Tolnai Népújság, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-20 / 296. szám

2014. DECEMBER 20., SZOMBAT Erőn felül húz a magyar agrárium GDP A mezőgazdaság méreteihez képest gyorsabban növekedhet idén 6 ■ ■- _ GAZDASÁG Idén három rekord is született, a kukoricatermés például meghaladhatja a 9 millió tonnát Ha a jövedelmezőségben nem is, mind volumené­ben, mind a gazdaság bő­vülésében játszott szerepé­ben kiemelkedő évet zárhat idén az agrárium. Évek óta megfigyelhető, hogy a teljes hazai GDP-ben mindössze 4 százalékkal részesedő mezőgazdaság a növekedéshez jelentős mér­tékben járul hozzá. Braunmüller Lajos A terményárak alacsony szin­teken mozognak, ezért a mező- gazdasági tevékenység jövedel­mezősége nem minden esetben biztosított, de volumenében nincs panasz az idei agrártel­jesítményre. A mezőgazdaság, az építőipar és az ipar járult hozzá a legnagyobb arányban az idei harmadik negyedévben mért 3,2 százalékos növeke­déshez - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal részletes adataiból. A GDP termelési ol­dalát tekintve - nemzetgazda­sági súlyához képest - az ipar bővült a legnagyobb mérték­ben, 5,6 százalékkal. Évek óta megfigyelhető az is, hogy a mezőgazdaság szerepe jóval jelentősebb a GDP növe­kedésén belül, mint a korábbi időszakokban. A jelenséget ko­rábban a gazdaság más terü­leteinek gyengélkedésével ma­gyarázták. A mezőgazdaság a jelek sze­rint idén is jól teljesít. A Beta­karítási Koordinációs Bizottság e heti - idén várhatóan utolsó - ülése után Czerván György ismertette a szántóföldi nö­vénytermesztés már csaknem véglegesnek tekinthető ered­ményeit. A Földművelésügyi Minisztérium államtitkára ki­jelentette: három fontos növény terméséből is rekordot hozott az idei év. A kukoricatermés idén eléri a 9,15 millió tonnát, ha a ma még a sár miatt meg­közelíthetetlen földekről is be tudják később takarítani a ma­radékot, ez tovább nőhet, akár 9,3 millió tonnára is. Már a je­lenleg betakarított mennyiség is történelmi rekord: 1921 óta nem termett ennyi kukorica az országban. Kiugróan jó a napraforgóter­més is, 1,6 millió tonnával ez is az eddigi legtöbb, ráadásul mindez az uniós össztermelés 18 százalékát jelenti. A repce termése a harmadik rekord, 660 ezer tonnával ez a meny- nyiség is az eddigi legtöbb. Ez azért jelentős eredmény, mert ez a három növény adja a ha­zai agrárium kibocsátásnak 26 százalékát. Az előzetes adatok alapján az ágazat kibocsátása 2014- ben 2400 milliárd forint kö­rül alakul, szemben a tavalyi 2280 milliárd forinttal. A me­zőgazdaság bruttó hozzáadott értékének növekedése már a múlt évben is 15,1 százalék volt, 2014-ben pedig az első háromnegyed éves adatok to­vábbi 7,7 százalékos növeke­dést mutatnak a tavalyi ma­gas bázishoz képest. Az állam­titkár szerint ez várhatóan az idei utolsó negyedévben sem változik meg, így valószínű­leg a mezőgazdaság a magyar GDP idei emelkedéséhez 0,3 százalékponttal járul majd hozzá 2014-ben. Az állam­titkár felhívta a figyelmet: az ágazat részesedése a bruttó hozzáadott értékből a 2010-es GDP: eltérő vélemények A gazdaság néhány évvel ezelőtt recesszióba süllyedt, ám a gyenge teljesítményé­hez képest most már növe­kedés tapasztalható. Az EY könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég előrejelzése szerint idén Magyarorszá­gon 3,2 százalékkal bővül­het a gazdaság, a növeke­dés a következő években várhatóan két százalékot meghaladó mértékű lesz. A kormány közeli Századvég Gazdaságkutató Zrt. ennél jobb prognózist közölt: sze­rintük idén akár 3,4 száza­3,6 százalékról 4,8 százalékra emelkedett. „Magyarországnak előnyé­re válik, hogy nagyon nagy a szántóterülete az ország mé­reteihez képest, hiszen szá­mos más európai országban a hegyek vagy a legelők domi­nálnak” - mondta lapunknak Vancsura József. A Gabona- termesztők Országos Szövet­ségének elnöke hozzátette: a szántóföldi növénytermesztés gazdaságon belüli jelentősége a világon mindenhol felérté­kelődik, így van ez Magyaror­szágon is. Vancsura elismer­te, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar jelentősége megnő ebben az évszázadban, lékkai is nőhet a gazdaság, jövőre pedig további 2,6 szá­zalékkal. A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. szerint is 3,4 százalékos növekedés lesz idén, ám 2015-re némileg alacso­nyabb, 2,3 százalékos bővü­lést jósolnak. Az egyes elem­zők a növekedés mértéké­ben tehát nem értenek egyet, és több negatív ténye­zőre is felhívják a figyelmet. Ám arról nincs vita, hogy a mezőgazdaság a növekedés­hez több tizedszázalék pon­tot adhat hozzá. ám túlzónak tartja azokat a véleményeket, amelyek sze­rint a termelők nagy többsé­ge mesés vagyonokra tehetne szert. Ehelyett az elnök szerint a szántóföldi növénytermesztés­re „stabil igény” lesz a világ gazdaságában. „Aki jól tud ter­melni a globális piac igényei­nek figyelembevételével, az biztosan boldogul. Magyarországnak is ebbe az irányba kell törekednie, hiszen két hektárnyi szántóföldből egy hektár termés az exportpiacok­ra megy” - tette hozzá Van­csura József, aki szerint ezért Magyarországnak döntően a külpiacokra kell termelnie. HIRDETÉS Ünnep az előretekintés jegyében Noha az év vége általában az elmúlt időszak lezárását szolgálja, egyfajta megpihe- nés az eredmények tudatá­ban, sokan használják ki az időt, hogy jövőbeni terveiket is megfontolják. Lehoczki Balázs, az E.ON Energiake­reskedelmi Kft. ügyvezetője szerint a következő év leg­alább olyan mozgalmas le­het, mint az idei volt.- Mit jelent egy vállalkozás, vagy éppen az E.ON életében a kará­csony?- Ahogy a legtöbb cég, mi is igyekszünk valamilyen formá­ban köszönetét mondani part­nereinknek, ügyfeleinknek az egész éves együttműködésért, a lojalitásukért, a bizalomért. Küldünk és fogadunk jókíván­ságokat.- Miért ennyire fontos önöknek a bizalom?- Azt látni kell, hogy üzleti döntések esetén sem kizárólag a józan számítások döntenek. Nem elég, hogy valami üzletileg előnyös, a számítások megala­pozottsága, és a jó referenciák mellett szükség van a bizalom­ra, ami csak hosszú távon épül fel. Jó volt idén azt tapasztalni, hogy a nehéz piaci környezet ellenére is terjedőben van ügy­feleink körében a hosszú távú szemlélet, az előrelátás, az ön­állóság iránti vágy. A vállalatok is fogékonyak olyan értékek­re, ami az E.ON-nak is sajátja, mint például az előregondolko­dás és a fenntarthatóság. Ilyen hosszú távú elköteleződések megszületéséhez szükségszerű a bizalom.- Mit jósol 2015-re a maguk há­za táján? Mire számítanak a jövő évben?- Az említett idei tapasz­talatok arra engednek követ­keztetni, hogy további keres­letnövekedés lesz a megújuló, különösen a napelemes terme­lésre. Ez mára olyan megfog­ható közelségbe került, hogy hamar felismerik a cégek a ki­építésében rejlő előnyöket. Az a meggyőződésem, hogy ebben az ünnepek is segítségünkre lesznek. Egy vállalkozó, vagy cégvezető fejben szinte sosem megy szabadságra, mi több, éppen az ilyen időszakokban van ideje elszakadni a napi rutintól, és gondolkodni a cég távlati céljairól. Bár év közben számos javaslatot, jó tanácsot fogalmazunk meg feléjük, nem feltétlenül jut idejük érdemben foglalkozni ezekkel.- Máshol robbanásszerű az alternatív energia terjedése, ná­lunk viszont gyerekcipőben jár ez az egész. Az ön által is említett bizalom hiánya az akadály?- A gyerekcipős fázison sze­rencsére már túl vagyunk, még ha a piac mérete egyelő­re nem is akkora, mint egyes vezető uniós országokban. A piaci lehetőségek és a kínálat tekintetében viszont jól állunk. Vannak még olyan vállalkozá­sok, melyek vezetői ódzkodnak attól, hogy belevágjanak egy ilyen fejlesztésbe, mivel úgy érzik, hogy úttörő szerepet kell ezzel felvállalniuk és ez vala­mi nagyon bonyolult dolog le­het, pedig a napelemekkel va­ló áramtermelés egy kiforrott technológia. Itt már nincsenek gyerekbetegségek, leküzden­dő technológiai akadályok, ez már kitaposott ösvény.- Mik a leggyakoribb félelmek?- Először is az ár. A sajtó­ban leggyakrabban a milliár­dos beruházásokról esik szó, gigantikus sivatagi napelem­parkokról, vagy erőművi be­ruházásokról. Eközben egy családi ház átlagban alig több mint kétmillió forintból felsze­relhető egy ilyen berendezés­sel. Kisebb cégek esetében ez 3-4 millió forintos befektetés, viszont amennyiben a jövőben növekvő energiaárral számo­lunk a megtérülés is tíz év alá csökken, amit akár tovább tud javítani egy uniós pályázati forrás. Ez égy olyan értéknö­velő beruházás, ami az ingat­lanpiacon is előnyös helyzetet teremt. Az érdekesség még az, hogy egy napelemrendszer üzembe helyezésével az ügyfél egyben „áramtermelővé” is vá­lik. Lakossági ügyfél esetében ez a villanyszámlán egysze­rűen jelenik meg: a számla az alapdíjakon felül a fogyasztott és a termelt áram különbségét fogja tartalmazni, ami ki is nullázhatja egymást. Egy vál­lalkozás, ha a saját fogyasztási paramétereinél nagyobb kapa­citású napelemet szerel fel, ak­kor nettó termelővé is válhat.- Nem nagy macera egy ilyen rendszer kiépítése?- Ez a másik leggyakoribb előítélet, és örömmel mondha­tom, hogy teljesen alaptalan. Az ingyenes helyszíni szemlét követően napokon belül meg­tervezzük a rendszert, annak engedélyeztetése néhány hét alatt, de elosztói körzettől füg­gően is maximum két hónap alatt megtörténik. Ezt a mun­kafolyamatot természetesen ügyfeleink helyett mi végez­zük. A telepítés és beüzemelés maximum két nap, de családi házaknál akár egy nap alatt is végeznek a szakembereink. A tető megbontása nélkül, saját állványra szerelik a paneleket, amik a hiedelmekkel ellentét­ben ellenállnak a jégesőnek. Egy nagyobbacska családi ház­hoz szabott 4 kilowattos fotovol- taikus kapacitással bíró rend­szer csupán huszonöt négyzet- méternyi tetőfelületet igényel.- Hogy tud egy vevő megbizonyo­sodni arról, hogy jó napelemet vesz?- Kevesen tudják, hogy a napelemek élettartamuk során veszíthetnek képességeikből, a panelek belsejében keletkező, úgynevezett mikrorepedések miatt. Ezen a téren bizony ko­moly különbségek lehetnek gyártók és márkák között. Nem mondanék származási orszá­got, mert nincs egyértelmű di­rekt összefüggésben a megbíz­hatósággal, de mindenképpen érdemes erre az ügyfeleknek odafigyelni. Az általunk for­galmazott japán Kyocera nap­elemek az egyik leghosszabb vizsgálati történelemmel ren­delkeznek a piacon: huszonöt éves mérésciklusban 10 száza­lék alatt volt a kapacitáscsök­kenés. Eközben egyes márkák a piacon már egy hároméves teszt során is 3-5 százalékot veszítenek képességeikből. Ki lehet számolni, hogy mi marad ezekből húsz év múlva. Ez szig­nifikáns különbség!- Bizonyára ez a különbség az árban is visszaköszön.- Meg fog lepődni, de mesz- sze nincs ekkora eltérés. Az E.ON árai és a legolcsóbb elér­hető ajánlat között alig 25 szá­zalékos differencia van. Ezért a minimális különbségért cseré­be a vevőink német szabvány szerinti szerelési anyagokat kapnak, és az E.ON szigorú, nemzetközi minőségbiztosítá­si elveit alkalmazzuk a terve­zés és a kivitelezés során. így tudunk teljes körű garanciát vállalni az említett húsz évre, mind az eszközökre, mind a kapacitásra - ez ma egyedül­állónak mondható a magyar piacon. Prémium szolgáltatást kínálunk, mert ügyfeleinkkel együtt hosszú távra tervezünk, és tisztában vagyunk azzal, hogy ránk hárul az a komoly fe­lelősség, hogy a piac bizalma ne sérüljön a fenntartható techno­lógiák alkalmazása iránt. Ab­ban a megnyugtató tudatban szeretnénk tölteni az ünnepe­ket idén, és még sok-sok éven át, hogy másoknak sem okoz­tunk csalódást, és megháláltuk az irántunk való bizalmukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom