Tolnai Népújság, 2014. augusztus (25. évfolyam,178-202. szám)

2014-08-02 / 179. szám

2 2014. AUGUSZTUS.?., SZOMBAT KÖRKÉP Építés, rombolás BEMUTATTÁK AZ Új PUS­kás-stadion látványterveit. Vitán felül áll, hogy egy nagy, modern stadion min­den országban elfér. Az már viszont vita tárgya, hogy mikor, mennyiből és kinek épüljön. Mert én nem hi­szem, hogy a magyar játé­kosok és nézők felkészültek erre. Miért? helyszín: átlagváros. Gye­rek fogja a lasztit, kiballag az utcára. Elnéz balra - a régi betonos pálya, a „dü­höngő” helyén hipermarket épült. Elnéz jobbra - a füves területen házakat húzott fel néhány jómódú család. Elindul hát egyenesen. A vá­ros másik végében talál egy körbekerített pályát - vala­melyik iskoláé. Sebaj, szünet van, a diákokat nem zavarja, bemászik, és rúgni kezdi a bőrt. először az első emeleti lakó néz ki méltatlankova, hogy mi ez a zaj. Aztán a második emeleti lakóval közösen kia­bálni kezdenek neki, hogy hordja el az irháját, végül a harmadik szintről az édes­anyját is emlegetni kezdik. Gyerek a labdával el, irány egy másik pálya. nagy nehezen talál újat. On­nan ugyan nem zavarják el, de nincs is senki, akivel játszhatna egy egykapust. Mikor a többiek végre fel­kelnek a mobiljuk mellől és csatlakoznak, Messik, Ró­na ldók és Ibrák érkeznek, sehol egy Böde, egy Pölöskei vagy egy Torghelle. másnapra a pályát lezárják egy nagy lakattal, a kapukat elviszik. „Nehogy odaszokja­nak a huligánok”. vagy ahogy az egyik bará­tom mesélte: a 90-es évek elején, amikor kint fociztak a téren, a közeli házak la­kói kihívták rájuk a rend­őröket. Merthogy túl han­gosak, és nem lehet tőlük nézni a focivébét. Eljöttek onnan, csend lett. És azóta is csak a tévében lá­tunk világbajnokságot... Zajlik a nyári kiárusítás akció A kedvező ár nem ad mindenre „felmentést” az értékesítőnek CSONKA EDIT, a BM kormányhi­vatal Fogyasztóvé­delmi Felügyelősé­gének felügyelője Minőségi reklamáció esetén a vá­sárlónak kell igazolnia a vásárlás tényét, amihez a vásárlást igazoló bizonylatot meg kell őriznie. Ha az üzlet szavatossági vagy jótállási kötelezettségének a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogtól eltérő módon tesz eleget, azt a jegyző­könyvben indokolnia kell. A jegy­zőkönyvnek többek között tartal­maznia kell, hogy fogyasztói vita esetén a békéltetőtestület eljárását kezdeményezheti. A jegyzőkönyv­ből másolat jár a fogyasztónak! Ha a vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthe­tőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról öt munkanapon belül köteles értesíte­ni a fogyasztót. dél-dunántúl Leárazás. Akció. Boltürítés. Egyet fizet, kettőt vihet. Nagy a kínálat az üzletekben, és kereslet is akad. Katus Eszter Ahogy az előző években, most is július első felében indult a nyári leárazási hullám első szakasza, a kiárusítás időszaka azonban egészen augusztus végéig tart. Az Országos Kereskedelmi Szö­vetség főtitkára, Vámos György tájékoztatása szerint a leárazás időszakáról, a kiárusításra kí­nált termékekről és az akció mértékéről a kereskedő szaba­don dönthet, ezért az egyedi termékeket árusító, a piacon monopolhelyzetben lévő üzle­tek várhatóan csak a nyár vé­gén akcióznak majd. A korábbi években július­augusztusban egyébként 30-32 milliárd forintot költöttek ru­hákra a vásárlók, 2013-ban 34- 35 milliárd forintot, 2014-ben pedig további emelkedés várha­tó. (Legalábbis az év első felének eredményei alapján.) Vagyis nemcsak kínálat, de kereslet is van a ruhaneműre, amit a kedvezményes ár tovább fokozhat. Ennek ellenére az üz­letközpontok boltjaiban mintha mégis- több lenne a nézelődő, mint a vásárló. Persze sokan még a szabad­ságukat töltik, és az sem kizárt, hogy megfontoltabbak lettek a vevők. Ami nem is árt, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a most kiárusított felsők, nadrá­gok, szoknyák jövőre is diva­tosak lesznek, vagy hogy mé­retben megfelelnek majd. Az ízlésünk is változhat, így csak azért, mert egy top 1999 helyett 999 forintba kerül, nem érde­mes egy halommal bevásárolni belőle. Érdemes arra is .odafigyel­ni, minden egyes ruhadarabra vonatkozik-e az akció, hogy a kedvezményes ár a terméken is szerepel-e, és hogy az akci­ósnak feltüntetett összeg való­ban kisebb legyen, mint a ko­rábbi, „normál” ár. Az üzletek (tisztelet a kivételnek) ugyanis gyakran teremtenek olyan két­értelmű helyzetet, amelynek a végén a figyelmetlen vásárló jár rosszul. Százalékok, leárazás: ha ügyesek vagyunk, igencsak jó áron vásárolhatunk a nyári akciókban ha vásárlás után rájövünk, hogy mégsem tetszik, amit vet­tünk, vagy nem jó a méret, ugyan visszavihetjük a boltba, de a kereskedő nem köteles kicserélni vagy visszavenni, hiszen külön jogszabály nem kötelezi erre. Sok ruhabolt mégis rugalmas, és szívesen cserél méretet, színt, esetleg felajánlja a levásárlás lehető­ségét. Ehhez viszont azt kérik, hogy a termék használatlan legyen, emellett a vásárló vi­gye a blokkot és a ruha címké­jét. Egyedüli kivételt az alsó­ruházat képez, mivel ezek cse­réjét az ÁNTSZ higiéniás okok miatt tiltja. amennyiben a termék minő­séghibás, a kereskedőnek mu­száj a reklamációval foglal­koznia. Gyári hiba lehet pél­dául anyaghiba, varrási hiba, vagy ha nem a valós anyagösz- szetételt közli a gyártó, s emi­att a tisztítás során sérülhet a ruha. A ruhákra, cipőkre 2 év szavatosság vonatkozik. Gyártási eredetű hiba esetén a szavatossági jog lehet a javí­tás, csere vagy a vételár-visz- szatérítés. amennyiben a kereskedő sze­rint a hiba nem gyártási ere­detű, és ezért elutasítja a mi­nőségi reklamációt, az eladó­nak jegyzőkönyvet kell felven­nie, illetve tájékoztatnia a vá­sárlót arról, mely békéltető- testületnél kezdeményezhet eljárást. Az akciósra is! fontos tudni, hogy az akciós termékeknél is ugyanolyan jo­gok illetik meg a vásárlót, mint­ha teljes árat fizetett volna! Egy kivétel van: ha az áru azért ol­csóbb, mert valamilyen hibája van. Ugyanakkor a reklamáció lehetősége csak azzal a hibával kapcsolatban korlátozott, amelyről a fogyasztó tájékozta­tást kapott. Ha erről nem tu­dott, vagy más jellegű hiba je­lentkezik, természetesen az ál­talános szavatossági szabályok irányadók. Akit mégis elutasíta­nak, kérje a vásárlók könyvét, tegyen panaszt, és végső eset­ben forduljon az illetékes fo­gyasztóvédelmi felügyelőséghez, akárcsak egy normál árú ter­mék esetén. HIRDETÉS SZÉCHENYI Kerékpáros közlekedést segítő projekt Nakon KEOP-6.2.0/A/11-2011-0161 nak pályázati támogatással va­lósul meg a községben, egy 48 férőhelyes kerékpártároló ki­vitelezése, amelyet augusztus 2-án, szombaton, 13.15-kor ün­nepi keretek között adnak át. Helyszín: Nak, polgármesteri hivatal. A projekt az Új Széche­nyi Terv keretében az Európai Unió támogatásával, az Euró­pai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, összesen bruttó 6 millió 984 ezer 248 forint vissza nem térítendő támogatásból. Megtalálták az eltűnt idős nőt egy bozótosban tamási Egy helybéli nő tett beje­lentést még július 23-án, mert a nagymamája a reggeli órákban egy családi vitát követően sétál­ni ment, de már hosszabb ideje nem érkezett haza. A rendőrök keresni kezdték a gyógysze­res kezelés alatt álló 69 éves asszonyt, de sötétedésig nem találták meg. A keresésre aztán 12 rendőrből és 7 polgárőrből álló csoport alakult, akik siker­rel jártak. Július 24-én 10 óra 55 perckor találták meg az idős nőt az otthonától mintegy 600 méterre, egy bokros, aljnövény­zettel sűrűn benőtt területen, ahova csak baltával utat vágva lehetett lejutni. A néni félig esz­méletlen állapotban volt, ezért a rendőrök mentőt hívtak, akik rendőri segítséggel felvitték a betonúton várakozó mentő­autóhoz. Mint a kórházban megállapították, komolyabb sérülése nem keletkezett, tájé­koztatta lapunkat Huszti Gábor, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. ■ 1.1. Ma kerülnek terítékre a szálkai táborban készült alkotások gyöngyfűzés Az a cél, hogy az egyhetes kurzus résztvevői továbbadjak az itt látottakat, tanultakat szálka Mint arról már rövi­den beszámoltunk, országos gyöngyfűző tábor kezdődött vasárnap a szálkai ifjúsági művésztelepen. A tábor veze­tője, Decsi Kiss Jánosné Király Zsiga-díjas népi iparművész érdeklődésünkre elmondta, a résztvevők az ország minden tájáról érkeztek, de jöttek Sep- siszentgyörgyről is. A sorrend­ben 13. ilyen alkalmon Szalay József, a Rajztanárok Országos Szövetségének elnöke, a tábor rendszeres előadója Jan Verme­er van Delft németalföldi festő Lány gyöngy fülbevalóval című közismert képe alapján vezette be hallgatóságát a különböző ékszerek világába, tartott a té­X Tegnap gyöngyöt fűztek, dokumentáltak, ma megnézik egymás alkotásait a tábor résztvev mába vágó általános ismeretter­jesztő előadást. Dr. Tarján Gábor néprajzku­tató Magyarság - kik vagyunk, honnan jöttünk? címmel beszélt a magyarság eredetéről, mon­dandóját az életmód, a gazdál­kodás, különböző motívumok, a nyelvészeti kutatá­sok eredményeinek felidézésével alá­támasztva. A tábor résztvevői elláto­gattak a szekszárdi múzeumba is, ahol elsősorban a gyöngyfűzést és a bíborvég- hímzést tanulmányozták, de sok háttérismeretre tettek szert a sárközi népművészet más „műfajaiban” is. Ugyancsak ma­radandó élményt jelentett szá­mukra a grábóci kirándulás. Pénteken gyöngyöt fűztek, dokumentáltak, szombaton pe­dig az úgynevezett „teríték” so­rán mindenki közszemlére teszi a munkáját, s megbeszélik a látottakat, levonják a tanulságo­kat. Decsi Kiss Já­nosné elmondta, a tábor népszerűsége töretlen, a résztve­vők hazamenve to­vábbadják az itt ta­nultakat, tapasztaltakat. Közü­lük többen saját lakóhelyükön már gyöngyfűző szakköröket, csoportokat vezetnek, bevonva a környezetükben élőket ebbe a szép elfoglaltságba. ■ Gy. M. ■ Töretlen a 13. éve megszervezett tábor népszerű­sége < » k

Next

/
Oldalképek
Tartalom