Tolnai Népújság, 2014. augusztus (25. évfolyam,178-202. szám)

2014-08-26 / 198. szám

2 KORKÉP 2014. AUGUSZTUS 26., KEDD Nem történt üzemzavar félévértékelés Kevesebb tűzeset, több műszaki mentés volt A megye tűzoltói 41 sérült és 11 halott kiemelésében segítettek az év első felében. A műszaki mentések száma nőtt a tavalyi adatokhoz képest (archív kép) Rend és szabály nagyon JÓ éve volt annak a bácsinak, akitől minden év­ben a dinnyét vásárolom. A Duna-Tisza közén csak úgy itta a föld a sok csapadékot, nagyra híztak a dinnyék. Sok évtizedes tapasztalattal a háta mögött sem gondolta, hogy ennyi vizet elbír ez a hatalmas, zamatos gyü­mölcs. A dinnye íze is jó lett, nem panaszkodnak a vevó'k. Neki a hosszú utaztatással sem volt gondja, átjött a Du­nán, és már árulhatott is. Az ellenőrök is alig piszkálták, gondolom, ők is emberek, ér­zik is, tudják is, hogy kit kell istenigazában nagyító alá venni. Mert hajlamosak va­gyunk rá, hogy elblicceljünk ezt, azt. Például az adót. Ha meg nem ez a szándékunk, akkor a tudatlanságunkkal, tájékozatlanságunkkal sze­günk - akaratlanul is - sza­bályt. állítólag a napokban a bu­dapesti nagybani piacon a szokásosnál intenzívebb ellenőrzés arra késztette a felvásárlókat, hogy szüne­teltessék a tevékenységüket. Kapásból jön a válasz: hát, persze nyomós okuk volt rá. Aztán a másik érv: h<) akarnának, sem tudnának megfelelni minden követel­ménynek, mert olyan gyak­ran változnak a szabályok, hogy szinte lehetetlen nap­ról napra nyomon követni őket. Bevallom, én rendpárti vagyok - no, nem politikai értelemben. Ha viszont azt nem lehet tudni, hogy adott pillanatban éppen mi a rend, mi számít annak, akkor nem biztos hogy az állampolgár tehet róla. A következménye­ket viszont mindig ő viseli, többnyire hatalmas bírságok formájában. azt hiszem, én már nem érem meg, hogy azokat is ke­ményen megbüntessék, akik hozzá nem értésből vagy tre- hányságból rosszul végzik a munkájukat, s hatalmas károkat okoznak. ÍRÁSUNK A 3. OLDALON. Tiszti értekezleten összegez­te az elmúlt félév eseményeit dr. Balázs Gábor, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. Az értekezleten az igazgatóság, a kirendeltségek és a hivatá­sos tűzoltó-parancsnokságok tisztjei vettek részt. Hanoi Erzsébet- Nehéz időszak áll mögöttünk- mondta dr. Balázs. Gábor tűz­oltó alezredes, megyei kataszt­rófavédelmi igazgató az év első félévét értékelő tiszti értekezle­ten. - Bár az események, vonu­lások száma hasonlóan alakult, mint 2013 azonos időszakában- tette hozzá. A tűzesetek szá­ma jelentősen csökkent, ami egyrészt a megelőző hatósági munkának, másrészt a lakos­ság nagyobb odafigyelésének köszönhető. Az esetek főként első fokozatúak voltak, vagyis nem igényelték speciális, kü­lönleges, nagy erők bevonását. Ám sajnálatosan két életet is követelt idén tűzeset, mindkét áldozat februárban, egy dom­bóvári elhagyatott ház kigyul­ladása miatt hunyt el. Műsza­ki mentés több volt az első fél­évben, január óta 41 sérült és 11 halott kiemelésében segítet­tek a megye tűzoltói a balese­teknél. Dr. Balázs Gábor azt is hang­súlyozta, hogy az önkéntes tűz­oltó egyesületek szintén szá­mos káreset felszámolásában részt vettek. Nyolc egyesület önkéntesei 24 tűzesetnél és 21 műszaki mentésnél avatkoz­tak be. A bonyhádi és a duna- földvári önkéntes tűzoltó egye­sület tevékenységét külön is ki­emelte az igazgató, melyek kö­zül utóbbi május elseje óta ön­álló beavatkozóként működik. A Paksi Atomerőmű létesít­ményi tűzoltósága kapcsán dr. Balázs Gábor elmondta, hogy az előző évhez hasonlóan 2014 első félévében is önállóan szá­molták fel a káreseteiket, hi­vatásos tűzoltó-parancsnokság segítségét nem kellett igénybe venniük. Az igazgatóság illetékessé­gi területén 3 felső, 10 alsó kü­az államalapítás tiszteletére ünnepi megemlékezést tartottak augusztus 19-én a Tolna Me­gyei Katasztrófavédelmi Igazga­tóságon, ahol díjakat is átad­tak, összesen tizenkilencen kap­tak valamilyen elismerést. Mar­tinka István tűzoltó alezredes, a dombóvári katasztrófavédelmi szöbértékű, valamint 17 kü­szöbérték alatti üzem működik, melyek területén sem üzemza­var, sem baleset nem történt. Az integrált hatósági tevé­kenység mind megyei, mind ki­rendeltségi szinten megjelenik - mondta az igazgató. Tűzvé­delmi szakterületen superviso- ri ellenőrzéseket zenés, táncos szórakozóhelyek, üzemanyag- töltő-állomások, valamint koc­kázati helyszínnek minősü­lő erdő-vegetációs területeken hajtottak végre. Polgári védel­mi szakterületen 876 kockázati helyszínt vontak ellenőrzés alá, ez magában foglalja a halasta­vak és víztározók, a települések belterületi vízelvezetői, vagy a befogadó és gyülekező helyek állapotának vizsgálatát. Ezek a tervszerűen végrehajtott el­lenőrzések jó alapot adnak egy esetleges káresemény mérsék­lésére és hatékony felszámolá­kirendeltség tűzoltósági felügye­lője 45 éves jubileumi jutalom­ban részesült. Életútját, erkölcsi példamutatását, a szervezethez való lojalitását és szakmai el­hivatottságát dr. Balázs Gábor megyei katasztrófavédelmi igaz­gató példaként állította az egész állomány elé. Martinka István sára - tette hozzá dr. Balázs Gá­bor. Iparbiztonsági szakterüle­ten a veszélyes anyaggal tevé­kenységet folytató üzemek te­rületén végeztek a katasztró­favédelem részéről superviso- ri ellenőrzéseket, több társható­ság bevonásával. Mindemellett a kirendeltségek szakemberei közúton 106, vízen 11; vasúton 19 alkalommal ellenőrizték a veszélyes áruk szállítási sza­bályainak betartását. Intézke­désre nyolc esetben volt szük­ség. Baleset szerencsére nem történt veszélyes áruk szállítá­sa közben. A következő időszak főbb fel­adatait meghatározva az igaz­gató a gáz csatlakozóvezetékek és felhasználói berendezések műszaki-biztonsági felülvizs­gálatát, valamint a hulladék- szállítás és a kéményseprő-ipa­ri közszolgáltatás hatósági fel­ügyeletét emelte ki. hosszú ideig a tamási tűzoltósá­gon szolgált, huszonöt éven ke­resztül parancsnoki beosztást töltött be. A szervezeti változá­sok óta, 2012. április l-jétől lát­ja el feladatait a dombóvári ka­tasztrófavédelmi kirendeltsé­gen. Emellett tagja a Tamási Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek. Gyerekdiszkóval és Voksán Virággal búcsúztatták a nyarat dombóvár Elbúcsúztatták az idén meglehetősen változékony­ra sikerült nyarat Dombóváron. A hagyorffányos Nyárzáró rendezvény a tavalyi évhez hasonlóan idén is a „Természe­tesen Dombóvár” elnevezésű kispályás műfüves focikupával egészült ki a Városháza udva­rán. Szombaton ugyanis ismét itt állították fel azt a különleges mobilpályát, amely az előző év­ben pont Dombóváron debütált. Délelőtt 9 gyerekcsapat mér­kőzött három korosztályban, míg délután 12 felnőtt csapat három csoportban mérte össze tudását, közülük végül a Bú­torosok névre keresztelt gárda vitte el a kupát. Szabó Loránd polgármester az egyik főszer­vezőként kiemelte, rendkívül sportszerű mérkőzéseket láthat­tak, ahol meccsenként átlagban csupán három szabálytalanság volt, és ahol még egy esetleges káromkodás is büntetést vont volna maga után. A folytatásban főként a gye­rekek szórakozásáé volt a fősze­rep. A Nők Dombóvárért Egye­sület szervezésében többek között szappanbuborék fújásra, kreatív papírhajtogatásra, ho­mokvárépítésre volt lehetőség. A programokat szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadta, ám az udvarról mégis a Városháza épületébe sereglett a sok gye­rek, ahol Vitéz László kalandjait láthatták. Ezt követően még mindig a legkisebbek kedvére tettek, és gyerekdiszkót szer­veztek számukra. Este némi stílus váltást köve­tően DJ Flower, vagyis Voksán Virág pörgette a lemezeket, il­letve pózolt egy-egy közös fotó erejéig a rajongókkal. ■ H. E. Délután a felnőttek meccseitek Martinka István 45 éves jubileumi elismerést kapott Felejthetetlen élmény volt csapat Egy közös táborozás eredménye az erőműlátogatás Paks Állami gondozott gyerme­kek érkeztek atomerőmű-látoga­tásra, Paksra. Az erőmű mellett a város látnivalóival is ismerkedett a kis csapat, amelynek utazásá­hoz az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. biztosította az autóbuszt. A Tolna Megyei Gyermek- védelmi Igazgatóság kapospu- lai gyermekotthona tíz 8-18 év közötti gyermekeket nevel egy lakásotthonban. A nyár különö­sen lassan telik, ezért minden szervezett program különleges élmény a gyerekek számára, mondta el Varga Piroska gyer­mekgondozó, nevelőnő. A kapos- pulai gyerekek előbb az atomerő­mű látogató központját nézték meg, majd az -Atomenergetikai A gyerekeket lenyűgözte a technika Múzeumot járták végig. Varga Piroska szerint nagy hatással voltak a gyerekekre a hatalmas gépek, berendezések. Vörös Melánia, a gyermekott­hon 15 éves lakója az élmények közül a látogató központban lévő, az atomerőmű és a Duna kap­csolatát bemutató akváriumot emelte ki. A gyerekek kísérőik­kel elmentek a Duna-partra, és megnézték a Lussoniumot is. Tavaly egy nyári táborban kötöt­tek jó barátságot a Kapospulai Gyermekotthon lakóival paksi résztvevők, köztük az atomerő­mű egyik munkatársa, így szüle­tett a kirándulás ötlete, aminek megvalósulását az merőmű tette lehetővé. ■ Vida T. HIRDETÉS SZÉCHENYI TERV NAGYOROGI NAPSUGÁR TANODA TÁMOP-3.3.9. A-12/2-2012-0031 Tolna Megyei Független Roma Civil Egyesület TÁMOP-3.3.9.A-12/2-2012-0031 kódszámú Nagydorogi Napsugár Tanoda című pályázatát az Emberi Erőforrás Minisztérium tartalék listáról a nyertes pályázók közé emelte. Ennek köszönhetően 30 halmozottan hátrányos helyzetű tanuló iskolai felzárkóztatása illetve tehetséggondozása valósul meg 24 hónapban. A programnak köszönhetően 2014.08.19.-én 30 tanuló vehette át 5000Ft értékű iskolakezdő tanszercsomagját ezzel is segítve iskolai sikerességüket. A programban résztvevő gyerekek 2014.08.25-29.-ig Balatonberényben balatoni táborozáson vesznek részt Megvalósító: Tolna Megyei Független Roma Civil Egyesület 7150 Bonyhád, Dózsa Gy.u.14. Megvalósítás helye: 7044 Nagydorog, Jókai u. MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projektek az Európai Unió támogatáséval valósulnak meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom