Tolnai Népújság, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-22 / 272. szám

3 2014. NOVEMBER 22., SZOMBAT KÖRKÉP Harc a szélütés, infarktus ellen tünetek A két betegség egy tőről fakad - Nagyon fontos lenne a korai felismerésük Országos figyelemfelhívó kampány indult a szélütés (stroke) és a szívinfarktus megelőzéséért, jobb felisme­réséért. Babos Attila Szívvel a stroke ellen címmel indult országos egészségügyi figyelemfelkeltő és felvilágo­sító kampány a szél- vagy gu­taütés, illetve a szívinfarktus korai felismeréséért és megelő­zéséért. Több szó lesz erről a témáról a médiában és a nagy forgalmú helyeken, polgár- mesteri hivatalokban, bevásár­lóközpontokban felvilágosító előadásokat és szűréseket is tartanak majd. A Magyar Stroke Társaság és a Magyar Kardiológusok Tár­sasága, valamint az Országos Mentőszolgálat kezdeményezé­séhez a Pécsi Tudományegye­tem és a pécsi önkormányzat is csatlakozott. A program bemutatásáról szóló szerdai pécsi sajtótájé­koztatón elhangzott, hogy a két nagyon veszélyes betegség egy tőről fakad, nagyon ha­sonló okokból következhet be az egyik vagy a másik, ezért azokat, akiknek már volt szél­ütésük, vagy magas náluk en­nek a kockázata, potenciálisan szívbetegnek is kell tekinteni, és fordítva. A szív- és érrendszeri okból bekövetkező halálozás vezető halálok hazánkban is, minden második elhunyt emiatt veszí­ti életét. Ráadásul ebből jelen­tős a konkrétan infarktus vagy stroke következtében elhuny­tak száma. Hazánkban évente 40-50 ezer ember kap stroke-ot, s minden fél órában meghal emiatt valaki, tudtuk meg dr. Szapáry Lászlótól, a Ma­gyar Stroke Társaság vezetősé­gi tagjától. Az egyetemi docens elárulta, hogy Baranyában mintegy 1500-2500 személyt ér szélütés évente. A halálo­zás 20-25 százalékos, nálunk azonban amiatt jobb valamivel a helyzet, mert itt jól felszerelt egyetemi klinikák működnek, ráadásul nemrég, a felújított 400 ágyasban stroke-központ nyílt. A legjobb gyógyszer egyértelműen az életmódváltás a szívinfarktus és a stroke kockázati tényezői közt találjuk a dohányzást, a nem mértéktar­tó alkoholfogyasztást, a magas vérnyomást, cukorbetegséget, elhízottságot, illetve az egyik leggyakoribb szívritmuszavart, a pitvarfibrillációt, tudtuk meg prof. dr. Tóth Kálmántól, a Ma­gyar Kardiológusok Társaságá­nak leendő elnökétől, klinika­igazgatótól, a PTE tudományos és innovációs rektorhelyettesé­től. A stroke-ot és a szívinfark­tust is kísérheti nehézlégzés, légszomj, verejtékezés, erős szív­dobogás, közölte a kardiológus­professzor. Kifejezetten hang­súlyozta, hogy a legjobb gyógy­szer a megelőzés, az életmód- váltás, az alacsony zsír-, só-, cu­kor- és kalóriatartalmú, változa­tos, sok zöldséget, gyümölcsöt tartalmazó, úgynevezett medi­terrán étrend. Mindemellett a rendszeres testmozgás alapve­tően fontos lenne, heti két-há- rom alkalommal, összesen nagyjából heti két és fél órás időtartammal. Nem kell élsport­ra gondolni, sőj drága terembér­letet sem venni, egy kirándulás, egy tempósabb séta is megfelel a célnak. Tények a szívinfarktusról és a stroke-ról Évente 125-130 ezren halnak meg Magyaror­szágon, ebből 60-65 ezer a szív- és érrend­szeri okból történő halálozás. % Hazánkban évente 40-50 ezer ember kap stroke-ot, 25 ezer ember kerül kórházba szívinfark­tus következtében, a halálozási arány az első hónapban 20-25 százalék. w ) Melyek a szívinfark­tus és a stroke kocká­zati tényezői? Hogyan őriz-^ hetjük meg egészségün­ket? & $ Három nagy csoportot különböztethetünk meg • vérnyomás • koleszterinszint • cukorbetegség UMlúbbl • cigaretta • étkezés • mozgásszegény életmód • elhízottság • alkohol • ha bármelyik betegség elő­fordult már a családunkban ETKEZES 9^ Étkezzünk változato­• B| san, együnk sok zöld­es séget, gyümölcsöt, vL/ alacsony zsír-, kolesz­terin-. só- és cukortartalmú étele­ket, rendszeresen fogyasszunk halat. II ÉLETMÓD Mozogjunk rend- szeresen hetente jjl két-három alka- 'w' Vw/ lommal, összesen legalább két és fél órát, egy nagyobb, tempósabb séta is meg­felel a célnak. DOHÁNYZÁS 0 Ne cigarettázzunk! Akik több mint egy éve leszoktak, azok­nál egy év elteltével a szív- és érrendszeri betegségek kockázata a felére csökken a korábbihoz képest. || ALKOHOLFOGYASZTÁS r~\ Fontos, hogy mindig \MR/ tartsunk mértéket, napi egy-két pohár tJLm. bornál vagy sörnél töb­bet ne igyunk! Az alkoholfogyasz­tás megemeli a vérnyomást, ami veszéllyel járhat. Az időtényező fontos A SZÍVINFARKTUSNÁL erős, már-már megsemmisítő erejű mellkasi fájdalom lép fel, stroke esetén nincsenek ilyen markáns tünetek, a stroke „nem fáj”. Szívrohamkora mellkas közepén nyomó, mar­koló fájdalmat érzünk, mintha abroncsba fognák mellkasun­kat, halálfélelmünk van, erő­sen verejtékezünk. A fájdalom típusosán kisugározhat a nyakba, vállba, bal karba. Fontos az időfaktor, van egy ún. aranyóra, hatvan perc, ha ezen belül a beteg jól felszerelt kórházba kerül a szívroham fellépése után, akkor szíviz- mokárosodás nélkül megúsz­hatja a szívrohamot. Az in­farktusnak gyakran vannak előjelei, bizonytalan mellkasi fájdalom, csökkenő fizikai ter­helhetőség. A szélütés jelei, tünetei habár A stroke hasonló okok­ból, hasonló kockázati ténye­zők miatt alakul ki, mint a szívinfarktus, a tünetei elté­rőek, „némábbak”, nehezeb­ben felismerhetőek, és a köz­tudatban sem élnek úgy. A férfiak egyébként veszélyez­tetettebbek, átlagosan öt évvel korábban éri őket szélütés mint a nőket. HALADÉKTALANUL FORDULJUNK orvoshoz, hívjunk mentőt, ha hirtelen kialakuló féloldali vég­taggyengeséget érzünk, féloldali bénulást tapasztalunk, ernyedt vagy zsibbadt egyik arcfelünk. Intő jel a hirtelen kialakuló be­szédértést vagy hangképzési za­var, ha nehezen tudjuk formál­ni a szavakat. stroke-ot jelezhet a hirtelen bekövetkező látászavar, szédü­lés, egyensúlyvesztés. Véget ért a program, mégis folytatják szekszárd Két évvel ezelőtt indult a Tolna Megyei Kor­mányhivatal és a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányság közös áldozatsegítő minta- programja Tolna megyében. Ez alatt az idő alatt kétszere­sére emelkedett azok száma, akik áldozatsegítésben része­sültek, hangzott el a projek­tet lezáró konferencián. A két éve dolgozó tíz áldozatsegítő munkatárs az önkormányza­toknak köszönhetően folytat­hatja munkáját a rendőrkapi­tányságokon. ■ 1.1. Eltűnt a fiú, ezért keresik a rendőrök szedres Keresi a rendőrség a 17 éves Kerner Balázst, aki október 17-én engedély nél­kül elment a szedresi speciá­lis gyermekotthonból. Felté­telezhető tartózkodási helye Pécs belterülete. A fiú mint­egy 170 centiméter magas, 53 kilogramm, rövid, szőke ha­jú, barna szemű. Eltűnésekor fekete melegítő alsót, szürke kabátot és fekete-fehér Puma cipőt viselt. Aki bármit tud a fiatalemberről, hívja a Szek­szárdi Rendőrkapitányságot a 74/501-100-as telefonszám 3623-as mellékén, illetve a 107-es vagy a 112-es ingyenes segélyhívón. ■ 1.1. Kerner Balázst keresik Mézes reggelivel indult a nap Gyünkön hagyományt teremtenek Karácsony előtt érdemes az őstermelőktől mézet venni Szem előtt a szebbnél szebb szárnyasok Gyönkön százhatvan kisiskolás kóstolta a mézzel megkent vajas kenyeret Minden évben mézeskalácsból építik meg a várost gyönk Mézes reggelivel kez­dődött pénteken a gyönki ál­talános iskolában az alsó ta­gozatosoknak a tanítás. Száz­hatvan kisdiák kóstolhatta meg az akác-, a repce-, a hárs- vagy a vegyes virágmé­zes kenyeret. A gyerekeknek annyira ízlett a méz, hogy re- petáztak, és még a fülük is ragadt tőle. Kersák Róbert, az Országos Magyar Méhé­szeti Egyesület Tolna megyei szaktanácsadója elmondta, egy országos rendezvény ré­sze volt a gyönki, de innentől minden évben szeretnék a megye valamelyik iskolájá­ban, óvodájában ezt a hagyo­mányt folytatni. Maga a “mé­zes reggeli” nem magyar kez­deményezés, hét évvel ezelőtt Szlovéniából indult, hogy felhívja a figyelmet: a rossz étkezési szokások gyakran már gyerekkorban kialakul­nak. Napjainkban egyre több problémát okoz a finomított cukrok túlzott fogyasztásá­ból adódó elhízás és a cukor- betegség, ezért fontos, hogy az egészséges táplálkozásra való nevelést minél korábban néth dezső, a gyönki méhész­klub vezetője elmondta, viszony­lag kicsi, 15-16 fős a tagságuk, de rendkívül aktívak a méhé­szek. Náluk már tíz éve gyakor­lat, hogy karácsony előtt az óvo­dásoknak egy kis üveg mézet és kifestő füzetet ajándékoznak. A városi Mindenki karácsonyán pedig szintén ők biztosítják a for­ralt borhoz a mézet. Hagyomány az is, hogy elkészítik Gyönk ne­vezetesebb épületeit egy cukrász segítségével mézeskalácsból. Az enni való épületeket ezt követően ki is állítják, amit december 1-16. között a gyönki evangélikus templomban lehet megtekinteni. megkezdjék, és ráirányítsák a figyelmet a mézfogyasztás számos előnyére. Koller Zoltán, a megyei mé­hészegyesület megbízott el­nöke elmondta, Tolna megyé­ben eddig is közel húsz mé­hész vállalta, hogy iskolák­nak, óvodáknak (általában ahová a saját gyerekük, uno­kájuk jár) mézet ajándékoz­nak, hogy minél többen él­vezhessék ennek áldásos ha­tását. Jelenleg - a megfázá­sos időszakban - nagy keres­let van a mézre, főleg az aká­cot, hársot keresik, ennek ára 2000-3000 forint között van. A repcét kevesebben veszik, pedig az is nagyon jó példá­ul a reflux betegség enyhíté­sére, a vegyes virágméz pe­dig éppen attól értékes, hogy összetettebb a többinél, így több benne a vitamin. Koller Zoltán elmondta, a karácsony előtti időszakban nagyon sok rendezvényen vesznek részt a megye méhészei, sokan ke­resik fel az iskolákat, külön­böző közösségeket, ahol vi­aszgyertyákat is készítenek. ■ Mauthner I. bonyhád - Egészséges és szép az állomány, sok fajta képvi­selteti magát - utalt Fábián Fe­renc a Vörösmarty Mihály Mű­velődési Központban tegnap megnyílt galamb és kisállat ki­állításra. A szervező Bonyhádi Galamb és Kisállattenyésztők Klubjának vezetője kifejtette, közel 500 galambot, illetve né­hány díszbaromfit hozott ma­gával az a 61 tenyésztő, akik a dél-dunántúli régióból érkez­tek. Fábián Ferenc elmondta, a nagy hagyományokkal ren­delkező program remek lehe­tőséget teremt a tenyésztők találkozására, s arra, hogy bő­vítsék szakmai tudásukat. Az érdeklődők is szombaton és vasárnap is szemügyre vehe­tik még a kiállítást, amelynek eredményhirdetését a záróna­pon tartják. ■ V. B. A legifjabbak már a pénteki nyitányon megnézték a szárnyasokat * S

Next

/
Oldalképek
Tartalom