Tolnai Népújság, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-12 / 289. szám

2014. DECEMBER 12., PENTEK SPORT Alonso és Button vezeti 2015-ben a McLareneket A McLaren-istálló csütörtökön bejelentette, hogy a 2015-ös szezonban a kétszeres világbajnok (2005, 2006) Fernando Alonso és az egyszer győztes (2009) Jenson Button vezeti Fl-es autóit. Ron Dennis csapatvezető büszke rá, hogy a McLaren indítja a mezőny legerősebb pilótapárosát. JENSON BUTTON Tíz zsáknyi adományt adtak át a Karitásznak ADOMÁNYOZÁS Egy nagy lá­dát teljesen megtöltöttek azok a ruhák, amelyeket a Paksi FC szurkolói vittek magukkal a múlt szombati, Nyíregyháza elleni (az esős időjárás miatt elmaradt, ta­vaszra halasztott) bajnoki ta­lálkozóra. A tíz zsákot a klub vezetői, edzői és játékosai csütörtökön délelőtt vitték el a Paksi Katolikus Karitász- hoz, akik rászoruló gyerme­kek karácsonyát teszik szeb­bé a ruhaneműkkel. ■ R. G. Ezüsből és bronzból is jutott a Gemenc JK-nak CSELGÁNCS Hunyadi Bence ezüstérmet szerzett az UTE csarnokában a közelmúltban megrendezett II. osztályú or­szágos bajnokságon. A Ge­menc JK dzsúdósa a 81 kilo­grammosok között állhatott fel a dobogó második fokára. A 90 kilogrammosok között Kurityák Máté ötödik lett, s a hölgyeknél a 70 kilós súly­csoportban induló Ihos Irin­gó ugyancsak ötödik lett. A III. osztályúak versenyében Kohári Tibor bronzérmes lett a 81 kilogrammosok ve­télkedésében, és ugyancsak bronzérem került a nyakába a 70 kilogrammos Ihos Irin­gónak, aki ebben a katagóri- ában is elindult. ■ R. G. Az Auckland került a klubvébé elődöntőjébe LABDARÚGÁS A házigazdákat képviselő marokkói Mag- reb Tétuan és az óceániai BL-győztes új-zélandi Auck­land City összecsapásával szerdán megkezdődött a lab­darúgó-klubvilágbajnokság. A vendégek O-O-as rendes játékidő után végül tizen­egyesekkel nyertek (3-4), és így továbbléptek a negyed­döntőbe, amelyben az algé­riai ES Szétif lesz az ellen­fél. A Cruz Azul (mexikói)- Western Sydney Wanderers (ausztrál) párharcot lapzárta után rendezték. ■ R. G. A Cluj ellen nem lesz tét kosárlabda Hosszabbításban kikapott és kiesett az Atomerőmű SE Eilingsfeld János magasra nyújtózott, de nem tudta „elérni” a továbbjutást így látták az edzők a szerdai összecsapást Elbúcsúzott az Eu- rochallenge-sorozattól az Atomerőmű SE férficsapata, amely vereséget szenvedett az osztrák Güssing Knights vendégeként. A kolozsváriak elleni, jövő keddi zárómeccs­nek már nem lesz tétje. Rónai Gábor Tizenegy pont. Ennyivel kellett volna nyernie az ASE csapatá­nak szerdán este (a meccs lap­zártánk után fejeződött be) a Güssing otthonában. Az oszt­rák csapat a sorozat nyitányán 80-70-re nyert az atomváros­ban, és szinte páholyból vár­hatta a visszavágót. Az ASE ugyan mindent megpróbált, de így, hogy sérülés miatt nem számíthatott Medve Mátéra és Körtélyesi Gergelyre, no meg úgy, hogy John Roberson csak nemrég csatlakozott sérülése után a társaihoz, nem lehetett esélye. Ettől függetlenül min­den dicséretet megérdemelnek a paksiak, akik a negyedik ne­gyedben fantasztikus hajrával rukkoltak elő, de a hosszabbí­tásra elfogyott a lendület. Pe­dig a legvégén Roberson és Henry Dugat is direkt rontot­ta el büntetőjét, hogy a ráadás­ban legyen esély a 11 pontos si­kerre - de nem volt. Az ASE-t azonban semmiképpen sem érheti kritika a szerdai telje­sítményéért, mert legyünk re­alisták: ebben az összetétel­ben nem volt több a piros-ké­kekben. Ha mondjuk hazai pá­lyán nem szórakozza el a sikert (még ma is fájó, hogy egy olyan meccset buktak el Szabóék, amelyet könnyedén meg lehe­tett volna nyerni), akkor a vé­gén Dugat, vagy Roberson nyu­godt szívvel értékesíthette vol­na büntetőjét, két sikerrel pe­dig már a zárókör előtt páholy­ban lenne az Atom. így azon­ban nem lesz tétje a románok elleni jövő keddi összecsapás­nak, amelyet csupán becsület­ből illene megnyerni. Igazából DZUNics BRANISZLAV: - Hul­lámzó mérkőzés volt, az első félidőben kevés elképzelésünket tudtuk megvalósítani. A har­madik negyedben megtaláltuk a ritmust, a negyedikben pedig már egyértelműen jobbak vol­tunk. A csapat megmutatta, hogy tud küzdeni, elégedett va­gyok a játékosaimmal. MATTHIAS ZÖLLNER: - Az első három negyedben kézben tar­tottuk a találkozót, az utolsó tíz percet azonban elrontottuk, ettől függetlenül semmi sem veszélyeztette a győzelmünket. A tízpontos paksi győzelmünk­kel megalapoztuk a csoportból való továbbjutásunkat, amihez gratulálok a játékosaimnak. A harmadik negyedbeli remeklés kevés volt FÉRFI EUROCHALLENGE, F-CSOPORT, 5. FORDULÓ. MAGNOFIT GÜSSING KNIGHTS (OSZTRÁK)-ATOMERŐMŰ SE 93-84 (24-16,20-14, 22-18, 10-28,17-8). Hosszabbítás után. Güssing, 900 néző. V: Jovanics (bosnyák), Esteron (izraeli), Berisvili (grúz). Güs­sing: DUNN17/6, T. Klepeisz 8/6, Koch 2, GEORGIJEC 26/9, T. TAYLOR 16. Csere: Hasenburger, Jandrasits 8/6, M. Klepeisz 5, Heard 11/9, Gáspár, Ernst. Edző: Matt­hias Zöllner. Atomerőmű: DU­GAT 19/3, Baki G. 4/3, MAR- KOVICS 24/6, Szabó Zs. 11/3, J. Jones 10. Csere: Kovács A. 4, Eilingsfeld, Tóth Á. 9, Ro­berson 3, Illés, Antóni. Edző: Dzunics Braniszlav. A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN: Trabzonspor MP (török)- Cluj-Napoca (román) 91-72. az állás: 1. Trabzonspor 5 győzelem/O vereség, 2. Güs­sing 4/1, 3. Atomerőmű 1/4, 4. Cluj-Napoca 0/5. arra jók voltak az utóbbi mécs­esek, hogy kiderüljön: Luka Markovicsra lehet számítani, ezúttal is a szerb születésű, de már magyar állampolgárságú kosaras volt a Paks legjobbja: 24 pontot szerzett és ezt még 7 lepattanóval is megfejelte. Az amerikai kisember, John Roberson visszaesése viszont talány: lehet, hogy igazak a pletykák, miszerint már nem sokáig boldogítja (vagy bosz- szantja) a paksi szurkolókat... „Tudtuk, hogy nagyon ne­héz dolgunk lesz Ausztriában. Az első félidei játékunk miatt csalódottak vagyunk, de arra büszkék lehetünk, hogy nagy hátrányból vissza tudtunk jön­ni. A végén a Güssingnek volt szerencséje” - nyilatkozta Tóth Ádám, a paksiak centere a mér­kőzést követően. Újabb bravúrra készül az ETO-t nemrég legyőző tolnai együttes A LISTAVEZETŐ Dunatours Vác együttesét fogadja a Brand Mission Tolna-Mözs az NB Il-es férfi futsalbajnokság pén­teki összecsapásán, pontosab­ban rangadóján. A tolnaiak az utóbbi meccseken nyújtott tel­jesítményükkel, a zsinórban aratott négy győzelmükkel ugyanis kivívták, hogy rang­adót játsszanak a Váccal. A látogató a szezonban eddig mindössze egy vereséget szen­vedett, az is még a szeptembe­ri nyitányon, az SZTE-EHÖK együttesével szemben csúszott be (4-7). Azóta mind a tizen­egy összecsapásukat megnyer­ték, az Újpesti TE-t például szó szerint parkettába döngölték (23-2), az 1988 Déli FC-t 15-1- re (!), a Nagymarost 14-4-re (!) győzték le. A tolnaiak bravúrra készülnek, reményeiket táplál­ja, hogy nemrég a Rába ETO- Dunakeszi gárdáját is legyőz­ték (3-2). Az összecsapás 20.30 órakor kezdődik a tolnai városi sportcsarnokban. ■ R. G. Rozina Gábor minden meccsét nyerte a Topl2-n Rozina Gábor százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a megyei asztalitenisz Topl2 baj­nokságot. A Tolnán megrende­zett viadalon a második és a harmadik helyre is bonyhádi versenyző állhatott fel. MEGYEI FÉRFI TOP12, A VÉG­EREDMÉNY: 1. Rozina Gábor (Bonyhádi Vasas AC) 10 győze­lem, 2. Szőts Patrik (Bonyhád) 9,3. Teleki Attila (Bonyhád) 8, 4. Teleki Zsolt (Bonyhád) 6, 5-7. Pechár Csaba (Bonyhád) 5, dr. Varga Péter (Bonyhád) 5, Ko­csis János (Yorgos SE) 5, 8. Né­meth Károly (Szekszárd AC) 4, 9-11. Bartal Gergő (Szekszárd AC) 1, Szunyogh Mihály (Bony­hád) 1, Bartal Tamás (Szek­szárd AC) 1. ■ R. G. HIRDETÉS Akar 50.000 Ft egy csapasra! Hungária Takarék Hogy lehet hasznos és értékes egy karácsonyi ajándék? Most 5000 Ft-ért 50.000 Ft kedvezményt biztosítunk! Fentiek nem minősülnek üzleti ajánlatnak. Részletes tájékoztatásáért forduljon kollegáinkhoz, vagy tájékozódjon hírdetroényeinkből. A 18. életévét be nem töltött. Kedvezményezett törvényes képviselő kíséretében igényemet TakarékPontos számlacsomagot a törvényt előírások szerint. CSALÁDBAN MARAD! Érmeket hozott a diákoknak a Mikulás asztalitenisz Nagy sikere volt a Szekszárd AC hagyományos év végi versenyének nagy sikerrel rendezte meg a Szekszárd AC és a Tolna Me­gyei Asztalitenisz Szövetség a megyeszékhely sportcsarnoká­ban a Mikulás Kupát általános iskolás tanulók részére. A meg­mérettetésen szép számú ver­senyző indult, huszonkét lány és huszonhat fiú négy korcso­portban csatázott az érmekért és a helyezésekért. Érdekesség, hogy az alsónánai, a bajai, a tol­nai és a szekszárdi indulók egy­aránt két-két korcsoportban vé­geztek az első helyen. MIKULÁS KUPA, EREDMÉNYEK: LÁNYOK, I. KORCSOPORT (2006. JA­NUÁR 1. UTÁN SZÜLETETTEK): 1. Loibl Eszter (Alsónána). 11. kor­csoport (2004-2005): 1. Ádám Kizakisz Nikosz nyert a kicsiknél Flóra (Baja), 2. Trenka Tímea (Szekszárd, Gyakorló), 3. And­rási Jázmin (Bátaszék), 4. Ko­vács Gréta (Alsónána). m. kor­csoport (2002-2003): 1. Faddi Korina (Alsónána), 2. Varga Vi­oletta (Szekszárd, Gyakorló), 3. Viola Réka (Szekszárd, Gyakor­ló), 4. Dinovics Barbara (Báta). IV. KORCSOPORT (2000-2001): 1. Zsolnai Beatrix (Tolna, Sztárai Gimnázium), 2. Puskás Petra (Alsónána), 3. Kocsmár Fanni (Szekszárd, Baka István Általá­nos Iskola), 4. Kolompár Márta (Szekszárd, Baka István Általá­nos Iskola). FIÚK, I. KORCSOPORT (2006. JA­NUÁR 1. UTÁN SZÜLETETTEK): 1. Kizakisz Nikosz (Szekszárd, Baka István Általános Iskola), 2. Láng Mihály (Báta). n. kor­csoport (2004-2005): 1. Bauer Szilárd (Tolna, Wossinsky Mór Általános Iskola), 2. Kis Krisz­tián (Alsónána), 3. Bolvári Dó- minik (Baja), 4. Szalai Zsombor (Baja), ni. korcsoport (2002- 2003): 1. Iváncsik Zoltán (Szek­szárd, Baka István Általános Iskola), 2. Kakuk Róbert (Alsó­nána), 3. Csanádi Ákos (Szek­szárd, Baka István Általános Iskola), 4. Orsós Ivó (Szekszárd, Baka István Általános Iskola). IV. KORCSOPORT (2000-2001): 1. Ádám Valentin (Baja), 2. Szé- nási Bence (Kunbaja), 3. Bére- gi Bence (Baja), 4. Oriold Mar­tin (Baja). ■ Rónai G. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom