Tolnai Népújság, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-09-14 / 35. szám
2014. SZEPTEMBER 14., VASÁRNAP MEGYEI SPORT HIRDETÉS Alapemberré nőtte ki magát a Paksban labdarúgás A védő, Kovács Gábor nélkül már elképzelhetetlen az NB I-es csapat hátsó alakzata Kovács Gábor (a kép jobb szélén) és a paksiak egyelőre menetelnek, a pápai játékossal ellentétben még egyik idei ellenfelükön sem akadtak fenn Az egyik biztos pont az OTP Bank Liga második helyén álló MVM-Paks focicsapatában. A nyugodtsága társaira is átragad. Véleménye szerint nem lehetnek még elégedettek - továbbra is éhesek a sikerre. Balázs László 2013 februárjának végén, az átigazolási időszak utolsó napján került Paksra Kovács Gábor. Az MVM-Paks két és fél éves szerződést kötött az Egerből érkező védővel. A hátvéd alapembernek számított az akkor újonc hevesi csapatban. Pályafutását a Ferencvárosban kezdte, de profi játékos a Vasas együttesében lett. Futballozott külföldön, Svájcban (Winterthur) volt légiós. „Biztos, hogy meg kell küzdenem a csapatba kerülésért, de ez a normális. Ez visz mindenkit előre, engem, de a csapatot is. Profi gondolkodásúnak tartom magam, tudom, hogy hol a helyem. De azt is tudom, hogy mi a célom. Azon leszek, hogy bekerüljek a kezdőbe. Mindent megteszek majd annak érdekében, hogy játszani tudjak” - nyilatkozta akkor a sportnapilapnak a középső védő, aki eddig 146 magyar élvonalbeli mérkőzésén öt gólt szerzett. Kovács még elmondta, hogy számára vonzó a paksiak által követett modell, amelyben a honi labdarúgóknak főszerep jut.- Stabil kezdő vagy a csapatodban, milyen élsporttal kapcsolatos terveid vannak még?- Szeretnék egyszer válogatott lenni. Fiola Attila, Szabó János és Heffler Tibor példája bizonyítja, hogy Paksról is lehet meghívót kapni a nemzeti tizenegybe. De külföldön is szeretném még kipróbálni magam. Szerencsére itt Pakson minden adott ahhoz, hogy csak a focira lehessen koncentrálni, és az ember valóra válthassa az álmait.- Vannak akik évfordulókon, „jeles napokon” számvetést készítenek, visszatekintenek az időben a közeli vagy a távolabbi történésekre. Te hogy állsz ezzel?- Jómagam nem tartozom ezek közé - nyilatkozta a 27. születésnapját a közelmúltban ünneplő labdarúgó a klub hivatalos honlapjának. - Persze azért az ember elgondolkozik, és rájön, hogy öregszik. Még akkor is, ha ránézésre általában fiatalabbnak tartanak, mint amennyi valójában vagyok. Egyébként úgy érzem, hogy az elmúlt időszakban sokat komolyodtam, ami jó hatással van a játékomra és a magánéletemre.- Az élet velejárója, hogy az ember lehiggad, komolyodik, éretté válik. Megtanulunk felelősséget vállalni a tetteinkért.- Úgy érzem, hogy életem eddigi legnehezebb időszakán vagyok túl, amiből győztesként kerültem ki. Ez megerősített engem.- Ebből a komolyságból adódik az a nyugodt, már-már sztoikus magatartás, amit a pályán mutatsz?- Lehet ez inkább magabiztosság, hogy tudom a dolgomat, és bízom magamban - de alapvetően nyugodt ember vagyok. Nagyon nehéz felidegesíteni, de ha sikerül, akkor nagyon elveszítem a fejem.- Ezek szerint a nézők még nem láthattak téged idegesnek!- Ez így van, és ez jó jel. Ha valaki ideges, akkor nem tud odafigyelni a dolgára. Ez a nyugodtság jó nekem, és jó a csapatnak. Ha én kiegyensúlyozott vagyok, akkor ezt a környezetem látja, rájuk is jó hatással van. A mellettem játszók ezt látják és érzik, a különböző meccsszituációkban rájuk is nyugtató hatással van.- Úgy tűnik nem csak te vagy nyugodt, de a szezonkezdet is annak mondható.- Nagyon örülök neki, hogy így alakult. Bízom benne, hogy a folytatás hasonló lesz. Igyekszünk ezt a jó formát a lehető legtovább kitolni.- Mennyire törvényszerű, hogy jöhet majd egy hullámvölgy?- Nem hiszem, hogy törvény- szerű. Az a fontos, hogy nem szabad elégedettnek lennünk. Ez a kulcs. Ha elégedetté válunk, akkor jöhet majd egy pofon.- Tehát azt mondod, hogy még éhes a sikerekre a csapat?- Sőt, egyre jobban! A lehető legtöbb mérkőzést szeretnénk megnyerni a szezonban! _____Vasárnapi Tolnai Népújság_____ Kiadja a z Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő-kiadóvezető: PÓRÉ LÁSZLÓ Felelős szerkesztő: NIMMERFROH FERENC Szerkesztők: FINTA VIKTOR, MÁCZ KATALIN A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-500 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: PÓRÉ LÁSZLÓ Készült az AS-Nyomda Kft. Szilády Üzemében. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: BERECZKI PÉTER Telefon: 06-40/510-510 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az Unicredit Bank 10918001- 00000062-61830088 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 720 Ft. Hirdetésvezető: NAGY GYÖNGYI Telefon: 72/505-060. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek, fotók tetején megjelenő promóció felirat fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. APRÓHIRDETÉSEK A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. ÁLLÁST KÍNÁL Tehergépkocsi-vezetőt keresünk C jogosítvány- nyál, GKI-val EU-s munkára. 30/339-9590------------------------------------------------------------- *67273* IR ODAI MUNKÁRA KERESÜNK érettségivel, felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel, jó kommunikációs képességgel rendelkező munkatársat szekszárdi munkahelyre. Versenyképes jövedelmet kínálunk, melynek számlaképesség a feltétele. Értékesítési területen szerzett « tapasztalat előny. I Fényképes önéletrajzokat a „140904" * jeligére a kiadóba ; (Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.) * kérjük eljuttatni. DASzK AVM Dunántúli Agrár-szakképző Központ, Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium felvételt hirdet 1 fő takarítónő munkakör betöltésére délutános munkarendbe. Jelentkezni írásban, önéletrajz megküldésével 2014. szeptember 19-ig lehet az alábbi címen: A VM Dunántúli Agrár-szakképző Központ, Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Szekszárd, Palánk 19. Pf.:61. E-mail: csapoda@csapod-szeksz.sulinet.hu Szekszárdi Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központja, 1 fő határozott idejű családgondozói állást hirdet. Szakirányú felsőfokú végzettség szükséges. Előzetesen önéletrajz és végzettséget igazoló okiratmásolat kell. Jelentkezés: 2014.09.15-ig. Cím: Szekszárd, Vörösmarty u. 5., tel.:511-474, e-mail cím: humanszekszard@tolna.net \............................................../ MENÜ Zrínyi Sörkert Étterem szekszárd, Zrínyi u. 1. TEL.: 74/511-606; FAX: 74/511-605. menü: sárközi orjaleves, malacpörkölt, galuska, savanyúság. Menü ára: 930 Ft/ fő. Hétfőtől péntekig menükiszállítást vállalunk, a rendelést 10 óráig lehet leadni! 06-20/569-2524 (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534- es telefonon 8-tól 16 óráig.) teol.hu