Tolnai Népújság, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-13 / 239. szám

2014. OKTÓBER 13., HÉTFŐ KÖRKÉP 5 Lecsópartin erősítették tovább a közösségüket a csámpaiak paks-csámpa Nagy kanállal et­tek szombaton este a csámpai közösségi házban. A menü le­csó volt, akár a falunapon, júli­usban. Nemcsak ebben hason­lított egymásra a két program, hanem a hangulatában is: ez is, az is remekül sikerült. A faluház két erre alkal­mas termében sorakozó aszta­lokat helyiek, ma már nem ott élő, de Csámpához erősen kö­tődő és - ahogy mondani szok­ták - lélekben csámpai embe­rek ülték körbe. A tarhonyás le­csó alapanyagát paprika és pa­radicsomtermesztő helybeliek, a zenekarra valót a vendégse­reg adta össze. A vacsorát köve­tően emelkedett szóra a progra­mot szervező Feil József. A kül­ső városrészek ügyeivel fog­lalkozó önkormányzati bizott­ság csámpaiakat képviselő tag­ja összegezte a közelmúlt ese­ményeit, majd - bár Spiesz Jó­zsef képviselőt kivéve nem vol­tak jelen - a leköszönő város- vezetésnek köszönetét mondott a fejlesztésekért. Mint mondta, marad még teendő, amiért, ha erre módjuk lesz a későbbiek­ben, igyekeznek további lépése­ket tenni. A rövid köszöntő után ki-ki számára kedves elfoglalt­ságot talált, a táncos lábúak haj­nalig mulattak, a többiek régi és közelmúltbeli közös emléke­ket idéztek fel. Az est olyan jól sikerült, hogy azon melegében folytatásról döntöttek: így va­sárnap újra összegyűltek a falu­házban, és közösen kísérték fi­gyelemmel az önkormányzati választások eredményét, ezzel együtt arról is gondoskodtak, hogy ne menjen veszendőbe a sok finomság, ami a lecsópartin megmaradt. ■ Vida T. Feil József képviselő Díjat kaptak a legjobbak balassa-nap Másoknak élt, nem magának, ez adta lényegét Tam Tibor osztályvezető (balról) Miniszteri Dicséretben részesült, melyet a Balassa-napon vett át dr. Muth Lajostól, Ács Rezsőtől és Márcz Zoltántól Szakmai programokkal, ki­tüntetések és kinevezések átadásával egybekötött ün­nepségen emlékezett meg szombaton névadójáról, az eu­rópai hírű sebészről, Balassa Jánosról a megyei kórház. Budavári Kata szekszárd „Másoknak élni, nem magának, ez adja meg az or­vos lényegét.” A 200 éve született Balassa János szakmai hitvallá­sa kétszer is elhangzott a szom­bati, hagyományos Balassa-napi ünnepségen. A megyei kórház dolgozói, az intézmény névadó­jának leszármazottai és a meg­hívott vendégek Szekszárdon, a Vármegyeháza dísztermében idézték a „fényes tünemény”, Ba­lassa János alakját, és ünnepel­ték a ma a megyeszékhelyen ál­dozatokat vállaló kórházi dolgo­zókat. Mint azt Ács Rezső alpol­gármester elmondta, bár a város nem fenntartója az intézmény­nek, annak szerves része, hiszen az itt élők egészsége, biztonsága és sokak egzisztenciája nagyban függ tőle. Szekszárd vezetőinek az a feladata, hogy olyan körül­ményeket teremtsenek, hogy a fiataloknak érdemes legyen ide, haza költözni. Dr. Mészáros Já­nos, az Emberi Erőforrások Mi­nisztériuma egészségügyért fe­lelős államtitkárság kabinetfő­nöke Balogh Zoltán miniszter és Zombor Gábor államtitkár nevé­ben is gratulált a kitüntetettek­nek. Köszöntőjében kitért arra is, hogy ma illuzórikusnak tű­nik egy olyan pálya, mint Ba- lassáé, aki egy pici település­ről, Sárszentlőrincről indult, és pozsonyi, bécsi évei után Buda­pesten hamar professzor lett be­lőle. Az ilyen példaképek azon­ban szükségesek ma is a kabi­netfőnök szerint. A szakmapoli­tikáról beszélve szót ejtett a több, mint 300 milliárdos infrastruk­túra és humán erőforrás fejlesz­tésről, melyből a Tolna megyei kórház is részesült. Hozzátette, ebből is látszik, vannak lehető­ségek, melyek reménysugarat jelentenek. Kari Jánosné Csepre- gi Erzsébet sárszentlőrinci evan­gélikus lelkész vetített képes elő­adásában Balassa életéről, a hát­térről, a faluról, a gyülekezetről, a családról beszélt. - Mit kapott Balassa János a sárszentlőrinci családi házban? Csírájában min­dent, ami nagyra nőhetett benne - véli a lelkész. Dr. Muth Lajos ünnepi beszé­dét azzal indította: ilyen alkal­makkor szinte mindig egészség- politikai elemzéssel kezdi mon­dandóját. Most azonban változá­sokat harangoztak be, vonatkoz­tatva a fenntartóra, a finanszíro­zás technikai kérdésekre, jogi, etikai kérdésekre is, így az ezek­ről szóló híreket várják. A fő­igazgató szerint most nem a cél­hoz vezető úttal van a baj, nem új irányra, hanem üzemanyag­ra van szükség, utalva a financi­ális nehézségekre. Dr. Muth La­jos szerint maga a késlekedés is veszélyes, a gyújtózsinór ugyan­is rövid. A kórház vezetője fel­idézte az intézmény történelmét és az elmúlt egy év fontos esemé­nyeit is. A kinevezések, kitünte­tések átadásán túl köszöntötte a kerek évfordulósokat, megem­lékezett az elmúlt egy évben el­hunyt kollégákról, és bemutatta az új orvosokat, rezidenseket is. A 2014-es év díjazottjainak, kinevezettjeinek névsora BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZ­LÓ díj: Dr. Józan-Jilling Mihály osztályvezető főorvos, I. Belgyó­gyászati osztály. PRO SANITATE-DÍJ: Asztalos Györgyné, ápolási igazgató he­lyettes, ápolási igazgatóság. MINISZTERI DICSÉRET: űr. Al-Far- hat Yousuf, osztályvezető főor­vos, Onkológia. Dr. Cifra János, osztályvezetőfőorvos, Patholó- gia. Tam Tibor, osztályvezető, Be­ruházásiosztály. Gáspár Judit, vegyész, Labordiagnosztika. BALASSA KITÜNTETÉS: űr. Csáki Mónika főorvos, Szemészet. Dr. FaizAmairi főorvos, Traumatoló gia. Dr. Ulrich Gabriella főorvos, III. Belgyógyászat. Dr. Zombori Gábor főorvos, Tüdőgyógyászat. Göbölös Kálmánná vegyész mér­nök, Labordiagnosztika. Kis Zol­tán osztályvezető, Kontrolling. Keresztesné Porkoláb Annamá­ria munkaügyi előadó, bér- és munkaügyi csoport. Lass József osztályvezető, mosoda. Kajsza Béla autó műhelyvezető. Gréczi Mária tálalás, élelmezési osztály. Központi Betegvezető Szolgálat (segítő hozzáállásukért). Matus Ildikó asszisztens, Tüdőgondo­zó. Nagy Károlyné anesztezioló- giai szakasszisztens szakmai vezető. Tóth Lászlóné egészség- ügyi operátor, Gyógyszertár. Szendiné Bach Margit mentálhi­giénés munkatárs, Pszichiátria. FŐORVOSI KINEVEZÉSBEN része­sült a Kórházi Tudományos Ta­nács javaslata és főigazgató dön­tése alapján: Dr. Oszter Angéla, Pathológia. adjunktusi kinevezésben ré­szesültek: Dr. Gáti Renáta, 111. Belgyógyászat. Dr. Harang Gá­bor, Dr. Bábel Zoltán és Dr. Lá­bas Zoltán, Traumatológia. Munkáival száll szembe az idővel Darvas Ferenc szekszárd Könyvtáraknak ado­mányoz saját könyveiből Darvas Ferenc, aki kérésünkre elmond­ta, azért döntött így, mert "ben­ne van már az időben”, s sze­retné elérni, hogy munkái mi­nél nagyobb számban eljussa­nak az olvasókhoz. Jövőre belép a nyolcvanadik életévébe. Elő­ször a városi könyvtáraknak ad az otthonában lévő készlet­ből 31-32 kötetet. Mint ismere­tes, a szerzőnek már 45 köny­ve jelent meg, támogatói segít­ségével. Több könyvtárban már most is megtalálhatóak verses és prózai munkái. Azon telepü­léseknek is adományozni sze­retne majd a könyveiből, ame­lyekhez kiállítás megnyitók, vagy pedig író-olvasó találko­zók kapcsán szép emlékek fű­zik. Mint elmondta, egy időben szinte az egész megyét bejárta kiállításokat megnyitva. Hason­ló kellemes emlékek fűzik ezen kívül például a Csapó Dániel kö­zépiskolához, s fontolgatja, hogy a pécsi, kaposvári könyvtárba is eljuttat a műveiből. Azt mondta, már nem igazán tudja elhagyni a lakást, de sok öröme telik 600 négyszögöles szőlejében, aho­va a felesége viszi ki. így van ez, ha a múló idő célba veszi az embert, fogalmazott Darvas Fe­renc. Ennek ellenére még az idén várható válogatott versei el­ső kötetének megjelenése. ■ 1.1. Biztonságos és kedvező hozamú az állampapír Paks Huszonnégy új helyen, töb­bek között Pakson is állampa­pír-értékesítési pontot nyitott a Magyar Államkincstár. Dr. Bér­ezik Ábel Kincstárért felelős he­lyettes-államtitkár, dr. Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke és Fehér János, a Magyar Államkincstár Tolna megyei igazgatója kiemelte, hogy a há­lózat bővítésével tovább erősö­dik az a kormányzati szándék, hogy a lakosság a biztonságos és kedvező hozamú állampapír­ba fektesse megtakarításait. A Rosty utca 3. alatt megnyílt pak­si irodában az ügyfelek a teljes magyar állampapír portfolióból tudnak választani. ■ V. T. Illatszereket és sok mást lopott a döbröközi fiú dombóvár Egy dombóvári áruház képviselője tett felje­lentést a rendőrségen, mert 2014. május 8-án ismeretlen tettes az áruházból illatszere­ket tulajdonított el. A nyomo­zás során a dombóvári rend­őrök gyanúsítottként hallgat­tak ki egy 16 éves döbröközi fiút, aki a bűncselekmény el­követését beismerte. A fiatal­ember a holmit egy ismerősé­nek adta el. A nyomozók ki­derítették, hogy a fiú további bűncselekményeket is elköve­tett. Társával, egy 24 éves ko- csolai férfival egy dombóvári áruházból május 15-én a reg­geli órákban több pendrive adathordozót tulajdonított el úgy, hogy azokról a széfért el­távolította. A fiatalember 2014. május 29-én délután egy döbröközi la­kóházból dohányt, illetve júni­us 30-án szintén egy döbröközi házból egy mobiltelefont lopott el. A fiú ez utóbbit egy ismerő­sének eladta, azt a rendőrök le­foglalták, és a sértettnek visz- szaszolgáltatták. A Dombóvári Rendőrkapi­tányság munkatársai a fiatal­embert és társát gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkö­vetésének megalapozott gyanú­ja miatt. Az ügyben a nyomo­zást 2014. október 7-én lezárták, az iratokat a Szekszárdi Járási Ügyészségnek átadták. ■ B. K. Nívós produkcióktól szerepeltek Siklósi Krisztián növendékei a bonyhádi Halmos Béla Országos Népzenei Találkozón. A zsűrit Eredics Gábor, a Zene- akadémia Népzene tanszékének tanára vezette, a jól sikerült produkciókat az ítészek nívó- és kiemelt nívódíjakkal jutalmazták. A Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény hat indulója közül Körösi Péter nívódíjat, a Kö­rösi Zenekar (képünkön) és Biszák Bence kiemelt nívódíjat kapott. ■ B. K. A koncertterembe kerül az ajándék gitáros kép tamási Revák István festő­művész, grafikus alkotásai­ból nyílt kiállítás a Vályi Péter Szakképző Iskola Kindl Ku­pola Galériájában. Az alkotó a székesfehérvári művészvi­lág jelentős képviselője, tagja a Magyar Alkotóművészek Or­szágos Egyesületének, a Víz­festők Országos Társaságá­nak és a Vörösmarty Társa­ságnak. Revák István egy ké­pet adományozott a Tamási Ál­talános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégiumnak. A Gergő gitár­ral című alkotás a koncert te­remben kap helyet. A kiállítást | november 6-ig láthatják az ér- s deklődők. ■ V. M. A felajánlott alkotás

Next

/
Oldalképek
Tartalom