Tolnai Népújság, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-03 / 153. szám
2 KORKÉP 2014. JÚLIUS 3., CSÜTÖRTÖK GYURICZA MIHÁLY A munka gyümölcse érik A gyümölcs a Völgység lankáin, és nem csak a szó konkrét, hanem átvitt értelmében is. Ez a vidék mindig híres volt az itt élők szorgalmáról, alaposságáról, takarékosságáról, a mező- gazdasági termelés magas színvonaláról. Gondoljunk csak a bonyhádi magyartarka szarvasmarhára - amelynek tartása egyébként német származású honfitársainknak köszönhetően volt a csúcson a két világháború között. Azóta sokat változott a világ, a németek nagy részét elűzték, máshonnan elűzöttek jöttek a helyükbe. A Völgységnek azonban úgy látszik, különleges ereje van, fittyet hány a ki- és betelepítő politikusokra, mostoha talaj- és klíma- viszonyokra. Az itt élők, akárkik legyenek is, mindig megtalálják a módját a boldogulásnak. az utóbbi évtizedekben az itteni állattenyésztés mellé kezd felzárkózni a gyümölcstermesztés is. A kisvejkei barack fogalommá vált, s mintha csak megérezték volna a helybeliek, a mostani európai uniós kpltségvetési ciklusban még nagyobb hangsúlyt kap á gyümölcstermesztés, -feldolgozás. Tudják itt is, hogy a feldolgozva eladott termék hozza a legnagyobb hasznot. A példás összefogás eredményeként új munkahelyek létesülhetnek, aki akar, dolgozhat, nem szorul rá a segélyre. Ismert a mondás, amely szerint segíts magadon, az Isten is megsegít. Az uniós meg az állami támogatás is szívesebben veszi arrafelé az útját, ahol az látszik, hogy arra érdemes, dolgozni akaró, szerető emberekhez jut. Olyanokhoz, akik nem félnek a kemény munkától, s akiknek a kezében még a völgységi barack, vagy a belőle készülő lekvár is arannyá válhat. ÍRÁSUNK A 4. OLDALON A városáért akar dolgozni választás Polgármesterként képzeli el jövőjét a helyettes államtitkár Indul az őszi önkormányzati választáson dr. Puskás Imre Bátaszék polgármesteri tisztségéért. Úgy érzi, eljött az ideje, hogy szülővárosa fejlődéséért munkálkodjék. Venter Marianna Mint arról már hírt adtunk, újabb Tolna megyei taggal bővült a Miniszterelnökség. A nemzeti kulturális örökség védelméért felelős helyettes államtitkárnak nevezték ki dr. Puskás Imrét, Tolna megye közgyűlésének elnökét.- A kinevezés nagy megtiszteltetés számomra, hiszen egyrészt kifejezi a parlamenti munkám elismerését, másrészt azt a bizalmat, amely feltételezi, hogy ezen az új területen színvonalas munkát végezhetek a Miniszterelnökségen - nyilatkozta a kinevezéssel kapcsolatban dr. Puskás Imre. Mint elmondta, a kulturális örökség védelme látszólag távol áll az általa végzett parlamenti munkától, hiszen az utóbbi két évben a költségvetési bizottság alelnökeként gazdasági, pénzügyi és adóval kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. Ám meg kell említeni, hogy a ciklus elején, amikor a bizottsági tagságok elosztása folyt, a Kulturális és sajtóbizottságot választotta, mert ez felelt meg az érdeklődésének, találkozott a korábbi feladataival, valamint végzettségével. Bizottsági münkája ismeretében kérte fel a helyettes államtitkári posztra L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, az előző ciklus kulturális bizottságának elnöke. A kulturális örökség védelme rendkívül szerteágazó, fontos feladat, hiszen ide tartozik, ezzel összefüggésben áll mindaz a ma még fellelhető épített örökség, amelyet a magyarság a Kárpát-medencében létrehozott. A helyettes államtitkár feladatai közé tartozik a régészeti feltárásokkal kapcsolatos hatósági és szakmai irányítástól kezdve a Forster Központ fenntartásában működő várak, kastélyok - közöttük az ozorai várkastély - szakmai felügyelete is.- Ez a felkérés azt jelenti, hogy a megyei közgyűlés elDr. Puskás Imre lemond közgyűlési elnöki posztjáról, most államtitkár, de polgármesterként képzeli el a jövőjét nöki posztjáról most le kell mondanom - mondta a helyettes államtitkár. - Ezzel kapcsolatban annyit elárulok, hogy az államtitkári kinevezéstől függetlenül én már korábban eldöntöttem, hogy csak az önkormányzati ciklus végéig maradok közgyűlési elnök, utána mindenképpen új feladatot vállalok. Sokkal nagyobb kihívást jelent az általam régóta dédelgetett terv, hogy Bátaszék polgármestereként dolgozhassak. Felvetődik á Kérdés, hogÁ hífhdez összeegyeztethető-e a helyettes államtitkári poszttal. Szerencsére ez a feladvány nem megoldhatatlan. Úgy döntöttem, hogy elindulok az önkormányzati választáson polgármester-jelöltként. Bízom benne, hogy sikerül elnyernem a választók bizalmát és ezzel együtt a tisztséget is, amely esetben természetesen szívesen lemondok a helyettes államtitkári pozíciómról - tette hozzá a politikus. Jól ismeri a megye közigazgatását, intézményeit, több területen tevékenykedett dr. puskás Imre Szekszárdon született 1966-ban. Bátaszé- ken járt általános iskolába és gimnáziumba is, 1984-ben ott érettségizett. Felsőfokú tanulmányait Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, illetve a József Attila Tudományegyetemen végezte. Dolgozott újságíróként, igazgatója volt Bátaszéken a Petőfi Sándor Művelődési Háznak. Négy évig dolgozott a megyei önkormányzat hivatalában, a humán osztályt vezette, amely az összes intézménnyel kapcsolatot tartott. Valamennyi intézményt fel is kereste, megismerte az ott dolgozók munkáját. Ezt megelőzően sem volt számára ismeretlen a megyei közgyűlés munkája, ugyanis 1994 óta vesz részt benne. 2006-ban lett a megyei közgyűlés elnöke, az ő kezdeményezésére jött létre a Tolna megyei kisiskolákért alapítvány, mely a sorvadásra kárhoztatott létesítményeknek eddig összességében közel húszmillió forintot juttatott. A pénzből osztálykirándulásokat, szakköröket, eszközök beszerzését fedezték. 2010-TŐL 2014-ig országgyűlési képviselő, 2012-től 2014-ig a Számvevőszéki és költségvetési bizottság alelnöke. CSALÁDI ÁLLAPOTA: nŐS, Öt gyermek édesapja. hobbija: utazás, kedvenc helyszíne a horvát tengerpart, a futballt nézni és űzni egyaránt szereti, amúgy igazi hobbija a munkája. Negyedmilliárd forintot fordíthatnak fejlesztésre jetaAz atomerőmű alapítványához negyven településről érkezett megalapozott igény PAKS-DUNASZENTBENEDEK Újabb negyedmilliárd forinttal segíti az atomerőmű környezetének fejlődését a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JE- TA). Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által alapított és évi 500 millió forinttal támogatott JETA kuratóriuma Dunaszentbenede- ken tartott tegnapi ülésén döntött a beérkezett pályázatokról. Az igény több mint duplája volt az ebben a körben rendelkezésre álló 250 millió forintnak. A 41 település közül 40 pályázott. Az igények mindegyike megalapozott volt, a kuratórium egyetértve a szakértő szervezet véleményével egy pontrendszer alapján 21 pályázatot támogatott. Hamvas István, a kuratórium elnöke, az atomerőmű vezérigazgatója az ülésen azt mondta, azt az elvet követték, hogy a legmegalapozottabb pályázatokra az igényelt teljes összeget megadták, nem „aprózták” el azt. Kiemelte, hogy újabb lehetőség áll a térség ön- kormányzatai előtt, hiszen még egy fordulóban fogad be pályázatokat az alapítvány. Mittler István kommunikációs vezető a határidőkre külön felhívta a figyelmet, augusztus 25-ig várják az igényeket, a kuratórium október végéig döntést hoz. A nyertesek közül kiemelte Mittler István Fácánkertet, ahol az önkormányzat egy szabadHamvas István (balról), dr. Szmola J. Ernő és dr. Kereki Ferenc téri színpad létesítését kívánja megvalósítani, amely több települési rendezvény megrendezésének biztosít helyszínt. Kajdacs a római katolikus műemlék templom tetőzetének felújítását végezheti el, több településen - például Pakson és Homokmégyen - óvodát újítanak fel. Bölcskén három új munkahelyet jelent az óvoda bővítése, Sárszentlőrincen a Fördős kúria felújítása és irodalmi turizmushoz kapcsolódó szálláshellyé fejlesztése történik meg. Az alapítvány fennállása óta 1,7 milliárd forintot ítélt meg, ami közvetetten 10,7 milliárd forint fejlesztést generált az érintett térségben. ■ Vida T. * i A „maradéknak” szóló üzenetet helyeztek el a kapszulában alsónyék „Ti kegyes Maradékok!” így szólította meg 1790- ben, az alsónyéki kőtemplom épülésekor Gál András prédikátor az utódokat. És ugyanígy kezdődik az az írás, melyet Fekete Zoltán lelkész írt, és helyezett el szerdán délelőtt abban az időkapszulában, mely a templom tornyába, pontosabban a hagymába került. A szövegben szó esik a jelenleg zajló felújításról, a gyülekezet múltbeli, jelenlegi helyzetéről és egy kicsit a jövőről is. A kapszulába persze más is került, így a gyülekezet munkaterve, egy szintén gyülekezeti tájékozató kiadvány, egy névsor, továbbá a renoválást végző cég adatai, egy Alsónyékről, illetve egy a Sárközről szóló kiadvány, az alsónyéki értéktár, aprópénz és papírpénzek fénymásolata. Fekete Zoltán elmondta, mint általában a Sárközben, esetükben is a víz okozott gondot. Egyébként is, a templomban évtizedek óta nem történt átfogó felújítás, és a parókiára is ráfér a korszerűsítés. Előbbire 20 millió, a gyülekezeti házként funkcionáló parókiára 15 millió forint támogatást nyert az egyházközség. Csakhogy menet közben derült ki, a templom süveg lemezborítása és az alatta lévő deszka sokkal rosszabb állapotban van, mint remélték. A település lakói, a gyülekezeti tagok, illetve az önkormányzat is adományával segített a szorult helyzetben, ám az egyházközség további támogatók jelentkezésében bízik, mivel forráshiánnyal küzd. A felújítás ugyanakkor a végéhez közeledik, a torony egy hét múlva, az épület belső egy hónapon belül készül el. ■ B. K. A kapszula a hagymába került Tapasztalat és lendület is van a csapatban Paks Az „öregek” tudják az irányt, a fiatalok tudják tartani a tempót. Kozmann György polgármester-jelölt szerint ez az erőssége a csapatnak, amelyet a Fidesz paksi szervezete állított az októberi önkormányzati választásokra. A polgármester-jelölt arra utalt, hogy a nyolc körzetben indulók között vannak régi motorosok és új jelöltek. A kizárólag Fidesz-tagok alkotta csapatot tegnap mutatták be. Bordács József elnök azt emelte ki, hogy ők azok, akik maguk mögött tudva a kormányzat támogatását, a legjobban tudják képviselni Paks és az ott élők érdekeit rövid, közép és hosszútávon. ■ V. T. i A