Tolnai Népújság, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-19 / 269. szám

2 JEGYZET IHÁROSI IBOLYA A tudás sokat segíthet az emberek általában segí­tőkészek. Panaszkodtak is a tűzoltók, hogy amikor rob­banásszerűen elszaporodtak a mobil telefonok, alkonyat után minden út menti avar- tüzet tízen is bejelentettek. EGY IGENCSAK visszafogott, sőt olykor ügyefogyottnak tű­nő kedves idős hölgy isme­rősöm egy alkalommal nagy meglepetést okozott. Egy na­gyobbacska áruházban hir­telen elvágódott valaki, ami­re mindenki odarohant. A hölgy addigra már határozot­tan utasított egy fiatalembert, hogy hívja a mentőket, mi­közben megállapította, hogy a földön fekvő férfi csak el­ájult. Aztán kivette a telefont a fiatalember kezéből, és pár mondatban mindent elmon­dott a mentősöknek a történ­tekről és a beteg állapotá­ról. E kettő között még arra is volt ideje, távolabb küldje a bámészkodókat. Érdekes mó­don engedelmeskedtek neki. a megérkező mentősök gra­tuláltak az idős hölgynek, hogy mindent megtett, amire az adott helyzetben szükség volt. Ő nagy szerényen meg­jegyezte, szóra sem érdemes az egész, nem ez az első eset, hogy segített, majd hozzátet­te, hogy fiatal korában cser­kész volt, és mindent meg­tanult az elsősegély-nyújtás­ról, amit egy amatőrnek tud­ni kell. ellenpélda is akad ismeret­ségi körömben. Azt is saját szememmel láttam, amikor a határozott modorú, közép­vezető beosztásban dolgozó negyvenes, egyetemet végzett férfi egy a fentihez hasonló vészhelyzetben pánikba esett, otthagyott csapot-papot, és ki­rohant a helyiségből. manapság már annyi min­dent tanítanak az iskolák­ban. Valami befolyásos sze­mélynek eszébe juthatna, hogy a hetedik osztálytól fel­fele, az érettségiig, akár he­ti egy tornaóra rovására kö­telezővé kellene tenni az élet­mentés alapismereteit. ÍRÁSUNK A 4. OLDALON. KÖRKÉP 2014. NOVEMBER 19., SZERDA Ekés példa az összefogásra orgona Értékes hangszerrel gyarapodott a Garay János Gimnázium Ékes László az új orgonával. Sokan támogatták a hangszer ügyét, amely mostantól a diákok képzését szolgálja és az ünnepi események fényét emeli Csütörtökön Ékes László fejéből pattant ki az ötlet még 2011-ben, hogy a gimnázium jó akusztikájú dísztermébe kellene egy or­gona. Az évekig tartó gyűjtés és szervezőmunka meghozta gyümölcsét, az elmúlt hét végén avatták a négymillió forint értékű hangszert. Árki Attila szekszárd Sikertörténet ez a javából. Egy szép, közös cél ér­dekében sok ember fogott össze, tett hozzá egy kicsit vagy éppen nagyobb részt, s végül összejött a pénz a gimnázium orgonájá­ra. De a sikerhez kellett egy haj­tómotor, egy ember, aki kitalál­ta, és mindvégig szívén viselte a kezdeményezés sorsát. Ékes László volt ez a motor, aki fel­vállalta a feladatot, amelynek nagyságát az is jelzi, hogy há­rom év kitartó munkája, sok az elmúlt években a gimnázi­um díszterme reflektorfénybe került, rengeteg rendezvény zaj­lott ott, mivel a művelődési ház és a művészetek háza is sokáig zárva volt felújítás miatt. Ez per­sze mára megváltozott, de - mint Heilmann Józsefné, a gim­názium igazgatója elmondta - azért ezután is sok nyílt rendez­rendezvény megszervezése és rengeteg kilincselés, telefoná­lás kellett a gyűjtés sikeréhez.- Volt egy „Ésték a kórházi ká­polnáért” című rendezvényso­rozat, amelyet szintén én szer­veztem. Ennek egyik koncert­jén jutott eszembe, hogy a Ga­ray gimnázium szép akusztiká­jú dísztermébe milyen jó lenne egy orgona - emlékezett vissza Ékes László. - Még akkor mele­gében elmondtam az ötletemet a gimnázium igazgatójának, Heilmann Józsefnének. Mari­ka rögtön az ügy mellé állt, s onnantól kezdve együtt dolgoz­tunk ezen, kerestük a támoga­tókat. Én azt gondoltam, hogy ne csak kérjünk, adjunk is az embereknek kultúrát, élményt, ezért művészeket és együttese­ket kértünk fel koncertekre. Az elmúlt három évben hét nagyszabású jótékonysági est helyszíne volt a gimnázium díszterme. A koncertek a közön­ség számára ingyenesek voltak, vényük lesz, amelyeken a szek­szárdiak hallhatják az új hang­szert. Az orgona megvásárlásá­val azonban elsősorban az volt a céljuk, hogy bővíteni tudják az iskola művészeti nevelését, a hangszeres képzés kínálatát a zenét tanuló diákok számára, emellett persze színesebbé vál­hatnak ünnepi műsoraik is. de adakozni lehetett az orgona javára. Egy-egy est bevétele át­lag 40-60 ezer forint volt. - A fellépők természetesen ingyen szerepeltek - tette hozzá a szer­vező -, ezért köszönetképpen álljon itt a nevük: a Szekszár­di Gárdonyi Zoltán Református Együttes, a Mondschein Német Nemzetiségi Kórus, a Környei gitárművész család, a Bartina zenekar, a Paksi Harmonika Együttes, a Szekszárdi Madri­gálkórus, Barsi Orsolya, Eszter- bauer Kata, Krómer Réka, Pris- chetzky Dániel, Elekes Boglár­ka, Tar Virág (a gimnázium ta­nulói), legutóbb pedig fiatal fő­városi zongoraművészek, Kri- zsán Kinga, Pregun Tamás és Szabó Marcell adtak .emlékeze­tes koncertet. Közben Lozsányi Tamás or­gonaművész javaslata alapján a lohannus orgona mellett dön­töttek, amelynek az ára négy­millió forint. Látszott, komoly támogatók vagy pályázati pén­ékes László Értényben szüle­tett tanító, magyartanár. Nagy- kónyiban négy évig, Tamásiban egy évig tanított, később 13 éven keresztül lapunk elődjénél dol­gozott újságíróként, majd szer­kesztőként. Ezt követően 16 évig egy hirdetési lap főszerkesztője volt. Közben Szekszárd-Palán- kon, a mezőgazdasági szakisko­zek kellenek ahhoz, hogy ennyi pénz összejöjjön. A jótékony- sági esteken kívül is adtak ki- sebb-nagyobb összegeket . cé­gek, magánszemélyek, garays öregdiákok, illetve sokan mun­kával, szállítással, meghívóké­szítéssel, borral, egyebekkel se­gítettek. Végül két komoly ado­mány lendített nagyot az orgo­na ügyén, a Paksi Atomerőmű és Schmitt Pál volt köztársasági elnök az elnöki keretéből adott másfél-másfél millió forintot. Ekkor még mindig hiányzott pár százezer forint, de a szek­szárdi önkormányzat kipótolta a hiányzó részt.- Visszatekintve, azt gondo­lom, megérte a hangszerért fá­radozni. Szép, lélekemelő volt az ünnepi est, amelyen felavattuk a gyönyörű hangú orgonát, s ez minden nehézséget feledtetett. A munkát örömmel végeztem, mert segíteni akartam, azt pe­dig csak tettekkel lehet - mond­ta Ékes László. Iában is tanított magyar irodal­mat. Gyakran láthattuk cikkeit a Magyar Horgász című lapban, amelynek 25 éven keresztül volt a megyei tudósítója. Eddig hat novelláskötete jelent meg, most készül a hetedik. Gyakran és szívesen jár író-olvasó találko­zókra, a Magyar Kultúra Lovag­ja kitüntetés birtokosa. megalakul a megyeszékhely közgyűlése szekszárd Megvan a hivata­los végeredmény, nincs többé akadálya, hogy megalakuljon Szekszárd város közgyűlése. Mint arról dr. Göttlinger István aljegyző tájékoztatott, novem­ber 20-án, csütörtökön lesz az ünnepélyes alakuló ülés, amely a polgármester, majd a képvise­lők eskütételével kezdődik. Ezt követően megválasztják a vá­ros alpolgármesterét, megala­kulnak a bizottságok, megvá­lasztják a bizottsági elnököket és a bizottságok külső tagjait, utóbbiak szintén esküt tesznek. Az alakuló ülést követően a lehető legrövidebb időn belül meg kell kezdődnie az érdemi munkának, ugyanis a megye- székhely önkormányzata a jog­orvoslati eljárás következtében mintegy másfél hónapos csú­szásban van, amely hátrányt most le kell dolgoznia. A hiva­tal már előkészítette a testüle­ti ülésre az előterjesztéseket, így az érdemi munka várható­an a jövő hét elején meg is kez­dődik. ■ V. M. Jól haladnak a gazdák a vetéssel a megyében tolna megye A november ele­je óta tartó enyhe időjárás ked­vezett a megyei gazdálkodók­nak abban, hogy befejezzék az őszi vetésű növények munkála­tait, valamint a talaj előkészítési munkákat. Varga András, a Ga­bonatermesztők Országos Szö­vetségének megyei elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy Tol­nában idén ősszel 11 ezer hek­táron (a tavalyinál ezer hektár­ral nagyobb területen) vetettek repcét, melynek állapota jó, őszi árpát 9730 hektáron, őszi búzát pedig 44 ezer hektáron. Ez utób­bi növény vetése még nem feje­ződött be mindenhol, de ha az időjárás engedi, akár november végéig is vethetnek búzát a ter­melők. Az őszi mélyszántás is jó ütemben halad, a megyében ter­vezett 107 ezer hektárnyi terü­letnek eddig a felénél tartanak a gazdálkodók. Erre a műveletre a tavaszi vetés miatt van szükség, a talaj vízgazdálkodását így se­gítik a termelők. ■ M. I. Nem csak a közművelődést, az oktatást is segíti A Magyar Kultúra Lovagja hetedik kötetén dolgozik Sváb Tájházzal gyarapodott a község falumúzeum A német vendég reményét fejezte ki: a kapcsolatok tovább erősödnek Jótékonysági koncerttel indult az adománygyűjtés szárazd A régi sváb időkben mindig Márton napja környé­kén tartották a szárazdi búcsút. Ennek emlékére időzítették no­vember 15-re az újonnan beren­dezett Sváb Tájház ünnepélyes átadását. A Szalontai Józsefné és Schmitt Henrikné magángyűj­teményéből álló falumúzeumot - Szabó Lászlóné, a helyi német önkormányzat elnöke köszöntő­jét követően - a szárazdi gyer­mekek avatták. A megnyitó után a vendégek elsétáltak a II. világ­háború áldozatainak emlékmű­véhez, ahol Orbán Attila polgár- mester mondott ünnepi beszé­det. Mint hangsúlyozta, a nem­zetek, kultúrák, generációk és eszmék egymás melletti békés élése, egymás megbecsülése a jövő építkezésének alappillére. A rendezvény a művelődé­si házban folytatódott, ahol fel­léptek a gyönki Szivárvány óvo­da táncosai Nedvesné Otterbein Gabriella vezetésével, bemutat­kozott Nedves Fanni énekes, a gyönki Dránovics család harmo- nikás triója, a szárazdi gyerekek pedig - Cseh Erika vezetésével - énekkel és versekkel arattak si­kert. Az ünnepség végén Manf­red Weber németországi vendég kifejezte reményét, hogy Szá­razd németországi kapcsolatai tovább erősödnek. Este a gyere­kek énekelve, lampionokkal kör­bejárták a falut, és a főtéren tá­bortüzet gyújtottak. ■ Szeri Á. Népviseletbe öltözött helybeli gyermekek adták át a Sváb Tájházat tolna Szent Erzsébet ünnepe alkalmából rendezett jótékony- sági koncerttel kezdte meg az ünnepek előtti adománygyűj­tést a Tolnai Katolikus Karitász Csoport. A tolnai templomban, a Ravasz Csaba plébános által celebrált szombat délutáni mi­sén a Mözsi Bartók Béla Női Kar Gounod C-dúr miséjét adta elő, Bérces Emese közreműködésé­vel. A mise után Szent Erzsé- bet-kenyereket osztottak a je­lenlevőknek. Mint azt Kovácsné Füri Mar­git, a tolnai Karitász vezetője el­mondta, sokan vettek részt a koncerten, amelynek révén 65 ezer forint adomány gyűlt ösz- sze. Az összeget karácsonyi élel­miszercsomagok vásárlására szánják. Az adománygyűjtést pedig folytatják. Pénzbeli fel­ajánlást lehet elhelyezni a tolnai templomban levő Karitász-per- selybe, de tartós élelmiszert is lehet vinni a templomba, illetve hétfőnként 14 és 16 óra között a plébánia udvaráról nyíló Ka­ritász házba. November 28-29- én pedig a tolnai Tesco-nál és a Penny-nél gyűjtenek élelmiszert gimnazisták segítségével. Az adományokból összeállí­tott csomagokat karácsony előt­ti héten osztják ki a rászorulók­nak, minden érintettet levélben értesítenek. A rászorulók listáját a Családsegítő Központ segítsé­gével állítják össze. ■ S. K. ♦ i V 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom