Tolnai Népújság, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-02 / 204. szám
2014. SZEPTEMBER 2., KEDD ELETMOD - AUTO-MOTOR 9 Takarékos játszótárs ez a kupé BMW Aki nem csak divatból veszi meg, annak ez lehet az igazi belépőmodell Hátsókerékhajtásával élvezetes „játékautó”, dízelmotorjával pedig takarékos is a 2-es sorozatú Coupé. Tóth Zoltán Zsolt ö » . 2007 óta 150 000-et adtak el az 1-es Coupéból. A 2-esnél keret nélküli ajtók is fokozzák a lendületes kiállást Hosszú kihagyást követően a 2-es szám (illetve manapság inkább sorozat) nemrég újdonságként tért vissza a BMW kínálatába; persze a 2-es Coupé gyakorlatilag az 1-es Coupé második nemzedéke. Csakhogy elődjével ellentétben a kompakt sportkupé immár nem pusztán felépítését és méreteit tekintve különbözik a három- és ötajtós csapotthá- tú kivitelektől. Szerencsére megjelenésében is, ami annyit tesz, hogy megszabadult az aktuális 1-es sorozat bánatos kutyapofájától. így aztán a 2-es látványban is a donormodell felett áll, bár véleményem szerint a vesék, a fényszórók és a légbeömlők arányait ezúttal sem sikerült tökéletesen eltalálni, s az orrkötény tagolását kissé eltúlozták - igaz, ez már a Sport Line csomagos verzió. Ugyanakkor a hosszú frontrész, a hátratolt utascella és a tömzsi farrész klasszikus sportkupés arányokat ad a 2-esnek. Egyébként a magasságát leszámítva minden dimenzióban jócskán megnőtt (h.: +72 mm, sz.: 32 mm, m.: -5 mm, tengelytáv: +30 mm), és szélesebben is terpeszt az autó: többé-kevésbé akkora, mint annak idején a 3-as sorozat harmadik nemzedéke (E36; 1990-2000) volt. Beülve persze nem érnek Számmisztika A 2-ES szám előfordult már a bajor márka múltjában, s annak idején is kétajtós, kompakt modellt jelölt: például az 1966- os BMW 1600-2-est (1), illetve az 1968-as BMW2002-est. A jelenkori 2-es sorozat bővülése azonban egészen új irányt vesz. Persze kémeink jelentése szerint már javában tesztelik a vászontetős kabriót, de hamarabb érkezik a közelmúltban leleplezett 2-es Active Tourer (2), mely a BMW történetének első igazi egyterűje, illetve fronthajtású modellje lesz! nagy meglepetések, már csak azért sem, mert a berendezés tokkal-vonóval a jelenlegi 1-es- től származik. A fejtér csupán jelképesen (+6 mm) bővült, ahogy a 21 mm-rel szellősebb hátsó lábtér sem esik még bele az észlelési tartományba. Ugyan nem egy leányálom ide bekászálódni, de rövid távra akár átlagos magasságú felnőtteknek is vállalható férőhelyet nyújt a BMW második sora - annál is inkább, mert itt is csak kétszemélyes. A csomagtartó viszont kompakt sportkupés viszonylatban tágasnak és jól használhatónak számít. Az már más kérdés, hogy a rakodónyílás szűkös, de a poggyásztér legalább bővíthető: alapesetben 60:40, míg felár ellenében 40:20:40 arányban dönthetők az üléstámlák. Az üléspozíció sportosan mély, a műszerfal logikusan felépített és határozottan tagolt, így könnyen áttekinthető. Az alapfelszereltség nem éppen nagyvonalú, de a vezető dolgát temérdek feláras tétel segítheti. A teljesség igénye nélkül: radaros követésitávolság- és sebességtartó automatika, holttérfigyelés, sávelhagyásra és ütközésveszélyre figyelmeztetés gyalogosfelismerő funkcióval, táblafelismerés sebességhatár-kijelzéssel, távolsági fényszóróasszisztens, automatikus parkolássegéd. Amíg a benzinmotorok a 2-es sportkupés karakterét állítják előtérbe, addig a dízelek inkább a túraautós jellegét domborítják ki. Akárhogy is, a tesztelt 20d gázolajos egyetlen szempontot kivéve remekül passzol az autóhoz: sajnos hidegindításkor és erőteljes gyorsításnál nyersen kerreg a négyhengeres, ami nem méltó a prémiumnívóhoz. Ezzel szemben a 184 lóerős teljesítmény és a 380 Nm-es forgatónyomaték által nyújtott dinamika jól illik a BMW sportos szelleméhez. A menet- dinamika-kapcsoló Sport vagy Sport+ állásában határozottan veszi a gázadást és élénken pörög fel, a nyolcfokozatú automatával (741 300 Ft) 7,1 másodperc alatt gyorsítja százra a kocsit, még sztrádatempóról is nagyot lép, csak 180-200 km/ óra környékén érezni, hogy kezd elfogyni a lendülete. Egyébiránt a kormány mögötti fülekkel is vezérelhető Stept- ronic Sport váltó finoman és jó ritmusban kapcsolgat, a változó áttételű sportkormány (115 400 Ft) pedig kis sebességnél nagyon közvetlen, míg nagy tempónál stabil egyenesfutást biztosít. Pontosan és élvezetesen vezethető a 2-es, a sportosan feszes futómű hangolása pedig igazi telitalálat. Miközben magabiztosan fogja az utat és szépen fordul, a gördülési komfort is rendben van, ügyesen lépi át a kisebb úthibákat A BMW-sen funkcionális vezetőhelyet már jól ismerjük más típusokból. Minden a helyén van, egyértelmű a kezelése- a nagyobb kátyúkat azonban érdemes elkerülni, mert néha felüt a felfüggesztés. Ezzel együtt Comfort, vagy még inkább Eco Pro üzemmódban felettébb takarékos is az autó: városi forgalomban a start-stop rendszer és a fék- energia-visszanyerés, országúton és autópályán pedig a laza részterhelésen (130 km/óránál 8. fokozatban kb. 2000/perc) üzemelő motor segít spórolni, így aztán tesztünk végén különösebb odafigyelés nélkül 5,6 literes átlagot mértünk, ami 900 kilométer körüli hatótávolságot eredményez. A 143 lóerős 18d dízelmotorral emészthető a 2-es Coupé 8 187 000 forintos indulóára, a tesztelt 20d változat ennél 763 ezer forinttal drágább. Persze, ezután jön még a java, mire a 11 oldalas extralistán „kitotóz- ták” ezt a példányt, 13 731 500 forint lett a vége... Összegzés Hátsókerekes kompakt sportkupéból kevés van a piacon, még a Toyota GT86/Subaru BRZ említhető. Ráadásul a hírek szerint a 2-es BMW következő nemzedéke is elöl hajt majd. Tehát még most érdemes lecsapni rá, ha valaki „megfizethető” áron szeretne hátsókerékhajtású kompakt BMW kupét venni. Műszaki adatok BMW 220d Coupé Összlökettérfogat: 1995 cm3 Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel Max. teljesítmény: 135 kW (184 LE) 4000/perc Max. forgatónyomaték: 380 Nm 1750-2750/perc Hossz./szél./mag.: 4432/1774/1418 mm Tengelytáv: 2690 mm Nyomtáv elöl/hátul: 1521/1556 mm Fordulókor: 10,9 m Saját tömeg/teherbírás: 1465/510 kg Csomagtér: 3901 Üzemanyagtank: 521 Gyorsulás 0-100 km/h: 7,1 s Maximális sebesség: 230 km/h Város/országút/vegyes: 5,2/4,0/4,41/100 km Tesztfogyasztás: 5,61/100 km C02-kibocsátás: 117 g/km A modell alapára: 8187 000 Ft A tesztelt modell ára: 8 950 000 Ft Megjelent az Autó-Motor új száma, keresse az újságárusoknál! Szerdától drágul a benzin és a gázolaj emeli bruttó 2-2 forinttal a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mól Nyrt.- értesült az MTI hétfőn piaci forrásból. Az emeléssel a gázolaj literenkénti átlagára 426-427 forintra, a 95-ös benziné 416-417 forintra nő. A Mól legutóbb múlt pénteken változtatott az árakon, akkor a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 4 forinttal, a gázolajét pedig 2 forinttal emelte. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a benzinkutaknál. ■ Még biztonságosabb lesz az új Volvo ASTRAZERO NÉVEN a Volvo olyan biztonsági központot épít fel, ahol a manapság robbanásszerű fejlődésen átmenő úgynevezett aktív biztonsági segédeket tudják majd tesztelni a mérnökök. Ezen felül a központ útjain az önjáró autókat is biztonságosabb körülmények között lehet majd vizsgálni. ■ Alumíniumhiány lesz az autóiparban? azzal, hogy az Egyesült Államok legnagyobb darabszámban értékesített járműve, a Ford F-150-es pickup acélról alumínium karosszériára vált, a becslések szerint háromszor több autóipari könnyűfém ötvözetre lesz igény. A jelenlegi gyártókapacitás azonban ezt nem képes fedezni, úgyhogy rövid távon jelentős drágulás várható ezen a téren. ■ Fertőzőbb a toalettnél az autós gyermekülés higiénia Adott felületen kétszer annyi fertőző baktérium található a gyermekülésekben, mint a mellékhelyiségben. Ez lett az eredménye annak a vizsgálatnak, amelyet a Continental Tyres megbízásából a Birminghami Egyetem végzett 20 háztartás és azok autóinak vizsgálatával. A kutatók mintát vettek húsz, autóban használt gyermekülésről, majd a minta- vételezést megismételték a családok otthonában is. A baktériumkultúrák vizsgálata után megáUapították, míg a mellék- helyiségekben négyzetcentiméterenként átlagosan 50, a gyermekülések felületén átlagosan 100, fertőző baktérium található, köztük olyanok, mint az E.Coli és a szalmonella. A kutatóinak munkája mellett a Continental mintegy 2000 brit autós megkérdezésével közvélemény-kutatást is végzett, amelyből kiderült, hogy bizony az emberek gyakrabban takarítják otthonaikat, mint autóikat. A megkérdezettek 60 százaléka nem is gondol arra, menynyire fertőző tud lenni autójának belseje, és 20 százalékuk csak évente egyszer - jellemzően a kötelező szervizlátogatás előtt - takarítja kocsiját. ■ ■ Az autókat is tar karítsuk, főleg, ha gyereket is szállítunk vele □készült az elektromos Saab prototípus Kérdés, lesz-e autó a 9-3 EV-l-ből, mert késnek a bérek kifizetésével Nem teljesen tiszta, mi a szándéka a nehéz anyagi helyzetben lévő Saabnak azzal, hogy megmutatta az akkumulátoros 9-3 EV-l-es prototípusát, hiszen őszintén szólva nem áll jól a tulajdonos NEVS anyagi helyzete. Ázt ugyan tagadják, hogy csődben lenne a cég, de a mintegy 600 alkalmazott augusztus 25 helyett csak szeptember 5-én kapja meg munkabérét - a hivatalos indoklás szerint technikai okokból késik az átutalás. Magyarul: nincs pénz a számlán, amit át tudnának utalni. Az autóra visszatérve a lítium-ion akkumulátort a padló alatt helyezték el, se az utas, se Májusban készült el a 9-3 EV-1 prototípus, de csak most mutatták meg a csomagtér mérete nem csökken. A menetdinamika még javul is a benzinmotoros változathoz képest, mert sikerült megőrizni az 50/50 százalékos tömegeloszlást, miközben lejjebb ment a tömegközéppont. Az akkumulátort a Beijing National Battery Technology szállította, amely a NEVS tulajdonosának egyik vállalata. A most bemutatott Saab 9-3 Electric Vehicle 1 elnevezésű prototípussal az a cél, hogy a dolgozók testközelből is megismerjék az elektromos autókat, ily módon egy lehetséges jövőbeli sorozatgyártású autóhoz gyűjtsenek tapasztalatokat, és hogy a gyártás pontos folyamatát is fel tudják mérni. A prototípus mintegy 200 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik, a 100 km/h-s tempót nagyjából 10 másodperc alatt éri el, csúcssebessége elektronikusan korlátozott, 120 km/h. Az első kerekeket hajtó elektromotor csúcsteljesítménye 136 lóerő, a maximális nyomatékát eddig nem árulták el. A prototípust egyébként csak normál, 240V-os hálózatról lehet tölteni, nincs gyors/ villámtöltő csatlakozója. Az utastérben nyomógombokkal lehet kiválasztani a haladási irányt. ■ * » r (