Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-14 / 38. szám
2015. FEBRUÁR 14., SZOMBAT SPORT A férfipólósok könnyű, a nők nehezebb csoportban Márciusban becsengetnek labdarúgás Legkorábban a megyei III. osztály rajtol a megyében A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-válo- gatott könnyű csoportba, a női csapat pedig nehezebbe került a nyári, kazanyi vizes világbajnokságon, amelynek pólós csoportsorsolását csütörtökön készítették el Lausanne-ban. Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége a Dél-afrikai Köztársaság, Argentína és Kazahsztán legjobbjait kapta, míg Merész András együttese a franciákat kivéve igen erős riválisokkal: a kínai és az orosz válogatottal küzd meg. A csoportmérkőzések zárultával a négyesek első helyezettjei automatikusan a nyolc közé jutnak, a második helyezettek pedig a harmadikakkal játszanak a negyeddöntő fennmaradó négy helyéért. Benedek Tibor így értékelt a sorsolás után: „Minden választásból a legkönnyebb ellenfelet kaptuk, így az első hét kicsit más lesz ezen a világbajnokságon. Az Európa-bajnokságon nehéz, most könnyű csoportba kaptunk besorolást, ez van, egyszer fent, egyszer lent.” „Megkaptuk az egyik erős csoportot - szögezte le Merész András. - Azt tudom mondani, hogy a csoportelsőség nagyon jól fizet. Az első kalapból Kínát kaptuk, azt mondhatom, hogy a négy lehetséges ellenfél közül nem bánom, hogy velük játszunk, igaz, a világkupán kikaptunk tőlük. Az oroszokkal lassan minden fronton találkozunk, két hét múlva játszunk ismét velük. A franciákat sem kell lebecsülni, ennek ellenére elérhetjük a céljainkat. Persze, sok minden függ attól, hogy a többi csoportban hogyan zajlanak az események.” ■ B. L. Benedek Tibor szövetségi kapitány A három hónapot is meghaladó szünet után március 7-én megkezdődik a tavaszi szezon a megyei labdarúgó-bajnokságokban. Balázs László Március 3-án tartja első ligaértekezletét a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága, hiszen a megyei III. osztályban már március 7-én folytatódnak a bajnoki küzdelmek - tájékoztatott Krausz Márton, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megyei igazgatója. Március 10- én a megyei I. osztályt és megyei II. osztály Keleti-csoportját, 17-én pedig a megyei II. osztály Nyugati-csoportját „indítják” a szakemberek. (Az utánpótlás-bajnokságok csak áprilisban kezdődnek.) „Február 21-én Bonyhádon tartjuk a játékvezetők „frissítő” kurzusát, a Petőfi gimnáziumban írásbeli vizsga és fizikai teszt is szerepel a programban. Egy nappal később, 22-én első alkalommal tartjuk Zom- bán a megyei férfi felnőtt futsal- bajnokság döntőjét, ahol a nyolc régiógyőztes csap össze - folytatta az igazgató. - Ugyanezen a napon kapják meg a kétszer nyolcórás grassroots tanfolyam résztvevői az oklevelüket. A huszonegy végzős novemberben kezdte a képzést, Zombán ünnepélyes keretek között vehetik át a tanúsítványt, amely igazolja, hogy önkéntesként dolgozhatnak az amatőr labdarúgásban.” Márciusban kell beadniuk azoknak a csapatoknak a licenc- kérelmüket, melyek osztályt szeretnének váltani. Szigorítások nincsenek a rendszerben. Amit biztosan néznek majd a bírálók, az a csapatok száma és a megfelelő edzői papírok. Az utánpótlás-struktúrát átszervezi az MLSZ: az U21-es bajnokság meg-<toí onon síi Krausz Márton megyei igazgató és a TMLSZ bizottságai folyamatosan konzultálnak a bajnokságok rajtja előtt szűnik, az U18-as profit kivezetik - folytatta Krausz Márton. A megyei bajnokságokban szereplő klubokat ez nem érinti. A megye egyben szereplő egyesületeknek a felnőtt gárda mellett U19-es és Uló-os csapatot kötelező indítani, emellett a Bozsik-program (U7-9-11-13) teljes volumenében kell kiálh'taniuk együtteseket. (Az U14-et kivették a rendszerből.) Megye kettőben továbbra is felnőtt és U19-es, míg megye háromban csak felnőtt alakulat indítása kötelező. Bátaszék SE-Majosi SE rangadót rendeznek a megye I. osztály első tavaszi fordulójában MEGYEI I. OSZTÁLY, 14. FORDULÓ, március 14., szombat: Bony- hád Völgység LC-Tamási 2009 FC, Dombóvári FC-Róna-Tolnai VFC, Bátaszék SE-Majosi SE, Kölesd SE-Szedres SE, Rakasd SE-Kisdorogi FC, Paksi FC II- Teveli SE, Ocsény SK-Dunaföld- várFC. MEGYEI II. OSZTÁLY, KELETI-CSOPORT, 14. forduló, március 14., szombat: Dunaszent- györgy SE-Fadd SE, Kajdacs SE-Dunakömlőd SE, Pálfa SE- Németkéri SE, Bátaapáti SE- Madocsa SE, Sióagárd SE-Ten- gelici SE, Mórágy SE- Gerjen SK. MEGYEI II. OSZTÁLY, NYUGATI-CSOPORT, 12. forduló, március 21., szombat: Majos II-Nagy- mányok, Simontornya-Magyar- keszi, Kaposszekcső-Csikóstőt- tős-Kéty, Zomba-Döbrököz. Március 22., vasárnap: Bony- hád-Börzsöny SE-Aparhant SE, Dombóvár FC Il-Szakály KSE. MEGYEI III. OSZTÁLY, 16. forduló, március 7, szombat: Nagy- mányok 11-Cikó SE. Március 8., vasárnap: Pusztahencse KSE- Bölcskei SE II, KSE Gyönk-Györ- könySE, Szakos SE-Tolnanéme- di KSC, Decs KSE-Hőgyészi SC, Kocsola SC-Gyapa Derbi SE, Dalmand SC-Regöly SE. SPORTMŰSOR Szombat asztalitenisz. Férfi NB II, Délnyugati csoport, 11. forduló: Kanizsa Sörgyár I- Bonyhád Vasas AC 11. Női NB I, Nyugati csoport, 11. forduló: Szekszárdi AC III- Fastron AC Tolna 11, Kaposvári AC-Szekszárd AC II11. Vegyes NB III, Dél-Dunán- túl, 11. forduló: Bajai TSE- Bonyhád Vasas AC II11, Kaposvári AC-Yorgos SE 11. futsal. Női NB II, 16. forduló. Szekszárdi UFC-Hajdú- böszörményi TE II (városi sportcsarnok), 13. kézilabda. Női NB II, Délnyugati csoport, 11. forduló: Tam-Bau Tamási KC-NE- KA 18. KOSÁRLABDA. Női NB I, 16. forduló: Atomerőmű-KSC Szekszárd-MTK-Budapest 18. Férfi NB I, 23. forduló: TLI-Alba Fehérvár-Atomerőmű SE 18. Férfi NB II, Nyugat, 14. forduló: Dombóvári KSE-Soproni Tigrisek 18 óra. labdarúgás. Felkészülési mérkőzések: Bácsalmás- Bonyhád Völgység LC 10.30, Bölcskei SE-Tolna VFC (Solton) 11, Balatonlelle-Dom- bóvári FC-Róna 11, Kölesd SE-Majosi SE (Szekszárd, műfű) 14, Faddi SE-Dusnok (Szekszárd, műfű) 16. I teremfoci. U9-es korosztá- | lyos torna Palánkon (résztvevők: Szekszárdi UFC, Bajai LSE, Atomerőmű SE, Tolna VFC, Paksi SE, Kiskunhalas, Hírös-Ép Kecskemét, Kalocsai Méhecskék), 9. Vasárnap KÉZILABDA. Női NB I/B, Nyugati csoport, 15. forduló: Szekszárdi Fekete Gólyák KC-Kozármisleny SE 16. labdarúgás. X. Tolnai Nép- újság-Horfer Serleg Kupa, B-csoport: Németkér-Gyönk 14, Tolnanémedi KSC-Tamá- si 2009 FC 14. Edzőmeccs: Kakasd SE-Híd SC Nagyba- racska (Szekszárd, műfű) 14. ■ R. G. Együtt tartották a keretet, és a gólkirályjelölt is maradt labdarúgás Köllő Roland szerint már alakul a Bonyhád Völgység LC, de a tavaszi rajtig még van mit csiszolni a játékukon kezdjük a legfontosabb hírrel: Pap Roland a tavaszi szezonban is a bonyhádi futballcsapatot erősíti, és nem kizárt, hogy a következő években is a völgy- ségi együttesben futballozik majd. A BVLC az őszi idényt követően élen áll a megyei I. osztályú bajnokság tabelláján, igaz előnyük mindössze egy pont a második Paksi FC és a harmadik Dombóvári FC-Róna előtt. Ebből is látszik, hogy Köllő Roland alakulatának nem lesz könnyű dolga, ha meg akarja őrizni pozícióját.- A legnagyobb lépést azzal tettük meg a sikeres szereplés felé, hogy együtt tartottuk a csapatot - kezdett bele Köllő Roland. - Elsőszámú gólfelelősünket, a korábban az NB I-ben is megfordult Pap Rolandot sok helyre csábították, pár napot eltöltött a Paksi FC-nél is, de végül úgy döntött, hogy nálunk marad. Ő nagy erősítés számunkra, elég, csak rápillantanunk a góllövőlistára, amelyet 27 találatával vezet. Majosról Szőts Attila érkezett, Kakasáról pedig ifjabb Kvanduk Ernő csatlakozott hozzánk. Sajnos Pfaff Ferenc porcsérülést szenvedett, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem kell sokat kihagynia, hamarosan ő is folytathatja a félbehagyott munkát. Ami a felkészülésünket illeti, hol a havazás, hol az Máté Róbert (balról) és a Bonyhád az élről várja a tavaszi folytatást esőzés tett be nekünk, a sáros, felázott talajon nem igazán tudtunk edzeni, csupán a felkészülési meccsekre jöttünk ösz- sze eddig - zárta a játékos-edző. A bonyhádiak négy edzőmérkőzésen léptek pályára. A Paksi SE U21-es csapatát egyszer 3-1-re verték, egyszer 3-1-re kikaptak tőlük. A Tolna VFC ellen 2-1-re győztek, a Szekszárdi UFC-től pedig 3-1-es vereséget szenvedtek. Ma Bácsalmáson játszanak, de a rajtig még további négy-öt összecsapás vár rájuk.- Voltak biztató dolgaink, de sok még a hiba a játékunkban, lesz dolgunk a szezonrajtig hátralévő időben - értékelte az eddig tapasztaltakat Köllő Roland. - Ha elkerülnek bennünket a sérülések, és a szerencse is mellettünk áll majd, akkor képesnek tartom a csapatot arra, hogy megőrizzük az első helyet. Ugyanakkor a Paksi FC nagyon komoly riválisnak tűnik, nem lesz egyszerű mögöttünk tartani őket. De sok múlik azon is, hogy a többi riválisunk hogyan tudja megerősíteni keretét. A bajnoki címről egyelőre amúgy sem beszélünk, most az a célunk, hogy minél jobban összeálljunk a rajtig, aztán pedig meccsről meccsre szeretnénk majd előre tekinteni - mondta a 37 éves, rutinos futballista. ■ R. G. i