Tolnai Népújság, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-01 / 279. szám
15 2014. DECEMBER 1., HÉTFŐ SPORT A címvédő spanyol gárdával sorsolták össze a mieinket a női kosár Eb-n Nem túl rózsás a helyzet asztalitenisz Szerényebb körülmények, de jönnek az eredmények Bajnokok Ligája: győznie kell ma este a SZAC-nak, a Ströck ellen A legfiatalabb korosztályokban is van utánpótlása a tolnai asztalitenisz-klubnak. Jelenleg mintegy harmincán látogatják mindennap az edzéseket A budapesti Mariott Hotelben szombat délután kisorsolták a 2015-ös női kosárlabda Eu- rópa-bajnokság csoportjait. A kontinensviadal két házigazdája, Magyarország és Románia nem kerülhetett azonos ágra a szabályok értelmében. A románok az A-jelű, a mieink pedig a D-csoportba kerültek. A magyar válogatottra a címvédő Spanyolország, Szlovákia, Litvánia és Svédország vár majd Sopronban. Az ötcsapatos csoportokból az első három helyezett jut tovább a kétszer hat együttest felvonultató középdöntőbe, melynek végén kialakul a negyeddöntő mezőnye. „Két győzelem mindenképp kell a továbbjutáshoz, a 12-ben pedig bármi előfordulhat. Ne feledjük, hogy már egy ötödik helyezéssel is részt vehetnénk a riói olimpiát megelőző kvalifikáción” - mondta Farkas Sándor szövetségi kapitány. A magyar-román közös rendezésű Eb-re június 11. és 28. között kerül sor. Magyarország 1950,1964,1983 és 1997 után ötödik alkalommal rendezhet női kosárlabda Euró: pa-bajnokságot, Románia pedig 1966 után másodszor lesz házigazda. NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJ- NOKSÁG, 2015. A CSOPORTBEOSZTÁSOK, A-CSOPORT (TEMESVÁR): Franciaország, Csehország, Ukrajna, Montenegró, Románia, b-csoport (nagyvárad): Törökország Fehéroroszország, Lengyelország, Olaszország, Görögország, c-csoport (szombathely): Szerbia, Horvátország, Lettország, Oroszország, Nagy-Britannia. D-cso- port (Sopron): Spanyolország, Szlovákia, Litvánia, Svédország, Magyarország. ■ R. G. Krivacsevics (14) és Bálint Réka (13) Bár a városban nagy a sportági konkurencia és a klub anyagi hélyzete sem rózsás, a tolnai Fastron AC-nek továbbra is vannak ígéretes, az országos élmezőnyhöz tartozó fiatal asztaliteniszezői. Steinbach Zsolt- Nem vagyunk irigylésre méltó helyzetben - fogalmazott Majzik Tamás, a tolnai Fastron Asztalitenisz Club edzője az egyesület aktuális anyagi körülményeivel kapcsolatban. A szakember szerint a sportolási lehetőségek tekintetében nagy a konkurencia a városban, ők pedig nem tudnak versenyezni azokkal a sportágakkal, amelyek a társasági adó (Tao) támogatások révén jelentős anyagi forráshoz jutnak. Az elvégzett munkára azonban a szerényebb pénzügyi lehetőségek mellett is lehet támaszkodni - véli Majzik Tamás. A Fastron AC-nél az ön- kormányzattól és a névadó szponzortól kapott pénzt teljes egészében az utánpótlásra fordítják, de például az egyéni felszereléseket így is a gyerekek szüleinek kell állniuk. Az NB I-es női csapatban már az elmúlt szezonban is kizárólag helyi játékosok szerepeltek, a rutinos, a bajnokságban mindössze két meccset elveszített Majzik Zsuzsa mellett négy, 18 év alatti fiatallal állt fel a gárda. így is sikerült az 5. helyen végezniük, ami a körülményeket figyelembe véve jó eredmény. Különösen, hogy a fiatalok sokat profitáltak a bajnoki meccsekből. Figyelemre méltó volt az is, hogy a mindössze 12 éves Kovács Melánia mérkőzéseinek 55 százalékát megnyerte. Az elmúlt szezon legjobb tolnai eredményét a 11 éves Balogh Bence érte el, aki az országos bajnokságon 3. lett. A lányoknál Kovács Melánia két ranglista versenyen is 3. lett és az országos ranglistán a 4. heaz egykor európai hírű és rangú tolnai asztalitenisz sport fejlesztésére Majzik Tamásnak konkrét elképzelése van, kérdés, az megvalósítható-e. A szakember mindenesetre úgy véli, hogy régiós edzésközpontot lehetne kialakítani Tolnán, lyen is szerepelt az U13-as korosztályban. Ül 2-ben Bartal Tamás tudott ranglista versenyt nyerni. Zsolnai Beatrix pedig az országos diákolimpián bronzérmes lett. Az NB I mostani szezonjában is az elmúlt bajnokságban elért eredmény lehet a realitás: Majzik Tamás úgy látja, hogy az NB I-es mezőnyből négy csapatot egyelőre nem tudnak legyőzni a tinikkel. A mostani szezon egyik legjobb eddigi eredményét Duna- egyházán érte el a Fastron AC. A regionális versenyen négy első, három második és négy harmadik helyet szerezve a klub megnyerte az összetett versenyt és megkapta a legjobb nevelőegyesületnek járó kupát. Hasonlóan nagyon eredményesen szerepeltek a Kiskunmajamelyhez mind a létesítményi, mind a szakmai feltételeket biztosítani lehetne a városban. Az anyagi hátteret pedig az ön- kormányzat, a klub névadó szponzora és az országos szövetség támogatásával lehetne előteremteni. sán, illetve Kunszentmiklóson lebonyolított regionális versenyeken. Biztató, hogy a legfiatalabb korosztályokban is van utánpótlása a Fastronnak. Az U13-as országos ranglistán például öt tolnai fiú is szerepel, akik azonban még csak 9-10 évesek. Az idei versenyek közül az U13-as korosztályban Kovács Melániának összejött egy harmadik hely, az újoncoknál pedig hetedik lett. A megyei Diák Kupa versenysorozat eredményei alapján pedig várható, hogy három tolnai ping- pongos, Straubinger Szabolcs, Szabó Gréta és Prantner Dóra a megyei diákolimpiáról bejut az országos döntőbe. Majzik Tamás elmondta, hogy jelenleg mintegy harminc gyerek látogatja rendszeresen az edzéseket, a legjobbak minden nap tréningeznek Majzik Tamás irányításával, aki úgymond szerelemből edzősködik, sőt, a nyugdíjából még ő is áldoz a klubra. De hasonló indíttatás kapcsán említhető Balogh Ilona, a tolnai asztalitenisz egykori kitűnősége is, aki szintén a sportág iránti szeretetből jár le az edzésekre a gyerekekkel játszani. sorsdöntő meccset játszik ma este a női Bajnokok Ligájában a Szekszárd AC asztalitenisz csapata, amely az SVNÖ Ströck otthonában áll asztalhoz 19 órától. Óriási a tét, ha a Szekszárd nyerni tudna, megőrizné esélyét arra, hogy bejusson a legjobb négybe a legrangosabb európai kupasorozatban (a csoport harmadik helyének és az ETTU Kupába jutáshoz is kellene a SZAC-győzelem). Nem lesz könnyű dolga Tü- rei Ferenc vezetőedző csapatának, hiszen az osztrák egylet nagyon komoly rivális, amit az is mutat, hogy az odavágót óriási csatában 3:2-re tudta csak megnyerni a SZAC a megye- székhely sportcsarnokában. Igaz, azóta a szekszárdiak - nem kis bravúrt bemutatva - a lengyel Tarnobrzeg gárdáját is legyőzték, amivel nyílttá tették a továbbjutás kérdését. A négybe kerülés lehetősége azonban nem (csak) a Szekszárd kezében van, a mai ellenféltől kellene az a szívesség is, hogy a záró körben nyerjen a Tarnobrzeg csarnokában. Utóbbi együttessel jelenleg holtversenyben áll a SZAC, mindkét csapatnak 6-6 pontja van. A Ströck pedig mindegyik meccsét elveszítette eddig. A Tarnobrzeg lapzártánk után állt asztalhoz a csoportelső, szászszázalékos Fenerbah- ce otthonában, s a lengyelek még saját csarnokukban játszanak a Ströckkel. A SZAC a ma esti összecsapása mellett most pénteken a törököket fogadja a szekszárdi sportcsarnokban. Ha sikerül győzni hétfőn, az már fél siker Lovasék számára - a Ströck pedig talán megtáltosodik a lengyelek elleni meccsre. ■ R. G. Li Fen remekül játszik a BL-ben Egy edzésközpont nagy fejlődést hozhatna Döntetlent hozott a csarnokavató All Star-gála kosárlabda Szabó Zsolt volt a legeredményesebb paksi a Tüskecsarnokban rendezett eseményen Eb: kulcsembert veszített a norvég női kéziválogatott döntetlent hozott a Tüskecsarnokban megrendezett Kelet-Nyugat gála. A rengeteg zsákolást, látványos megoldást és hárompontost hozó gálameccs - melyről a bajnok Szolnok játékosai az esti, montenegrói Adria Liga-meccsük miatt hiányoztak - mindenben kiszolgálta a közönséget. A hajrá ezúttal is izgalmasan alakult, s a döntetlennel zárult rendes játékidő után - a szabályokkal ellentétben - a hosszabbítást már nem játszották le. A keleti csapatban az ASE öt játékosa is helyet kapott, Jarrod Jones, Szabó Zsolt és Tóth Ádám kezdőként, Henry Dugat és John Roberson csereként lépett pályára. Henry Dugat (a labdával) 17 pontot - közte öt hárompontost - szerzett Szalay Ferenc, a szövetség (MKOSZ) elnöke a gála előtti köszöntőjében azt emelte ki, hogy a kosárlabda a „legnézettebb sportág Magyarországon, igazolt sportolók szempontjából pedig a második helyen áll”. Si- micskó István sportért felelős államtitkár pedig azt hangsúlyozta, hogy egy nagyszerű eseménnyel avatják fel a csütörtökön átadott Tüskecsarnokot. A tripladobók vetélkedését a Sopron montenegrói válogatott játékosa, Milos Boriszov, a zsákolóversenyt pedig a fehérváriak amerikai egyetemi bajnok légiósa, Lasan Kromah nyerte. Utóbbit választották a mérkőzés legjobbjává (MVP) is. emlékeztető, férfi kosárlabda all star-gála. keletnyugat 109-109 (21-24, 32-31, 26-24, 30-30). Tüskecsarnok, 3000 néző. Vezette: Földházi, Kapitány, Praksch. KELET: Pongó 9/3, Wise 3/3, Szabó Zs. 18/9, Jones 4, Tóth Á. 14. Csere: Dugat 17/15, Lakosa, Roberson 2, Kinney 8, Ker- pel-Fronius 16/6, Hajdurovics 6, Barovics 12. Szövetségi kapitány: Dzunics Braniszlav. nyugat: Thomas 3/3, Perl 8/6, Boriszov 6/6, Hendlein 2, Csor- vási M. 6. Csere: Raivio 14/12, Martinics 5/3, Nelson, Gáspár 6, Kromah 33/12, Budimir 12/12, Healy 14/6. Szövetségi kapitány: Sabáli Balázs. ■ R. G. kényszerű cserét kellett végrehajtania a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságra készülő norvég keretben Thorir Her- geirsson szövetségi kapitánynak, miután törést mutattak ki Linn Jörum Suhand lábfejében. A Larvik átlövőjét a Team Esb- jerg játékosa, Ida Björndalen Karlsson helyettesíti. Suhand felépülés várhatóan négy-hat hetet vesz igénybe. A norvégok keretében újra ott találjuk Heidi Lökét, a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Győri ETO KC beállósát. Az Eb vasárnap kezdődik, a magyar válogatott a nyitányon az oroszok ellen lép majd pályára. ■ R. G.