Tolnai Népújság, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-09 / 210. szám

2014. SZEPTEMBER 9., KEDD NLÍllül Id Marco Reus négy hétig kényszerpihenőn Bokasérülést szenvedett a Skócia elleni Európa-bajnoki selejtezőn (2-1), négy hétig nem léphet pályára Marco Reus, a Borussia Dortmund és a német válogatott csatára. MARCO REUS bvB ­Egy kiscsapat nagy napja labdarúgás Történelmi meccset vív ma délután a Tevel az MTK-val Simon József (elöl) és a teveliek történetük legfontosabb mérkőzését játsszák szerdán a Magyar Kupában Lépni kell! mindenkit övön aluli ütés­ként ért a magyar futball­válogatott északírektől el­szenvedett veresége. Még el sem kezdődött a sorozat, de mi máris lépéshátrányba ke­rültünk. Nagy blama, hogy egy a magyarnál jóval gyen­gébb együttes leckéztetett meg bennünket, s nem is elsősorban a vereség, sokkal inkább a mutatott játék volt az, ami sokkolta a nézőt. pintér Attila majd egy éve foglalta el a szövetségi kapitányi posztot, ám az elvégzett munkából, a sok összetartásból a Fradi stadi­onjában semmit sem lehetett látni. Lassan, körülménye­sen, mindenféle elképzelés nélkül futballozott a váloga­tott, többször is füttyszó har- sant az impozáns arénában. pintér Attilának láthatóan meghaladja a képességeit, hogy ütőképes válogatottat rakjon össze - amelyik leg­alább az ilyen meccseket hozza. Máig érthetetlen, hogyan eshetett a választás Pintérre, miközben Csányi Sándor, az MLSZ elnöke hó­napokon át azzal kábította a jónépet, hogy ezzel, meg azzal a jónevű külföldi szak­emberrel tárgyalunk, mert abból a gödörből, amelybe a hollandoktól elszenvedett 8-1-es vereséggel taszította magát a magyar fociváloga­tott, csakis egy nemzetközi futballban élő szakemberrel lehet kimászni. az északírek ellen bebizo­nyosodott, hogy rajtunk va­lóban csak egy ilyen, a nem­zetközi futballban felnőtt, szocializálódott szakember segíthet. Vagy a csoda. utóbbira azonban már az 1986-os világbajnokság óta várunk - hiába. Ezért sem érdemes sokáig húzni az időt. Lépni kell. Mielőbb. Sosem fogadott még tétmecs- csen NB I.-es csapatot a Tevel Medosz SE, amely ma 15.30 órától az MTK Budapesttel játszik a Magyar Kupa or­szágos főtáblájának második fordulójában. Rónai Gábor Huszonhárom bajnoki cím, ti­zenkét kupagyőzelem. Ezzel a mérleggel büszkélkedhet az MTK együttese, amely a ma­gyar futball egyik legered­ményesebb klubja. A fővárosi kék-fehéreknél csak a Ferenc­város rendelkezik több bajnoki címmel, a zöldek 28-szor ünne­pelhettek. Olyan egykori kivá­lóságok fémjelzik a klub sikere­it, mint a kékek színeiben a leg­több meccset (379) játszó Sán­dor Károly, vagy a legtöbb gólt (222) szerző Hidegkúti Nándor. De a közelmúltban is rengeteg kiválóság játszott az MTK-ban, elég csak arra az Illés Bélá­ra gondolni, aki a klub színei­ben 317 meccsen 157 gólt szer­zett, az NB I-ben pedig 540 ta­lálkozón 215-ig jutott. Az MTK legutóbb hat éve, 2008-ban volt bajnok az NB I-ben, az előző szezonban a nyolcadik helyen végeztek. Az OTP Bank Liga mostani sorozatában pedig az ötödik helyen állnak, hat mécs­esükből négyet megnyertek, kettőt elveszítettek. „A hétvégi, őcsényi mérkőzé­sünket igyekeztünk felhasznál­ni a kupameccsre való ráhango­lódásra - mondta Boros Attila, a teveliek edzője. - A fő célunk az volt, hogy jól és eredményesen futballozzunk, hogy kellő önbi­zalmat szerezzünk az MTK el­leni találkozóra. Kishitűen, bá­tortalanul játszva semmi esé­lyünk nem lesz az egyik legré­gebbi magyar klub ellen. Fon­tos, hogy határozottan kezd­jünk, hogy merjük felvállal­ni a párharcokat, hogy meg­nyugtassuk magunkat. A sor­solás óta téma az öltözőben, a szurkolóink körében a mérkő­zés, mégiscsak egy NB I-es csa­patot fogadhatunk, ez nagy do­log a klubunk életében. Szeren­csésnek mondhatjuk magun­kat, hiszen az első fordulóban egy hozzánk hasonló erőssé­gű együttessel találkoztunk (a Veszprém megyei Csetényt 7-2- re verte a Tevel - A szerk.), most MAGYAR KUPA, 2. FORDULÓ. TE­VEL MEDOSZ SE-MTK BUDAPEST, kedd, 15.30 óra. A tervezett kez­dőcsapatok, Tevel: Tóth F. - Ah­med, Kadosa, Sas M. vagy Csa­ba /., Heffner A. - Szolomájer Milán vagy Nagy M., Weidinger, Simoni., Ferenc M. vagy Pfeifer - Simon I, Szabó E. MTK: /Je­pedig itt a lehetőség, hogy meg­mutassuk magunkat egy első­osztályú együttes ellen” - tet­te hozzá.- Az MTK egy szervezett, te­hetséges fiatalokból és rutinos futballistákból álló csapat - folytatta Boros Attila. - Nagy­szerű játékosaik vannak, gon­gedűs L - Nagy I, Vukmir, Ke­lemen, Hídvégi - Pölöskei Zs., Poór, Kanta}., VassP. -Hrep- ka, Horváth Zs. a magyar Kupa főtábláján a teveliek mellett a Bölcskei SE érdekelt, Búzás Attila tanítvá­nyai szerdán 15.30 órától azNB Il-es Gyirmótot fogadják. dolok itt Kanta Józsefre, Vass Ádámra, Drágán Vukmirra vagy Horváth Zsoltra. A telje­sítményük azonban hullámzó, hazai pályán képesek legyőz­ni a Ferencvárost (2-1-re győz­tek a kékek a legutóbbi fordu­lóban - A szerk.), idegenben vi­szont olyan vereségekbe futnak bele, mint a Videoton elleni nul­la öt. Garami Józsi bácsi szemé­lyében az élvonal legtapasztal­tabb szakvezetője ül a kispad- jukon, aki nagyon jó érzékkel nyúl a fiatalokhoz, bátran építi be őkét a kezdőcsapatba. Nem­csak a játékosok számára, az én számomra is egy kivételes pil­lanat ez, ilyen nagynevű csa­pat ellen még nem ülhettem a kispadon pályafutásom során” - zárta. Serena Williams hatodszor nyerte meg az amerikai teniszbajnokságot Serena Williams hatodszor nyerte meg a US Opent, miu­tán két szettben (6:3, 6:3) meg­verte a 10. helyen kiemelt dán Caroline Wozniackit, így pá­lyafutása során hatodszor di­adalmaskodott Flushing Me- adowsban, és 18. alkalom­mal győzedelmeskedett Grand Slam-tornán. Az amerikai hölgy a képzeletbeli dobogó második helyén Navratilovával és Chris Everttel osztozik, az élen álló Steffi Graf 22 GS-si- kerrel büszkélkedhet. „Hosszú ideje ez a cél lebe­gett a szemem előtt. Nagyon so­kat jelent nekem a tizennyolca­dik győzelem. Sohasem hittem volna, hogy Everttel és Navra­tilovával említenek egy lapon. Gyermekként csak egy álmom és egy ütőm volt - mondta a US Open-győztes. - Nem hit­tem volna, hogy az idén GS-tor- nát nyerek, hálás vagyok a sorsnak, hogy megadatott ne­kem. Már a következő évre ké­szültem, ezt az esztendőt pró­báltam a hátam mögött hagy­ni.” A négyszeres US Open-baj- nok John McEnroe úgy véleke­dett, ha Williams a legjobbját nyújtja, akkor nehéz vitatkozni azzal, hogy ő minden idők leg­jobb női teniszezője. A férfi döntő - a horvát Ci­lié és a japán Nisikori mécs­esé - lapzártánk után kezdő­dött. A két teniszező a nagy né­gyest (Federer, Nadal, Djoko- vics, Murray) küldte parkoló­pályára. ■ B. L. Serena Williamsé lett a trófea Ők várnak bevetésre a keddi összecsapáson Csányi Sándor: a közönség sokkal többet érdemelt volna labdarúgás Hihetetlen, de tény, Észak-írország válogatottja története során először múlta felül a magyar nemzeti csapatot vereséggel rajtolt a magyar labdarúgó-válogatott a 2016-os franciaországi Európa-bajnok- ság selejtezősorozatában: Pin­tér Attila együttese vasárnap este a Groupama Arénában 2-1- re kikapott az északír csapattól. A nemzeti csapat történe­tének 400. hazai mérkőzésén rendkívül ötlettelenül futbal­loztak a magyarok - az észak­írek ezzel történetük során elő­ször múlták felül a magyar vá­logatottat. Csányi Sándornak csalódást okozott a mieink teljesítménye vasárnap, különösen az első fél­idő passzív játéka nem tetszett a Magyar Labdarúgó Szövetség első emberének. Az MLSZ elnö­ke a Prima Primissima Díj hét­fői sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre elmondta, személye­sen csalódást okozott számára a mérkőzés, de meghallgatja a szakemberek értékelését is. Hozzátette: „még nem ment el a hajó”, azzal együtt, hogy ne­hezen pótolható három pontot veszített el a válogatott. Jelez­te: nincs sok idő a változtatás­ra, hiszen rövidesen Bukarest­ben, majd a Feröer-szigeteken játszik selejtezőt a csapat. Csá­nyi Sándor kiemelte, kivételes hangulatban került sor az első selejtezőmérkőzésre az FTC új stadionjában 20 ezer néző előtt, § és a közönség sokkal többet ér- I demelt volna, mint amit kapott. Dzsudzsák Balázs (7) és Rudolf Gergely (10) vezeti a magyarok akcióját A Pintér Attila szövetségi kapi­tány sorsára vonatkozó kérdés­re így válaszolt: ez alaposabb kiértékelést, a szakemberekkel és a játékosokkal folytatott kon­zultációt kíván. Az MLSZ elnök hangsúlyoz­ta: a legjobban az zavarta, hogy az első félidőben nagyon pasz- szívan játszott a válogatott, egy olyan csapat ellen, mint az északír, sokkal bátrabban kel­lett volna pályára lépni. A magyarok október 11-én Bukarestben Románia, három nappal később Torshavnban- (október 14.) Feröer-szigetek legjobbjai ellen lépnek pályára Európa-bajnoki selejtező mér­kőzésen. ■ B. L. Ez történt a meccsen EMLÉKEZTETŐ, F-CSOPORT: MA­GYARORSZÁG-ÉSZAK ÍRORSZÁG 1-2 (0-0). Budapest, Groupama Aréna, 20 672 néző. V: Deniz Aytekin (német). Magyarország: Gulácsi- Vanczák, Juhász R., Lipták- Gyurcsó (Lovrencsics, 59.), Varga}, Tőzsér, Dzsu­dzsák, BaloghB- NikolicsN. (Priskin, a szünetben), Rudolf (Kovács I., 70.). Észak-írország: Carroll- McLaughlin, McAuley (Cathcart, 72.), Hughes, Brunt- Davis, Norwood (McKay, 79.)- Evans, Ward (McGinn, 66.), Ba­ird- Lafferty. Gólszerzők: Pris­kin (75 j, illetve McGinn (81.), Vanczák (88., öngól).

Next

/
Oldalképek
Tartalom