Tolnai Népújság, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-01 / 203. szám

14 SPORT - SZOLGALTATAS 2014. SZEPTEMBER 1., HÉTFŐ Mocsai a jövőben szakmai igazgatói szerepben segíti a férfiválogatottat Álomjátékkal győzött a Chelsea labdarúgás Besic „gólpasszal” debütált, a londoniak meg sem álltak hat találatig A felnőtt válogatottak szak­mai igazgatójaként folytat­ja Mocsai Lajos, a magyar fér­fi kézilabda-válogatott eddigi szövetségi kapitánya - jelentet­ték be Veszprémben, a szuper­kupa mérkőzések előtt. Vetési Iván, a szövetség elnö­ke elmondta, a szakember az elmúlt napokban jelezte az el­nökségnek, hogy megsokaso­dott teendői miatt nem tudná megfelelően ellátni a férfi válo­gatott szakvezetői teendőit. Vetési hozzátette: az elnök­ség sajnálattal, de tudomá­sul vette a szövetségi kapitány döntését, és a továbbiakban a felnőtt válogatottak szakmai igazgatójaként számít a mun­kájára. „Az embernek erköl­csi kötelessége, hogy időben je­lezze, ha az életében változás alakul ki” - indokolta döntését Mocsai Lajos, aki úgy határo­zott, a magyar nemzeti együt­tesek kispadján edzőként el­töltött 16 év és 356 mérkőzés után váltania kell. A NEKA fő­igazgatójaként is tevékenyke­dő Mocsai Lajos kijelentette, megpályázza az ismételten ön­állóvá váló Testnevelési Egye­tem rektori posztját, és a jövő­ben az oktatási-tudományos munkát helyezi előtérbe. A 60 esztendős Mocsai 2010 óta irá­nyította a magyar férfi csapa­tot, amelynek 1985 és 1989 kö­zött egyszer már volt a szövet­ségi kapitánya. Később, 1998 és 2004 között a női válogatot­tat irányította. ■ B. L. Rónai Gábor A nagy európai bajnokságok közül utolsóként a hétvégén az olaszoknál is beindult a nagyüzem. A címvédő Juventus és az AS Roma is győzelemmel kezdett. A hétvége meccsét azonban Angliában játszották: a Chelsea ó-3-ra nyert (!) az Everton vendégeként. Massimiliano Allegri, a Juven­tus új edzője győzelemmel mu­tatkozott be a „Zebrák” kispad­ján. A korábban az AC Milánnál szép sikereket elérő szakember kinevezését fenntartásokkal fogadták Torinóban a drukke­rek (mégiscsak az egyik ősi el lenségtől érkezett), de gyorsan bebizonyította, hogy nem kell aggódniuk a szimpatizánsok­nak, a válogatotthoz távozott, s körülrajongott Antonio Con­te után is jó kezekben lesz az „Öreg hölgy”. A Juventus Vero­nában nyert 1-0-ra a rajton, a Chievo elleni összecsapás győz­tes gólját Martin Caceres sze­rezte, pontosabban Cristiano Biraghi hátáról került a labda a hazaiak kapujába. A Juve vé­gig óriási fölényben játszott és csak játékosai pontatlanságá­nak, valamint az önfeláldozó- an játszó veronai védelemnek volt köszönhető, hogy csupán egy gól született. Győzelemmel, mégpedig meglepően sima győ­zelemmel kezdett az AS Roma Diego Costát, a Chelsea támadóját nem lehet megállítani, az Everton ellen is gyorsan letette a névjegyét is, a spanyol Rudi Garda együt­tese 2-0-ra verte a Fiorentinát, úgy, hogy a belga Radja Naing- golan góljával félóra játék után szereztek vezetést a „Farka­sok”, a 91. percben az elefánt­csontparti Gervinho tette biz­tossá a fővárosi sikert. Az angol ligában kilenc gólt, és 6-3-as vendégsikert hozott az Everton és a Chelsea rang­adója, amelyet nemcsak a ha­zai szurkolók, de Muhamed Be­sic is mielőbb szeretne elfelej­teni. Az előző szezonban még a Ferencvárosban futballozó vé­dekező középpályás először ka­pott lehetőséget (a hajrában állt be), ám egy rossz passzát kö­vetően szerezte meg a hatodik gólját Jósé Mourinho együttese, így nem a legjobban sikeredett számára a premier. Diego Cos­ta a Chelsea Atlético Madrid­tól igazolt gólvágója már az el­ső percben betalált, a harmadik meccsén a negyedik gólját sze­rezte. Érdekesség, hogy honfi­társának, a napokban az AC Milánhoz igazoló Fernando Tor­resnek 39 bajnoki kellett hozzá, hogy idáig eljusson. A hétvége meglepetését Angliában a Sto­ke City szállította, amely 1-0- ra nyert a címvédő Manchester City vendégeként. A vasárnapi rangadón a Liverpool idegen­ben verte 3-0-ra a Tottenham együttesét. A német bajnokságban, a Bundesligában a Schalke és a Bayern München játszotta a hétvége rangadóját. Bár a re­kordbajnok bajorok a lengyel Robert Lewandowski révén már a 10. percben előnyhöz ju­tottak, a világbajnok német vá­logatott baloldali védője, Be­nedikt Höwedes a 62. percben ki tudott egyenlíteni, így csak egy pontot tudott elvinni Gel- senkirchenből Pép Guardiola gárdája. A Bayernben máris le­hetőséget kapott a spanyol vi­lágbajnok középpályás, a Re­al Madridtól szerződtetett Xa- bi Alonso, de sok öröme neki sem lehetett a premierben, hi­szen a Schalke egyenlítő gólja előtt az ő felszabadítási kísér­lete „találta meg” Höwedest. A magyarok közül a meccsét vé­gigjátszó Szalai Ádámnak si­került jobban a hétvégéje, hi­szen csapata, a Hoffenheim 1-1-es döntetlent ért el a Wer­der Bremen vendégeként, Stie- ber Zoltán gárdája, a Hamburg viszont megalázó, 3-0-s vere­séget szenvedett otthonában a Paderborntól. A magyar közép­pályás a szünetben állt be a ha­zai csapatba. OLVASTAM Élő karikatúra KARIKATÚRÁVÁ SZERETETT volna változni egy angol nő. A késztetést az a portré ad­ta számára, amely egy ibi- zai nyaralás alkalmával ké­szült róla. Bevallása szerint, amikor meglátta a rajzot, fél­tékeny lett rá, annyira elbű- völőnek találta. Ettől kezdve nem sajnálta a pénzt az át­alakulásra. kezdte a botox injekciók­kal, fogfehérítéssel és a tar­tós sminktetoválással, innen pedig már egyenes út veze­tett a plasztikai sebészet­re. Ezidáig ötször nagyob- bítatta a kebleit, és szív ala­kú mellbimbókat szabatott, mert az olyan „rajzfilm ha­tású”. Krystina most szemöl­dökemelést, alsó implantátu- mot - bármit is jelentsen ez -, további mellnagyobbítást, botoxolást és ajak implantá- tumot tervez. A hatást pedig fokozza, hogy a karikatúrá­vá alakulás ötlete 15 éves korában pattant ki a fejéből, ám még most, 30 évesen is ragaszkodik az akkor papír­ra vetett vonalakhoz. bár a nőről készült képeket elnézve már most kijelenthe­tő, hogy egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy valós embe­ri lény. Ismerkedtek, sportoltak a Mezőföldnél családi nap Minden évben így zárják a strandszezont, erősítik a kollektívát Paks Sportos családi rendez­vénnyel zárta a strandszezont az üzemeltető Mezőföldvíz Kft. a paksi Ürgemezei strandfür­dőben. A rendezvény alkalmat adott arra, hogy találkozzanak egymással a más-más üzemmér­nökségen dolgozók. Csapó Sán­dor ügyvezető azt mondta, két éve, amikor életre hívták a prog­ramot még 120, ma pedig több mint 240 munkatársuk van, aki­ket családtagjaikkal együtt vár­tak. A létszám az ügyvezető tájé­koztatója szerint októberben to­Aeroblcban, futballban és kötélhúzásban is próbára tették magukat vább bővül, négy újabb telepü­lésen veszik át az üzemeltetést. A hely adta lehetőségeken - például váltóúszás - túl számos más területen, így kötélhúzás­ban, főzésben is próbára tehet­ték magukat a résztvevők. A bonyhádi üzemmérnökség pa­calpörköltet főzött, a szakács Potápi Árpád János államtitkár volt, a paksiak halászlevet készí­tettek. Az utolsó órákat a zené­nek, táncnak szentelték, a Szek- szárd Paks Jazz Orchestra és a Tüki Zenekar zenélt. ■ Vida T. Egy nap a szeretet és a béke jegyében lungo drom Az összetartozás érzés erősítése volt a decsi romanap üzenete decs A sportról és a kultúráról, de leginkább az összetartozásról szólt a program, amelynek üze­nete túlmutat a szombati rendez­vényen, hiszen romák és nem romák együtt élik mindennap­jaikat ezen a településen, ez az otthonuk - mondta Antal Zsolt. Hozzátette, mivel ő maga is de­csi származású, itt focizott fiatal­ként, sok embert ismer, elfogad­ta Pusztai Zoltán, a Lungo Drom helyi szervezete elnökének felké­rését, és besegített a szervezés­be. Az összefogás eredménye­ként a romanap minden prog­ramja - a légvárak, a körhinta, a vattacukor, a lufi - ingyenes volt. Miközben a gyerekek ügyes­ségi feladatokban vetélkedtek, Pusztai Zoltán lufit ajándékozott a gyermekeknek. Mindenkinek jutott az idősebbek kispályás labda­rúgásban mérték össze tudásu­kat. Ez utóbbi küzdelemből a De­csi Öregfiúk kerültek ki győzte­sen. Egy alaposan megpakolt tá­nyérnyi ízletes babgulyás min­den résztvevőnek jutott, nem­csak a sportolásban megfárad­taknak. Jó ebédhez is szólt a nó­ta. Muzsikában délután sem volt hiány, a Bátai Vadvirág Tánccso­port színpadi produkciója után az esti bálon az Aranyfiúk húz­ták a talpalávalót. A szervezők a program si­kerét látva azt remélik, hagyo­mányt teremtettek, és mostan­tól minden évben megtarthat­ják a romanapot, nemcsak ro­máknak. ■ M. K. PROGRAMOK Hétfő mozi szekszárd: A galaxis őrzői (amerikai akciófilm), 17 óra. The Expendables - A feláldozhatok 3. (amerikai akciófilm), 19 óra. KIÁLLÍTÁS, ELŐADÁS VARSÁD Életház: Rell Kata textilké­peiből nyílik kiállítás, 14 óra. SZEKSZÁRD POLGÁRMESTERI hivatal: Ferenc József élete - Andics József, a Honismereti Egyesület tagjának előadása, 16.30. Kedd mozi szekszárd: A galaxis őrzői (amerikai akciófilm), 17 óra. The Expendables - Ä feláldozhatok 3. (amerikai akciófilm), 19 óra. KIÁLLÍTÁS, előadás bonyhád VÖRÖSMARTY MIHÁLY MŰVE­LŐDÉSI központ: Simon Péter India aranyháromszöge: Del­hi, Agra, Jaipur című fotóki­állítását Lengyel János filozó­fus nyitja meg, közreműkö­dik Ányos Andrea (hegedű), Aradi András (gordonka) és Elmauer József (zongora), 17 óra. A tárlat szeptember 26- ig látogatható. VÍZÁLLÁSOK A Dunán tegnap délelőtt 11 órakor: Dunaföldvár 20 cm, Paks 176 cm, Dombori 217 cm, Árvízkapu 582 cm, Baja 306 cm. A Sió Palánknál 206 cm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom