Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-11 / 35. szám

2015. FEBRUAR 11., SZERDA SPORT - SZOLGALTATAS Brazíliával egy csoportban a magyar U20-as focivalogatott a magyar válogatott Brazíliá­val, a Koreai NDK-val és az af­rikai selejtező egyelőre nem is­mert győztesével került egy csoportba a május 30-án kez­dődő U20-as labdarúgó-világ­bajnokság keddi sorsolásán, melyet az új-zélandi Auckland- ben rendeztek. A brazilok ne­gyedik helyen végeztek január­ban a dél-amerikai U20-as kon­tinenstornán, míg az észak-ko­reaiak tavaly másodikként zár­tak az U19-es Ázsia-bajnoksá- gon. Az afrikai kontinenstorna március 22-én zárul, akkor de­rül ki, mely csapat kerül a ma­gyarok csoportjába. „Érdekes volt a sorsolás szisztémája, jóval könnyebb­nek tűnő csoportok is kiala­kultak. Úgy érzem, mi a lehető legnehezebb kvartettbe kerül­tünk" - mondta Szalai László szövetségi kapitány. A mieink New Plymo- uth-ban játsszák majd csoport­meccseiket, elsőként június el­sején a Koreai NDK-val, majd három nappal később 9 órától Brazíliával, végül június 7-én 7 órától Afrika bajnokával. A hat csoportból az első kettő és a négy legjobb harmadik jut tovább, a nyolcaddöntőtől pe­dig egyenes kieséses rendszer­ben folytatódik a vb. A magya­rok legutóbb a 2009-es, egyip­tomi U20-as vb-n szerepeltek, akkor bronzérmez nyertek. A keret tagja a paksiak Győri ETO FC-től érkező fiatalja Len- zsér Bence. ■ B. L. £ o 9 OLVASTAM Bejött a kétharmad pfuj! már megint mi történt Amerikában! Az egyik ké­pes magazin fotóján majd­nem egészen letolta a biki­nialsóját egy szemrevaló le­ányzó. Lett is belőle ribillió. Valóságos és elektronikus levelek árasztották el a túl­ságosan is szabados stílus­ban szerkesztő szerkesztő­ket. Laptársak újságírói tag­lalták és elemezték az esetet. Az óriásira nőtt bizonytalan­ság közepette a lap nem te­hetett mást, megszavaztatta az olvasókat. nem csak nálunk, az or­szággyűlési választáson, ha­nem az amerikai közvéle­mény-kutatáson is bejött a kétharmad. Ennyien véleked­tek úgy, hogy ez már pornog­ráfia. Gondolom, előtte alapo­san tanulmányozták a felvé­telt, hogy tudják, mire is ad­ják a voksukat. valahogy úgy, mint a viccbé­li idős hölgy, aki azért hívta ki a rendőröket, mert a szem­közti lakásban egy fiatalem­ber meztelenül mászkál, főn­nek a zsaruk, kérdik, hol kell átnézni. - Hát a konyhaab­lakból látszik. - De hiszen az nagyon magasan van. - Per­sze, de ha odahúzzák az asz­talt, arra felteszik a hokedlit, majd a sámlit, akkor... Közel a dobogóhoz az UFC futsal Hétvégén a Hajdúböszörmény ellen meglehet a 3. helyezés Zsinórban harmadik győzel­mét aratta az NB Il-es női futsalbajnokságban a Szek­szárdi UFC együttese. Balázs László 15. FORDULÓ. ZTE-GÖCSEJ SK- szekszárdi UFC 3-5 (2-3). Zala­egerszeg. V: Vincze (Dávid, Stá- rics). Szekszárd: Blesz N.- Hor­váth K., Csigi, Bogárdi, Klézli. Csere: Grill, Soós, Gősi. Edző: Micskó Márk, Horváth György. gólszerző: Tálosi (6.), Hor­váth Kitti (20.), Megyeri (27.), illetve Horváth Katalin (16., 20.), Klézli (19.), Csigi (24.), Bo­gárdi (35.). „Nagyszerű mérkőzésen fan­tasztikus sikert arattunk a nagypályás válogatottakkal ki­álló Zalaegerszeg ellen. Az ele­jén ugyan ránk ijesztettek a hazaiak - megszerezték a ve­zetést is de aztán összekap­ták magukat a lányok, és nagy küzdelemben csodás győzel­met értek el. Köszönjük azok­nak a szurkolóknak a bízta­tást, akik elkísértek minket a zalai megyeszékhelyre. A hét­végi, Hajdúböszörmény elleni rangadónkra várunk mindent szimpatizánst. Legyünk minél többen a városi sportcsarnok­ban szombaton 13 órától” - ér­tékelt Micskó Márk. „Hajtós mérkőzés volt. Erős ellenféllel vettük fel a küzdel­met. A ZTE mindjárt az ösz- szecsapás elején letámadással Az ötödik szekszárdi gólt szerző Bogárdi Mónika (a labdával) tett pontot a zalaegerszegi mérkőzés végére kezdett, ami meglepett min­ket. Sok helyzetet hagytunk ki, de végül sikerült megtör­ni az ellenállásukat. Csapat­ként voltunk jobbak, mint ri­válisunk” - tette hozzá Bogár­di Mónika, aki a szekszárdiak ötödik gólját szerezte. A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉ­NYEI: Hajdúböszörményi TE II- MVFC Berettyóújfalu 6-1, Rek­lám Press-Skorpió-Kalafa-Űj- barok SE 5-2, DEAC-Békéscsa­ba Wanted SC 13-1. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. DEAC 29 pont, 2. Reklám Press-Skor­pió (44-30) 23, 3. Hajdúböször­ményi TE II (51-38) 23,4. Szek­szárdi UFC 21, 5. Kalafa-Újba- rok SE 19, ó. ZTE-Göcsej SK 17, 7. Veresegyház VSK 16, 8. MVFC Berettyóújfalu 15, 9. Obsitos SE 11, 10. Békéscsaba Wanted SC 0. AZ OLVASÓ KÉRDEZ Rovatunkban szakértőink se­gítségével olyan kérdésekre ke­ressük a választ, amelyeket sze­mélyesen nem tettek volna fel. Bármire kíváncsiak, forduljanak bizalommal Mauthner Ilonához, aki továbbítja a kérdést a meg­felelő szakembernek. Elérhetnek minket az ilona.mauthner@ partner.mediaworks.hu email címen, hívhatnak a 0630/650- 3020-as számon, illetve küldhet­nek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. Jelige: Az olvasó kérdez. Tévéiről és Bonyhádról is kérdezte egy-egy olvasónk, hogy a múlt év­ben közfoglalkoztatottként dolgoz­tak pár hónapot, más bevételük nem volt. Kell-e készíteniük adóbe­vallást, azt meddig kell beadni, és kitől kérhetnek segítséget a beval­lás elkészítéséhez? A nav Dél-dunántúli igazgató­ságának sajtószóvivője, Barlai Krisztina válaszolt: - A köz­foglalkoztatottaknak az egyéb munkaviszonyban foglalkozta­tott magánszemélyekhez hason­lóan az adóévet követő május 20-ig adóbevallást kell benyúj­taniuk, tekintettel arra, hogy a közfoglalkoztatásból szerzett jövedelem az összevont adóalap részét képezi, ezen belül is bér- jövedelemnek minősül. A közcé­lú foglalkoztatás esetén is érvé­nyesíthető családi kedvezmény, súlyos fogyatékossági kedvez­mény, a lakáscélú hiteltörlesztés áthúzódó kedvezménye. A biztosítópénztár felé rendelkező nyilatkozat is tehető. A bevallás benyújtása történhet munkál­tatói adómegállapítással, az adóhivatal közreműködésével elkészített egyszerűsített adó­bevallással, valamint önadózás útján. A kifizetők és munkál­tatók által kiállított, a bevallás kitöltéséhez nélkülözhetetlen összesített igazolást február 2-ig, az adóalapot vagy az adót csökkentő (kedvezményekhez kapcsolódó) egyéb igazolásokat legkésőbb február 16-ig kell a magánszemélynek megkapnia. Amennyiben a munkáltató (pl. helyi önkormányzat, költ­ségvetési intézmény, egyház, közhasznú szervezet) vállalja a bevallások elkészítését, úgy a közfoglalkoztatott kérheti a munkáltatói adómegállapítást (14M29). Amennyiben az adózó ezt nem kéri, és a munkáltató sem vállalja, akkor az alábbi lehetőségek közül választhat: vagy a 1453 számú bevallás illetve bizonyos előírások megléte esetén a 1453ADÓ- NYILATKOZAT elnevezésű nyomtatvány elkészítésével ön­adózóként tesz eleget az adókö­telezettségének, vagy a bevallá­sának elkészítésére felkérheti az adóhivatalt. Ehhez február 16-ig az egyszerűsített bevaüás választására szolgáló 1453NY jelű nyilatkozatot ki kell tölte­ni, és eljuttatni a NAV-hoz. A nyilatkozattal együtt igazolást, egyéb iratot (pl.: munkáltatói, kifizetői igazolás, kedvezmény igénybevételére vonatkozó iga­zolás, stb.) nem kell beküldeni, azt a magánszemélynek meg kell őriznie. Elkészítették a svábok jellegzetes ételeit A természet 2013-ban 2013-ban huszonnegyedik alkalommal hirdet­te meg a naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége Az Év Természet- fotósa pályázatot, amelyre 307 pályázó közel 4000 pályaművet küldött be. Ezek közül választotta ki a zsűri azt a 123 fotográfiát, amelyeket most vándorkiállításként tekinthet meg a nagyközönség a szekszárdi Ba­bits Mihály Kulturális Központban, a mozi előterében március 3-ig. (bk) gyönk Disznót vágtak a Német Nemzetiségi Egyesület tagjai, szervezésükben ez volt a 12. ha­gyományos sváb disznóvágás a településen. Kemler Imréné el­nök elmondta, hogy mintegy hu­szonötén dolgozták fel a két ki­sebb sertést, készült szalámi, hurka és főtt krumplival szapo­rított kolbász is. Gondolva a töb­bi évközi rendezvényre, azok­ra is tettek el húst. Persze az es­ti bál vacsorája is jóféle disznóto­ros volt töpörtyűkrémes pirítós- sal, húslevessel, töltött káposztá­val, és a nap folyamán nem ma­radhattak el a németségre jellem­ző hagymaszószok sem. ■ H. E. Teknőben forrázzák az egyik sertést 11 Férfikosár NB I.: négy csapat küzd a felsőházban kiadó egy helyért az alapszakasz-első Atom­erőmű SE mellett a Sopron és a Kecskemét biztosította be helyét a férfi kosárlabda NB I felsőházi rájátszásába, ahol öt csapat szerepel majd, és még egy hely kiadó (a nemzetközi kupákban szereplő Szolnoki Olaj KK kiemeltként lesz ott a legjobbak között). A jelenlegi mutatók alapján négy együt­tes szállhat harcba a kiadó he­lyért: a Falco KC 13, a Kapos­vár és a Pécs 12-12, míg az Al­ba Fehérvár 10 győzelemmel áll. A nevezett együttesek kö­zül a Falcónak és az Albának még négy-négy, a Pécsnek és a Kaposvárnak pedig három-há­rom bajnokija van hátra. Az Álba három meccsét játssza odahaza: fogadja a Paksot (ezt a meccset éppen most szomba­ton rendezik), a Kecskemétet majd a Falcót, míg közte Nyír­egyházára látogat. A szombat- helyiek kétszer játszhatnak otthon: a Sopron és a Kapos­vár lesz az ellenfél, idegenben pedig az említett Álba elleni találkozó mellett szintén Nyír­egyházán vendégeskednek. A Pécs még kétszer, a Kaposvár viszont már csak egyszer él­vezheti a hazai pálya előnyét: utóbbi a Sopront, előbbi pe­dig a MAFC mellett éppen ri­válisát, a Kaposvárt fogadja. A KKK-ra tehát egy pécsi rang­adó vár, és a szintén említett Falco elleni összecsapás - a Pécs pedig a Szeged vendége lesz. ■ R. G. PROGRAMOK SZERDA MOZI SZEKSZÁRD: Dumapárbaj (ma­gyar vígjáték), 17 óra. Joker (ame­rikai krimi-dráma), 19 óra. TAMÁSI: Esélylesők (francia-olasz thriller), 19 óra. KIÁLLÍTÁS, ELŐADÁS BÁTASZÉK PETŐFI SÁNDOR MŰ­VELŐDÉSI HÁZ: Bátaszékiek Bu­dapest ostrománál - filmvetítés és honvédfelszerelés kiállítás, 18 óra. PAKS PAKSI KÉPTÁR: rendhagyó tárlatvezetés és múzeumpedagó­gia foglalkozás Nemes Mártonnal, 14.20. CSÜTÖRTÖK MOZI SZEKSZÁRD: Csingiling és a Soharém legendája 3D (ameri­kai családi animációs film), 15 és 17 óra. Jupiter felemelkedése 3D (amerikai sci-fl), 19 óra. ELŐADÁS PAKS PAKSI KÉPTÁR: rendhagyó tárlatvezetés és múzeumpedagó­gia foglalkozás Sebestyén Zoltán­nal, 13.30. ŐCSÉNY KÖZÖSSÉGI HÁZ: a Bá­nátból bánatba című kötetet be­mutatják a szerzők, Balázs Kovács Sándor és Gutái István, 18 óra. VÍZÁLLÁSOK I A Dunán tegnap délelőtt 10 órakor Dunaföldvár-37 cm, Paks 112 cm, Dombori 165 cm, Árvízkapu 564 cm, Baja 287 cm. A Sió Palánknál 310 cm. teol.hu \ }

Next

/
Oldalképek
Tartalom