Tolnai Népújság, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-05 / 283. szám
2014. DECEMBER 5., PÉNTEK SPORT UFC: van még bennük tartalék labdarúgás A lőtt gólok számát tekintve mindenképpen javulhatnak a szekszárdiak Az UFC Szekszárd a hetedik helyről várja a tavaszi folytatást az NB III. Közép-csoportjában. A belső és külső körülmények miatt feszültek voltak a játékosok, a klub konszolidációja után lecsillapodhatnak a kedélyek. Balázs László- Tavaly a bajnokság hajrájában rezgett a léc. Jelenleg a középmezőnyben állnak, három ponttal lemaradva a dobogó harmadik helyén álló Dabastól. Elégedett a teljesítményükkel?- Sikerülhetett volna jobban is a szezon, a játékosaimban több van, mint amit a helyezésünk mutat - jegyezte meg Kvanduk János,‘az UFC vezetőedzője. - A 2013/2014-es idényben féltávnál 24 pontunk volt, jelenleg 22 áll a nevünk mellett. Most ősszel jobban játszottunk; tavaly önmagunkhoz képest gyengén szerepeltünk. Ez egy más bajnokság, bárki megverhet bárkit. Későn álltunk össze, ez sok pontunkba került.- Ami a kívülállóknak elsőre szemet szúr, hogy meglehetősen sok- hét - kiállítást kaptak, a sárga lapokat pedig szinte össze sem lehet számolni!- Elsődleges kiváltó oka ennek tavalyi sikertelenségünk. A klubnál kialakult hangulatnak köszönhetően feszültek voltak a kerettagok, a zaklatottság megfigyelhető volt a pályára lépő játékosok viselkedésében. Az egyesület belső ügyeit kivittük a fűre. Könnyű lenne a külső körülményekben keresni a hibát. Ha egyenként vizsgálnánk meg a szituációkat, az esetek többségében találnánk felmentést, de a viselkedését mindenki saját maga befolyásolja. Ha csak a lapok számát nézzük, akkor valóban igaz, hogy a mezőny legdurvább csapata vagyunk. Könnyen osztogatták nekünk a kártyákat. Ennek egyik oka, hogy - Zsók Józsefet leszámítva - kevés az ismert játékosunk, nincs tekintélye a labdarúgóimnak. Üldözési mániánk is volt, olykor túlreagáltunk szituációkat. Nem mentegetőzés, de volt olyan eset, ami az egyik héten még kiállítást ért, azt a következőn tovább engedték. Több mint tíz gólt vettek Deli Dániel (jobbról) lendületben. A szekszárdiak támadója hat gólt szerzett, ezzel csapata legeredményesebb játékosa lett az őszi szezonban el tőlünk - nagy részük szabályos volt -, ez is frusztrálta a fiúkat. Nem akarom a felelősséget hárítani, bizonyos dolgokon nekünk is változtatnunk kell. Rap- szodikus volt a teljesítményünk, kiemelkedő vagy gyenge produkciója mindenkinek volt. Beleértve játékosokat, edzőket, vezetőket.- Volt olyan mérkőzésük, amikor ugyanabban az összeállításban léptek pályára?- Úgy emlékszem nem. Sérülések, betegségek, eltiltások miatt állandóan változtatnom kellett. Az öltözőben derült AZ UFC SZEZONJA. ÖSSZESEN: 15 mérkőzés, 6 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség, 18 szerzett, 18 kapott gól, 22 pont. hazai pályán: 8 mérkőzés, 4 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség, 12 rúgott, 9 kapott gól, 15 pont. idegenben: 7mérkőzés, 2győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség, 6 rúgott, 9 kapott gól, 7 pont. ki, hogy ki áll rendelkezésemre. Mindig a legjobbnak vélt tizenegyet küldtem a pályára. A legminimálisabb változtatást a Vác-Szentlőrinc-Kozármisleny hármas elleni meccseken kellett végrehajtanom, akkor talán csak három poszton kellett belenyúlnom a csapatba.- Az elmúlt hetekben a tisztújító közgyűlés kapcsán került fókuszba az egyesület. Mi a véleménye a váltásról?- Remélem, lecsillapodnak a kedélyek. Tiszta, átlátható viszonyok esetén csökkenhet labdarúgóim túlérzékenysége. A HÁZI GÓLLÖVŐLISTA, 6 gólos: Deli Dániel. 3 gólos: Fejes Péter, Mladen Csovics. 1 gólos: Zsók József, Rátkai Gábor, Micskó Márk, Márton Erik, Hernády Dániel. Nyéki Márk (Dunaha- raszti) öngólt szerzett. A góljai felét a 60. és a 90. perc között szerezte az UFC (9 gól), az első 30 percben 4-et, a 30-60 perc között 5-öt szerzett. Nagy várakozással tekintünk az új klubvezetés munkája elé.- Az átalakítás megkezdődött: Mladen Csovics és Dániel Vucs- kovics már hazautazott, és nem is térnek vissza.- Többet vártunk tőlük. Vucs- kovics úgy jött ide, hogy előtte egy sérülés miatt fél évig nem játszott. A formába lendülésre nem volt ideje, hiszen a kiállítása miatt három meccses eltiltást kapott. Jó szellemű, jó képességű focisták mindketten. Mindig önmagukban keresték a hibát, soha nem a társaikra mutogattak. Csovics pont akkor sérült meg, amikor kezdett belelendülni, és a csapat is kezdte megismerni a játékstílusát.- Terveznek erősítést tavaszra, és milyen posztokra?- Átalakulhat a keret. A legnagyobb erősítés az lenne, ha Dobra Benjamin formája javulna súlyos sérülése után, illetve ha Mészáros István tíz hetes rehabilitáció után február végén bekapcsolódna a közös munkába. Hiányoznak a gólok, egy csatárt és egy támadó szellemű középpályást szeretnénk igazolni - vannak kiszemeltjeink. Tárgyalásban állunk egy akadémiával. Bízom benne, hogy senki nem távozik.- Mi a célkitűzésük a pontvadászat végére?- Az őszi szezonban mutatott játékunk alapján dobogós helyezéssel lennék elégedett. Ezért azonban nagyon sokat kell tennünk tavasszaL Remélem, a szerencse is mellénk áll! ★ * * Megyénk másik NB Ill-ban szereplő egyesülete, a Bölcskei SE értékelését lapunk jövő pénteki számában közöljük. így alakult a szekszárdi együttes őszi szezonja 1. Vác 15 10 3 2 33-15 33 15 8 4 3 35-13 28 2. Kozármisleny 3. Dabas 15 7 4 4 29-17 25 4. Monot IS,7 3 :!« 26-19: 24 5. ESMTK 15 7 3 5 20-17 24 6. Dunaharaszti 15 6 5 Ili! 21-17 23 7. Szekszárd 15 6 4 5 18-18 22 8. REAC IS 5 7 3 24-20 22 9. Videoton II. 15 6 2 7 24-20 20 10. ttücske 15 6 2 7 20-21 20 11. Gyula 15 5 5 5 18-27 20 m SZEOL 15 6 1 8 19-18 19 13. Szentlőrinc 15 5 4 6 23-28 19 14. Orosháza 15 5 3 7 16-22 18 15. Baja 15 2 3 10 11-41 9 16. Maglód 15 H A 10 10*34 5 HÍRSÁV Mikulás Kupa: négy korosztály az asztalnál ASZTALITENISZ Vasárnap 9 órától ismét megrendezi a hagyományos Mikulás Kupát a Szekszárd AC. A fiatalok négy korcsoportban vetélkedhetnek. Az I. korcsoportban a 2006-ban vagy később születettek, a II-esben a 2004-2005-ben születettek, a Ill-asban a 2002-2003-ban születettek, a IV-esben pedig a 2000-2001-ben születettek ragadnak ütőt. Az esemény 9 órakor kezdődik. Előzetes nevezés: laszlo.agner@gma- il.com címen, illetve a helyszínen 8.30 óráig. ■ R. G. Magyar Kupa: döntőbe jut a párharc győztese női futsal A Magyar Kupa döntőjébe jutás a tétje a Brand Mission Tolna-Mözs és az Astra Kiskunfélegyháza szombati összecsapásának (20 óra). Érdekesség, hogy a két csapat éppen az előző körben meccseit a bajnokságban, akkor az Astra volt a pályaválasztó, és úgy nyert 5-1-re az éllovas, hogy a Tolna a 36. percben még csak 2-1-es hátrányban volt. A továbbjutás két meccsen dől el, a visszavágót jövő január 3-án játsszák. ■ R. G. Del Potro januárban visszatérhet a pályára tenisz Véget ért bal csuklójának rehabilitációja, így januárban Brisbane-ben visz- szatér Juan Martin del Potro, az amerikai nemzetközi teniszbajnokság 2009-es győztese. Á 26 éves argentin - aki eddig 18 tornán diadalmaskodott - játékos jelenleg csak 138. a világranglistán, de célja, hogy mielőbb visz- szajusson a tízbe. ■ R. G. Del Potro készen áll a játékra Két csapattal jön a Fradi Szekszárdra utánpótlásfoci A címvédő PMFC helyett a PVSK indul a hétvégi Mikulás Kupán Tollaslabda: Pálinkás Bence nyerte az egyest szombaton a szekszárdi városi sportcsarnokban az UFC Szekszárd negyedik alkalommal rendezi meg hagyományos, az Ull-es korosztály számára kiírt Mikulás Kupa teremlabdarúgó-tornát. A nyolccsapatos nemzetközi kupán nem lesz itt a címvédő PMFC-Matias, de például a Ferencváros két csapattal képviselteti magát. Több együttes már visszatérő vendége a tornának. A házigazda szekszárdiak tavaly a hetedik helyen zártak. A rendezvény fővédnöke és szponzora a szekszárdi egyesület korábbi elnöke, Pálfi Gábor.- Harmincöt évig éltem a megyeszékhelyen. Sok időt töltöttem el a labdarúgásban. Három éve Budapesten lakom. A kisfiam öt évesen az UFC-ben kezdett el futballozni, három éve az FTC utánpótlásának játékosa - sorolta az előzményeket Pálfi Gábor. - A szekszárdi vezetőkkel karöltve gondoltok úgy, hogy szeretnénk év- ről-évre figyelemmel kísérni a 2004-es korosztály fejlődését. Ezért szervezzük meg minden év decemberében a kupát. Számomra sokadrangú a helyezés, sokkal nagyobb öröm azt látni, hogy a gyerekek élvezik a játékot, örömmel lépnek pályára. Az eseménnyel a szülőknek is szeretnénk megköszönni, hogy nem kis áldozatot hozva, egész Nagy csaták zajlanak a parketten évben időt, pénzt, energiát nem kímélve hozzák-viszik gyermekeiket edzésre, mérkőzésekre. Igazi ünnepet szeretnénk a sportcsarnokba varázsolni. Bízom benne, hogy a résztvevő fiatal labdarúgóknak élményt nyújt majd a megmérettetés, s mindenki nyertese lesz a hétvégének. Színvonalas, jó mérkőzéseket várok, valameny- nyi résztvevő alakulat egyenlő eséllyel indul. A mérkőzések 9 órakor kezdődnek. A IV. MIKULÁS KUPÁN RÉSZTVEVŐ CSAPATOK: FTC A, FTC B, Bajai LSE, FK Zenta (szerb), Krpan&Babic Akadémia (hor- vát), Pécsi VSK, Paksi FC, UFC Szekszárd. ■ B. L. HATODSZOR rendezte meg a Tolna Open Tollaslabda Versenyt a Vitái Sport és Szabadidő Egyesület, illetve a Bezerédj Pál Szabadidőközpont, a tolnai lovardában, november 22-én. Az idei versenyre az eddigi legerősebb mezőny gyűlt össze, a megye és az ország több pontjáról érkeztek versenyzők, többek között Szekszárdról, Bonyhádról, Ka- kasdról, Pécsről. A férfi egyes mezőnye volt a legnépesebb, 17 indulóval. A legerősebb mezőny pedig a vegyes párosoknál jött össze. A verseny végén a rendezők babgulyásra látták vendégül a harmincöt játékost. EREDMÉNYEK. NŐI EGYÉNI: 1. Ladiszlai Evelin (Segesd), 2. Baracsi Kata (Bonyhád), 3. Szőke Kinga (Segesd), 4. Pásztor- né Merk Andrea (Tolna), férfi egyéni: 1. Pálinkás Bence (Tolna), 2. Németh Ádám (Segesd), 3. Hent Márió (Segesd), 4. Do- monyai István (Szekszárd). vegyes páros: 1. Németh Ádám- Ladiszlai Evelin (Segesd), 2. Stróbl Andrea-Molnár Ferenc (Székesfehérvár), 3. Szőke Kin- ga-Hent Márió (Segesd), 4. Baracsi Kata-Egri István (Tolna). FÉRFI PÁROS: 1. Hent Márió- Németh Ádám (Segesd), 2. Pálinkás Bence-Molnár Ferenc, 3. Domonyai Korsós Rita-Do- monyai István (Szekszárd), 4. Győri István-Heitzmann János (Tolna). ■ S. K. I