Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-09 / 33. szám
14 SPORT - SZOLGALTATAS 2015. FEBRUÁR 9., HÉTFŐ Remek pályán játszhatott Solton a Bölcskei SE és a Tevel Medosz Ilyen meccsekkel lehet hangolni labdarúgás Csertői azt szeretné, ha kevesebb helyzetet engednének az ellenfeleknek miközben Tolna megyében sorra maradtak el a felkészülési mérkőzések, az NB III Közép csoportjában szereplő Bölcskei SE és a megyei első osztályú Tevel Medosz SE jól előkészített pályán csaphatott össze Solton. A települést elkerülte a havazás, mindössze a fagyott, kemény talaj és a szél okozott gondot a küzdő feleknek. A bölcskeiek Laták Bertold góljával szereztek vezetést, a végeredményt pedig Farsang Patrik állította be. FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS. BÖLCSKEI SE-TEVEL MEDOSZ se 2-0 (2-0). Bölcske: Csok- nyai (Cseri) - Antal, Ledneczki (Hajdók), Agócs, Kecse (Agócs) - Horváth M. (Szalánczi), Laták, Budai D. (Blatt) - Farsang P. (Miskovicz), ifj. Süvöltős J. (Tóth J.), Szili I., Nagy D. (Sza- bolcska). Edző: Búzás Attila. Tevel: Tóth F. - Csaba I., Kadosa, Szabó M., Ferenc M. (Barabás B.) - Kerekes, Weidinger, Simon J., Ahmed - Simon T. (Nagy M.), Szabó E. (Bajusz K.). Edző: Boros Attila. Gólszerzők: Laták, Farsang P. A hétvégére lekötött edzőmeccsek a havazás miatt elmaradtak. Kérjük a klubezetőket, illetve tudósítóinkat, hogy csapatuk tervezett edzőmérkőzéseit szíveskedjenek elküldeni a gabor.ronai@mediaworks.hu illetve a laszlo.balazs@media- works.hu e-mail címre. ■ R. G. Győzelemmel nyitotta be- leki edzőtáborozását a Paksi FC, amely a szlovák Ruzomberokot verte. Ma pedig itt az újabb ellenfél, a kazah Zsetiszu. Rónai Gábor Könyves Norbert (balról) a rózsahegyiek játékosával fut versenyt - a kezdés nem volt rossz, várjuk a folytatást „Nagyon hajtós mérkőzést játszottunk, egy agresszív ellenféllel, aminek nagyon örülök. A szlovákok mentalitásából adódóan tudtuk, mire számíthatunk, de felvettük a kesztyűt, és néha jól is futballoztunk. Annak viszont nem örülök, hogy az ellenfélnek voltak helyzetei és gólokat rúgott, de szerencsére mi eggyel többet lőttünk. Tipikus ki-ki mérkőzésen vagyunk túl, megfelelt az ilyenkor elvártaknak, de kevesebb helyzetet szabad engednünk az ellenfeleknek, jobban kell védekeznünk. Természetesen voltak hibák, de ez most még belefér. A felkészülés azon szakaszában járunk, amikor a taktikai dolgokon van a hangsúly. Ilyen meccsek kellenek ahhoz, hogy ritmusba kerüljünk a tavaszi rajtig.” Csertői Aurél, a paksiak szakvezetője nyilatkozta ezt azután, hogy a Paksi FC megnyerte első törökországi felkészülési mérkőzését a szlovák élvonalban szereplő, s ott az őszi szezont követően a 11. helyen álló FK Ruzomberok ellen. A lapunkat a beleki edzőtáborból beszámolókkal ellátó rangadó, hu helyszínen lévő tudósítójának tájékoztatása szerint az atomvárosiak az egész mérkőzésen fölényben futballoztak. A vezetést Könyves Norbert találatával szerezték meg az atomvárosiak, a rózsahegyiek nem sokkal később Gévay Zsolt öngóljával egyenlítettek. Annak ellenére, hogy sokkal több helyzete akadt a Paksnak, döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok. A fordulást követően, már a hajrába fordulva Simon András szerzett ismét vezetést, de alig telt el pár perc, a szlovákok egy védelmi hiba után egyenlítettek. Egy szerb, egy örmény a mai, kazahok elleni összecsapás mellett még két találkozó vár a paksiakra Belekben. szerdán A szerb OFK Beograd, szombaton pedig az örmény Ba- nants Jereván lesz a paksiak ellenfele a török tavaszban. az együttes február 16-án - immáron itthon - gőzerővel befordul a felkészülés hajrájába, amelynek első vizsgája február 21-én lesz: egy héttel a hivatalos tavaszi szezonrajt előtt a Nyíregyháza elleni, ősszel elhalasztott meccsüket pótolják. A meccset mégis megnyerte a Paks, mert egy szöglet után a Győri ETO-tól érkezett Lenzsér Bence a kapuba fejelt. A helyenként tetszetős futballt bemutató paksiak így győzelemmel kezdtek - folytatás hétfőn a kazah Zsetiszu ellen. NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS. PAKSI FC-MFK RUZOMBEROK (SZLOVÁK) 3-2 (1-1). Belek. Paksi FC: Molnár P. - Kulcsár D. (Hahn, 70.), Rodenbücher (Bertus, 70.), Gévay (Lenzsér, 55.), Báló (Vági, 55.) - Tamási Zs. (Kesztyűs B., 55.), Kecskés (Bagó, 70.), Bart- ha - Haraszti, Könyves (Bor, 70.), Balázs Zs. (Simon A., 63.). Vezetőedző: Csertői Aurél. A Paks gólszerzői: Könyves (24.), Simon A. (68.), Lenzsér (77.). OLVASTAM HANOL ERZSÉBET Tetováld ki az arcodat! hasznos dolog az elekt- ronikus postafiókok levélszemét szűrője, megkíméli az embert sok ökörség- től. Mégis érdemes időnként belekukkantani a sok megmosolyogtató e-mail miatt, amiket meg sem kell nyitni ahhoz, hogy kiderüljön, biztosan nem kell a kínált termék. Például a „Meleg éjszakák” feladó láttán nem éreztem úgy, hogy érdekelne a levél tartalma. De a „Tetováld ki az arcod is farsangra!” felszólítás sem hozott lázba. Node, ott a „csodaszemüveg autósoknak: minden láthatóvá válik! Köd, hó, sötét, eső: ezzel biztonságban vezethet! Éjjellátó szemüveg: enélkül ne vezessen!” De bizony, erre is lehet nemet mondani. A „Nemeg Elégeted Ki Megfelelően A Partneredet?” kérdés pedig még zavarba ejtő is lehetne, ha nem volna fölöttébb magyartalan a megfogalmazása. így erre csak azt tudom válaszolni, hogy sem el, sem ki nem szoktam égetni senkit. Mint ahogy megégetni és felégetni sem. Odaégetni is legfeljebb csak ételt sikerült már, leégetni pedig magamat. A gyerek bizony nem egy férjpótlék nevelés A szakember szerint mindig mindenki aludjon a saját ágyában Szülő, pontosabban anya és fiú leválásával kapcsolatban érdeklődött egy olvasónk. Mint írja, azt szeretné megtudni, hány éves korig jó, ha egy fiú gyermek együtt alszik az édesanyjával. Arra is kíváncsi, hány éves kortól jó, ha egy gyermek elkezd önállósodni, mikor lehet házimunkát, például a beágyazást rábízni, kapjon-e zsebpénzt. Az első tárgyban nagyon egyértelmű Király Gabriella, a Tolna Megyei Pedagógia Szakszolgálat főigazgatója, klinikai gyermek-szakpszichológusának válasza. A pszichológus szakma ugyanis egyáltalán nem támogatja azt, hogy szülő és gyermek együtt aludjon. Király Gabriella szerint sajnos tipikus, hogy elválnak a szülők, és az anya odafekteti maga mellé a gyereket, így a szükséges intimitásban tulajdonképpen továbbra is része van. A szakember hangsúlyozta: a franciaágy másra való, ráadásul amint letelik a gyász időszaka, esetleg megjelenik egy új társ az anya életében. A csemete pedig hirtelen kikerül az anya ágyából. Egy másik jellemző esetben a gyermek alszik el nehezen vagy éjszaka felriad, ezért fekszik mellé a szülő. Ilyenkor sem a közös fekhely a megoldás, de természetes, hogy anya odaül az ágy mellé, és megnyugtatja a kisfiát, kislányát, ha fogja a kezét, végső esetben egy matracra fekszik a gyermek fekhelye mellett. A kicsik pszichoszexuális fejlődésének ugyanis nem tesz jót, ha együtt alszanak, ráadásul kényelmetlen is. Király GabrielGyakori, hogy válás után az anya maga mellett altatja a gyereket, ám ez a csemetének roppant káros látói azt is megtudtuk, már egészen pici korban érdemes feladatokat adni a gyerekeknek, természetesen mindig az életkoruknak megfelelően. A zsebpénz is jó dolog, hiszen nem pusztán a csemete életének finanszírozásáról szól, hanem fontos nevelési eszköz is egyben. Megtanít a kiadások és bevételek nyilvántartásának vezetésére, ösztönzi a megtakarítást. Érdemes bizonyos szabályokhoz kötni az öszszeg felhasználását, és betartani, hogy a heti hetente, a havi pedig tényleg havonként járó ellátmány. Egy másik olvasónk azzal a problémával fordult hozzánk, hogy óvodás gyermeke mostanában többször agresszív és csúnyán beszél. Király Gabriella elmondta, a gyerekkel meg kell értetni, hogy haragudni lehet, de másokat bántani nem. Ebben a kérdésben is ugyanolyan határozottsággal kell eljárni, mint például akkor, ha egy kisgyerek a konnektorba akar nyúlni. Tegyük világossá a szabályt: „nálunk ez nem szokás”. Természetesen mi se üssük a gyereket, büntetésként legfeljebb küldjük a szobájába gondolkodni. Sose a gyereket, hanem a tettet minősítsük, nem a gyerek rossz, hanem a viselkedése nem tetszik. ■ Budavári Kata PROGRAMOK HÉTFŐ MOZI szekszárdi Dumapárbaj (magyar vígjáték), 17 óra. Io- ker (amerikai krimi-dráma), 19 óra. KEDD MOZI szekszárdi Dumapárbaj (magyar vígjáték), 17 óra. Io- ker (amerikai krimi-dráma), 19 óra. ISMERETTERJESZTÉS bátaszék II. Géza Gimnázium: Tatár veszélyben - Sümegi lózsef előadása, 18 óra. VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor Dunafóldvár-18 cm, Paks 131 cm, Dombori 188 cm, Árvízkapu 581 cm, Baja 307 cm. A Sió Palánknál 316 cm. TRAFFIPAX Február 7., szombat _______________ 9: 00-12:00 6-os főút 153. km 10:00-12:00 Kocsola, Dombóvári u. 3. 12:00-14:00 Dalmand, Felszabadulás u. 14:00-18:00 6-os főút 153. km 14:00-16|00 Dombóvár, Gagarin u. 45. 16:00-18:00 6532. sz. mellékút 23. km I l r