Tolnai Népújság, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-28 / 251. szám

2014. OKTÓBER 28., KEDD SPORT megyei ii. osztály Alaposan megszórta a kétyieket a Czonev Márk repítette DFC Négy piros lappal tette még színesebbé a hét gólt hozó németkéri meccset a játékvezető Jobban kerülgették a víztócsákat a simontornyaiak Döbröközön KILENC GOLT KAPOTT A CÍMVÉDŐ A gerjeni Domsa Dénes (8-as mezben) és Gyenis Dávid között a dunakömlődiek támadója, Zsolnai Péter viszi el a labdát a hétvégi rangadón A címvédő kétyiek mos­tanában nem szenvedtek ilyen súlyos vereséget, mint amilyenben részük volt hét­végén, a dombóváriak ellen a megyei II. osztályú focibaj­nokságban. A zombaiak és a szakályiak meccsét elmos­ták a komoly esőzések. Balázs L, Rónai G. Nyugati csoport DÖBRÖKÖZ-SIMONTORNYA 1-4 (1-2). V: Tamás L. Döbrököz: Si­mon J. - Varga IL, Zádori, Gil- lich, Varga IIL. - Török, Kapós- völgyi (Eigenbrot, 76.), Richárd (Nárai, a szünetben), Simon L.- Tóth T., Szűcs M. Edző: Var­ga László. Simontornya: Héring- Szűcs I., Csepregi, Gergő, Győ­ré - Szabó T., Szabó V, Sandó, Papp T. (Kovács I., 67.) - Kapi- nya, Papp Sz. (Fung, 75). Edző: Tóth Attila. A tartalékosán kiál­ló hazaiak ellen a jól játszó ven­dégek megérdemelten győztek a hatalmas víztócsákkal borí­tott pályán. Gól: Tóth T. (15.), il­letve Szabó D. (42., 87), Kapinya (5.), Papp T. (48.). Jók: Simon J., Gillich, illetve az egész vendég- f csapat dicsérhető. U21:6-3. APARHANT SE-MAJOSI SE II 2-3 § (l-l). V: id. Rácz Z. Aparhant: * Fenyő - Beszterczán, Müller, I Pál K., Szigetvári - Dézsi (Mol­nár N., 19.), MinkerE., László T., Szőcs R. (Farkas Zs., 64.) - Var­ga T. (Gyalog, 74.), Móricz (Rip­pert, a szünetben). Edző: Dara­bos László. Majos: Rács - Hegyi, Losonczi, Rózsa, Jakab (Nőth, 62.) - Pechár, Sebestyén T., Ba­kó, Kajtár - Vituska N., Klem (Kaiser, 82.). Edző: Sánta Áron. A büntetőt is hibázó, gyatra tel­jesítményt nyújtó hazaiak ellen megérdemelt a majosiak sike­re. Gól: Varga T. (33.), Beszter­czán (78.), illetve Pechár (16.), Vituska N. (51.), Losonczi (67). Jók: Fenyő, Beszterczán, Mol­nár N., Gyalog, illetve az egész vendégcsapat. U21: a Majos me­gye egyes. MAGYARKESZI-BONYHÁD-BÖR- ZSÖNY SE 5-3 (3-2). V: FÜlÖp A. Magyarkeszi: Kuvik - Apáti, Oláh, Teplán, Papp G. - Kovács Z., Orosz, Bella, Bogdán (To­kios, 78.)- Franke, Bodóg. Játé­kos-edző: Teplán Attila. Bony- hád-Börzsöny: Ladányi - Koller (Brandt, 59.), Töttős, Rippert, Csobot - Knipl, Ettig, Wolf, Pongrácz - Bakó, Fehér G (Kom­lói, 24.). Játékos-edző: ifj. Töttős László. Szoros első félidőt köve­tően akár nagyobb arányban is nyerhettek volna a hazaiak. Gól: Bódog (32., 69.), Orosz (5.), Apáti (44.), Teplán (51.), illetve Töttős (11.), Pongrácz (20.), Ba­kó (79.). Jók: az egész hazai csa­pat, illetve Ladányi, Töttős, Ba­kó. U21:1-4. KÉTY SC-DOMBÓVÁRI FC II 0-9 (0-4). Kéty. V: Lengyel. Kéty: Já- i nos (Erdős N., a szünetben)- Hajdu (Antal, 32.), Csóka (Er­dős K., 15.), Dani, Szilágyi J. - Tibai, Csutora, Koszorú (Mecz- ker, 70.), Fazekas Á. - Osztopá- nyi, Domokos (Erdős Z., 20.). Já­tékos-edző: Fazekas Ákos. Dom­bóvár: Nyári - Farkas L, Banai G., Kardos (Végh R, 60.), Kal­már Cs. (Farkas R., 70.)- Gye- raj, Právics D. (Baranyi, 64.), Kázmér, Illés I. (Regényi, 60.)- Czonev, Ács (Göblyös, 60.). Játé­kos-edző: Právics Attila. Az el­ső perctől kezdve nagy fölény­ben játszott a bajnoki címvédő otthonában a DFC. Gól: Czonev (19., 43., 45., 58., 73.), Baranyi (77,79.), Právics D. (13.), Farkas I. (47). Jók: Illés L, Banai G., Far­kas I. U21: a Dombóvár a megye egyben szerepel. A Zomba-Kaposszekcső és a Szakály-Nagymányok mérkő­zések elmaradtak, mert a fel­ázott pályák alkalmatlanok vol­tak a játékra. Keleti csoport DUNAKÖMLŐD SE-GERJEN 3-2 (2-0). V: Berényi P. Dunaköm- ló'd: Bérdi - Adorján, Füredi, Sára Cs., Juhász V. - Csömör, Farnek, Poroszkai (Horváth R., 34.), Zsolnai - Búzás T., Szlucs­ka. Edző: Vábró József. Gerjen: Szlanyinka - Tóth M., Geren­dái G., Gerendái Z., Holweiger (Bíró S., 23.) - Nagy Zs., Dofnsa D., Mizser, Gyenis D. - Kovács L., Stankovics (Fekete Z., 51.). Edző: Gyenis Mihály. Közepes iramú és színvonalú mérkőzé­sen az első félidőben jól futbal­lozó hazaiak majdnem elszó­rakozták háromgólos előnyü­ket a hajrára feljavuló gerjeni- ek ellen. Gól: Búzás T. (37, 53.), Szlucska (25.), illetve Gyenis D. (69.), Fekete Z. (80.). Jók: Ador­ján, Füredi, Sára Cs., Búzás T., Szlucska, illetve Gerendái G., Gerendái Z., Gyenis D., Kovács L. U21: 8-1. NÉMETKÉR SE-DUNASZENT- GYÖRGY se 1-6 (O-i). V: Aradi Cs. Németkér: Rezicska Cs. (Be­rek, 84.) - Héregi, Tesényi, Ka- nik (Majoros, 80.), Szemes - Anderkó, Piszár, Fodor (Cson­ka, 72.), Rezicska R. - Licker A., Szauer M. (Szakter, a szü­netben). Edző: Rauth Mihály. Dunaszentgyörgy: Ellermann - Mayer (László, 59.), Tóth Z. (Szél J., 75.), Debreceni, Jóni K. - Horváth B., Nagy G. (Jóni A. , a szünetben), Dömény (Ko­vács M., 77), Lakatos G. - Kiss B. , Lakatos D. Edző: Lakatos Já­nos. Kritikán aluli játékvezetés, megérdemelt a vendégek győ­zelme. Gól: Rezicska (65.), illet­ve Lakatos G. (55., 82., 87), Dö­mény (31., 69.), Lakatos D. (62.). Kiállítás: Héregi (29.), Licker A. (51.), illetve Horváth B. (39.), Jó­ni A. (51.). Jók: Rezicska R., illet­ve Debreceni, Dömény, Lakatos G. U21:1-4. MADOCSA SE-MÓRÁGY SE 4-0 (0-0). Madocsa, V: Farkas F. Ma- docsa: Müller R. - Baka (Madár K., 85.), Gál, Kern, Magyar I. - Szakács, Rein, Vörös G. (Boris K., 84.), Hahn J. (Hosnyánszki T., 89.) - Schulteisz A. (Pápis­ta, 78.), Böde I. Edző: Böde Dá­niel. Mórágy: Hujbert - Kovács J., Acsádi G., Lestár, Bene - Be­rényi Sz., Fürst, Löfli D., Gá­bor P. (Tímár N., 80.) - Bóna, Zalai. Edző: Illés Béla. A haza­iak végig koncentrálva, türel­mes játékkal győzték le a szer­vezetten futballozó, bátran tá­madó mórágyiakat. Gól: Kern (48.), Hahn J. (56.), Madár K. (89.), Pápista (90.). Jók: Müller, Gál, Kern, Rein, Szakács, illet­ve Berényi Sz., Lestár, Löfli D. U21: 2-3. TENGELIC-FADD SE 2-4 (0-2). Tengelic, V: Éreth. Tengelic: Eg- le E. (Szalai Á., 67.) - Szalai A., Tóth G., Molnár Sz. (Mátyás R., 58.), Osztermájer Gy. - Deli J. , Farkas I. (Cseke, 70.), Tolnai L., Halász - Flórián P. (Lakatos A., 58.), Simon B. Edző: Tolnai László. Fadd: Sági (Csősz, a szü­netben) - Udovisits, Körösi Z., Csányi 0., Asztalos - Szabó K., Horváth G. (Knittel, 72.), Fehér K. , Papp J. (Pál M., 62.) - Berta, Gáncs. Edző: Vida Tamás. A ha­zaiak továbbra is zuhanórepü­lésben vannak, a lelkes vendé­gek megérdemelten szerezték meg a győzelmet. Gól: Simon B. (78.), Tolnai L. (92.), illetve Ber­ta (16.), Gáncs (39.), Szabó K. (66.), Udovisits (81.). Jók: a ven­dégcsapatból Szabó K., Horváth G. és Gáncs játéka dicsérhető. U21:3-3. TOLLE UFC SZEKSZÁRD ll-SIÓ- agárd 5-1 (2-1). Szekszárd, V: Állaga. Szekszárd: Szűcs K. - Dobra, Fehér A., Papp Z., Kár­páti - Málinger, Rácz R, Fábián D., Deli D. - Ranga (Keszthelyi Sz., 55., Szűcs L., 60.), Királyhá­zi. Edző: Czinkon Szabolcs. Sió- agárd: Szegletes - Vass G., Sü­megi, Sági, Tóth Adrián - Győr- fi, Orosz, Horváth R, Schmidt P. - Simon Gy., Schäffler D. Edző: Szabó Tibor. A sióagárdiak az első játékrészben még jól szűr­ték a szekszárdi támadásokat, de az UFC fölénye a második félidőben már gólokban is meg­mutatkozott. Gól: Fábián D. (8., 89.), Deli D. (33., 77), Rácz F. 1 Megyei II, osztály, Nyugat, felnőttek 1. Magyarkeszi 9 6 2 1 33-29 20 2 Aparhant 10 6 "TI : J1 25-21 19 3 Simontornya 9 5 2 2 46-24 17 4. Dombóvár H. 10 4 2 4 27-22 14 5. Zomba 8 4 2 2 16-16 14' 6. Nagymányok 8-4 S!||: 3" 24-14 13 7. Döbrököz 9 4 1 4 26-24 13 8. B. Börzsöny 10 ü 1 Ül 22-24 13 9 Majos II. 9 3 2 4 21-29 11 ÍO. Kéty 10 3“ 1 6 24-29 10 11. Szakaly 8 2 1 5 19-34 7 12. Kaposszekcsó '8 0 "2 ; V 11-28 2 Megyei II. osztály. Kelet, felnőttek 1. Szekszárd II. 9 6 0 1 36-13 24 2. Madocsa mm m n 0 27-6 22 3. Dunakömlőd 9 5 2 2 26-20 17 4. Gerjen 9 5 1 3| 32-17 16 5. Sióagárd 10 4 2 4 32-22 14 6. Mórágy 1 ‘9 4 ■ 3 27-24 14 7. D. szentgyorgy 7 4 1 2 17-7 13 8. Nemeiket 8" 4 0 4 A'J AO 12 9. Kajdacs 9 3 1 5 17-33 10 10. Fadd " 1 ü 0 ü : 18-26 9 11. Bátaapáti 8 3 0 5 20-31 9 12. Tengelic 9 1 2 6 12-27 : 5 13. Pálfa (-lp.) 10 0 0 10 4-37-1 Megyei II. osztály, Kelet, ifjúságiak 1. Sióagárd 9 8 1 0 60-8 25 2. Dunakömlőd üli § ■ ü 70-7 H 3. Kajdacs 9 7 1 1 48-10 22 4. Mórágy mm llí Síi lill 39-29 M, 5. D.szentgörgy 6 4 0 2 14-14 12 6. Serjen 8 1 4 25-31 m 7. Németkér 6 3 0 3 23-16 9 3. Madocsa 7 3 0 jfgf 23-36 ■ 3. Fadd 8 2 1 5 14-36 7 10. Tengelic au Ifj t: 6 17-60 4 11. Bátaapáti 7 1 0 6 5-44 3 12. Pálfa (-lp.) m 0 10 11-58-1 Megyei II. osztály, Nyugat, ifjúságiak 1. Aparhant 8 7 1 0 62-8 22 2. & Börzsöny Ift ..S 1 ül 34-11 m 3. Nagymányok 6 6 0 0 17-5 18 4. Kaposszekcső 7 4 : ül . ■ 35-9 ■ 5. Döbrököz 7 4 0 3 27-17 12 6. Magyarkeszi 8 3 0 5 17-22 9 7. Szakály 6 2 0 4 10-27 6' 8. Zomba ”'r i 0 6 12*33 ü 9. Simontornya 7 1 0 6 11-39 3' 10. Kéty " 8 1 0 7 9-63 3 (50.), illetve Orosz (9.). Jók: Dob­ra, Málinger, Rácz R, Fábián D., Deli D., illetve Szegletes, Vass, Sümegi, Orosz. U21: a szekszár­di ifi az NB II-ben szerepel. PÁLFA-KAJDACS SE 1-3 (1-2). Pálfa, V: Szincsák. Pálfa: Wisz- berger I. - Orsós D., Horváth G., Balogh L., Szebek - Juhász B., Farkas V., Portikhegyi, Pieck R. (Rompos N., 74.) - Nagy K., La­kos. Edző: Ignácz László. Kaj- dacs: Orsós D. - Milák, Lengyel J., Körösi G., Gazdag - Lengyel R, Varga L., Csikó (Kovacsics, a szünetben), Szabján I. (Orsós T., 60.) - Király R, Király R. (Ka­sza L, 76.). Edző: Király Tamás. A helyzeteit jobban kihasználó vendégcsapat megérdemelten vitte el a három bajnoki pontot. A Pálfa továbbra is első sikerére vár. Gól: Farkas V. (45.), illetve Király P. (7), Körösi (12.), Varga L. (80.). Jók: a vendégcsapatból Körösi G., Varga L. és Szabján I. dicsérhető. U21:0-9. A hétvégi fordulóban a Bátaa- páti szabadnapos volt. Ők tudósítottak TUDÓSÍTÓINK. NYUGATI CSO­PORT. Magyarkeszi: Teplán Atti­la. Kéty: Bognár Tibor. Döbrö­köz: Kovács Vendel. Aparhant: László Ferenc. KELETI CSOPORT: MadoCSü: Lé- nárt Gyula. Dunakömlőd: So­mogyi József. Németkér: Licker Péter. Pálfa: Ignácz László. Szekszárd: Sallai József. Tenge­lic: Kászpári György. Sára Csaba (17) és társai nem sok esélyt adtak Mizser Zoltánéknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom