Tolnai Népújság, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-01 / 229. szám
8 2014. OKTÓBER 1., SZERDA ELETMOD - TV-MUSOR Minden nyolcadik már kipróbálta társkeresők, társtalálók Már az idősebbek is a világhálón vadásznak új kapcsolatra Nagyanyáink idején a hölgyek azt mondták: „utcán nem ismerkedem”. Manapság ha utcán nem is, de egyre többen az interneten lelnek társra. AS-összeállítás A társkeresés természetes igény. A netes társkeresés akkor is tény, ha van, aki elzárkózik előle, aki úgy érzi, nem az ő világa. Pedig jó ismerői szerint semmivel sem rosszabb lehetőség, mint a nyomtatott sajtóból ismert, hagyományos társkereső rovat vagy apróhirdetés. Az egymásnak elküldött jelszavas levelekből nem lehetett többet megtudni az első találkozó előtt, mint most az internetes ismerkedés során. A statisztikák szerint hazánkban minden nyolcadik ember kipróbálta már az Internetes társkeresést. Elsősorban a fiatalabb korosztály, de nem ritka a középkorúak, sőt a még idősebbek körében sem, hogy társasági, közösségi oldalakon navigál. Kimondva vagy kimondatlanul is abban a reményben, hogy új kapcsolatra lel. Sokan azért élnek a netes társkeresés lehetőségével, mert a leghamarabb így kerülhetnek kapcsolatba a leendő partnerrel. Gyorsan kiszűrhetik, ki az, akinek hasonló az érdeklődése, ki az, aki Kitágította a világot az internet, óriási szabadságot adott, és persze újfajta függőségeket is kialakított Senki ne legyen naiv, és különösen a gyerekekre vigyázzunk mire gondoljunk, ha valaki mindjárt lakáson akar találkozni? Aki nem naiv, tudhatja, ott nem a lelkére lesz kíváncsi az ajánlkozó. Ha egy nő belemegy abba, hogy ne nyilvános helyen találkozzon az alaposan még nem ismert partnerrel, az vagy buta, vagy nagyon bátor, esetleg ugyanazt akarja, amit a rámenős férfi. Csalódás nem csak azt érheti, aki nem leli meg szíve választottját. Aki túl sok személyes adatot feltesz a netre, az később megbánhatja. A vele kapcsolatba kerülő idegen nemcsak kettejük levelezéséből tájékozódhat, hanem más közösségi oldalakról megszerezheti a lakcímét, esetleg a telefonszámát, sőt akár még azt az információt is, hogy mikor utazott el az, akivel egyébhajlandó találkozni. Nemcsak az időbeliség gyorsulhat fel az internet segítségével, hanem a tér is alaposan kitágulhat. Távoli országban élő emberekkel éppúgy kapcsolatokat lehet teremteni, mint honfitársakkal. Aki a külsőségeket helyezi előtérbe, a netre felkerülő képekből megítélheti, tetszik vagy sem, akivel levelezik vagy chatel. Nagy kérdés, hogy amíg csak irkáinak egymásnak az emberek, addig megtudják-e, kivel is tartják a kapcsolatot. A megadott nicknévből is lehet következtetni, hacsak nem szándékosan tesz bele abba valaki olyan, nem valós számot, amelyből látszólag a születési évre lehet következtetni. Sokkal inkább a nyelvezetből, a stílusból, a gyakran ismételt szóhasználatból ismerhető meg a partner. Igaz, a szöveg az írója által készített különös álca is lehet. ként folyamatosan levelezik. A kapcsolat elején nem árt az óvatosság, célszerű csak e-mail címet adni. A felnőttek általában ezekkel a veszélyekkel már tisztában vannak. A gyerekek figyelmét azonban nem árt felhívni arra, hogy - legyen bármilyen ártatlan is a csevegés -, vigyázzanak családi életük, jogaik és tulajdonuk értékeire. Azért nem kell mindjárt elolvadni Érdemes betartani az interneten jó néhány aranyszabályt Ha valaki túl erőszakos, felejtsük el az online társkereső oldalak között akadnak ingyenesek, de van jó néhány, amelyiken a regisztrációért, a közvetítésért fizetni kell. Léteznek olyanok is, amelyek hirdetésből élnek, mások videofeltöltést kínálnak. Van néhány aranyszabály, amelyet érdemes megfontolni, mielőtt valaki hozzákezd a társkereséshez. Ezeket aztán fontos be is tartani. Az aranyszabályok között szerepel, hogy aki nekilát a keresgélésnek, legyen tisztában önmagával, külső és belső tulajdonságaival, s tudja azt is, mit szeretne. Csakis az igazat írja önmagáról, különben utóbb kínos helyzetbe kerülhet a személyes találkozásnál. Általánosságokat nem érdemes írni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy aki nem ír önmagáról semmi lényegit, nem is várhat választ. Ha valaki nagyon erőszakos a levelezés során, biztosan az a valóságban is. lobb távol maradni tőle. ■ televizio-musorT A tvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2014. OKTÓBER 1., SZERDA 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó Reggel (ism.) 8.08 Minden Reggel © 10.05 TopShop 11.45 Asztro-Show 12.50 Reflektor (ismétlés) 13.05 Fókusz (ismétlés) 13.45 Éjjel-Nappal Budapest (Ismétlés) © 15.00 A Konyhafőnök (ism.) 16.10 Az örökség (amerikai sorozat, 126.) 17.25 Fókusz® Közszolgálati magazin 18.00 Híradó Esti kiadás 19.00 A Konyhafőnök (tehetségkutató showműsor) 20.05 Éjjel-Nappal Budapest ® (magyar sorozat) 21.30 Barátok közt (magyar sorozat, 7111-7112.) 22.05 Szulejmán © (török kalandfilmsor., 99.) 23.25 Hiradó Késő esti kiadás 23.55 Házon kívül© 0.30 Reflektor 0.45 Elfelejtve® (am. krimisorozat, 1/17.) 1.50 Kémpárbaj 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek® 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív© 13.00 Walker, a texasi kopó (am. akciósorozat, 2 rész) 15.00 A gonosz álarca (amerikai sorozat, 86.) 16.00 Családi Titkok © (magyar realitysorozat) 17.00 Maricruz© (mexikói sorozat) 17.30 A Macska (mexikói sorozat) 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2450.) Benne: Skandinávlottó- sorsolás 20.10 Bumm!® 20.45 Édes élet© (magyar realitysorozat) 75' 22.10 Frizbi Hajdú Péterrel (szórakoztató talkshow) © Közben: Kenósorsolás 23.25 Hawaii Five-0 (amerikai krimisorozat, III/9.) 0.25 Tények Este 5.15 Hajnali gondolatok 5.20 Az este (ismétlés) 5.50 Ma reggel 9.00 Capri - Az álmok szigete © 10.00 Sophie szerint a világ © 10.30 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.30 Hrvatska Krónika 13.00 Ecranul Nostru 13.35 Útravaló 13.45 Cédrusliget® 14.35 Zorro© 15.25 Charly, majom a családban © 16.10 Jövő-Időben 16.20 Híradó + 16.35 ReidRómában© 17.25 Híradó 17.35 Ridikül® 18.30 Maradj talpon! © 19.30 Híradó este 20.20 A muskétások© (angol sorozat, 10/1.) 21.20 Szabadság tér '89 22.05 Az este 22.40 Híradó 23.00 Kortárs® 23.30 Summa 0.05 RexRómában® 0.50 Család-barát (ism.) 16.00 Ormányos család 16.10 Peppa malac 16.20 Kenguk az olimpián { 16.40 Varázsceruza 16.55 Marcelino 17.20 Maja, a méhecske 17.30 Kemy 17.50 Süni és barátai 18.00 OzieBoo! 18.10 Mesebolt 18.20 Leo és Fred 18.25 Frakk, a macskák réme 18.35 Nyuszi Péter 18.50 És te mit gondolsz? 18.55 LótiésFuti 19.00 Mélytengeri mentőcsapat 19.15 Raju, a riksa 19.25 Noddy kalandjai Játékvárosban 19.40 Nils Holgersson csodálatos utazása 20.10 Híradó, Sporthírek 20.55 Boston Legal- Jogi játszmák © (am. krimisorozat, 1/17.) 21.40 Bosszú® 22.25 Maradj talpon! © 23.20 Ridikül © 0.05 Az A38 hajó színpadán: and Friends ® 6.25 Tv-Shop 7.00 Gyilkos sorok © 7.55 Gyilkos számok © 8.50 Született detektívek © 9.40 Szívek szállodája © 10.35 A nagy házalakítás © 11.30 Kettős ügynök © 12.25 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék ® 13.25 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat, 11/10.) 14.25 CSI: A helyszínelők © (am. krimisorozat, IX/13-14.) 16.20 Castle © (am. krimisorozat, II/22-23.) 18.20 Jóbarátok© (am. vígjátéksor., VIII/14-15.) 19.20 Jim szerint a világ © (am. vígjátéksorozat, I/2-3.) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksor., 11/20-21.) 21.15 CSI: Miami helyszínelők © (am. krimísorozat, X/7-8.) 23.15 CSI: New York-i helyszínelők © (amerikai krimisorozat, VIII/2.) 0.15 A 23-as szám (ism.) © 2.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék (ism.) © 9.05 Könyvajánló 9.10 Magyar elsők 9.15 Emily® 10.05 Szelek szárnyán (ism.) 10.50 Szerelem bolondjai 12.00 Híradó 12.30 Kívánságkosár 14.30 Gyalogbéka© 15.00 Voyager - A múlt titkai és legendái © 15.40 A világörökség kincsei 16.00 Kevés pénzzel Európában © 16.30 Térkép 17.00 Emily (ismétlés) © 18.00 Híradó, Dunasport 18.35 Közbeszéd 19.00 Női kézilabda Vác-Érd 20.50 Szelek szárnyán © (kanadai sorozat, V/2.) 21.35 Hírek, Dunasport 21.50 Privát kopó® 23.00 Kultikon © 23.15 Könyvajánló 23.25 Apolka - Egy emlődaganatos nő története 23.55 Beavatás® 0.10 Zuglói filharmónia 60 1.05 Vers, Himnusz, Hírek 1.20 Pannon expressz 5.20 A jövő műemlékei® 5.50 Helló, Málta! 6.00 Motorshow® 6.30 Sportverda2012® 7.30 Amerika árverésen © 8.30 Gyűjtögetők© 9.25 Beépített főnök © 10.20 Az igazi Madagaszkár © 11.25 Rio de Janeiro titkai 11.55 Jimmy és a nagy verseny © 13.05 Anthony Bourdain - Nem séfnek való vidék © 14.00 Katasztrófa® 15.00 A világegyetem © 15.55 Állati oknyomozók © 16.10 Őshüllők arénája © 18.00 Kemény fiúk© 19.00 Az igazi Madagaszkár © 20.00 Katasztrófa© 21.00 A világegyetem © 22.00 Ókori felfedezések 23.00 Margaret Thatcher, a vaslady © 0.10 Világ a város alatt © 1.00 Bűn-ügyek® 1.50 Ókori felfedezések 2.45 Kozmikus kilátások © 6.00 Televíziós vásárlás 9.00 Jackie Chan: Rob-B-Hood (ismétlés) 11.30 Szökőár (ismétlés) 13.20 Valdez lovai (olasz-francia western, 1973) Fsz.: Charles Bronson, Jill Ireland, Vincent Van Patten 15.20 A pofonok földje (kínai kungfuvígjáték, ism.) 17.20 Golyózápor (amerikai akciófilm, ism.) 19.00 Balhé Bronxban © (hongkongi akcióvígj., 1996) Fsz.: Jackie Chan, Anita Műi, Frangoise Yip, Bill Tung 21.00 A kaptár: Túlvilág © (am.-angol horror, 2010) Fsz.: Milla Jovovich, Wentworth Miller, Ali Larter 22.50 Ultraviola © (am. sci-fi akciófílm, 2006) Fsz.: Milla Jovovich, Cameron Bright, Nick Chinlund 0.35 Füstölgő ászok 2.: Bérgyilkosok bálja ® (amerikai akcióvígjáték, 2010) 2.10 A kaptár: Túlvilág © (am.-angol horror, ismétlés) 3.50 Száll a kakukk fészkére (amerikai film, 1975) 130' m 17.25 Fókusz 15.00 A gonosz álarca 16.55 Marcelino 21.15 CSI: Miami... 9.15 Emily 15.55 Állati oknyomozók 22.50 Ultraviola FL II '1 3TJI n 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Hazug csajok társasága 12.50 Bűnös szerelem 13.45 Szerelem zálogba 14.40 Karibi szerelem 15.35 Barátok közt 16.05 Vacsoracsata 17.05 Tom és Jerry 18.05 Agyme- nók 19.00 Totál beépülve (am. ak- cióvigjáték, 2011) 21.00 Híradó 21.30 Hazug csajok társasága ® 22.30 Alcatraz © 23.30 Barátok közt 24.00 Totál beépülve 10.20 Veled is megtörténhet! ® 11.25 Családi Titkok © 12.30 Jóban Rosszban ® 13.10 Rabok és szeretők ® 14.05 Édes élet @15.20 NaNeei® 16.20 Aktív @16.50 Tények 17.15 Hal a tortán ® 18.15 Édes élet ® 19.30 Családi Titkok © 20.35 Hal a tortán ® 21.35 Tök alsó 2. - Európai turné (am. vígjáték, 2005) © 23.15 Jóban Rosszban (ism.) ® 23.55 Tiltott szerelem © 1 1 NI vl Híradó: 7.00,10.00,12.00,15.00, 17.00, 18.00, 21.00, 22.00; 6.30 Lapzárta 8.05 Magyarország élőben 9.05 Versus 9.30 Zöld övezet 10.30 Kommentár nélkül 11.05 Hírvilág 11.30 Gyógyhír © 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Vetítő ® 15.30 Ázsia 16.05 BBC Reporters 16.30 Paletta 17.30 Panaszkönyv 19.30 Magyarország élőben 21.35 Panaszkönyv 22.30 Páholy 23.05 Magyarország élőben 6.00 Privátfilmek újratöltve © 6.40 Privát rocktörténet © 9.00 Teleshop 11.00 Privátfilmek újratöltve ® 11.20 Acapulco akció- csoport (4 rész) © 15.00 Robin Hood ® 15.55 Shaolin templom 2. (ism.) © 17.50 Nyomoz a professzor: Halálbiztos ® 19.25 McBride: Farkas a küszöbön © 21.00 Kontroll (magyar thriller, 2003) ® 23.10 Bérgyilkos ösztön © 0.50 Tökéletes katona (ism.) © 15.00 Tenisz. ATP 500, Peking, 3. nap (élő) 17.00 BL-extra (élő) 18.00 Fieszta+ 18.15 Erőemelés. Európa-bajnokság 18.30 Mai helyzet 18.45 Amerikai foci. NFL, 4. hét 21.15 Arany pillanatok 21.30 Ökölvívás. Profi gála, Las Vegas Floyd Mayweather-Marcos Maidana (ism.) 24.00 Labdarúgás. BL, csoportkor, PSG-Barce- lona (ism.) 2.45 Bikarodeó (ism.) 4.00 Tenisz. ATP 5Ö0, Tokió (élő) 12.30 Start (ism.) 12.50 Televíziós vásárlás 14.10 Start plusz (ism.) 14.25 Televíziós vásárlás 15.45 Hírek 15.50 700-as klub 16.30 Szókincs (ismétlés) 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 Híradó 18.15 Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 Húzós 21.15 Híradó 21.30 Friderikusz 22.25 Világhíradó 22.40 Hírvita (ism.) 23.10 Hazahúzó 24.00 Híradó 1.25 Egyenes beszéd 13.00 Ezt éld túl, haver! 14.00 Élethalál döntések 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 Autókereskedők 17.00 Állítólag 18.00 Csupasz túlélők 19.00 Raktárvadászok 19.30 Kanadai raktárárverések 20.00 Konténervadászok 20.30 Csomagcsaták 22.00 Konténervadászok 23.00 Raktárvadászok 24.00 Ki ad többet? 0.30 Raktárvadászok 1.00 Autókereskedők 2.00 Aranyláz Alaszkában 17.30 Jamie 15 perces kajái 18.00 Amalfi ízei David Roccóval 18.30 Gordon Ramsay 19.00 Házi kosztok csatája 20.00 Amalfi ízei David Roccóval 20.30 Gordon Ramsay 21.00 Jamie takarékos kajái 22.00 Ausztrália négykeréken 22.30 Egy falat a városban 23.00 Villámkonyha 23.30 Nigellissima 24.00 Házi kosztok csatája 1.00 Receptdaráló Laci Hornáóekkel A műsor is a kezdési Időpont megváltoztatásinak jogát minden tévéadó fenntartja! 1 t ( i *