Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-26 / 48. szám

Csigolyatörés Varnus Xavér orgonaművész egy falusi pap barátja kérésére próbált felhangolni egy 200 éves orgonát. Épp az orgona szekrényében volt a második emeleten, amikor egy öreg és szuvas deszkára állt, ami betört alatta és lezuhant egy emeletet. Eszméletét is elveszítette. Este még kon­certezett. Hétfőn a kórházban kiderült: két csigolyája egybecsúszott, az egyik el is törött. nr\ /—? 2015. FEBRUAR 26., CSÜTÖRTÖK TíM A rUj ü HÍRSÁV Jön az integrált energiaunio AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG jóváhagyta és ismertette az energiaunióra vonat­kozó javaslatát. Azt in­dítványozzák, hogy a 28 tagállam különálló piacát egyetlen közös piacba integrálja az EU - kö­zölte Maros Sefcovic, a Bizottság alelnöke. A cél, hogy az energiaellátás biztosított, fenntartható, versenyképes és megfizet­hető legyen az EU minden polgára számára. ■ MTI A református zsinat új lelkészi elnöke Szabó István püspök szabó Istvánt, a Duna- melléki Református Egy­házkerület püspökét vá­lasztotta a Magyarországi Református Egyház (MRE) új összetételű zsinata a testület lelkészi elnökévé Budapesten. Szabó István­ra a jelenlévő 100 zsinati tagból 55-en voksoltak. A zsinat világi elnökének újra Huszár Pált, a Du­nántúli Református Egy­házkerület főgondnokát választották. ■ MTI A kommunizmus áldozataira emlékeztek NEMET KELL MONDANUNK a totalitárius eszmékre és gyakorlatokra, és igent az alaptörvényben foglalt értékek érvényesülésére - mondta a budapesti Clark Ádám téren rendezett szer­dai megemlékezésen Tró- csányi László igazságügyi miniszter, a kommunizmus áldozatai emléknapján. Azt mondta: az együttérzés az áldozatokkal a lélek immunrendszerét erősíti a közönnyel és a megalku­vással szemben. Mert ezek a zsarnokság igazi táma­szai”. Áder lános államfő a Terror Háza Múzeum falánál koszorúzott a meg­emlékezés napján. ■ MTI HIRDETÉS STABILITÁS Pénztá »'szövetség Vonzó hozamokkal csábítottak buda-cash-botrány Bankszünnapot rendeltek el a brókerházhoz tartozó bankoknál A Buda-Cash sokak által vitatott, agresszív üzleti modellt követett, a minél nagyobb jutalékot részesítette előnyben A visszaélési botrányba keve­redett Buda-Cash érdekeltsé­gi körébe tartozó ügyfelei a bankkártyáikat sem használ­hatták, utalást sem végezhet­tek, miután nem nyithattak ki a hozzá tartozó bankok. Éber Sándor Nem nyitottak ki tegnap reggel a Buda-Cash Brókerház (BC) tulaj­donosi köréhez tartozó bankok. A felügyeleti biztosok kezdemé­nyezésére az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa szerdára bankszünnapot rendelt el a DRB Bankcsoport minden bankjá­nál. így a BRB BUDA Regionális Banknál, a DRB Dél-Dunántú­li Regionális Banknál, a DDB Dél-Dunántúli Takarék Banknál és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Banknál is. Az ügyfe­lek a bankkártyáikat sem hasz­nálhatták, utalni sem tudtak. A jegybank több évtizedes visszaélés-sorozatot gyanít: va­lamennyi adatszolgáltatást meg­hamisították, jelentős ügyfélpén­zekkel nem tudnak elszámolni. A kár elérheti akár a 100 milli­árd forintos nagyságrendet is. A hvg.hu-nak nyilatkozó bró­kerek értetlenségüket fejezték ki, hogy a jegybank hogyan kal­kulálta ki ezt az összeget. Ekko­ra összeget nem lehet szétteríteni 15-20 évre, évente 5-6 milliárdot, aminek ellopása biztosan hiány­zik valakinek a számlájáról. A portfolio.hu szerint az MNB által említett 100 milliárd is inkább csak egy elméleti felső korlát. több szakmabeli azt nyilat­kozta, hogy a BC-nek régóta nem volt jó híre, sokak által vitatott, agresszív üzleti modellt követett, amely a minél nagyobb jutalék­eredményt részesítette előnyben. Az MNB hangsúlyozta, hogy nincs közvetlen összefüggés a svájci frank árfolyam elszállása és a mostam vizsgálat között. Az Origó szerint a BC már évek óta nem tudta teljesíteni az ügy­feleknek garantált (a feltűnően magas) hozamokat, így más kuncsaftok pénzéből fizették ki azokat, akik ki akarták venni a megtakarításukat. Hasonló tech­nikára épülnek a tiltott piramis- játékok is. Nem tudni, mi lehet a háttér­ben, de a Buda-Cash vezetőinek, se ügyvédjeik érvei, nyilatkoza­tai eddig nem hangzottak el a nyilvánosságban. intézmények A cégek és az önkormányzatok is aggódhat­nak a pénzükéért. Több önkor­mányzat is a BC érdekeltségi kö­rében vezet számlát, Siklós pél­dául 170 millió forintjához nem jut hozzá. Baranyában Kémes, Nagyharsány, Drávaszabolcs, So­mogybán Igái, Cserén fa, Hajmás, Gálosfa, Kaposgyarmat és Szent- balázs, Borsod-Abaúj-Zemplén- ben Tiszaladány vezet számlát a BC érdekeltségében. A 27 ezer ta­gú Honvéd Egészségpénztárat is érinti a Buda-Cash érdekeltségi körébe tartozó bankok számlái­nak korlátozása. MIT CSINÁLT EDDIG A FELÜGYE­LET? „Érthetetlen, hogy juthatott idáig a Buda-Cash ügye" - nyilat­kozta Bokros Lajos az ATV-nek. Az ex-pénzügyminiszter szerint felvetődik az állami felügyelet felelőssége is, akik elvben rend­szeresen ellenőrizték a céget. A PSZÁF egykori elnökei közül Szász Károly a hvg-nek elmond­ta: találtak szabálytalanságokat (tiltott piacbefolyásolás, enge­dély nélküli tevékenységvég- zés, ügyféladatok másolatának hiánya) a bórkercégnél, de olyanra, amelyből büntetőügy­nek kellett volna lennie, soha nem bukkantak. Farkas István szerint pedig gyanús, hogy az MNB most mutat vissza az el­múlt 15 évre, holott 5 éve olyan felügyeleti vezetés van, amely a jobboldali kormány alatt került oda, illetve az MNB-hez. HIRDETÉS Fáradékony, zsibbadnak fájnak a végtagjai, vajon mi lehet a probléma? Az érelmeszesedés lassan kialakuló alattomos kór mely valamennyi eret érinthet. A nem megfelelő keringés pedig minden szervünket érintő, fokozatosan súlyosbodó állapot, mely kihat a fizikai és szellemi teljesítményünkre. Sajnos a probléma akár középkorúaknái is jelent­kezhet ezért nem árt figyelni a jelekre! Tudjuk, hogy vannak kiemelt kockázati tényezők, dohányzás, magas vérnyomás, cukorbetegség, túlsúly, mozgásszegény életmód, idős kor, környezetszennyezés. Megfelelő életmóddal sokat segít­hetünk magunkon, de mit tehetünk még? Az Életkristály Extra étrend-kiegé­szítő koncentrátum 20 éve kapható Magyarországon. Számos pozitív visz- szajelzéssel rendelkezik a vásárlók ré­széről. Kortól függetlenül bárki számá­ra ajánlott, mivel összetevői kiemelten hasznosak az emberi szervezet szá­mára! Az immunrendszer támogatója! Előnye a tablettákkal szemben, hogy hatóanyagai már a szájban felszívód­nak ezért jobban is hasznosulnak. Fő alkotó elemei a magas antioxidáns (antocianidin), flavonoid tartalmú pi­ros gyümölcsök és zöld tea hónapon keresztül, kúraszerűen ajánlott. KIEGÉSZÍTŐ TERMÉKÜNK rí'vT' , •'?'"'•••. '• -lííM'?'’ y Eletkristály Vitamin Rezveratrollal! LET,, istalV ,ÉLEJ MISTAl) <0,11. ALY itamm IlOOmg Ajánlott fogyasztói ár: 1 990 Ft/30 db tabletta Ez a Vitamin kombináció a rezveratrollal, támogatja és még hatékonyabbá teszi, (te nem helyettesíti az Eletkristály használatát! Természetesen külön is kiválóan alkalmazható vitaminpótlásra és a szabadgyökök elleni harcra! KONTROLL a ETREND-KIEGESZITOK Az összetevők közül a és segítenek abban, hogy fahéj segíti az egészsé- megvédjék a sejteket a ges, normális vércukor- szabadgyököktől. Ezen szint és az egészséges hatásokhoz társul még a testsúly fenntartását. A csicsóka immunrendszert flavonoidokat is tártál- erősítő és antioxidáns ha- mazó fekete áfonyalevél tása, mellyel támogatja a kedvezően befolyásolja a szervezet ellenálló képes- vércukorszintet. A flavo- ségét a káros környezeti noidok, polifenolok, így hatásokkal és fertőzések- antioxidánsok hatásúak, kel szemben. Az Amnesty öt pontban bírálja Magyarországot EMBERI jogok „A kormány lejá- Továbbá: a magyar kormány rató kampányt indított számos megsértette a vallási szabadság­nem kormányzati szervezet el- hoz való jogot az Emberi logok len, szabálytalanságokra hi- Strasbourgi Bírósága szerint, vatkozva a finanszírozásukkal Egy másik ítélete embertelennek kapcsolatban, és a számláik vizs- minősítette a feltételes szabad- gálatát rendelte el” - írta éves lábra helyezés lehetősége nélküli jelentésében az Amnesty Inter- életfogytiglani börtönbüntetést, national (AI) Magyarországról. Megemlítik, gyakori a menedék- Megemlítik a romák diszkrimi- kérők őrizetben tartása ügyük nációját: a kisebb szabálysér- kivizsgálásának idejéig, téseknél gyakran ők válnak a im Felületesnek és egyolda- rendőrségi gyanú célpontjává; lúnak tartja az igazságügyi tár- többször elutasítják őket egész- ca (IM) az Amnety jelentését: ségügyi intézmények, még sür- „nem ismeri vagy elhallgatja” a gősségi ellátásnál is; sérelmezik magyar kormány egyes ügyek- a miskolci kilakoltatásokat is. ben tett intézkedéseit ■ MW Washington Átadta megbízólevelét Barack Obama amerikai elnöknek Szemerkényi Réka új washingtoni magyar nagykövet a Fehér Ház Ovális irodájában. A nagykövet családját is bemutatta az elnöknek I

Next

/
Oldalképek
Tartalom