Tolnai Népújság, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-13 / 290. szám

14 SZOLGALTATAS 2014. DECEMBER 13., SZOMBAT Rovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdé­sekre keressük a választ, amelyeket személyesen nem tettek volna fel. Bármire kí­váncsiak, forduljanak biza­lommal Mauthner Ilonához, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. Elérhetnek minket az ilona. mauthner@partner. media- works. hu e-mail címen, hív­hatnak a 0630/650-3020-as számon, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. Jel­ige: Az olvasó kérdez. Kissé bonyolult történettel for­dult hozzánk vidéki olvasónk és egyben tanácsot is kért. Mint írta, 14 évvel ezelőtt már érett fejjel férjhez ment, de a férfinek elváltként volt egy má­sik családja is az ország másik végében. Amikor összeháza­sodnak a férfi ideköltözött, együtt vásároltak egy földterü­letet, aminek a tulajdonjoga a férjé, a haszonélvezet pedig olvasónké lett. A férfi közben visszaköltözött a családjához, majd ez év tavaszán meg is halt. Olvasónk kérdése: mivel a föld tulajdona a családé lett, de övé maradt a haszonélveze­ti jog, kit terhel a parlagfű mentesítésének feladata? a kérdést a megyei kor­mányhivatal sajtóosztályán keresztül a földhivatalhoz továbbítottuk, ahol a követ­kező választ kaptuk:- hivatalunk a haszonélve- zeti jog törlésére vonatkozó nyomtatványt azzal küldte meg önnek, hogy a 2013. évi 122. törvény (Földforgalmi törvény) alapján nyilatkoz­zon, hogy a szerződés meg­kötésekor a tulajdonos és a haszonélvező között, azaz a férje és ön között közeli hozzátartozói viszony fenn­állt e? Hivatalunk kérése az, hogy szíveskedjék a nyilat­kozatot kitölteni, aláírni és két tanúval igazoltatni, hogy önök házastársak voltak e, a szerződéskötés időpontjában (2001-ben). Amennyiben ezen nyilatkozatot 2014. de­cember 31-ig kitöltve vissza­juttatja hivatalunknak, úgy a haszonélvezeti joga válto­zatlanul fennmarad. A másik kérdése a parlagfű mentesítéssel kapcsolatos. A 2007. évi 129. törvény írja elő a földhasznosítási kötelezettséget, melyre vo­natkozóan ezen kötelezett­ség a földhasználót terheli. Amennyiben nincs a föld- használati nyilvántartásba bejegyzett földhasználó, úgy ezen kötelezettség a tulajdo­nost terheli. A Dunán tegnap reggel 7 órakor: ________ Duna fóldvár______________-41 cm, Pa te 108 cm, Dombori 155 cm, Ámizkapu 562 cm, Baja_____________________ 275 cm. AS» .. A. Palánknál 349 cm. újabb és újabb programot kínál a paksi adventi udvar. A forralt bor, tea, kürtös kalács és más finomságok mellett mindennap advent második vasárnapján nyitotta meg kapuit. A városháza előtti téren sorakozó faházakban kézművesek árulják portékáikat egy héten keresztül. A rendezvény ideje alatt adventi totó várja a gyerekeket, azok között, akik a kitöltött szelvényt leadták, értékes nyereményeket sorsoltak ki tegnap. A közönség láthatta, hallhatta többek között a Tini Tüsik, a Paksi Városi Vegyeskar, valamint a Paksi Pedagógus Kórus (képünkön) produkcióját, (vt) HIRDETÉS Az új Jetta 105 LE-s TSI motorral, 510 literes csomagtartóval már 4 490 000 Ft-tól. Dinamizmus, megbízhatóság, biztonság, karakter. Tulajdonságok, melyekkel az új Jetta mind rendelkezik. A dinamizmus az alacsony fogyasztással és károsanyag-kibocsátással rendelkező TSI és TDI motoroknak; a megbízhatóság és biztonság a gazdag alapfelszereltségnek és az asszisztensrendszerek széles választékának; míg a karakter a megújult, időtálló külsőnek köszönhető. És ha mindez nem lenne elég: pólóval és inggel egyaránt jól áll. Az új Jetta kombinált átlagfogyasztása: 4,0-5,41/100 km, C02‘kibocsátása: 105-125 g/km. Az ajánlat a 2014. október 21-i árlista alapján, visszavonásig érvényes. A képen látható gépkocsi extra felszereltséget tartalmazhat. Das Auto. FIZESSEN ELŐ A TOLNAI NÉPÚJSÁGRA, hogy mindennap _legyen egy jó lapja!___ Az Ön Volkswagen márkakereskedője: AutóCity Kft. Szekszárd 7100 Szekszárd, Pásztor u. 4., telefonszám: +36 74 529 5 00, fax: +36 74 529 989 info@autocityszekszard.hu , www.autocityszekszard.hu PROGRAMOK SZOMBAT mozi bölcske: VAN valami furcsa és megmagyarázhatat­lan (magyar vígjáték), 19 óra. szekszárd: Paddington (an- gol-francia-kanadai családi vígjáték), 15 és 17 óra. Dumb és Dumber kettyó (amerikai vígjáték), 19 óra. ÉLŐ SZERETET EMBERTÁRSA­INKNAK SZEKSZÁRD BÉLA KI­RÁLYTÉR: „Karácsonyi köszön­tő: Lélektől lélekig”. Verses, zenés összeállítás a „Csizma- zia Alapítvány a Jövő ígéretes Gyermekeiért” előadásában; „Karácsonyi Mozgás Percek” Asztalos Adrienn vezetésével; Táncos Karácsonyváró a Szek­szárdi Mozgásművészeti Stú­dióval; „Legyen ünnep!" - éne­kel Karácsonyiné Tusa Anikó és lánya Mészáros Rebeka 17 órától. ADVENTI HANGVERSENY TOLNA RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM: a Mözsi Bartók Béla Női Kar hangversenye, közreműködik a Fusz János Zeneiskola ének­kara és Bérces Emese, 18 óra. ROMA KARÁCSONY DECS FALU­HÁZ: gyermekprogramok 11- 18 óráig. Hagyományőrző cso­portok fellépése 13 órától. TÉLI ZENÉS ESTÉK SZEKSZÁRD SCARABEUS RENDEZVÉNYTE­REM (BÉLA KIRÁLY TÉR 5.): az Ostinato együttes zenei kor­szakait bemutató két részes koncert, 19 óra. BOSZORKÁNYOK ÉJSZAKÁJA TOLNA BILLIARD KLUB: fellép a Duna-Rock Akusztik, a Funk Tomas és a D.D.T. 21 óra. LUCA NAPI KONCERT DUNAFQLD- VÁR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: fellép az On The Road (again) Band és a RockBOX. 18 óra. VASÁRNAP mozi bölcske: Lovagok hábo­rúja 2. - Harc a trónért (angol akciófilm), 19 óra. ÉLŐ SZERETET EMBERTÁRSAINK­NAK SZEKSZÁRD BÉLA KIRÁLY TÉR: „Karácsonyi Mozgás Per­cek” az Iberican Táncegyüt­tessel; Adventi versfűzér Sülé Viktória előadásában; „Áldott éj ” - a Tücsök Zenés Színpad Gyermekcsoportjának kon­certje 17 órától. SZEKSZÁRDI KARÁCSONYVÁRÓ SZEKSZÁRD BABITS MIHÁLY kulturális központ: Karácso­nyi kincsesház - betlehemes játék a Szent József Iskolaköz­pont diákjainak előadásában, a Virágpor együttes karácso­nyi műsora, kézműves foglal­kozás 9-13 óráig. FÖLDVÁRI ADVENT DUNAFÖLD- vár BÉKA TÉR: vásámyitás, tea, forralt bor, zsíros kenyér, 15 óra. Áldást mond Bakay Péter evangélikus lelkész, luc- ázás a Levendula Művészeti Iskola tanulóival, MLG műsor, gyertyagyújtás, 17 óra. ADVENTI hangverseny MÖZS RÓMAI KATOLIKUS TEMP­LOM: fellépnek a Szent Mór Katolikus Általános Iskola di­ákjai, zombai „Sonnenblume” Német Nemzetiségi Kórus, a Kaksdi Német Nemzetiségi Kórus, a Mözsi Német Nemze­tiségi Klub Kórusa, 16.30. ELŐADÁS DOMBÓVÁR MŰVE­LŐDÉSI ház, Pinceszínház: a Reménység Napközi Otthon drámacsoportjának karácso­nyi előadása, 17 óra. CSALÁDI TÁNCSZÍNHÁZ PAKS CSENGEY DÉNES KULTURÁLIS központ: A diótörő és az egér- király - mese-tánc-játék a Kö­zép-Európai Táncszínház és az Átrium Film-Színház közös bemutatója, 16 óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom