Tolnai Népújság, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-12 / 36. szám

2 KORKÉP 2015. FEBRUÁR 12., CSÜTÖRTÖK Ügyes érvelés a kenyere érdekképviselet Tárgyalóasztalnál közelítik az álláspontokat Egységben az erő - vallja Lőrincz László, aki hét éve áll a PADOSZ élén JEGYZET X, Y, Z és aki utánunk jön TÖRTÉNELMILEG ÚGY adó­dott, hogy egy egész generá­ció állt közénk. Az Y neveze­tű. Ráadásul én az X generá­cióhoz tartozom, a gyerekek meg a Z-k. Mi már sem fél, sem egész szavakból nem értjük majd egymást. Én azt mondom: Mint a mókus, ők azt: YouTube. Mi a Méz- ga családot néztük, a kisva- kondot, ők a transformert. Nekünk a Star Wars volt a csúcs, ők angry birds figu­raként ismerik őket, ami­ket mi engedelmesen be- szerzünk nekik, bár gőzünk nincs róla, hogy mire jó egy olyan plüss madár, ami mér­ges. A mai gyerekek állító­lag a bedrótozott nemzedék, de azért a legót ők is szere­tik. Mi csak szerettük vol­na. Legalábbis a többség, az X generáció legfiatalabbjai már részesültek ebből az él­vezetből, feltéve, ha a nyu­gatra szakadt rokonok besze­rezték az építőjátékot. mi MÉG, akárcsak a szüléink, hisszük, hogy az életnek ér­telme van, és bízunk ben­ne, hogy a Z-k majd rájön­nek arra, mi is az. Nagy sze­rencsénk, hogy mire felnőt­tünk, kinyílt a világ, min­den értelemben. Most időn­ként az az érzésünk: jó len­ne magunkra csukni az aj­tót, kizárni a nagyvilág min­den gondját-baját. Állító­lag mi már gazdagok szeret­tünk volna lenni. Még min­dig azok szeretnénk len­ni, de erre generációhoz va­ló tartozástól függetlenül egyre kisebb esélyünk van. Ez egyébként nem feltétle­nül baj, az élet értelme sej­tésünk szerint ugyanis nem ez. Az én életem értelme pél­dául valahol a Z nemzedék­ben keresendő. Ahogy Szilá­gyi György klasszikusa szól: „már tarkónkon érezzük az utánunk nyomuló nemzedék forró leheletét. Már a nyo­munkban vannak. A fiaink. Drága fiaink.” Akikkel most még talán elbeszélünk egy­más mellett. Most még. ÍRÁSUNK A 4. OLDALON Ha egy kisgyerek nem rán­gatja kitartóan az anyukája szoknyáját, fagyit soha nem eszik. Ezzel a szemléletes mondattal jellemzi a szak- szervezeti munkát Lőrincz László, az atomerőmű legna­gyobb érdekképviseletének elnöke. Vida Tünde Paks Hét éve áll elnökként a PA­DOSZ (Paksi Atomerőmű Dol­gozóinak Szakszervezete) élén Lőrincz László. Természetesen nem volt már zöldfülű, egyrészt munkába lépésétől szakszerve­zeti tag volt, másrészt korábban az Üzemi Tanácsot vezette. Mint mondta, szép lassan fertőződött meg az érdekképviseleti mun­kával. A PADOSZ az atomerő­mű legnépesebb szakszervezete 1400 taggal. László 1984-től dolgozik az atomerőműben, ahol először primerköri armatúrák javítá­sával foglalkozott. Az 1992-ben megalakult Üzemi Tanácsnak elsők között lett tagja, 1998-ban pedig vezetője. Az Üzemi Taná­csi munka szavai szerint keve­sebb konfliktussal terhelt, mint a szakszervezeti. Határozott kü­lönbség, hogy az előbbi a válla­latvezetés mellé rendelt részvé­teli intézmény, tagsága nincs, tisztségviselőit az egész kollek­tíva választja. Feladata a kollek­tív jog képviselete, érvényesíté­se. A szakszervezeti tagságot vi­szont önként vállalják a dolgo­zók, fizetnek is érte, és itt nem csak kollektív jogok, hanem az egyén védelmére is lehetőség nyílik.- A dolgozók és a vállalatve­zetők közötti vélemény- és ér­dekkülönbséget igyekszünk ki­egyenlíteni tudással, ügyesség­gel, érveléssel, személyes fellé­péssel - fogalmaz munkájuk­ról. Azt mondja, ha a kisgyerek nem rángatja kitartóan az anyu­kája szoknyáját, fagyit soha nem eszik. Ezért keli és fontos, hogy legyen véleménye a tagságnak, legyen ebben határozott. - A mi feladatunk, hogy megfelelőn for­dítsuk le a tárgyalóasztalnál, de maradjunk a reális talajon. Ha például a béremelésnél öt szá­zalékra van lehetőség, ne mond­junk húszat, de ne elégedjünk meg kettővel - fejtegeti. A leg­emlékezetesebb az első tárgyalá­sa volt, amit kiélezett konfliktus­helyzetben vett át. Sztrájkig egy­szer jutottak el egy magvállalko­zás kollektív szerződéséért har­colva - a PADOSZ ugyanis nem­csak az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., hanem az ott érdekelt cégek dolgozót is tömöríti. Erről még a londoni szaksajtó is írt. Manapság nem járnak jó idők a szakszervezetekre, az elmúlt években a fennmaradásért kel­lett küzdeni. A fiatalokat nehéz meggyőzni a belépésről, azt gon­dolják, egyedül kell megvívni a harcaikat, pedig fontos és ered­ményes az összefogás, az együt­tes fellépés, aminek a munkálta­tó számára is van előnye, mert Orosz munkásokat is képviselnek majd AKTUÁLIS FELADAT mosta CSO- portszintű kollektív szerződés kidolgozása, a bértárgyalások lefolytatása, ahol - mint mond­ta - elég mélyről indultak. A kö­zelmúltban Jávor Benedekkel szemben vették fel a kesztyűt, mert az EP képviselő „lecsalóz- ta, lehazugozta’’ az egész kol­lektívát, amikor azt mondta, hogy Pakson eltitkoltak egy üzemzavart. 'Szintén néhány he­tes hír, hogy az orosz Roszatom konszern elismerést adott át Lő­rincz Lászlónak. - Ez nem ne­kem, hanem a PADOSZ-nak szólt, tízéves a kapcsolat, ami három éve intenzívebb lett. A Roszatom már megkereste a PADOSZ-t, hogy megállapodja­nak azoknak az orosz dolgozók­nak a munkavédelmi, jogi tá­mogatásáról, akik majd Pakson dolgoznak az erőműbővítésen. Vannak kudarcok, de szép eredmények is TERMÉSZETESEN KOMOLY meg­fontolást igényelt az is, amikor a szerszámot az Üzemi Tanács író­asztalára cserélte, de az is, ami­kor 2007-ben dr. Kiss Mihály­nak, a PADOSZ akkori elnöké­nek a betegágya mellett ígéretet tett arra, hogy átveszi a munkát. Ehhez persze a tagság megerősí­tése is kellett. Csakúgy a család, elsősorban a felesége támogatá­sa, mert az új feladat új munka­rendet, nagyobb felelősséget je­lentett. Nem titkolja, voltak, van­nak kétségei, tény, hogy nem jár­nak mindig a „napos oldalon”, de vannak szép eredmények. Műszaki végzettsége mellé hu­mán területen főiskolát, egyete­met végzett, hogy. felvértezze ma-, gát kellő tudással, ráadásul nincs is egyedül, munkáját ösz- szeszokott, jó csapat segíti. nem kell a dolgozók ügyes-bajos dolgaival egyenként foglalkozni, a hangulatot tárgyalásokban jár­tas emberek kezelik. László azt mondja, ha a szakszervezetek mozgásterét, apparátusát csök­kentik, az nem az ő székükről szól, nemcsak az ő bajuk, hanem a dolgozóké, mert csorbul a szol­gáltatás, amit nyújtani tudnak. Nem volt áram, mert kidöntött egy villanyoszlopot egy személyautó bogyiszló Ismeretlen okból le­tért az útról egy személyautó az 5116-os számú mellékúton Tol­na és Bogyiszló között tegnap reggel 5 óra 53 perckor, majd egy villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében sze- j mélyi sérülés nem történt, de a magasfeszültségű vezetéket tar- j tó oszlop az útra dőlt. A rend­őrök az utat az akadály elhárí­tásának idejére teljes szélessé­gében lezárták Az autósok az M9-es autóúton kerülhettek, tá­jékoztatta lapunkat Huszti Gá­bor, a megyei főkapitányság saj­tószóvivője. A balesethez a tol­nai önkormányzati tűzoltók vo­nultak, akik áramtalanították a járművet, közölte a Tolna Me­gyei Katasztrófavédelmi Igazga­tóság. A kidőlt villanyoszlop mi­att Bogyiszlón 150 fogyasztónál ideiglenesen szünetelt az áram­szolgáltatás. A szolgáltató hala­déktalanul megkezdte a hiba el­hárítását, fél tizenkettőre már mindenütt volt áram. ■ 1.1. Határtalan öröm: Erdélybe mehet harminc diákjuk bonyhád Ismét szép pályázati sikert könyvelhetett el, és ezál­tal egy fontos üzeneteket köz­vetítő projektet valósíthat meg a Szent László Szakképző Isko­la és Kollégium bonyhádi Jókai Mór Szakképző Iskolai Tagin­tézménye. Az Emberi Erőforrá­sok Minisztériuma által kiírt J Határtalanul! program célja, j hogy a szakképző iskolákban tanuló diákok szakmai együtt­működését támogassa a szom­szédos országok magyar tany- nyelvű osztályaival. A jókaisok a Csíkszeredái Kós Károly Szakközépiskola tanulóit látják vendégül, majd áprilisban 30 bonyhádi fiatal látogat el Erdélybe. A két intéz­mény növendékei saját lakóhe­lyük bemutatása mellett meg- j ismerik az adott ország törté­nelmi, kulturális és földrajzi értékeit, hagyományait, vala­mint az iskolákban folyó okta­tási munkát - összegezte kér­désünkre Lützenburgerné Ri­egl Mária, a völgységi iskola I pedagógusa. «V. B. Szabó Ricsi is énekelt nekik a szalagavatójukon Szívből jövő, szép szavak szerelem Bálint- és Valentin-nap alkalmából verseltek Már be kellett volna fizetni a felügyeleti díjat Téli találkozót tartottak a mezőgazdászoknak siMONTORNYA A Pillich Ferenc szakiskola tíz gépész-, kilenc lovász- és harminc kertész ta­nulója kapta meg ünnepélyes keretek között a tanulmányaik végét jelző szalagot. Mint azt Varga Lászlótól, a város kom­munikációs munkatársától megtudtuk, a kertészek közül tizenegy diák fonyódi, hetente kétszer utaznak oda a simon- tornyai pedagógusok az ottani intézetben élő fiatalokat oktat­ni. A hétvégi szalagavató ün­nepségen természetesen ők is ott voltak. A vendégek között ott volt az X-faktorból ismert Szabó Ricsi, aki fel is lépett az ünnepségen, miután az egyik végzős diák a testvére. ■ V. M. bonyhád Balassi Bálint, Eliza­beth Barrett Browning, Kaff­ka Margit, Radnóti Miklós, Ne­mes Nagy Ágnes, József Atti­la, Szécsi Margit és Nagy Lász­ló költeményeiből „nyújtott át egy csokrot” a hallgatóságnak kedden a Solymár Imre Városi Könyvtárban a dr. Hegedűs Éva vezette Irodalmi Parnasszus. A Bálint és Valentin nap alkalmá­ból szervezett programon Läu­fer Éva, valamint Ménesi János tolmácsolta a költeményeket. Az est sikeréhez Németh Orso­lya, Deák-Fogarasi Roxána, Il­lés Gabriella és László Anna is hozzájárult, akik szép muzsi­kákkal örvendeztették meg a közönséget. a V. B. Gyönyörű költemények hangzottak el a könyvtári est során tolna megye Január 31-ig kel­lett befizetniük a hazai élel­miszergazdasági vállalkozá­soknak a tavalyi élelmiszer­lánc-felügyeleti díj második részletét. A Nemzeti Élelmi­szerlánc-biztonsági Hivatal ar­ra hívja fel a figyelmet, hogy mielőbb pótolják mulasztásu­kat azok, akik ennek nem tet­tek eleget. A díj mértéke álta­lában az előző évi értékesítési nettó árbevétel, vagy jövedelem 0,1 százaléka. Nagy vitát váltott ki az a jogszabály-módosítás, amely szerint a napi fogyasztá­si cikket értékesítő üzleteknek 50 milliárd forintos nettó évi árbevétel felett 2015-től 1-6 szá­zalékot kell fizetniük. ■ M. I. bölcske Sorra tartják a nö­vényvédelmi és vetőmag keres­kedelmi szakemberek a téli ta­lálkozóikat. Bölcskén a Kék Du­na étteremben gyűltek össze a környékbeli gazdálkodók, akik a legújabb kukorica- és napra­forgó hibridek tulajdonságairól hallgattak előadást. Gudmon Ádám agronómus, az egyik cég regionális képviselője elmond­ta, idén olyan vetőmagokat hoz­tak forgalomba, melyek fejlődé­sét kevésbé befolyásolja az idő­járás, ellenállóbbak, és a szél­sőségeket is jobban viselik. Az ehhez hasonló szakmai előadá­sok kiválóak arra is, hogy a ter­melők egymással is megbeszél­jék a gondjaikat. ■ M. I. 4 1 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom