Tolnai Népújság, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-01 / 279. szám
2014. DECEMBER 1., HÉTFŐ ÉLETMÓD - CSALÁD Hol találkozhatunk idén a Télapóval? programajánló Országszerte több helyszínen is ajándékot osztogat a nagyszakállú A legkisebbek még beérik azzal, ha a Mikulás a csizmájukba csempészi az ajándékot, a nagyobbak személyesen is szeretnének találkozni a Télapóval. Lássuk, idén hol válthatnak vele pár szót! Mediaworks-összeállítás Budapest A Nyugati Pályaudvarról idén is kifut a Cartoon Network Télapó Expressz december 6-án vagy 7-én. A célállomáson, a Vasúttörténeti Parkban színpadi műsor és kézműves játszóház szórakoztatja a gyerekeket, akikhez a Mikulás is megérezik, egy-egy csomaggal. Szintén a fővárosban a Mikulás kötélen ereszkedik le a Szem- lő-hegyi-barlang falán, és névre szóló ajándékot ad a gyerekeknek december 5-6-7-én. A köny- nyű túrák óránként indulnak, a részvételhez előzetes regisztráció szükséges, ( www.dunaipoly . hu) Debrecen A Télapó Kossuth téri házikójától kisvonat közlekedik a Debreceni Állatkertig, ahol a Mikulásnak készült rajzokat Zoo-csemegére cserélik. December 6-án 17 órakor a nagyszakállú a Nagyállomáson villamosra száll, ahol a manói ajándékot osztanak. felsőtárkány A gyerekek együtt utazhatnak a Télapóval a Felsőtárkányi Erdei Vasúton is december 6-7-én. Figyelem! A nagyobbak nem ijednek már meg a Mikulástól Előzetes regisztráció szükséges! ( www.kisvasut.hu ) Hajdúszoboszló A Mikulás, a manók és a krampuszok is a művelődési központ elé érkeznek december 5-én 16.30-kor, ahonnan sétára indulnak a Csillagfény otthonig. Másnap délelőtt csomagosztó út indul. HORTOBÁGY A Mikulás a Pusztai Állatparkba is betér, és a Hortobágy-halastavi Kisvas- útón is összefuthatnak veié december 6-7-én. Akik a megállókban megoldják a játékos feladatokat, zöld csomagot kaphatnak a Zöld Mikulástól! ( www.hnp.hu , www.hortobagy.hu ) jósvafő A Baradla-barlangban egy kirándulás során találkozhatnak a gyerekek a Télapóval december 6-7-én. A túrához előzetes bejelentkezés szükséges! ( www.anp.hu ) Kecskemét Zenés műsor, kézműves foglalkozás, játékok, dalok, a Mikulás várja december 6-án 15-17 óráig a gyerekeket a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban. ( www.kio.hu ) Lillafüred Á Dorottya úti végállomástól a Mikulás lillafüredi mesebirodalmába utazhatnak kisvasúton a gyerekek december 17-ig a nagyszakállúval. pörböly A Mikulás a Gemen- ci erdőn át érkezik az Ökoturisztikai Központba, ám a nagy sietségben elhagyja a puttonyát. A gyerekek feldíszített szerelvényen indulnak megkeresni az ajándékokat december 6-án. Meddig hisznek a gyerekek a Mikulásban? amikor megszületik egy kisgyerek, a szülőknek sok mindenről dönteni kell, például arról is, hogy megteremtsék és fenntartsák-e a Mikulás és a lézuska mítoszát, vagy a kezdetektől nyilvánvalóvá tegyék, hogy az ajándékokat ők teszik a cipőkbe és a fa alá. Sokan örömmel mennek bele a játékba, hiszen ilyenkor egy kicsit ők maguk is gyerekké válhatnak, és valójában élvezik a titkolózást. Az sem utolsó szempont, hogy a Mikulás és a lézuska valóságos aduásszá válhatnak a fegyelmezés során, hiszen ők folyamatosan figyelik a gyerekeket, és a segítségükkel a legvásottabb kölyök is könnyebben rávehető a rendrakásra, a korai lefekvésre vagy a leckeírásra. Bár az ünnepek körül kialakult családi szokások apró füllentéseken alapulnak, a szakértők szerint mégis nagyon fontosak a lurkók számára, mert a gyerek ezektől jobban érzik magukat a bőrükben. Az óvodásoknak és a kisiskolásoknak a mesék egyébként is fontosak a fejlődésükhöz, a Mikulás tradicionális figurája pedig remekül beleillik ebbe a körbe. ■ Sokszor a nagyobb gyerekek lebbentik fel a titokról a fátylat HA ELJÖN AZ IGAZSÁG PILLANATA Az illúzió azonban, ahogy nő a gyermek, egyre könnyebben szertefoszlik. Először csak a zavarba ejtő kérdések érkeznek (például hogyan tudja a Télapó egy éjszaka alatt meglátogatni az összes gyereket?), majd sokszor a felvilágosult nagyobb gyerekek árulják el az igazságot az óvodában vagy az iskola első éveiben. Sok szülő fejében megfogalmazódik a kérdés: vajon nem okoz-e majd túl nagy sérülést a gyerek lelkében az, amikor elérkezik az igazság pillanata? A szakember szerint felesleges aggódni. Változó, hogy hány éves korukban döbbennek rá erre a gyermekek, de általában nem élik meg hatalmas csalódásként a felismerést. Szülőként talán akkor járunk el helyesen, ha nem avatkozunk bele a folyamatba, és hagyjuk, hogy a csemeténk saját maga ébredjen rá a valóságra. ■ HIRDETÉS 2014. december 1. hétfő - december 3. szerda Szaloncukor* ► zselés, rum-kakaó ízű, kókuszos, gesztenye ízű, tejkaramella ► lédig ► kg í t Narancs ► I. osztály ► lédig ► kg Sütőtök ► I. osztály ► lédig. ► kg Sissy Krémfehér sajt ► 250 g ► 1196 Ft/kg í .. Sz áraztészta ► Penny ► tojás nélküli ► fodros nagykocka, orsó, szarvacska, spagetti ► 500 g ► 190 Ft/kg Meggybefőtt ► Penny ► magozott ► töltő tömeg: 350 g ► 654 Ft/kg Boci tejcsokoládé Mikulás* ► 40 g hazai j Körte gyümölcsital ► Penny ÍJÚ/ I ► 25% gyümölcs- tartalom ► 1 liter Arany Hordó sör ► 0,5 liter ► 218 Ft/liter ► az üveg ára: 25 Ft Pinny Okos megoldás MAGYÁR TERMÉK Krémfehér sajt 4,5% alkoholtartalom Érvényes: 2014. december 1. hétfő és december 3. szerda között minden magyarországi Penny Market üzletben. *Az árak a 2014. november 27-ét megelőző Penny Market fogyasztói árak. 'A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! HÍRSÁV Ön látott már karácsonyfa-kiállítást? Ha nem, az idén három helyszínen is lehetősége van rá! Budapest A Nagytétényi Kastélyban már hagyománnyá vált, hogy iparművészek díszítenek fel 30 karácsonyfát. Az egyedi stílusban, egyedi díszekkel felaggatott fenyőkről könnyen inspirációt meríthetnek az otthoni díszítéshez. NAGYKARÁCSONY A település 19 fenyőfájára a különböző megyékből a Mikuláshoz érkező gyerekek tehetnek fel egy-egy otthonról hozott díszt, így válnak sokszínűvé a fák. Pécs A régió kézművesei, hagyományőrző civil szervezetek, valamint a megye óvodás és kisiskolás csoportjai díszítették fel azokat a karácsonyfákat, melyek vízkeresztig láthatók a Zsolnay Kulturális Negyedben. ■ Jótékonysági Mikuláskocogást szerveznek Budapesten 11., Pécsen 3. alkalommal rendezik meg december 7-én a Nagy Mikulás Kocogást, melynek résztvevői fürdőruhás Télapónak öltözve futják le a megadott távot. A kocogok nemcsak mosolyt varázsolnak a járókelők arcára, de egy jó célt is támogatnak: a fővárosban a Burattino Iskola és Alapítvány, Pécsen az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány javára adakoznak. (Bővebben a www. mikulaskocogas.hu weblapon, vagy a kezdeményezés Face- book oldalán). ■ Gondoskodjunk az itt telelő gólyákról! EGYRE GYAKRABBAN fordul elő, hogy a fehér gólyák nem kelnek útra, és Afrika helyett Magyarországon töltik el a téli hónapokat. Az áttelelést etetéssel is segíthetjük, különösen, ha nappal is tartósak a fagyok, vagy vastag hótakaró borítja a földeket. A gólyák szívesen fogadják a halat, a maradék marhahús nyesedéket, az egereket, naposcsibéket, naposkacsákat. Az ellátásukról többet is megtudhatnak a www. mme.hu honlapon. ■