmondta, a karácsonyt job­ban áthatja az egymásra va­ló odafigyelés, így körülbelül kétszer annyi felajánlást kap­tak akkor, mint most, a húsvét- hoz kapcsolódóan meghirdetett gyűjtés során. De így is körül­belül 4-5 tonnányi tartós élel­miszer gyűlt össze a katolikus egyházmegye templomaiba vitt adományokból, amelyet 5-7 ki­lós csomagokra felosztva juttat­nak el a rászorulókhoz. A szekszárdi plébánia Szent Erzsébet Karitász csoportja március 8. és 15. között fogadta a felajánlásokat a templomban. Kovács Jánosné, a csoport veze­tője elmondta, élelmiszert gyűj­töttek, illetve az ebben az idő­szakban bedobott perselypénz- ből vásároltak tartós élelmi­szert. 143 csomagot tudtak ösz- szeállítani, és eljuttatni azok­hoz a rászorulókhoz, akikkel egyébként is tartják a kapcso­latot. A meghirdetett adomány- gyűjtés mellett rendszeresen kapnak felajánlásokat, márci­usban eddig összesen 170-180 dotáció érkezett - tette hozzá Kovács Jánosné. Azt is elmond­ta, hogy az emberek nyitottak az adományozásra, ha hirdetik, mindig szép számmal vannak azok, akik erejükhöz mérten segítséget nyújtanak a rászoru­ló, szegény embereknek. Megtudtuk, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat húsvét- hoz kapcsolódóan nem szervez külön gyűjtést, arról azonban gondoskodnak, hogy a legrászo- rultabbaknak ünnepibbé tudják tenni ezt az időszakot. Bonyhá- don például, ahol a Katolikus Ka- ritásznak nincs csoportja együtt­működnek a karitásszal. De a kö­zös munka több helyen jellemző - fűzte hozzá Besenczi Zsolt. Gulyás Katalin, a Magyar Vö­röskereszt Tolna megyei szer­vezetének igazgatója elmond­ta, hogy külön húsvéti ado­mánygyűjtést nem tartanak, vi­szont a hagyományos ruhaosz­tás ilyenkor sem szünetel, ezért örömmel fogadnak minden fel­ajánlást, amelyet aztán eljuttat­nak a rászorulókhoz. FIZESSEN ELŐ A TOLNAI NÉPÚJSÁGRA! Tolna megyei és országos hírek Közélet Sport Időjárás a Bűnügyek Tv-müsor Gazdaság Életmód Telefon: 74/511-503 Faddon a kárpátaljai Nagygejőc lakóinak gyűjtenek gyűlik az adomány a kárpátal­jai Nagygejőc lakóinak Faddon. Fülöp János polgármester tájé­koztatása szerint a segítség- nyújtást személyessé szeretnék tenni azzal, hogy a faddiak tud­ják, hova kerül az adományuk. A képviselő-testület döntött ar­ról, hogy a település pénzt gyűjt, aztán a március 31-ig be­folyó összegből kint, Ukrajná­ban vásárol élelmiszert. Fülöp János elmondta: még húsvét előtt szeretnék átadni Nagyge­jőc református lelkészén keresz­tül a faddiak adományát a nagygejőcieknek- Kárpátalján az üzletek tele vannak, csak­hogy az árak az egekbe szök­tek. A faddi önkormányzat, a képviselő-testület tagjai a vál­lalkozókat és a lakókat egy­aránt megkeresik. Szórólapon és személyesen is felhívják a faddiak figyelmét az akció fon­tosságára. (bk) A pelenkaakcióval 22 családnak segítettek ugyan nem ű nagyböjti időszak­hoz kapcsolódóan, de azzal párhuzamosan egyéb adomány- gyűjtést is szervezett a Katoli­kus Karitász. Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegye Karitász Szervezetének igazgatója el­mondta, a háborúval sújtott Uk­rajnában élők, köztük a kárpát­aljai magyarság megsegítésére szerveztek gyűjtést, sőt március 31-ig az ország számos pontján még van lehetőség a pénzado­mányok mellett tartós élelmi­szerfelajánlására. A közelmúlt­ban zárult az egyik drogériával közösen megszervezett pelen­ka-akció. A két hónapos gyűjtés során az üzlet vásárlói hűség- pontjaikat ajánlhatták fel ado­mányként, amelyeket a szerve­zet pelenkák formájában továb­bított a Karitász által kiválasz­tott családoknak. Tolna megyé­ben 22 család kapott fél évre elegendő pelenkát. Béremelésről állapodtak meg a szakszervezettel Megállapodással zárult csütör­tökön Kaposváron, a Dél- du­nántúli Közlekedési Központ Zrt. és a régió szakszervezetei között hetek óta tartó bértárgya­lás. Április 1-jétől minden ha­vi 300 ezer forint alatt kereső munkavállaló, 3 százalékos dif­ferenciálatlan alapbéremelés­ben részesül. Ez összhangban van az alágazati bérmegállapo­dásban meghatározott, a tár­saság éves bértömegének 9/12 részére vetített 2,4 százalékos mértékű bértömeg fejlesztésé­vel. Ezen túlmenően a társaság a munkavállalói részére egysze­ri, 30 ezer forint összegű mozgó bért fizet ki március 31-ig. Erre az jogosult, aki munkaviszony­ban van a kifizetés napján, és nem áll felmondás hatálya alatt. A teljes munkaidőben foglalkoz­tatottak a teljes összeget, míg a részmunkaidős munkavállalók a munkaidővel arányos összeget kapják. Az összeget az év végig alapbéresítik, melyről decem­berben egyeztetnek. A cafeteria juttatások éves kerete egysége­sen bruttó 225 ezer forint. ■ 1.1. Jól szerepeltek az országos versenyeken szekszárd Igen sikeresen sze­repeltek a szekszárdi Garay Já­nos Gimnázium diákjai a Tudo­mányos Diákok Országos Kon­ferenciáján, a Kárpát-medencei döntőben. A hadtörténet szek­cióban nagydíjas lett Pap Péter 12. B osztályos tanuló, Pázmán- di Patrik 12. B osztályos tanuló pedig különdíjat kapott. Mind- kettejüket dr. Gesztesi Enikő ké­szítette fel. A csillagászat, ma­tematika szekcióban első díjas lett Béda Ármin 12. A osztályos. Felkészítő tanára Elblinger Fe­renc. A díjakat Sólyom László volt köztársasági elnök adta át a versenyzőknek. A gimnázium­nak ez az eddigi legjobb ered­ménye a konferencia országos döntőjében, ahova csak a legki­válóbbak jutnak el. A Horváth István Károly ókortudományi és latin nyelvi versenyen Pap Pé­ter országos első helyezést ért el. Felkészítő tanára dr. Gesztesi Enikő, Szilágyi Viktor, harma­dik helyezett lett, az ő felkészítő tanára Töttős Gábor. ■ Gy. M. Csúcsot döntött a mintaszám az idei rendhagyó borversenyen zsűri Nemcsak szakavatott bírák vettek részt a borok értékelésében, hanem műkedvelő borbarátok, érdeklődők is Paks Töretlen az érdeklődés a Paksi Sárgödör téri Présháztu­lajdonosok Egyesülete által év- ről-évre meghirdetett, rendha­gyó borverseny iránt. Az egye­sülettel egyidős mustra azért rendhagyó, mert laikusok ér­tékelnek. Szó sincs arról, hogy a lovak közé dobnák a gyep­lőt, és hozzá nem értőkre bíz­nák az értékelést: a műkedve­lő ítészeket szakértő borbírák terelgetik a véleményalkotás­ban. A hagyományos húszpon­tos értékelési rendszert alkal­mazták, s a mintákat anonim módon értékelték, azaz csak a poharakba kerülő nedű évjára­tát és fajtáját ismerték a részt­vevők. A nagyjából száz ítész elé minden eddiginél több, 150 borminta került, zömmel újfe­hér és újvörös, de rozét, sillert, óborokat is értékeltek, sőt egy gyümölcsbort is Leber Ferenc, a szervező egyesület elnöke korábban azt mondta szokatlan borverse­nyükről, hogy egyre többen lát­ják meg azt, hogy milyen jó le­hetőség megismerni az értéke­lés menetét, a bírálat szempont­jait, ezzel együtt a bor minőség­jegyeit. Az itt szerzett ismerete­ket aztán a hétköznapokban is hasznosítani lehet. Az, hogy bárki beülhet a bí­rálók közé, csupán a prog­ram kezdetéig volt igaz, telt­ház volt ugyanis a Fabro Pin­A rendhagyó borverseny szakmai és közösségépítő program is cében, amely mostanra állan­dó helyszíne lett a borok, borá­szok, borkedvelők randevújá­nak. Ezúttal is remek és hasz­nos volt ez a találka, késő es­tébe nyúlt a vacsorával, ered­ményhirdetéssel záruló prog­ram. Idén a vörösök remekel­tek: 39 mintából 12 aranyat ért, míg a 34 óvörösből huszonegy érte el ezt a szintet. Az egyes kategóriák nyertesei: újvörös Konáth Ferenc, újfehér Babik István, siller Kovács Mihály, rozé Szedmák István, ófehér Pach József, óvörös Fabro Pin­ce 2011-es merlot bora, , 19,85 ponttal, amely az idei rendha­gyó borverseny legmagasabb értéke volt. ■ V. T. Paksi borok Révfülöpön tizenhárom éremmel gazda­godtak a paksi - főként Sárgödör téri - borászok Révfülöpön, az Országos Evangélikus Borfeszti­válon, amely lelki, szakmai, kö­zösségi program is egyben. A ki­lencedszer rendezett boros hétvé­gén 123 minta került a zsűri elé, ebből 15 Paksról. Egy-egy arany­érmet nyert Fritz János illetve Hir- czi Ferenc, ezen kívül hét ezüst, négy bronzérem a paksi borá­szok mérlege. Fritz János és Hir- czi Ferenc mellett Metzger József, Nepp Henrik, Tímár János, Sikló­si Mátyás és Kovács Mihály bora­it értékelték éremmel a hagyomá­nya révfülöpi mustrán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom