Tolnai Népújság, 2014. augusztus (25. évfolyam,178-202. szám)
2014-08-23 / 196. szám
2014. AUGUSZTUS 23., SZOMBAT SPORT A megerősödött Gerjen letaszítja a madocsaiakat az első helyről? Kenderesi aranyat nyert! ifjúsági olimpia Az aparhanti fiú 200 pillangón állt a dobogó tetejére Ukrán, lengyel, és olasz klubok lépnek parkettre a Thelena Kupán a megyei első és a megyei harmadik vonal után a hétvégén a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban is megkezdődnek a 2014/2015-ös idény küzdelmei. A Keleti csoportban 13, a Nyugati régióban 12 csapat küzd az érmekért és a helyezésekért. A Keleten címvédő Madocsá- nak egyáltalán nem lesz köny- nyű dolga, mint ahogy a Nyugaton első Kétynek sem. Az átigazolási időszakban a legnagyobb mozgás a Gerjennél volt, egy csapatra való jónevű játékost (Lacza Zsolt, Mizser Zoltán, Nagy Zsolt, Gerendái Gábor - természetesen a teljesség igénye nélkül) igazoltak, nem lenne meglepő, ha letaszítanák a trónról az előző két szezonban nyertes Madocsát. Keleten nagyon kiegyensúlyozottnak tűnik a mezőny, a két megye egyből „érkező” csapatról, a Dunaszentgyörgyről és a Faddról nem lehet megmondani, hogy mire lehet képes. A szakértők szerint a Szekszárd második sora, a Mórágy, a Sió- agárd, vagy a Dunakömlőd is komolyan beleszólhat a végső helyezések sorsába. Nyugaton némiképp tisztább a kép: a Kéty ezúttal is esélyes, de komoly riválisa lehet a Dombóvár II, a Nagymányok, a Döbrököz, vagy a megye háromból érkező Majos II is. A nyitányon Keleten Gerjen- Mórágy és Fadd-Dunaszent- györgy, Nyugaton pedig Nagy- mányok-Majos II rangadót játszanak. A hétvége teljes programját a 16. oldalon, a sportműsorban találja, az őszi szezon teljes sorsolását jövő héten közöljük. ■ R. G. Böde István a Madocsa csatára Kettős magyar győzelem született férfi 200 méteres pillangóúszásban a nankingi ifjúsági olimpián. Az apar- hanti illetőségű, Pécsett edző Kenderesi Tamás az egész mezőnyt meglepte. Balázs László Kenderesi Tamás az utolsó ötven méteren faképnél hagyta a mezőnyt, és fantasztikus, 1:55.95-ös idővel megnyerte a magyar úszócsapat negyedik aranyérmét a nankingi Ifjúsági Olimpiai látékok 200 méteres pillangóúszó számában. A második helyen Grátz Benjámin csapott a célba l:57.71-gyel. (Ő korábban 200 m vegyesen már aranyérmet szerzett.) Az aparhanti Kenderesi Tamás az úszóversenyek utolsó napján, a 200 méter pillangó harmadik középfutamában elért harmadik helyével lett döntős a svájci Nils Liess (1:58.44) és honfitársa, a százhalombattai Grátz Benjamin mögött (1:59.31). Az idei ifjúsági Euró- pa-bajnok Kenderesi 2:01.26-ot úszott, ami azt jelentette, hogy a hatodik legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléba, míg Grátznál csak a helvét fiú teljesített jobban. Mint később kiderült a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. úszója mindenkit megtévesztett, hiszen a döntőben majdnem hat másodperccel úszott jobbat, mint az előfutamban. Kenderesi már az első ötven után a második helyen fordult, de amit az utolsó százon művelt, az tankönyvbe illik. A svájci rivális Nilst és a mezőnyt is leszakította: az utolsó 50 méteren magányosan haladt az aranyérem felé. Parádés idővel, l:55.95-tel érte el a falat, Kenderesi Tamás nagyszerűen teljesített, megérdemelten nyert aranyat ami csak 13 századdal marad el Biczó Bence négy évvel ezelőtti, győztes teljesítményétől. Magyar szempontból aranyérmekben kimondottan gazdag nap lett a pénteki: korábban már az úszó Szilágyi Liliána (100 méter pillangó), valamint a sportlövő Péni István végzett az első helyen. Ez volt a Kőbánya SC versenyzőjének a második aranyérme, hiszen 200 pillangón is diadalmaskodott. Szilágyi egyéni csúccsal (58.50 mp) került be a fináléba, ahol megjavította a magyar csúcsot, amely mostantól 57.67 mp. A szintén úszó Sztankovics Anna 2:27.66 perces időeredménnyel 200 m mellen lett bronzérmes - az újpestiek fiataljának ez volt a második bronzérme Nankingban -, Sebestyén Dalma (2:29.80) az ötödik helyen végzett. Augusztus 18-án a párbajtőröző Esztergályos Patrik (Tata Iron Trade VSE), és az ifjúsági világ- és Európa-bajnok cselgáncsozó, Gercsák Szabina (Hell-MiskolcilC, 63 kg) győzött az olimpián, így a magyar küldöttség eddig hét aranyéremnél tart. Összességében csaknem 3800, 15 és 18 év közötti versenyző vesz részt a kínai játékokon, melyen több mint kétszáz ország fiataljai 28 sportágban mérik össze az erejüket. A 200 MÉTERES PILLANGÓÚSZÁS VÉGEREDMÉNYE: 1. Kenderesi Tamás (Magyarország) 1:55.95, 2. Grátz Benjamin (Magyarország) 1:57.71,3. Carini Giacomo (Olaszország) 1:58.14, 4. Liess Nils (Svájc) 1:58.32, 5. Al- tamir Lopes Meló Luiz (Brazília) 1:58.34, 6. Wright Justin (Amerikai Egyesült Államok) 1:59.40, 7. Ahmed Akram (Egyiptom) 2:02.07, 8. Gomez Noriega Jonathan (Kolumbia) 2:02.83. Megyei rangadót játszanak Bölcskén labdarúgás Az előző szezonban hasonló felállásban nem bírtak egymással szombaton a megyei rangadóval folytatódnak az NB III Közép-csoportjának csatározásai. A Bölcskei SE-Tolle UFC Szekszárd meccs 17.30-kor kezdődik. Az elmúlt szezonban hasonló felállásban 1-1-re végeztek a felek. A bölcskeiek nagyon korán, a második percben megszerezték a vezetést Féhr Dávid találatával, a szekszárdiak a hajrában, négy perccel a meccs lefújása előtt Márton Erik jóvoltából egyenlítettek ki. A két csapat a megyeszékhelyen is nagy csatát vívott, akkor a Szekszárd nyert 1-0-ra (Fejes Péter talált be). A szezonrajt a Bölcskének sikerült jobban, hiszen Búzás Attila együttese 2-0-ra nyert Baján. A Kvanduk János dirigálta Tolle UFC Szekszárd hazai pályán 3-1-es vereséggel kezdett a Vidi II ellen. ■ R. G. egy lengyel, egy olasz és egy ukrán csapat is pályára lép a Brand Mission XI. Thelena Kupán. A női futsaltornát szombaton és vasárnap rendezik meg a tolnai városi sportcsarnokban. A Belichanka NPU együttesét nem kell bemutatni azoknak, akik kicsit is otthon vannak a női futsalban. A gárda sokszoros ukrán bajnok, a kontinens egyik legerősebb alakulata, szinte teljesen rájuk épül az ukrán válogatott. A másik két indulóról sok információt nem sikerült szereznünk, az olasz VIS Lancianóról annyit kell tudni, hogy Csepregi Gabriella és Üveges Katalin személyében két jónevű magyar futballistát igazoltak, a lengyel csapat, az UKS Medan Gniez- no pedig az utolsó pillanatban jelezte, hogy részt tud venni az évtizede zajló rangos megmérettetésen. A magyar színeket a házigazda Brand Mission Tol- na-Mözs mellett a DVTK Miskolci Vénusz képviseli. A PROGRAM, SZOMBAT: UK- SE Medan Gniezno-Brand Mission Tolna-Mözs 12.30. Belichanka NPU-VIS Lanciano 14. UKSE Medan Gniezno-Beli- chanka NPU 15.30. VIS Lan- ciano-DVTK Miskolci Vénusz 17. Brand Mission Tolna-Mözs- DVTK Miskolci Vénusz 18.30. vasárnap: VIS Lanciano- UKS MEDAN Gniezno 9. DVTK Miskolci Vénusz-Belichan- ka NPU 10.30. Brand Mission Tolna-Mözs-VIS Lanciano 13. DVTK Miskolci Vénusz-UKS MEDAN Gniezno 14.30. Brand Mission Tolna-Mözs-Belichan- ka NPU 16. Hivatalos eredményhirdetés várhatóan 17.15 órától. ■ R. G. Varga Adéléknak nehéz dolguk lesz Fejetlenül védekezett a Löki a Young Boys ellen labdarúgás A Debreceni VSC védelmi hibák sorozatának köszönhetően simán kikapott Svájcban McGruder szerződést kap Bostonban? a magyar bajnok Debrecen - amely a mostani hazai bajnokságban sem remekel eddig - 3-1-es vereséget szenvedett a svájci Young Boys otthonában a labdarúgó Európa-liga-selej- tező negyedik, utolsó fordulójának első, csütörtöki felvonásán. A hazaiak Raphael Nuzzolo szép fejesével szereztek vezetést a 26. percben, de a szünet előtt Ibrahima Sidibe egyenlített. A második félidőben viszont már nem érkezett magyar válasz Renato Steffen 67. és Michael Frey 87. percben szerzett fejesgóljára. A svájci együttes az első pillanattól kezdve irányította a találkozót, és már az első félAleksandr Jovanovicsot és a Debrecent könnyedén földre vitték a svájciak idő közepén vezetést szerzett. Úgy tűnt, a magyar bajnoknak nem sok esélye van, kevéssel a szünet előtt azonban az egyik hazai védő gyakorlatilag gólpasszt adott Sidibének, és így váratlanul egyenlített Kondás Elemér együttese. A folytatás már némileg kiegyenlítettebb játékot hozott. De arra a svájciak is rájöttek, hogy a szögletrúgások és a beadások a leghatékonyabb fegyverek ezen az estén. A magyar védelem - élén a sorozatban lepkéző Polekszics kapussal - tálcán kínálta a helyzeteket. A Debrecen a hajrában sem tudott újítani, ráadásul a 87. percben egy újabb sarokrúgást követően megkapta a harmadik gólt, amellyel nagyon nehéz helyzetbe került. Pedig lett volna miért visszavágnia a Debrecennek, hat éve, a 2008-as UEFA-kupa selejtező harmadik fordulójában már találkozott a Young Boys csapatával, és az idegenbeli 4-1-es vereség után Debrecenben 3-2-re kikapva kettős vereséggel búcsúzott. A főtáblára jutásért zajló párharc visszavágóját egy hét múlva Debrecenben rendezik. EL-SELEJTEZŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS: YOUNG BOYS - DVSC-TE VA 3-1 (1-1). Bern, 2000 néző. V.: Hagen (norvég). Gól: Nuzzolo (26.), Steffen (67.), Frey (87.), illetve Sidibe (39.). ■ B. L. bár A Las Vegas-i Summer League után egyik NBA csapat sem invitálta az előző szezont Pakson töltő amerikai hátvédet, Rodney McGrudert, a rekordbajnok Boston Celtics mégis egy éves szerződést köthet vele. A kontraktus azonban valószínűleg nem garantált - írja több amerikai hírportál. A nyarat a Golden State táborában töltő McGrudernek nem lesz könnyű dolga a csapatba kerülésért, hiszen a Celticsnek már húsz, szerződéssel rendelkező játékosa van. A légiós tavaly az Oklahoma City Thun- derrel szerepelt edzőtáborban, ahonnan az utolsó keretszűkítéskor került ki. ■ B. L.