Tolnai Népújság, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-16 / 13. szám

SZOLGÁLTATÁS 2015. JANUÁR 16., PÉNTEK OLVASTAM Kiscsikót hozott a gólya tisztavérű Fokozatosan szoktatják hozzá a különválasztáshoz VENTER MARIANNA Különféle kihívások IZZÓ LÁVÁT köpködő vulkán fölött repült el egy kisrepü­lő Izlandon, mind a saját, mind utasai testi épségét veszélyeztetve. Mint a pilóta nyilatkozta, látta, hogy töb­ben is fényképeznek a tűz­hányónál, és megörült, hogy megörökítik a produkció­ját. Hasonlóan büszke az a jóember is, aki a szinte lá­bai előtt folyó lávában sü­ti a mályvacukrát, minden gesztusával azt üzenve: néz­zétek, milyen laza vagyok. A két eset főszereplői sze­rencsésen megúszták a pro­dukciót, de végződhetett volna másképpen is. MINT MONOJUK annak a lángelmének az esete, aki huszonnégy jókora héliu- mos léggömböt kötözött egy kerti székre, hogy a háza fö­lött lebeghessen. Később egy utasszállító pilótája tett jelentést a felhők között bukdácsoló, kerti székben ülő látomásról, és a rendőr­ség helikoptere segítette a földre a kempingszékes re­pülés úttörőjét, aki mindösz- sze így kommentálta az ese­tet: Most mi a baj? Nem ül­hetek egész nap otthon. ÁLLATORVOSOK HATÓSÁGI ÁLLATORVOSI SZOLGÁLAT 2015. január 16- án 14 órától 19-én 8 óráig: Dr. Schmieder László Dunaföldvár, József tér 9. Tel.: 75/541-159, 30/9028-428; Dr. Lückl Tibor Iregszemcse, Mikszáth K. u. 7. Tel.: 30/9816-466. MAGÁN ÁLLATORVOSI ÜGYE­LET 2015. január 16-án 16 órá­tól 19-én 8 óráig: Dr. Helfenbein József Decs, Szövetkezet u. 9. Tel.: 70/228-3607; Dr. Dankó István Tolna, Festetich u. 64/2. Tel.: 74/445-035, 20/9141-885; Dr. Gergely János Zomba, Nagy­tormás pta. Tel.: 74/433-200, 30/3147-516; Dr. Karsai Gábor Paks, Gesztenyés u. 19. Tel.: 30/9473-814,20/483-6549; Dr. Lückl Tibor Iregszemcse, Mik­száth K. u. 7/A. Tel.: 30/9816- 466. KÖZPONTI ÁLLATKÓRHÁZ Szekszárd, Mikes u. 14. Telefon: 74/315-351. Rendel: Hétfőtől péntekig 8 órától 18.30-ig, szom­baton 9-től 11 óráig. Sürgősségi ügyelet: 30/551-4653. DOMBÓVÁRON A KÖZPONTI ÜGYELET TELEFONSZÁMA: 30/444-7957. DUNAFÖLDVÁRON A TÚRI ÁLLATKÓRHÁZ 0-24 órás állat­egészségügyi készenléti ügyeleti szolgáltatást nyújt. Állandóan hívható mobil telefonszáma: 30/2096-096. . ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: Tol- navet. Szekszárd, Mikes u. 14. Telefon: 74/511-222,30/9464- 776. Hétközben: 8-tól 17 óráig. Szombat: 9-től 12 óráig, vasár­nap: zárva. Gólya szállt Csámpán Ledneczkiék házának ké­ményére. Igaz csak képle­tesen, ráadásul nem cse­csemőt, hanem kiscsikót hozott. Vida Tünde PAKS A Fenyves Lovastanyán nagy volt a várakozás, elsősor­ban a gyerekek, a vemhes kan­ca gazdája, Vera és öccse, La­ci izgultak. Vera elárulta, hogy főként lováért, Bonnie-ért ag­gódott, beleértve az egészsé­gét és azt is, hogy majd ho­gyan fogadja az utódot, gon­dos anyja lesz-e. Szemmel lát­hatóan semmi ok az aggoda­lomra, Bonnie szinte egy pil­lanatra sem veszi le a szemét a csikóról, ami látogatásom­kor még nincs egészen egyna­pos. A régi viccnek miszerint a nyúl és a ló egy évig vemhes, természetesen bedőlök. Házi­gazdám, Ledneczki László el­árulja, hogy ebből a nyúl egy, a ló 11 hónapig vemhes, így jön ki az esztendő. Mivel a szülő­szobaként funkcionáló istál­ló kicsit sötét a fotózáshoz, sé­tára visszük a lovakat. Bonnie ugyanolyan bizalommal fo­gadja gazdáját, mint mindig, s nyugodtan hagyja, hogy fejé­re tegye a kötőféket. A kis kan­cacsikó némi terelgetés és te­vőleges segítség után lép ki a napfényre. Az tanya új lakójá­nak megjelenése nem hagyja hidegen a többi lovat, különö­sen Ihones, az apja hangosko­dik. László azt mondja, termé­szetesen tudja a ló, hogy az ő csikója járkál a legelőn. A mén quarter horse, a kanca appalo- osa így a tenyésztési szabályok szerint utódja is tisztavérű ap- paloosa-nak tekintendő. Szép, izmos a kiscsikó, születésko­ri vastag szőre néhol szürké­be hajló sötétbarna, kíváncsi­an várja a család, hogy mikor mutatkozik meg a fajtára jel­lemző rajzolat. A házigazdákkal jövőjéről váltunk szót. Laci azt mondja, 6-8 hónapos korban lehet levá­lasztani, de előtte már fokoza­tosan hozzászoktatják majd a különváláshoz, mert az anyjá­ra, Bonnie-ra várnak a verse­nyek. Hogy a kis kanca mikor követi nem tudni, tény, hogy nevelése születésével elkezdő­dött. Elsőként azt kell megta­nulnia, hogy az emberi kéznek nem áll ellent, ezért, ha igye­kezne elkerülni a simogatást, A kiscsikónak még nincs neve. Mamája, Bonnie jó anyának bizonyult, Vera is büszke rájuk terelgetést, szelíd erőszakkal ráveszik, hogy engedjen. A kiscsikó, aminek egyelő­re még nincs neve, mert nem szeretnék elhamarkodni, perc- ről-percre magabiztosabb, anyja aggódó, gazdáig biztató tekintete által kísérve ismer­kedik a legelővel, saját lehe­tőségeivel. Néhány méternél messzebb nem megy, de rend­re vissza is tér. Előbb hangos cuppogással szopni kezd, majd engedve a fáradtságnak lehe- veredik, ami nem túl egysze­rű művelet számára, hosszas - lábremegéssel kísért - billegés után dől az anyja lábaihoz. ÜGYELETEK 2015. JANUAR 16-AN 16 ÓRÁTÓL 19-ÉN REGGEL 8 ÓRÁIG. SZEKSZÁRD: Felnőtt háziorvosi ügye­let: Vörösmarty u. 5. Telefon: 74/318- 104. Ellátási terület: Szekszárd, Harc, Szálka, Őcsény, Kölesd, Kistormás, Zomba, Decs, Sárpilis, Kéty, Murga, Felsőnána községek felnőtt lakossá­ga, Medina, Sióagárd, Szedres felnőtt és gyermek lakossága. Gyermekorvosi ügyelet: Szent István tér 18. Telefon: 74/318-104. Ellátási terület: Szek­szárd, Harc, Szálka, Őcsény, Kölesd, Kistormás, Zomba, Decs, Sárpilis, Kéty, Murga, Felsőnána községek gyermeklakossága. Fogászati ügye­let (szombaton és vasárnap 8-tól 14 óráig): Szent István tér 18. Telefon: 74/315-454. BÁTASZÉK: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104. Ellátási terület: Báta- szék, Báta, Alsónyék, Mórágy, Pörböly, Alsónána, Várdomb. BONYHÁD: Rendelőintézet, Bajcsy-Zs. u. 25. Telefon: 74/318-104. Ezen a telefonszámon hívhatják a Völgységi Központi Háziorvosi Ügyeletet Apar- hant, Bátaapáti, Bonyhád, Bonyhádva- rasd, Cikó, Grábóc, Győré, Izmény, Ka- kasd, Kisdorog, Kismányok, Kisvejke, Lengyel, Mőcsény, Mucsfa, Nagyvejke, Nagymányok, Tevel, Váralja és Závod lakói. DOMBÓVÁR: A felnőtt ügyelet a kórház bőrgyógyászati osztályán, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségében. Telefon: 74/462-385. Ellátási terület: ORVOSI ÜGYELET Dombóvár, Attala, Csibrák, Csikós- tőttős, Dalmand, Döbrököz, Gyulaj, Jágónak, Kapospula, Kaposszekcső, Kocsola, Kurd, Lápafő, Nak, Szakos és Várong. HŐGYÉSZ: Kossuth tér 6. (a mentőál­lomás mellett). Telefon: 74/488-008. Ellátási terület: Hőgyész, Dúzs, Mucsi, Kalaznó, Szakály, Felsőnána, Murga, Kéty, Gyönk, Szakadát, Diósberény, Varsád, Szárazd, Udvari, Miszla orvosi körzetei. IREGSZEMCSE: Rákóczi u. 1. Telefon: 74/570-028. Ellátási terület: Ireg­szemcse, Nagyszokoly, Magyarkeszi, Felsőnyék orvosi körzetei. PAKS: Rákóczi u. 1. (Rendelőintézet). Telefon: 75/410-222. Ellátási terület: Paks, Németkér, Dunaszentgyörgy, Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa, Ger- jen, Nagydorog, Kajdacs, Györköny, Sárszentlőrinc orvosi körzetei. SIMONTORNYA: Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318-104. Ellátási terület: Simontornya, Pince­hely, Ozora, Fürgéd, Tolnanémedi, Nagyszékely, Kisszékely, Belecska, Igar, Mezőszilas és Pálfa. TAMÁSI: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 74/570-028. Ellátási terület: Tamá­si, Regöly, Nagykónyi, Értény orvosi körzetei. TOLNA: Garay u. 6. Telefon: 74/440- 340. Ellátási terület: Tolna, Bogyiszló, Mözs, Fadd, Fácánkert. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: SZEKSZÁRD: Szent László gyógyszer­PROGRAMOK PÉNTEK MOZI dunaföldvár: Válás francia módra (francia-olasz roman­tikus vígjáték), 19 óra. szekszárd: Éjszaka a múze­umban - A fáraó titka (ame­rikai családi kalandfilm), 15 és 17 óra. Elrabolva 3 (fran­cia akciófilm), 19 óra. SZEKSZÁRDI ALTEROCK SZEKSZÁRD BABITS MIHÁLY KULTURÁLIS KÖZPONT: fellép a Bluenote (20.30) és a Frim Fram Band (21.30). Utána Af- terock party 1 óráig. SZOMBAT MOZI SZEKSZÁRD: Éjszaka a múze­umban - A fáraó titka (ame­rikai családi kalandfilm), 17 óra. Elrabolva 3 (francia ak­ciófilm), 19 óra. JÓTÉKONYSÁGI KONCERT BÁTASZÉK ÁLTALÁNOS ISKOLA, aula: jótékonysági rendez­vény Grill Laura és családjá­nak megsegítésre. Fellépők: Illés Teréz énekművész, Lo- zsányi Tamás orgonaművész, a Kárikittyom Anticeleb Or­chestra, a SeptibenD, Zsikó Zoltán népdalénekes, a Fried Művelődési Ház Hagyomány- őrző Citerazenekar, a Kram- mer Ferenc Kórus, a Pántlika zenekar, a Bátaszéki Ifjúsági Fúvószenekar, a Bátaszéki Pedagógus Kórus, a Kismődi Ferenc Énekegyüttes, vala­mint Orbán István zenetanár és tanítványai, 18 óra. VÍZÁLLÁSOK A Dunán tegnap délelőtt 9 őrskor Dunaföldvár 332 cm, Paks 515 cm, Dóm bori 584 cm, Árvízkapu 946 cm, Baja 652 cm. A Sió Palánknál 414 cm. SKANDINÁV LOTTÓ GÉPI HÚZÁS: 4^ ______5.9,13.14.24.26.34 KÉ ZI HÚZÁS: 11 2, 5, 12,14,16.26.29 A 3. JÁTÉKHÉTEN nem volt teli­találat. A 116 darab hattalá- latos nyereménye egyenként 181.935 forint. Az ötösökért 5070, a négyesekért pedig 1115 forintot fizet a Szeren­csejáték Zrt. A héttalálatos várható főnyereménye a 4. játékhéten 177 millió forint. tár (Tesco Hipermarket), Tartsay utca 40. Tel.: 74/313-476. BONYHÁD: Hatos gyógyszertár, Völgy­ség utca 8. Tel.: 74/550-291. DOMBÓVÁR: Gesztenyesor gyógy­szertár, Fő utca 43. Tel.: 74/460-166. DUNAFÖLDVÁR: a helyi két gyógy­szertár heti váltásban. PAKS: Alma gyógyszertár, Dózsa Gy. utca 30-32. Tel: 75/510-611. SIMONTORNYA: Sándor gyógyszertár, Templom utca 5. Tel.: 74/486-032. TAMÁSI: Dám gyógyszertár, Szabad­ság utca 56. Tel.: 74/673-686. TOLNA: Tilia gyógyszertár, Alkotmány utca 24. Tel.: 74/440-462. LELKISEGÉLY INTERNETES SZOL­GÁLAT: sos.lelkiposta@gmail.com » t

Next

/
Oldalképek
Tartalom