Tolnai Népújság, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-29 / 278. szám
4 KORKÉP 2014. NOVEMBER 29., SZOMBAT Akit a Jóisten a tenyerén hordozott dr. sík Erzsébet Vannak normák, melyeket mindig be kell tartani, a legfontosabb a beteg érdeke Dr. Sík Erzsébet főorvos (balról) 1999-től irányítja a röntgenosztályt. Ma már modern technika segíti munkájukat Negyvenöt év egy városban, egy kórházban. Ilyen hosszú időbe sok minden belefér, de ami dr. Sík Erzsébet osztály- vezető főorvos számára a legfontosabb: soha nem került olyan helyzetbe, amikor a lelkiismerete ellen kellett volna cselekednie. 1969. december 4-én lépett be először a szekszárdi kórház kapuján, akkor még ő sem gondolta, hogy ilyen hűséges lesz az első munkahelyéhez. Mauthner Ilona- Nagy ajándék a sorstól, hogy orvos lehettem, és az is, hogy a szülővárosomban - mondta dr. Sík Erzsébet. - A gyökerek meghatározzák az ember egész életét. Újvárosi lakos vagyok, kezdetben attól is féltem, hogy nem tudok megfelelni a környezetem elvárásainak. A kórháztól 1969- ben jött a távirat, hogy az ideg- gyógyászaton várnak rám. Ott dolgoztam 13 évig, 4 év után megszereztem a szakvizsgámat. Szerettem a munkámat, nagyon magas színvonalú, jól szervezett osztályon dolgozhattam. Majd 13 év után személyi váltás történt az osztály élén, és én úgy gondoltam, nem maradhatok. Ebben az időben hívtak egy fővárosi kórházba is, de közben édesapám megbetegedett, így nem mentem. 1982-ben lettem röntgenes.- Hogyan került a röntgen osztály élére?- Dr. Muth Lajos főigazgató főorvos felkért rá. Ekkor 1999-et írtunk, és egy elöregedett gépparkot vettem át. Úgy is mondhatnám, egy rozsdatemetőt. Hagyományos röntgenfelvételeket, átvilágításokat tudtunk készíteni. Hiába voltak kiválóan felkészült orvosaink, hiányoztak a jó gépek. De a lóisten mindig a tenyerén hordott, és egyszer csak kisütött a nap. Most olyan röntgen osztály élén állhatok, ahol öt jó minőségű ultrahang, direkt digitális hagyományos röntgengép, 64 szeletes CT (0,6 mm vékony rétegeket is tud vizsgálni), és október 15-e óta 1,5 Tesla-s MR-ünk is van. Hatvanketten dolgozunk az osztályon, a négy adminisztrátoron kívül mindnyájan sugaras területen. Nyolcán nemrégiben CT/MR operátori vizsgát tettek, hatan főiskolát végeztek, nemzetközileg elismert bizonyítvánnyal rendelkeznek. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert egy főorvos kiváló kollégák nélkül önmagában nem sokat ér. Igaz az is, hogy az osztályon dolgozó 11 orvosból 4 már nyugdíjasként áll helyt, de ők is teljes erővel dolgoznak. Örömteli, hogy 2 fiatal kollégánk készül szakvizsgára, de így is kevés az orvos.- Említette, hogy nemrégiben volt a pécsi MR 20 éves jubileumi ünnepsége, melyen részt vett. Milyen érzés volt, immár nem a „rozsdatemetőből" érkezni ide?- Nagyon jó. Az egyik pécsi professzor meg is jegyezte, te már egy igazi nagyhatalom éléről érkeztél. Ez az intézmény vezetőinek köszönhető. Nagyon jó érzés kiváló gépekkel dolgozni. A technika fejlődésével mindenki informatikai tudással is rendelkezik. A digitális rendszer alkalmassá teszi az osztályunkat távleletezésre, teleradiológia útján. A Szekszárdon készült MR felvételeket egy teleradiológiai központba továbbítjuk egy zárt rendszeren keresztül, s ugyanígy érkeznek vissza a leletek is. Lehetőség van arra, hogy adott vizsgálatot több orvos is értékeljen: ez a digitális konzílium. A beteg a leletet 3 napon belül megkapja.- Mi a legnehezebb a főorvosi munkában?- Az orvosi feladat mellett túl nagy szervezői készségre is szükség van, pavilon rendszerben dolgozunk, egy időben 12 rendelés van. Minden osztályról, rendelőből érkeznek a betegek. Időpontot kell egyeztetni, figyelni arra, hogy a gépek is jól legyenek kihasználva.- Mi jelentette a legnagyobb kihívást az Ön számára?- Amikor 1969-ben beléptem a kórházba, a főnököm nem azt kérdezte tőlem, van-e diplomám, hanem azt, tudok-e gépelni. Természetesen nem tudtam, de ezt a hiányosságomat hamar pótoltam, miután két ujjal gépelget- tem - egyre gyorsabban - a záró- jelentéseket, végeztem az adminisztrációs feladatokat. Ma már ‘a számítógépek kezelése jelenti a kihívást, az informatika olyan tempóban fejlődik, ha elmegy pár hét szabadságra az ember, győzi bepótolni az újdonságokat. Egy valamit azonban még a szüleimtől megtanultam, melyhez máig tartom magamat: úgy kell kezdeni a napot - akármilyenek is a körülmények -, mintha örökké élnél, és úgy kell befejezni a napot, mintha az lett volna számodra az utolsó. Minden nap rendet kell magad után hagyni.- Milyen főnök? Kell félni Öntől?- Vannak normák, melyeket mindig be kell tartani, ezek közül a legfontosabb a beteg érdeke. Van néhány dolog, melyekre háklis vagyok, ellenőrzőm a tisztaságot. Nyilván van, aki nem szeret, ami természetes is. Egy dolgot végképp nem tudok elviselni, ha valaki nem mond igazat. Én minden nap örömmel jövök be dolgozni. Bizonyára az elmúlt 45 évben sok nehézséggel is szembesültem, bár ezek többségét az ember idővel elfelejti, az biztos, még egyszer is ugyanígy végig csinálnám.- A 45 évnyi munkaviszony után már számolni kell azzal is, milyen lesz, ha már nem dolgozik?- Lekapcsolom az irodámban a villanyt, és tudom, hogy jól felszerelt osztályt adhatok át az utódomnak, azt kívánva neki, hogy úgy tudja szeretni a kórházunkat, ahogy én. Ha egészségem engedi, a nyugdíjas éveimben szívesen megyek majd a szőlőnkbe, olvasok, és visszaadok valamit a családomnak, akik mindig mellettem álltak, segítettek az utamon. Szekszárd évek óta a tehetséges fiatalok mecénása támogatás A város általános és középiskolás diákjai részesülhettek az elismerésben és segítségben Csizmazia Ferencné, a Garay általános iskola pedagógusa díjazott tanulóival több mint száz diák vehette át a Mecénás Tehetséggondozó Támogatást a szekszárdi önkormányzattól. Évek óta a Mecénás Tehetséggondozó Támogatással segíti a tanulmányi, művészeti és sportversenyeken eredményes tanulóit, valamint felkészítőiket Szekszárd önkormányzata. A díjakat pénteken adták át a Babits Kulturális Központban, a műsorban az elismerésben részesült fiatalok léptek fel. A díjazottak Zárójelben a felkészítő tanárok neve szerepel. Garay János Általános Iskola és AMI: Ferger Viktória Hanna, Bräutigam Eszter, Miller Sári Anna, Ranga Simon Péter, Sili Gergő, Csizmazia Dóra, Garay Napsugár színjátszó csoport (Csizmazia Ferencné), Kiss Nikolett Szilvia, Pesti Alexandra (Nemessányi Gyöngyi), Kapás Tekla (Hammer Mária), Zöld Roland. Jutalmat kaptak az iskola Társastánc tagozatának táncosai is. Babits Mihály Általános Iskola: Fülöp Noémi, Haiszer Anna Liza (Kiss-Dala Marianna), Tatai Zsuzsanna (Ráczné Kovács Erika), Csuka Luca, Mester Bettina, Halász Gitta, Horváth Eszter (Wigand Brigitta), Fekete Gergő (Klemné Koleszár Ildikó), Sebestyén Dorka, Müller Bence, Müller Dániel, Hunyadi Panna, Schneider Zsófia Inez. Jutalmat kapott az iskola Német Nemzetiségi Kamarakórusa is. Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule: Vanya Nikolett, Németh Attila Martin, Antics Hilda Ilona (Prischetzky- né Márkus Emőke), Föglein Simon, Ágoston Tamás, Balbach Dominik, Vajda Ákos (Potyon- diné Balog Elvira), Kovács Kristóf (Reinics Gábor), Matus Eliza (Gubik András), Varga Zsófia (Zalakovicsné Kovács Klára), Kirschner Bernadett (II- lésné Gesztesi Piroska és Völgyi Istvánná), Trapp Margaréta (Póczáné Zsákovics Csilla), Gabi Luca Réka, Lóki Hanna (Lo- sonczyné Csuprik Erika), Wiedemann Márk, Mészáros Bence, Bán Benedek. Jutalmat kapott az iskola Német Nemzetiségi Gyermekkórusa és a Sti- erné Jankovics Mária által felkészített II. korcsoportos leány kosárlabda csapata is. Felkészítő tanárként elismerték Simon Andreát és Pentz Magdolnát is. Baka István Általános Iskola: Vörös Fanni, Kovács Kitti, Korsós Anna Nóra, Máté Fanni Szabina (Rácz Nóra), Horváth Ákos, Király Ágnes (Ábrahám Béla), Nagy-Kalauz Bertalan (Mészárosné Varga Katalin), Kövesdi Marcell István (Dávid Zoltánná), Ferenc Attila (Józsa János Viktor), Zádori Zalán, Borsos Áron, Takács Krisztián, Kiss Balázs. Felkészítő tanárként elismerték Enyedi Attila Istvánt és Zalakovics Gábort is. Jutalmat kaptak az iskola TITOK Német Nyelvi Levelezős Csapatversenyén 1. helyezést elért diákjai is. PTE ÍGY Gyakorlóiskola, AMI és Gyakorlóóvoda: Gálos Szilárd, , Brandt Tímea, Csányi Fruzsina, Sági Dóra, Takács Ágnes, Endrődi Gabriella Eliza, Kiss Zsuzsanna, Hegedűs Anna, Rikkert Zita, Szűcs Tamara, Kemény Kata Kíra, Rudolf Nikolett, Sefcsik Réka, Wágner Hanna, Bakos Dominika, Füredi Fanni, Rang Petra (Valkai- né Daczó Eszter, Valkai Csaba Csanád és Táborfi Rónai Nóra), Hosszú Márk (Csizmaziáné Lovas Erzsébet), Koleszár Zsófia, Mátyás Bálint. A Szent József Iskolaközpont díjazottjai: Szegedi Sebestyén (Szabóné Varjas Ildikó), Mácsik Dániel, Fülöp Roland (Szegedi Dezső), Döbrösy Álmos. Jutalmat kapott az iskola Csipet Csapat drámacsoportja is. Felkészítőjük Vadóc Eszter. Waldorf Óvoda, Általános Iskola és AMI: Jankovics Merse Zoltán. Garay János Gimnázium: Bé- da Ármin (Elblinger Ferenc), Pápai Gábor (dr. Krausz Krisztina és László Szilárd), Pap Péter, Nagy Kristóf Balázs, Kasó Gergő, Kasó Ferenc, Márton Balázs (dr. Gesztesi Enikő), Potyon- di Gergő, Pusztai Petra, Elblinger Zsuzsanna (Kiss Hedvig), Dávid Barbara, Dobos Barbara (dr. Mándi Zoltánné), Sziegl Benedek, Elekes Boglárka, Dong Shi Yuan, Tápai Zoltán, Görgei Csongor András (Döményné Ságodi Ibolya), Fehér Zsuzsanna, Kedves Emerencia (Staru- bingerné Kemler Anikó), Ger- hát Annamária Flóra, Kutny Virág Anna, Sáfrány Marcell (Werner István), Kovács Balázs (Nagy László), Környei Attila (Környei Miklós Pál), Huszá- rik Márton (Huszárik Böröcz Zsófia), Cziráki Maja (Kis Ildikó), Sándor Dániel Máté (Erős- né Máté Éva), Bagdány Szilvia, Halász Bence Gábor (Báló Marianna), Mátics András, Ács Balázs, Berlinger Gábor Márk, Molnár András (Szepesi József és Szepesi Dávid), Takács Márk (Jámborné Inger Nikoletta és Jámbor Attila), Schneider Sebestyén Ferenc. Jutalmat kapott a GJG Színpad csoportja (Báló Marianna), az iskola néptánccsoportja (Zatykó Tünde és Sipos Gergő), valamint az iskola leánykara (Naszladi Judit) is. I. Béla Gimnázium: Kalányos Karolina (Andiné Csorba Klára), Gál Dominika (Barocsai Zoltán), Szántó Mónika (Farkas Szabolcs), Kertai Zsófia (dr. Mi- kóné Csősz Judit), Tóbi Boglárka, Szegedi Luca (Városi Anna), Mikó Zsuzsanna (Ágoston Piroska és Kis Pál István), Boros Ákos, Szalontai Jenő, Ignácz Gábor, Tobak József (Nemes András), Liska Zsófia (Nagy Ákos), Balogh Tamás, Istlstekker Zsolt (Steig Gábor), Erdélyi Zoltán (Scherer Tamás), Oláh Márton, Pifkó Péter, Horváth Patrik (Breuer-Orbán Károly), Fábián Ábel, Tornyai Richárd. Jutalmat kapott az IChor Énekegyüttes (Hauszer Beáta) és az iskola VI. korcsoportos kosárlabda csapata (Szabó Noémi), valamint a távolugró és magasugró csapata. TISZK Szent László Szakképző Iskola: Ranga Csaba (Scheni- der Gábor). Bezerédj Szakképző Iskolai Tagintézmény: Bükszegi Norbert (Müller Györgyi). VM DASZK Csapó Dániel Középiskola: Stanic Tamás (Boros Zoltán). ■ H. E. i I f