Tolnai Népújság, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-13 / 239. szám

2 KÖRKÉP 2014. OKTÓBER 13., HÉTFŐ JEGYZET Duma helyett tetteket! tegnap végre talán tényleg véget ért a gyakorlatilag év eleje óta tartó, szinte folyamatos kampányidő­szak. Hacsak nem történik valami egészen váratlan, a választókat most majd’ négy évig békén hagyják a pártok, hiszen legközelebb 2018-ban beszélnek majd lyukat a hasunkba arról, miért is jó nekünk, ha er­re vagy arra szavazunk. A helyi képviselő-testületek tagjai és a polgármesterek most még egy év extra időt is kaptak, ugyanis már nem négy, hanem öt évig ülhetnek nyugodtan a ba­bérjaikon, ha úgy tartja kedvük. REMÉLJÜK AZONBAN, hogy nem ezt teszik, hanem mie­lőbb munkához látnak. Jó, ma még nem várjuk, hogy megtegyék a legelső lépé­seiket a köz érdekében, hiszen össze kell seperni a tegnap éjjel szerteszét repült pezsgős dugókat, és persze a diadalt is ki kell pihenni. A győzelem miat­ti öröm- és bármilyen más mámor se tarthat viszont túlságosan sokáig, mert a duma helyett most már va­lóban eljött a tettek ideje. ugyan A legtöbb helyen nem ígértek toronyórát lánccal a jelöltek, se űrállomást Pogányba, se a Mohács és Pécs távolságot tíz per alatt bejáró szupervonatot, de még csak azt se, hogy Kom­lón mától mindenkinek lesz munkahelye. Az ígéretek rubrikába viszont így is szép számmal húzogat­hattuk azért a rovátkákat, reméljük, hogy a teljesítet­lenül maradók közé jóval kevesebb vonás kerül majd be néhány év múlva. szóval, most már a győz­teseken a sor, eljött az ő idejük. S bár mandátumuk ezúttal hosszabb időre szól, annyira öt esztendő sem sok, hogy a leteltekor már ne emlékeznénk arra, mi is történt 2014-ben. „Mindig elmegyek szavazni” vélemények Van, aki szerint a választás ünnepi alkalom Volt, aki ünneplőben misé­re, istentiszteletre menet, és volt, aki sportosan ugrott be a szavazókörbe voksolni. Azok, akiket megkérdez­tünk, minden alkalommal élnek állampolgári jogukkal. Budavári K. - Vida T. Egy idős úr és egy idős hölgy Bo- gyiszlón vasárnap délelőtt isten- tisztelet előtt ment szavazni. Ál-, lítják: rendszeres szavazók, min­dig jönnek, amikor kell. A szava­zókörben a bizottság tagjai sze­rint istentisztelet és ebéd után jönnek többen, amúgy semmi különös nem történt. Egy másik szavazó szerint mivel egy polgár­mesterjelöltjük van, egy közül kell választani. - Nem jelentke­zett senki, most mit csináljunk? - teszi fel a költői kérdést. A kö­vetkező úr szerint ez nagyon is jól van így, ha már egyszer (értsd: egy korábbi önkormányzati vá­lasztáson) megválasztották a te­lepülésvezetőt, miért ne lenne jó ezután is. Hasonló véleményen van egy szekszárdi asszony. Csakhogy ő a következőképpen okoskodott: Nem megyek el szavazni, marad­janak csak „ezek”. Beszélgetőtár­sa az utcán álmélkodva hallgat­ja, majd felvilágosítja: ha nem megy el voksolni, az nem jelen­ti automatikusan azt, hogy ez­zel az előző önkormányzat képvi­selőire szavaz. Az asszony, miu­tán elcsodálkozott ezen, úgy dön­tött, végül is ráfér egy kis séta, és mégis elmegy szavazni. A szekszárdi szavazóköröket tekintve a 21. számúban voltak, legalábbis a cikk születésének időpontjában a legaktívabbak. A voksolás lebonyolításában segéd­kezük büszkén mondják: az előző választásokon is ez volt a helyzet. A Garay Gimnáziumban sokan Bóka Andrea kisfiával, Alexszel adta le szavazatát Szekszárdon, a Baka általános iskolában ünneplő vagy majdnem ünneplő ruhában szavaznak, többen úgy vélik, ezek különleges alkalmak az életünkben. Érdekes lehet, hogy bárkit kér­dez meg az ember ilyenkor, szin­te kivétel nélkül mindenki azt állítja: minden választáson részt vesz. Az idei országgyűléái vá­lasztáson 56,77, az Európai Par­lamenti választáson 27,64 szá­zalékos volt a részvétel. Bogyisz- lón délután egy óráig a választás­ra jogosultak 14,44, Szekszárdon 22,38 százalékuk ment el voksol­ni. Az országos átlag ekkor 23,53 százalék volt.- Én mindig elmegyek szavaz­ni, mert hiszek abban, hogy az embernek tennie kell azért, hogy a dolgok megváltozzanak, még ha sokszor reménytelennek tű­nik is - mondta egy paksi hölgy, aki kifejezetten ellenzi a passzi­vitást. - Folyamatosan figyeltem a kampányt, a Fideszé rámenő­sebb, agresszívabb, sőt pofátla- nabb volt - folytatta. A két pol­gármesterjelölt közül az alap­ján döntött, amilyennek a médi­ából és személyesen megismer­te őket. - Soha nem változott vol­na semmi az életben, ha az em­berek engednének a nyomásnak még akkor is a rátermettebb jelöl­tet, a jobb szakembert kell válasz­tani, ha a városon nagy nyomás van, fejtette ki hozzátéve, mind­ezek tükrében Süli Jánosra sza­vazott. - Az sem érdekel, hogy a következő öt évben nem fejlődik a város, sőt az sem, ha este sötét­ben, buckákon át kell haza men­nem, mert nem lesz áram - tette hozzá mindenféle indulat nélkül. Sok volt a polgármesterjelölt Bátán Nemzetiségi képviselőket is választottak bátán hat polgármesterjelölt és húsz képviselőjelölt várta vasárnap a szavazatokat. - Mindenki jelöltetheti magát, bár szerintem olyan indulók is vannak közöttük, akik magu­kat sem tudják elkormányozni - véli egy hátai asszony. Az iskolában lévő szavazókörök­ben egyébként meglepődve fo­gadták a sajtó érdeklődését, így először a helyi választási bizottsághoz irányítottak, ahol viszont örömmel fogad­tak. Bátán roma nemzetiségi önkormányzatot is választhat­tak 81-en. Közülük délelőtt 11-ig 9-en adták le voksukat, délutánra remélték a nagyobb rohamot. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI képviselőket is választottak azok, akik szerepelnek a nem­zetiségi névjegyzékben. Leg­nagyobb számban a romák já­rulhattak az urnákhoz, de szép számmal szavazhattak a németek is. Hetvenöt települé­sen volt helyi nemzetiségi vá­lasztás a megyében, ezeken a településeken három szavazó­lapot kaptak a voksolók: a he­lyit, a területit és az országost. Más szavazókörben kellett sza­vazni a nemzetiségi, és más szavazókörben a települési képviselő- és polgármesterjelöl­tekre, ez nem jelentett gondot, a délután három órás részvéte­li arány 45 százalékos volt. HÍRSÁV Szebbé tették a játszóház környezetét Paks A Budapest Bank több mint tíz éve rendezi meg évente kétszer - tavasszal és ősszel - a Törődés Napja ön­kéntes akciósorozatát. A prog­ramsorozat részeként a pénz­intézet paksi fiókjának mun­katársai a Mikka-Makka Csa­ládi Napközi és Játszóház kör­nyezetét szépítették meg térel­választó kerítés építésével, nö­vények, fák ültetésével. ■ V. T. Az egészséges ételekről volt szó szekszárd Egészség és édes élet címmel tartott nagy ér­deklődéssel kísért, vetítéssel egybekötött előadást a Men­tálhigiénés Műhely Önkéntes Központ Nyugdíjas Tagozatá­nak szervezésében Horváth Tímea életmód tanácsadó. A Babits kulturális központban mintegy százan hallgatták ér­deklődéssel a reformkonyhá­val kapcsolatos tudnivalókat. A végén kóstoló és tombola­sorsolás is volt, amelyen re­form szakácskönyveket lehe­tett nyerni. ■ Gy. M. 90. születésnapján köszöntötték kistormás-tengelic Czeller Ernőt köszöntötte 90. szüle­tésnapján pénteken a családja egy tengelici hotelben. A kis- tormási férfinek és feleségé­nek két gyermeke született, ma már unokáik, dédunoká­ik, illetve fogadott unokáik és dédunokáik vannak. Czeller Ernő Döbröközről származik, hosszú évekig tanított a kö- lesdi iskolában. Születésnap­ján Csapó László kistormási polgármester gratulált neki, és átadta a miniszterelnök kö­szöntő levelét is. ■ B. K. Czeller Ernő 90 éves Az ünnep a legkomolyabb kérdéseket is felvetette idősek világnapja Növelni kell a nyugdíjasszervezetek létszámát, erősíteni kell a szervezettségüket szekszárd Évente egyszer jönnek össze a Tolna Megyei Nyugdíjas Szervezet Érdekszö­vetségének tagjai, hogy - mint azt dr. Horváth Marcell elnök köszöntőjében megfogalmazta - egymás örömére ünnepelje­nek. A vezető rávilágított: az idősek még tudják a világot kí­váncsisággal szemlélni. Bizo­nyítja ezt a szekszárdi Garay Já­nos Gimnázium dísztermében szombaton adott színes műsor, melyben ismert költők versei, saját költemények, népdalok, operett részletek, társastánc és kifejezetten vidám produkciók is helyet kaptak. Az előadók a megye több településéről érkez­tek az Idősek Világnapi rendez­vényre. Némethné Jankovics Györgyi, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szö­vetsége elnöke először fogad­ta el a megyei érdekszövetség meghívását. Ünnepi beszédé­ben elmondta, a társadalom jobb szívű tagjai már húsz éve nem mennek el szó nélkül e vi­lágnap mellett. Röviden beszélt az ENSZ által 1991-ben megfo­galmazott célokról is. Ennek lé­nyege, az idősek visszavezetése a gazdasági életbe, ületve a mél­tóságteljes időskorhoz való jog megfogalmazása is. Erre a vi­lágban történő demográfiai vál­tozások miatt van szükség. Míg a harmadik világban a túlné­pesedés, a világ szerencsésebb Dr. Tóth Györgynének dr. Horváth Marcell gratulál az ünnepségen felén az alacsony születésszám, az idősödő társadalom ad meg­oldandó feladatokat. Némethné Jankovics Györgyi kortársként az idősek hogylétéről is szólt. Hazánkban az átlagos nyugdíj a minimálbér környékén mozog, a nyugdíjasok a rendszerváltás vesztesei. Ennek felemlegetésé­vel viszont a társadalmi békét, a generációk közötti összefogást veszélyeztetik, pedig nem me­hetnek el a tények mellett szó nélkül. Érdekeik érvényesíté­séhez növelni kell a nyugdíjas szervezetek létszámát, erősíteni kell szervezettségüket. A napi feladatokat ellátó klub vezető­ket pedig, legalább ezen a na­pon köszönet illeti. ■ B. K. Emléklapot kaptak a megyei világnapi rendezvényen jutalmazták a kiemelkedően tel­jesítőket. Emléklapot kapott: An­tal József né, a Harci Nyugdíjas Egyesület vezetőségi tagja, a Roz­maring Dalkör vezetője, Borbély Pálné, a Zombai Nyugdíjas Egye­sület vezetőségi tagja, gazdasági vezető, Szeledeli Györgyné, aki a Belecskai Nyugdíjas Egyesület elnöke a kezdetektől, Tóth Gábor- né, a Dombóvári Nyugdíjas Egye­sület vezetőségi tagja, titkár, dr. Tóth Györgyné, a Lengyeli Nyug­díjas Egyesület elnöke és Volk- mannjánosné, az Alsónyéki Nyugdíjas Egyesület elnöke, mindannyian kiváló szervezők. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom