Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-02 / 27. szám

HÉTFŐ Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök enyhítette kormányának az országnak hitelező trojkával szembeni elutasító álláspontját. ígéretet tett arra. hogy Görögország visszafizeti adósságát. Ciprasz felhívta telefonon Mario Draghit, az Európai Központi Bank elnökét, és biztosította afelől, hogy Gö­rögország megállapodást akar. Az új görög kabinet tervet jelentett be a minimálbér emelésére. 2015. FEBRUAR 2 HÍRSÁV Új állandó egységet telepíthet a NATO TÖBB TÉRSÉGBELI tagállam mellett Magyarországon is új állandó egységet telepíthet a NATO egy tervezet szerint, amelyet február elején vi­tatnak meg az észak-atlanti szövetség védelmi miniszte­rei - írta a német Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung. A lap szerint a balti álla­mokban, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és Magyarországon egy-egy kisebb, nagyjából 40 fős egy­séget telepítenek, fele-fele arányban a fogadó állam és a NATO katonáiból. ■ MTI Egyezményt ír alá Balog Colleen Bell-lel a szociális biztonságról ír alá egyezményt Balog Zol­tán, az emberi erőforrások minisztere és Coleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete kedden. Az Emmi szerint az egyezmény „az állampolgári érdekeknek megfelelően hosz- szú távon rendezi a két ország szociális biztonságot érintő kapcsolatait, meghatározza az alkalmazandó jogot, s azokat a részletszabályokat is, ame­lyeket a biztosítási időt szerző személyek ellátásaival - így különösen a nyugellátásokkal - kapcsolatban kell alkalmaz­ni”. ■ MTI Európa-szerte nőtt az influenzások száma az egészségügyi Világszer­vezet és az Európai Betegség­megelőzési és járványügyi Központ legfrissebb, közös influenza jelentése szerint Európa-szerte nőtt Az influen­zaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Elsősorban a kontinens északi és nyuga­ti része érintett. így Izland, Svédország, Finnország, Észtország, Lettország, Német­ország, Hollandia, Belgium, Anglia, Írország, Francia- ország, Portugália, Spanyol- ország, Olaszország, Szlové­nia, Horvátország valamint Magyarország. ■ MTI Bevallások: így élnek a honatyák! vagyonnyilatkozat Szijjártónak, Lázárnak, Rogánnak is jelentős tartozása van Felkerültek a parlament hon­lapjára a képviselők vagyon­nyilatkozatai. Mennyire ad támpontot ez a nyilvánosság a vagyongyarapodásokhoz? Éber Sándor A korábbiakhoz képest tavaly még nagyobb port vertek fel azok az ügyek, amelyek a politikusok vagyonosodásáról szóltak. Még a kormányoldalon is jelentős fe­szültséget keltett, hogy a Fidesz vezető politikusainak idősebb, hátrébb szorult generációja éle­sen bírálta az „urizálást”, többek között Pokomi Zoltán, vagy a házelnök Kövér László. A fiata­labb, vezető pozíciókban lévő Meszes generáció Lázár lános vezetésével felvette a kesztyűt, kifogásolták a párton belüli, esetleg sértődöttségből fakadó kritizálást. Szombat éjféltől nyil­vánosságra hozták a parlament honlapján a képviselői vagyony- nyilatkozatokat, így nyilvánosak lettek azok a dokumentumok, amelyeken az érintettek vagyoni helyzetükről vallanak. Sokan ké­telkednek azonban, hogy ezek a nyilatkozatok a tényleges vagyo­ni helyzetet mutatják-e, miután tavaly is ezeket többen átírták, vagy arra hivatkoztak, hogy a család segített. Családi összefogást emlege­tett tavaly Lázár lános is, amikor szóba került, hogy 10 éves fiá­nak egy svábhegyi lakást vettek (korábban egy 20 milliós szőlő­birtokról is cikkeztek), melynek értéke 60-70 millió forint. Nyi­latkozata szerint a Rolex órájával is hírbe hozott Lázár ingatlan­vagyona tavaly több tétellel gya­rapodott, továbbra is felerészben tulajdonolja hódmezővásárhelyi házát, 11 szántója van, haszon- élvezeti joga van szántóra, két erdőre, egy töltésre és egy mű­velés alól kivett mocsárra is. Köt­vényeinek értéke 46 millióról 34 millióra csökkent. Életbiztosítá­sának összege és törzsrészvénye 6,8 millió, illetve 6 millió forint. Banki tartozása 45 millió forint, magánszemélyekkel szembeni A vagyonosodása miatt legtöbbet kritizált Szijjártó, Lázár és Rogán élvezi Orbán Viktor kormányfő bizalmát tartozása 36 millió. Földbérleti díjból, illetve díjelőlegből, vala­mint osztalékból származó idő­szakos jövedelme 6,5 millió volt. Tárcavezetőként havi 1,1 millió forintot kap. Szijjártó Péter kapcsán az de­rült ki, hogy 140 négyzetméte­res dunakeszi családi házát egy 334 négyzetméteres, 167 milliós medencés villára cserélte. Ő is családi segítségre hivatkozott. 2014-es vagyonnyilatkozata alapján. A külgazdasági és kül­ügyminiszternek hat ingatlana van, biztosítási eszközalapokban lévő megtakarítása 7,2 millióról 2,8 millió forintra csökkent. A szüleivel szemben 45 millió fo­rintos tartozása van. Havi jöve­delme 1,1 millió forint. Rogán Antal tavaly módosítot­ta vagyonnyilatkozatát, miután kiderült, hogy 149 négyzetmé­teres lakása (amely később már 185 négyzetméteresként szere­pelt) nem felerészben, hanem földhivatal szerint teljesen a tu­lajdonában van. A Fidesz frakció- vezetőjének nyüatkozata ugyan­így nyilatkozott az államfő és a kormányfő a köztársasági elnök továbbra is két ingatlan résztulajdonosa. Áder János folyószámláján 2013-hoz hasonlóan mintegy 1,5 millió forintot tart, 2,4 milli­ót tartós befektetési értékpapír számlán. Az államfő 29 ezer eurós és 3300 dolláros megta­karítással is rendelkezik, az ING életbiztosításának értéke 107 ezer euróra nőtt. Tavaly egymillió forint értékben vásá­rolt prémium államkötvényt. A miniszterelnök ingatlanva- gyonában nem történt változás, továbbra is felerészben tulajdo­nosa egy budapesti társasházi lakásnak, felcsúti ingatlanjait 50 évre ingyenen átengedte az ottani utánpótlásnevelés alapít­ványnak. Számláján 930 ezer forint volt, az Út a győzelemhez című könyv kiadásából szárma­zó követelése 5,5 millió forint. Banki tartozása 8,2 millió fo­rint. Autója nincsen. azokat az adatokat tüntette fel, mint a márciusi javításkor. Van még egy balatonlelleli üdülője, több erdője is. Takarékbetétben elhelyezett megtakarítása 4,3 millióról 3,5 millióra csökkent, banki tartozása változatlanul 30 millió forint, magánszemélyek­kel szembeni hátraléka 16,8 mil­lió forint maradt. Kosa Lajosnak - aki Duhaj­ból Új-Zélandra ruccant ki egy Rolling Stones koncertre - 4 in­gatlana van, egy debreceni csa­ládi ház mellett Budakeszin egy üdülője is. A honvédelmi és ren­dészeti bizottság Meszes elnöke 14 millióval tartozik pénzintéze­teknek, 20 millióval magánsze­mélyeknek, megtakarítása 2,7 millió forint. tárcavezetők A kormányzat egyéb tagjai közül Varga Mihály gazdasági miniszternek jelen­leg három ingatlan mellett 800 ezer forint értékű államkötvénye van, készpénzben 1,5 millió fo­rintja, 7 millió forint értékű jel- záloghitele van. Seszták Miklós fejlesztési miniszternek három kisvárdai és egy fővárosi ingat­lana van, pénzintézeti számla­követelése 181 millióra emelke­dett, készpénzben 20 millió fo­rintja van, magánszemélyeknek 6 millióval tartozik. Ügyvédi tevékenységből, ügyvédi iro­dai osztalékból tavaly összesen csaknem 25 milliós bevétele volt. Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek 4 ingatlan mellett megtakarítása 10 millióra nőtt, van még 51 ezer eurója. Fazekas Sándor földművelésügyi minisz­ternek 2,3 millió forintra nőtt a megtakarítása. Karcagon van családi háza és több szántója, Fe­rencvárosban pedig lakása. Hen- de Csaba honvédelmi miniszter tavaly 10,3 millió forint értékben örökölt államkötvényt, bankban 20,25 milliója van. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek in­gatlanai mellett egymillió forint­ja van készpénzben. frakcióvezetők Tóbiás Jó­zsef, az MSZP elnök-frakcióve­zetőjének 1,5 milliója van kész­pénzben, banki hiteltartozása 10.5 millió forint, magánszemé­lyeknek 1 millióval tartozik. Vo- na Gábornak, a Jobbik elnökének és frakcióvezetőjének továbbra sincs ingatlanja, illetve értékes ingósága. Könyvkiadásból 190 ezer forinttal gyarapodott, taka­rékbetétben elhelyezett befek­tetése 800 ezer forint. A Jobbik képviselői egyébként családtag­jaik vagyonnyilatkozatát is nyil­vánosságra hozták. Harrach Péter, a KDNP frak­cióvezetője az előző évekhez ha­sonlóan egy zuglói társasházi lakásnak, egy budakeszi zárt­kertnek, egy Kisnémediben ta­lálható erdőnek, valamint egy 83 négyzetméteres tahitótfalui ház­nak a tulajdonosa. Mindegyik frakcióvezetőnek havi 1,3 milliós juttatása volt tavaly. Gyurcsány Ferenc DK-elnök tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009-ben vásárolt 267 négyzetméteres kötcsei in­gatlan áll, melyen 67 milliós jel- záloghitel van. Nyilatkozatában 1.5 milliós megtakarításról és az Altus Befektetési Zrt.-től szárma­zó 169 millió forintos tulajdonosi osztalékról számol be. Német elvárások Merkel utazása kapcsán Tüntetés a kancellár látogatása előtt KOSSUTH TÉR A demonstrálok szerint Orbán nem egyenlő Magyarországgal sajtószabadság Angela Mer- kelnek nem szabad engedmé­nyeket tennie Orbán Viktornak az Oroszországgal szembeni egységes uniós fellépés érdeké­ben - hangoztatta tegnap a leg­nagyobb német ellenzéki párt, a Baloldal frakcióvezetője a német kancellár mai magyarországi lá­togatása előtt. Gregor Gysi attól tart, „hogy a német kancellár megpróbálja beállítani Magyar- országot az Oroszországgal szembeni arcvonalba, és ezért nem követel kiigazítást Orbántól a sajtószabadság korlátozásának ügyében”. Szerinte Merkel nek szóba kell hoznia a választási rendszert is, amely révén Ma­gyarországon a szavazatok 44 százalékával kétharmados par­lamenti többséget lehet szerezni. „Magyarország önkénnyel, fe­nyegetésekkel és különadókkal bosszantja a német cégeket, és most a kancellárnak kell rendez­nie a helyzetet” - írta a Frank­furter Allgemeine Sonntagszei­tung. A lap szerint a cégek „meg­bízható keretfeltételeket" és „a jog és a törvény iránti bizalmat” szeretik, de mindebből „hiány mutatkozik Magyarországon”, ezért a német gazdaság „sokat remél” Merkel látogatásától. Ki­fogásolták: különbséget tesznek jó és rossz befektetők között, attól függően, hogy az autóipar­ban, vagy a szolgáltatásokban érdekeltek-e. ■ MTI Tavasz jön - Orbán megy! - Tün­tetés az európai Magyarorszá­gért címmel tartottak több ezres demonstrációt tegnap a parlament előtt többek között a Százezren az Internetadó ellen, valamint a 60 ezren a Magány­nyugdíjukért elnevezésű Face- book-csoport szervezésében. Budapest mellett 11 vidéki és 6 külföldi helyszínen szerveztek kormányellenes demonstráci­ót. A Kreatív ellenállás nevű csoport szerint Angela Merkel hétfői látogatása előtt jó alka­lom mutatkozott, hogy meg­mutassák: Orbán Viktor nem egyenlő Magyarországgal, az ország „nem kér Orbán maffia­államából és antidemokratikus A Parlament előtt, vidéken és több európai városban is tüntettek kormányzásából”. A szervezők szerint azért nem ma tüntet­tek, mivel a kancellár csak öt órát tölt Budapesten, a látogatás végig munkaidő alatt van, így nem tudnának sokan demonst­rálni. Gulyás Balázs, a Százezren az Internetadó ellen Facebook-cso- port aktivistája szerint a de­monstrációk hatására a hatalom már számos ponton meghátrált. A résztvevők transzparensein „Ne lopj, ne csalj, ne hazudj, mert a kormány nem tűri a konkurenciát” és más hasonló feliratok voltak olvashatók. Feb­ruár 16-ra, Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása előtt szin­tén tüntetést terveznek. ■ MW I f

Next

/
Oldalképek
Tartalom