Tolnai Népújság, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-16 / 13. szám

2 KÖRKÉP 2015. JANUÁR 16., PÉNTEK Féktelenül TELJESEN MEGÉRTEM, hogy a köztársasági elnök egy már nem is létező hivatal vezetőjét is felelőssé teszi egy szerencsétlen törvény miatt. A Nemzeti Együtt­működési Rendszer önma­gában csak nem tévedhet? És különben is, mindenki tudja, hogy Brüsszel vagy Gyurcsány a hibás. Esetleg a pirézek. áder János megüzente, hogy bizony nem kellett volna a napenergia - Ma­gyarországon amúgy sem rohamos - terjedését még jobban megnehezíteni. Mert mi más lehet a kö­vetkezménye annak, hogy több környezetvédelmi termékdíj lesz a napeleme­ken, mint például az akku­mulátorokon? a parlamenti frakció- vezetőknek írt leveléből az is kiderül - amellett, hogy elődjével szemben, legalább tud helyesen ír­ni -, hogy hibázni azért ő is szokott. Persze eleve kár a felelősséget a pártok között szétkenni, gerin­cesebben is meg lehetne szólítani az illetékeseket. Ha a köztársasági elnök úr nem tudná, akkor segí­tek: kétharmad, dübörög a NER, az van, amit ők szeretnének. A fékeket és ellensúlyokat, tehát a hü­lyeség gátjait pedig éppen ők iktatták ki a rendszer­ből. Szóval minimum fi­gyelmetlen Áder úr, hiszen sem ő, sem a felkészült stábja nem vette észre, hogy pont egy nemrégiben bedarált féket, nevezete­sen a környezetvédelmi ombudsmant is sikerült a levélben hibáztatni. Tehát, egy olyan hivatal is felelős, amelyik már nem is léte­zik. Meg az EU, Gyurcsány és a pirézek. de az egész ügyben talán az a legeslegcsodálatosabb, hogy a paksi atomerőmű bővítését hozó orosz-ma­gyar szerződés aláírásá­nak egyéves évfordulóján történik mindez. Nem kap mozgáskorlátozott parkolási igazolványt az igénylők nagy többsége, az érdekképviselet szerint a szi­gorított szabályozással a jog­szabályalkotó átesett a ló túlsó oldalára. Wald Kata Agyvérzésen átesett, lépcsőn közlekedni képtelen emberek nem kapnak mozgáskorlátozott parkolási igazolványt, és az ügyintézés ideje is előfordul, hogy közel három hónapig tart - panaszolták olvasóink a közel­múltban. Mint ismeretes, a visszaélések elkerülése érdekében néhány éve szigorították a mozgáskor­látozottak parkolási igazolvá­nyának kiadására vonatkozó jogszabályt. Eszerint a 2011. jú­lius 1-jéig kiadott ún. „7 pontos igazolás” 2012. december 31-ét követően már nem fogadható el, akkor sem, ha a mozgáskorláto­---------------­Há rom hónap is lehet az ügyintézés a parkolási igazolvány ki­adásának ügyintézési határ­ideje - ide nem értve az eset­legesen szükséges szakértői vagy szakhatósági állásfogla­lás kialakításának idejét - tizenöt nap. Ha a szükséges szakvélemény nem áll rendel­kezésre, akkor a járási hiva­tal a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül megkeresi a rehabilitációs szakigazgatási szervet a köz­lekedőképesség minősítése érdekében. Az orvosi bizott­ság a szakvéleményét hatvan napon belül adja ki. így tehát lehetséges, hogy az orvosi dokumentáció benyújtását követő nyolcvan nap múlva kapja kézbe az ügyfél a par­kolási igazolványt, ezért cél­szerű annak lejárati dátumát legalább három hónappal megelőzően benyújtani a ké­relmét. m jum zottság mértékéről kiállított I. fo­kú orvosi szakvélemény véglege­sen fennálló állapotot igazolt, és az illető egészségi állapota évek, évtizedek óta fennáll.. Akiknek tehát lejár az igazolványa, csak akkor kaphat újat, ha az új ren­delet feltételeinek megfelel. Hogy mennyire szigorodtak az előírá­sok, jól mutatja, hogy például a pécsi járási hivatalba az elmúlt két évben beérkezett parkolási igazolvány iránti kérelmek 69 százalékát elutasították, a fel­lebbezések 70 százaléka szintén hiábavalónak bizonyult.- Rengeteg a példa arra, ami­kor az igénylő képtelen az önálló közlekedésre, mégsem kapja meg az igazolványt - hangsúlyozta Ritecz László, a Mozgáskorláto­zottak Baranya Megyei Egyesü­letének elnöke. Hozzátette, a ko­rábbi visszaéléseknek tehát ren­geteg mozgáskorlátozott ember vált áldozatává, ha a jogszabály megalkotása előtt az érdekkép­viseletek véleményét is kikérik, ez elkerülhető lett volna. A bizottság szerint meggyógyultam A következő panasszal ke­reste meg lapunkat egy olva­sónk: „Nemrég még minden második terepjárós szekrényal­katú ifjú is rendelkezett rok­kantkártyával. Ma a 90 éves, három lépést alig megtenni tudó, szellemileg is leromlott anyám, akit rendszeresen or­voshoz kell vinni, nem jogosult kártyára. Elutasították fél tü­dővel rendelkező, többszörös trombózison átesett ismerősö­met is. Nekem 10 évig volt kár­tyám, amit 50 százalékos moz­gáskorlátozottságra kaptam. A friss orvosi leletek állapotom romlását igazolták, a bizottság mégis csak 24 százalékos rok­kantsági fokot állapított meg. Nem jár kártya, a röntgensze­mű bizottság legalábbis így döntött. Fellebbezni 5000forin­tért lehet. Gondolom, nem ér­demes.” Az igazolvány 40 szá­zalék felett jár. 11S Áldozattá vált rokkantak i szigor Az igénylők zöme nem kap parkolási igazolványt A szőlőhegyiek múltját idézi fel kiállítás Harangozó Éva felkereste a városrész lakóit, interjúkat készített dombóvár Megtelt a Dombóvá­ri Helytörténeti Gyűjtemény Dr. Szőke Sándor terme a Dombó­vár-Szőlőhegy - A múlt üzenet című kiállítás megnyitójára. A megjelenteket, köztük Mauchs Évát, Mauchs Sándor egyko­ri földbirtokos lányát Müller Ádám gyűjteményvezető kö­szöntötte, majd Harangozó Éva, a kiállítás összeállítója vette át a szót. Elmondta, kezdetben csak minimális forrás állt rendelke­zésre Szőlőhegyről, felkereste hát a városrész lakóit, interjú­kat készített, adatot gyűjtött. Beszélt Mauchs Sándorról is, aki annak idején átvette herceg Esterházy Pál homokpusztai középbirtokát, később pedig a Döryektől vette bérbe Háb pusztát. Újdombóváron ken­der-, és lentermesztést is foly­tatott, és az általa művelt föld­területek mintagazdaságnak számítottak. Szó esett a híres Mauchs bélyeggel ellátott diny- nyékről is, amelyek az agrár- szakember védjegyévé váltak. Harangozó Éva egy Pajkr Re­zső és Társa cég által gyártott harmóniumot is átadott a hely- történeti gyűjteménynek. A hangszer egykor a Szent Anna kápolnában szolgált, mostan­ra azonban felújításra szorul. A megnyitón a Helmut Brook Blockflöte együttes lépett fel. A kiállítás március 6-ig látogat­ható. ■ H. E. Vince-napi borünnep lesz hétvégén Szekszárdon szekszárd Sikeres évet zárt ta­valy a Dicenty Dezső Kertbarát kör, a 135 regisztrált taggal mű­ködő egyesület rendezvényein több százan vettek részt. Ferenc Vilmos, a kertbarát kör elnöke elmondta, nagyon sikeres volt a Szent György napi borünnep, melyet évről évre megrendez­nek. A borversenyükön több mint kétszázan neveztek külön­böző fajtájú borokkal, a Szent Márton napi borünnep is im­már hagyománnyá vált a kert­barát kör szervezésében. Az idei évi rendezvények sorát e hét vé­gén, szombaton, a Vince napi borünneppel indítják, ennek helyszíne Szekszárdon az Isti- fángödrei Pincesor lesz, 14 órá­tól. Három pincészetnél, - a To­ronyi, a Ribling és a Tokai - kós­tolhatnak borokat az érdeklő­dők. A hagyományokhoz híven idén is lesz Vince-vessző vágás és szentelés, melyet mind a ka­tolikus, mind a református lel­kész megáld. A múlt évet szak­mai szempontból dr. Kozma Pál, a pécsi kutatóintézet igazgatója értékeli. Jelenleg mélynyugalmi állapotban van a szőlő, sok he­lyen már a metszést is megkezd­ték, mondta Ferenc Vilmos, aki hozzátette, az idei év nagyon kezd hasonlítani a 2012-es év­hez, amikor február végéig eny­he volt az időjárás, majd február végén mínusz 15 fok körüli hi­deget mértek, ami több völgy­ben okozott kárt a szőlőben is. Idén több tanulmányutat is szervez a kertbarát kör, július­ban Mórra és Pannonhalmára látogatnak, augusztusban pedig a dunaföldvári Lajkó család cse­megeszőlős ültetvényét, illetve a bölcskei pincefalut látogatják meg. ■ M. I. Ferenc Vilmos elnök Családi nagyjátékfilmet forgatnak az ezeréves Szekszárdon az obsitos kocsmája A szakmában igazi újdonságnak számít a közösségi gyártással készülő alkotás szekszárd Úttörő kezdemé­nyezés Az obsitos kocsmája, avagy a varázslatos Szekszárd című játékfilm, amelynek for­gatása idén áprilisban kezdő­dik, és a tervek szerint szep­temberben, a szüreti napokon már be is mutatják a közönség­nek. A tegnap délután tartott sajtótájékoztatón Kindl Gábor, a film producere és rendezője elmondta, igazi újdonságnak számít ez a közösségi gyár­tással készülő nagyjátékfilm. Egyediségét az adja, hogy a nem titkoltan családi filmnek készülő alkotás létrehozásá­ban mindenki részt vehet, mégpedig szó szerint. Az alko­tógárda szívesen fogadja az öt­leteket, a felajánlásokat és a tá­mogatókat egyaránt. Apropóját az adja, hogy a városról az első írásos emlékek 1015-ből, Szent Istvánnak a pécsváradi apátsá­got alapító leveléből maradtak fenn, tehát a város az idén ün­nepli ezredik születésnapját. Az izgalmas történet mellett a város is bemutatkozhat, nem csak a helyszínek, az itt élő emberek is részesei lehetnek a forgatásnak. A filmmel kapcso­latban az érdeklődők folyama­tosan megtalálják az informá­ciókat a www.azobsitoskocs- maja.hu honlapon. A sajtótájékoztatón jelen volt Ács Rezső, Szekszárd pol­gármestere, aki elmondta, a A stáb tagjai és Ács Rezső polgármester a tegnapi sajtótájékoztatón város támogatja a kezdeménye­zést. Bízik abban, hogy ez az úttörő jellegű film segít meg­ismertetni a nagyközönséggel Szekszárdot. Emellett, mivel az itt élők kreativitására és közreműködésre is számít, a közösségépítés eszköze lehet. Mint megtudta, már többen je­lentkeztek a stábnál különböző felajánlásokkal, amely jól jelzi, hogy az emberek vevők az öt­letre, részt akarnak venni eb­ben a különleges eseményben. Reméli, hogy széles körben látható lesz az alkotás, és üze­nete, miszerint érdemes ebbe a városba visszatérni, visszaköl­tözni, sok elszármazotthoz jut majd el. ■ Venter M. A film történetéről John harry, a leszerelt amerikai katona titokzatos levelet kap Magyarországról, Szekszárd vá­rosából. Egy tradicionális helyi vendéglátó egység egyetlen örö­köseként - főként mivel családi ügyei is megoldást találhatnak így - nem habozik, repülőre ül, és hamarosan megérkezik ősei szülőföldjére leánygyermeke tár­saságában. A városban egy le­robbant épület, és számos ka­land várja őket, a hol izgalmas, hol mulatságos események so­rán. Olyannyira, hogy még a túl­világ is beleavatkozik a történet­be, mert a legendás obsitos, Há­ry János is alakot ölt a filmben. \ 4 I 4 v

Next

/
Oldalképek
Tartalom