Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-17 / 64. szám

3 2015. MÁRCIUS 17., KEDD MEGYEI TÜKÖR A hazai eperre még várni kell, de az import már megtalálható a boltokban Az újabb szép nemzetközi sikert eredményező nemes májvirág. Ritzel Zoltán a berekaljai kék órában kapta lencsevégre a védett növényt Már itt van az eper, de lehet benne vegyszer A bonyhádi fotós újabb nemzetközi sikere Ritzel zoltán Első díjat ért a kék órában fényképezett májvirág Aki eperrel foglalkozik ki- sebb-nagyobb tételben, az már most befóliázza a növény kör­nyezetét, ha majd érik, ne le­gyen földes, sáros, és így kapál­ni sem kell. A hazaira még hó­napokat várni kell, de már lehet vásárolni epret a zöldségesek­nél és az élelmiszerüzletekben. A friss eper az újdonság erejé­vel hat a téli hónapok után, és viszonylag olcsón hozzá is lehet jutni, emiatt sokan vásárolnak belőle, főleg a gyerekek számá­ra. Nem árt tudni, hogy az Eu­rópai Élelmiszer-biztonsági Hi­vatal (EFSA) vizsgálatai a földi­eperben találtak a leggyakrab­ban növényvédőszer-maradvá- nyokat. Összesen 81 ezer min­tát ellenőriztek, amelynek 45 százalékában találtak vegysze­reket, de határértéket megha­ladó szintet csak a minták 1,5 százalékában mértek. A hivatal szerint a fogyasztók nincsenek veszélyben, míg egyes szakér­tők máris újabb vizsgálatokat sürgetnek. Mivel az eper érzékeny a megbetegedésekre, termeszté­sekor gyakran használnak kü­lönféle növényvédő szereket. A vegyszerek alkalmazását ellen­ző nemzetközi Növényvédőszer Akcióhálózat szerint minden 8 doboz eper közül egy tartalmaz növényvédőszereket, és a kisze­relésekben esetenként akár hat különböző maradvány is kimu­tatható. Az EFSA összesen 685 vegyszerszármazékot vizsgált meg 27 uniós tagországban, il­letve Norvégiában és Izlandon. A 81 ezer ellenőrzött minta mintegy 55 százalékában nem mutattak ki növényvédő szere­ket, míg 45 százalékukban ta­láltak maradványokat. A vegy­szerek mennyisége ugyanak­kor az utóbbiak csupán 1,5 szá­zalékában haladta meg az elő­írt határértéket. A kimutatott származékok többsége gomba­ölő szer volt, amelyek köztudot­tan rákkeltő hatásúak, ezért a Növényvédőszer Akcióhálózat újabb vizsgálatokat kér. ■ M. 1. Sikert sikerre halmoz a bonyhádi természetfotós: Ritzel Zoltán. Még egy hó­nap sem telt el azóta, hogy a Balkáni fakopáncs című felvétele egy francia madár- fotó-pályázaton kiérdemelte a verseny fődíját, a napokban újabb örömteli hírt kapott. Vizin Balázs bonyhád Az úgynevezett kék órában fényképezett nemes máj­kölesd Helybéli férfi tett felje­lentést, mivel március 13-án is­meretlen elkövető több akácfát is kivágott, majd elvitt a község virág alkotásával ezúttal egy olaszországi kiírású nemzetközi megmérettetésen aratott sikert: első díjas lett a felvétele a növé­nyek kategóriájában. A Tolnai Népújság korábbi fo­tóriportere, tördelője elmond­ta, a berekaljai kék órában kap­ta lencsevégre a védett növényt. Egészen pontosan a naplemente után, merthogy ilyenkor kölcsö­nöz kékes árnyalatot az égbolt­ról visszaverődő fény. A Bonyhá­di Fotóklub tagja emlékeztetett, már korábban is indult ezen az összességében több tízezer részt­határában található erdejéből. A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozás során eljutottak a I. J. tolnai lakoshoz. vevővel zajló OASIS pályázaton, s akkor az emberalak-ábrázolás kategóriában nyert díjat. Már arról is értesítették a völgységi fotóst, hogy június 13- án lesz a mostani program ered­ményhirdetése egy Torino mel­letti kisvárosban, amelyen egye­düli Tolna megyei díjazottként számítanak a részvételére. Ritzel Zoltán már számos nemzetközi megmérettetésen indult, s több mint húsz éve ké­szít sajtó- és több mint harminc éve természetfotókat. Úgy fogal­mazott, egy ideje már nem szá­A rendőrök a 40 éves férfit elő­állították, és lopás vétség elkö­vetésének megalapozott gyanú­ja miatt gyanúsítottként hall­molja, de legalább száz pályáza­ton válogatták be képeit a legjob­bak közé. Jelentős díjat is többet kapott, köztük nívós nemzetközi elismeréseket.- Nálam is úgy kezdődött min­den, ahogy sokaknál: volt a csa­ládnak egy Pajtás fényképező­gépe, amit jóformán le sem tet­tem. Már fiatalon tudtam, hogy ez az én világom, s az érzés az­óta csak erősödött bennem - biz­tosított Ritzel Zoltán, aki ha tehe­ti, ma is minden percét a termé­szetben tölti és megörökíti an­nak szépségeit. gatták ki. A férfi beismerő vallo­mást tett. A rendőrök az ellopott fát megtalálták, és a sértettnek visszaadták. ■ 1.1. Az ellopott fa és a tettes is megkerült vallomás Az elkövető beismerte, hogy ő vágta ki és vitte el az akácfákat MŰTRÁGYA AGROKERN Műtrágya megnevezése Kiszerelés (zsák) Bruttó fogyasztói ár (Ft/zsák) Bruttó egységár (HUF/kg) 127 Ft NITROGÉN MŰTRÁGYA Pétisó 27% NPK MŰTRÁGYÁK 50 kg 6 347 Ft NPK 15-15-15 50 kg 8 650 Ft 173 Ft Lubofos NPK 0-12-20 50 kg 5 590 Ft 111 Ft Lubofos NPK 0-14-24 EGYÉB MŰTRÁGYÁK 50 kg 6 132 Ft 123 Ft DAP (NP) 18-46 50 kg 8 200 Ft 164 Ft Linzi NAC/MAS 27% só 50 kg 6 761 Ft 135 Ft MAP (NP) 11-52 50 kg 11 516 Ft 230 Ft Kálisó 60% 50 kg 9 000 Ft 180 Ft Szuperfoszfát (18P+12S) 50 kg 4 495 Ft 90 Ft j Genezis pétisó 27% (700 kg bíg-bag)kamionos tételben j (24,5 tonna) Gyors szállitássali Egyéb műtrágya vagy nagyobb mennyiség (big-bag kiszerelés) esetén kérje tápanyag-utánpótlás szakmai koordinátorunk segítségét: Fodor Bernadett, tel.: 30/997-8400 Raktár nyitva tartása: hétfőtől péntekig 7-14 óra között. Bankkártyával is fizetheti Elérhetőségünk: Agrokern Kft. raktára, 7100 Szekszárd, Keselyüsi út 120. (volt Volán buszbontó, 2. kapu). Telefon: 30/943-4797 Növényvédő szer • Tápanyag utánpótlás • Vetőmag A TOLNA MEGYEI ONLINE TE OLDALAD. TE OLVASOD. TE Próbahordás nélkül soha! interjú Molnár Dóra hallásspecialistával Hallókészülék vásárlás előtt érdemes előzetesen tájékozód­nunk, ám érdemi döntést csak a teljes körű hallásvizsgálat után lehet meghozni. „Próbahordás nélkül soha ne vásároljunk halló- készüléket!” - javasolja Molnár Dóra hallásspecialista, a szek­szárdi Amplifon Hallásközpont vezetője. Mennyire tájékozottak mindazok, akik hallásvizsgálatra érkeznek? Sokan, akik hallásvizsgálat­ra jönnek hozzám, már előzete­sen tájékozódnak. Sajnos gyak­ran előfordul, hogy az emberek­nek téves elképzeléseik alakul­nak ki, a mi feladatunk, hogy ezeket eloszlassuk. Például töb­ben tartanak attól, hogy a halló- készülék sípol, felerősíti a zajokat és kényelmetlen a viselése. Ilyen esetben mindig elmondom, hogy az elmúlt évek technológiai újítá­sainak köszönhetően a fent emlí­tett állítások ma már egyáltalán nem állják meg a helyüket. Hogyan győzi meg a szkeptikusokat? Nincs nehéz dolgom, hiszen a hallásvizsgálat után mindenki­nek lehetősége van akár otthoni környezetben is ingyenesen ki­Próbahordás nélkül soha ne vásá­roljunk hallókészüléket!” próbálni a készülékeket. A sze­mélyes tapasztalás a legfonto­sabb meggyőző érv. A próbahor­dás alatt mindenki el tudja dön­teni, hogy javítja-e az életminősé­gét a hallókészülék. Mit kell tenniük azoknak, akik részt szeretnének venni egy hallásvizs­gálaton, vagy ha ki akarják próbál­ni a hallókészülékeket? Az érdeklődőknek nincs más dolguk, mint felhívni a 06- 74/509-301-es telefonszámot, és egyeztetni egy időpontot munka­társunkkal. Várunk mindenkit szeretettel a Szekszárd, Széche­nyi utca 48-52. szárn alatt találha­tó Amplifon Hallásközpontban. HIRDETÉS / / AHALLASNEMJATEK Ingyenes hallásszűrést szervezünk és hallókészülék kipróbálási lehetőséget biztosítunk Tolna megyei lakosok számára 2015. március 9-től 27-ig a szekszárdi Amplifon Hallásközpontban. Bejelentkezéshez hívja a 06-74 509-301 es telefonszámot. Amplifon Hallásközpont Szekszárd, Széchenyi utca 48-52. lltthlliíÉÉIláÉÉÉIiÉAI amplifon.hu A hallásspecialista amplifon 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom