Tolnai Népújság, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-02 / 280. szám
2014. DECEMBER 2., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR Jubilál a paksi tűzvédelem köszönet Nap mint nap kockára teszik életüket, testi épségüket Dr. Balázs Gábor igazgató díszoklevelet adományozott a paksi hivatásos tűzoltóságnak, amit Gaszner Róbert tűzoltóparancsnok (jobbról) vett át Helyesen kell gazdálkodni az egészséggel, ami a vagyonunk SZEKSZÁRD Az egészségünkre is vagyonként kell tekinteni - mondta prof. dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke a szekszárdi alapszervezet hétfői rendezvényén, hozzátéve, hogy ennek ellenére sajnos helytelenül gazdálkodunk ezzel vagyonnal. Előadásában az Európai Rákellenes Kódex pontjait, valamint magyar kiegészítéseit ismertette, kiemelve, hogy nem lehet elégszer hangsúlyozni, miként lehet tenni az egészség megóvásáért. A rák megelőzése érdekében fontos, hogy ne dohányozzon az ember; mozogjon többet; ne hízzon el; minden nap fogyasszon gyümölcsöt, zöldséget, mértékkel fogyasszon alkoholt; óvakodjon a túlzott napozástól, figyeljen oda a felelősségteljes szexualitásra! Prof. dr. Simon Tamás a rendszeres szellőztetés fontosságára is felhívta a figyelmet. Mint mondta, a tégla, a kő és a beton építésű ingatlanok esetében ez különösen lényeges, mivel ezek az anyagok kis mennyiségben radont tartalmazhatnak, amely azonban kiszelló'ztethető. A hölgyek számára lényeges a rendszeres nőgyógyászati szűrés, az 50 év felett a férfiaknak pedig a prosztata vizsgálat. Az általános felmérés azonban mindenkinek ajánlott néhány évente. De nem elég csak elmenni az orvoshoz, a tanácsokat meg is kell fogadni - figyelmeztetett a professzor. A rendezvény vendége volt az őcsényi Szentgyörgyi György, egykori Malév püóta is, aki jelenleg Indonéziában dolgozik oktatóként. Ő ŐcsénytóT lakar- táig címmel tartott előadást, bemutatva a két világ közötti különbségeket. ■ H. E. Professzor dr. Simon Tamás A tűzoltók nap mint nap emberi életet, anyagi javakat mentenek, életük állandó készenlét és feszültség. Munkájuk, szervezetük annak kapcsán került fókuszba most, hogy Paks szervezett tűzvédelme idén 140 éves. Vida Tünde PAKS Egy földbirtokos, Madi-Ko- vács lános saját vagyonából áldozva, lelkes híveiből toborozva 1874-ben szervezte meg az önkéntes tűzoltóságot Pakson. A településen korábban többször pusztított tűzvész, a nádfedeles tetőknek, szűk, zsúfolt utcáknak, nyitott kéményeknek köszönhetően olykor teljes utcák leégtek. Jól működő, hatékony | szervezet volt, de mindkét világA város szervezett tűzvédelmének jubileumán a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség Németh Norbert főtörzsőrmestert, Szabó Tamás őrmestert és Niki Péter törzs- őrmestert részesítette előnyben. Az ajándékokat Szénái József adta át Paks városa nevében Süli János polgármester Pruzsencki István főtörzsőrmesternek, Juháború után újjá kellett szervezni, hiszen a férfiak zömét elvitték a frontra. - Legendás, nagy sikerű önkéntes tűzoltóság volt, a konzervgyár vállalati tűzoltóságával együtt oldotta meg a rárótt feladatokat - vázolta Sátor Géza, aki 14 éven át volt parancsnoka az 1995. július 1-jén létrejött önkormányzati tűzoltóságnak, amely a felkészülés és a kezdetek nehézségei után, a város mindenkori önkormányzatának támogatásával, jól működött. Tizenhat év alatt komolyabb technikai, személyi, szervezeti fejlődésen ment keresztül, mint az előző ötven évben. A város szervezett tűzvédelme alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen dr. Balázs Gábor tűzoltó alezredes, megyei katasztrófa- védelmi igazgató ezt a munkát hász István zászlósnak, Iskum József zászlósnak, János Ágoston főtörzsőrmesternek és Bán Attila alezredesnek adott át jutalmat. A Tolna Mefgyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Molnár Ferenc főtörzsőrmester és Hahn János zászlós munkáját ismerte el, dr. Balázs Gábor katasztrófavédelmi igazgató gratulált nekik. nagyra értékelve elsőként Hajdú Jánost, Paks leköszönt polgármesterét köszöntötte. Majd hangsúlyozta, a tűzoltók nap, mint nap emberi életet, anyagi javakat mentenek, életük állandó készenlét és feszültség. De munkájuk nem ott kezdődik. Ahhoz, hogy időben és fel- készülten ott legyenek, hosszas tanulásra, mindennapi gyakorlatozásra van szükség. - Kevés szó esik azokról a hatásokról, amelyek fizikailag, szellemileg, pszichésen érik a tűzoltókat - jegyezte meg. Arra is kitért, hogy megszaporodott a katasztrófák száma, egyre több az olyan veszélyeztető hatás, amelyek megoldásához elengedhetetlen a tűzoltóságok munkája. A védelmi rendszer reformja során 2012 januárjában a katasztrófavédelem részévé vált a paksi Hivatásos Tűzoltóság rajzpályázatot hirdetett annak kapcsán, hogy idén 140 éves Paks szervezett tűzvédelme. Az érdeklődés jócskán meghaladta a várakozásokat, százhetvennél több alkotás került a bíráló bizottság elé. A legjobbak készítőinek az ünnepségen dr. Balázs Gábor adott át ajándékot. Az alsó tagoa tűzoltóság, de szerepe nem változott, a tűzesetek, műszaki jellegű balesetek felszámolása és az ezek megelőzését szolgáló hatósági munka a feladata. Az eredményes munkához körültekintő kiválasztás, komoly kiképzés, rendszeres továbbképzések kellenek és az, hogy a bevetésre indulók az új kihívásokkal, új módszerekkel tisztában legyenek. Minden tűzoltó büszke lehet a hivatására, mert az hosszú évek óta az elsők között van a szakmák iránti bizalmi index alapján összeállított rangsorban - húzta alá a katasztrófavédelmi igazgató. Süli János polgármester azt mondta, fontos feladatot végez a hivatásos tűzoltóság, amit az önkormányzat a jövőben is minden rendelkezésre álló eszközzel segíteni szeretne. zatos korosztályban Dóczi Mercédesz, Dávid Benjamin és Maródi Boglárka munkája nyerte el legjobban a zsűri tetszését. A felsősök között Németh Nikolett lett az első, őt Prantner Zoltán ésBérdi Zsanett követte. A rajzokból az ünnepségnek otthont adó Csen- gey Dénes Kulturális Központ aulájában rendeztek kiállítást. Új vezetése van a Közéleti Egyesületnek kölesd November elején rendkívüli közgyűlésen lemondott a Kölesdi Közéleti Egyesület vezetősége. Dr. Baranyai Eszter elnök a Felügyelő Bizottság tagjait bízta meg, hogy az új vezetőségi tagokra javaslatot tegyenek. A közelmúltban a tagság tisztújító közgyűlésen választotta meg az új vezetőséget. Vezetőségi tagoknak Gárdi Csabát, Zen- tai Bélánét és Kocsmár Erzsébetet, a Felügyelő Bizottság tagjainak Varga Sándornét, Gazdag Istvánt és Falkai Gyu- lánét választották. ■ B. K. Ünnepváró sorozat indult a központban PAKS Elkezdődött szombaton a Csengey Dénes Kulturális Központ ünnepváró programsorozata. December 20- ig minden szombaton 15-től 18 óráig várják a gyermekeket és hozzátartozóikat az adventi játszóházba, a neki tetsző programra. Lesz filmkuckó, kézműves foglalkozás, sőt, a háztartásban újrahasznosítható anyagokból is készíthetnek mesefigurákat a gyerekek a Mikulás-ünnepséghez kapcsolódóan. ■ V. T. Feltehetik kérdéseiket az érdeklődők bonyhád Közmeghallgatást tart a Bonyhádi Német Önkormányzat a Városháza II. emeleti tárgyalótermében. A december 8-án 15 órakor kezdődő programra minden érdeklődőt vár a testület - olvasható a város honlapján megjelent közleményben. ■ V. B. Jó szívvel várják az ajándékokat bonyhád „Nem játszol már vele; kiolvastad; már nincs szükséged rá? - szerezz velük másnak örömet!” A Solymár Imre Városi Könyvtár idén is meghirdette a „Legyen minden gyermeknek karácsony!” című jótékonysági akcióját, amellyel a 4-14 éves korú, rászoruló fiataloknak szeretne segíteni. December 8-ig várja a bibliotéka azok segítségét, akik dobozba csomagolva ajándékukat örömet szeretnének szerezni a nehéz sorsú gyermekeknek. ■ V. B. Jutalmazták a kiváló munkát végző tűzoltókat Jobbnál jobb alkotások érkeztek a pályázatra Két év próbára bocsátották a mutogatós vádlottat szekszárd Szeméremsértés bűntettének elkövetése miatt két év próbára bocsátott a Szekszárdi Járásbíróság egy büntetlen előéletű 49 éves vádlottat, s meg kell fizetnie a közel 166 ezer forint bűnügyi költséget. Az indokolás szerint a 10 éves sértettet nem érte olyan fokú trauma, amely fejlődésére hátrányosan hatna. Tavaly szeptember 21-én este figyelt fel arra a vádlott, hogy a szomszédék kislánya egyedül van otthon. Bement a házba, s kérdezgetni kezdte a zavarban lévő gyereket, hogy hány éves ő és mennyi idős a nővére. Később a férfi a konyhában kigombolta a sliccét, mire a rémült gyerek kizavarta a házból. A férfi az előszobában elővette nemi szervét, és önkielégítésre utaló mozdulatokat tett. A sértett ismét felszólította a férfit a távozásra, aki végül hazament. A gyerek ezt követően a közeli kocsmában tartózkodó családtagjaihoz szaladt, és nővérének elmondta a történteket, aki azonnal a vádlott lakására sietett, és számon kérte a történteket, mire a vádlott bocsánatot kért. Az igazságügyi pszichológus szakértő véleménye szerint a sértett szavahihető, a történteket életkorának megfelelően, életszerűen mesélte el. Külső befolyásra utaló jelek nem merültek fel. ■ 1.1. HIRDETÉS Lépjen most, hogy később is könnyen menjen a mozgás Használja ki a Karácsonyi kedvezményt Sajnos ma Magyarországon az érszűkület mintegy 400ezer embert érint. Tünetei alapján arra gyanakszik, hogy Ön is ezen alattomos korban szenved? Vizsgáltassa meg magát, és ha szükséges vegye fel a harcot az érszűkület ellen! A betegségnek számos rizikófaktora van. Mikor érdemes ezt a vizsgálatot elvégezni?- Ha magas a vérnyomása vagy a koleszterinszintje- Ha cukorbeteg vagy túlsúlyos- Ha dohányzik- Ha zsibbad, fáj, fázik a lába vagy a keze • Ha kevesebbet tud menni- Ha zúg a füle, szédül, egyensúlyzavara van • Ha már elmúlt 40 éves Vigye magával a kupont és vegye igénybe még a plusz 10000 Ft kedvezményt Érvény«: 201S.01.31Tg 06-72/551 -714 06-20/541-1466 06-30/825-8111 06-70/290-3216 Jelentkezzen be a december 9-én tartandó vizsgálatra a Szekszárd, Mátyás kir. u. 8. szám alatt található centrumban és vegye igénybe a 40ezer Ft kedvezményt, A kuponnal további löezer Ft-tal csökken az ár! Ajándékutalvány formájában szeretteiket is meglephetik, hisz az egészség mindennél fontosabb! Elengedik a holtág bérleti díjának felét tolna A Tolnai Dunáért Közhasznú Egyesület azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy az egyesület által a várostól bérelt, horgászvízként üzemeltetett Duna-hol- tágak bérleti díját csökkentse, vagy engedje el. A kérelmet azzal indokolta a civil szervezet, hogy az új előírások alapján a jövőben legalább egy fő hivatásos halőrt kell alkalmazniuk, amelynek költsége évi mintegy 2 millió forint. A képviselő-testület úgy döntött, hogy a 2014-es bérleti díjként az eredetileg meghatározott összeg felét, azaz mintegy 330 ezer forintot kell kifizetnie az egyesületnek. ■ S. K. t I i