Tolnai Népújság, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-02 / 152. szám
8 2014. JÚLIUS 2., SZERDA ÉLETMÓD - TV-MŰSOR Megint lesz átúszás a Balcsin, a Velencei- és a Tisza-tavon Nyár és fesztiválkavalkád bőség Országszerte gazdag programok közül választhatunk Július első szombatján Révfülöpről startolhatnak a Balaton átúszására vállalkozók. Aki soknak tartja a több mint öt kilométeres távot, annak augusztus első hétvégéjén az Abádszalókról induló Tisza-tó átúszást javasolhatjuk, a következő szombaton pedig a gárdonyi Sport Beachen lehet jelentkezni a Velencei-tó át- szelésére, továbbá ugyanerre az időpontra hirdették meg a Balatonfüred-Tihany közötti öbölúszást is. Ha rossz az idő, akkor valamennyi versenyt későbbi időpontban tartják meg, ezt az adott napokon vagy még előtte jelzik a szervezők. Nézőként a Forma 1 Magyar Nagydíj futamait július utolsó hétvégéjén a legtöbben a képernyő előtt izgulják végig, ám az egy héttel későbbi Kecskeméti Repülőnapra érdemes családi kirándulást szervezni. ■ Teljesítették a távot - jóleső érzés Szinte varázsütésre más időszámítás kezdődik, amint bezáródnak az iskolakapuk. A hétvége már nem a házi feladat meg a házimunka elvégzésére, hanem családi programok eltöltésére szolgál. AS-összeállítás Évente több mint száz minősített fesztivált szerveznek országszerte. A programsorozatok túlnyomó többségének az ideje a nyári szezon. Csak a bőség zavara okozhat gondot. Júliusban két messze dübörgő buliban találkozhatnak a fiatalok. Először a soproni Volt Fesztivál, majd néhány nappal később Zamárdiban a Balaton Sound, utána az EFOTT Miskolctapolcán hozza össze őket. Augusztus második hete hagyományosan a budapesti Sziget fesztivált jelzi. Persze nemcsak az ifjúságot várják programok. Július közepén a VeszprémFest esemény- sorozatának „élő” díszletet ad a püspöki palota és környéke. A jazztől a komolyzenéig és népzenéig minden hangzás képviselteti magát. 2014 a Nagy Generáció éve a Kolostor színpadán. Fellép többek közt Sebestyén Márta, Somló Tamás, Dés László, a Karácsony János- Angler Ákos duó. A Mesterségek ünnepe a Budai Várban gyereknek, felnőttnek mindig izgalmas látnivalókat kínál Látványos, érdekes eseménynek ígérkezik az ország keleti csücskében a nemzetközi utca- színházi találkozó, a nyírbátori Szárnyas Sárkány Hete júliusban. Á következő családi célállomás lehetne július végén, augusztus elején a Balaton-felvi- dék egyhetes hagyományos ka- valkádja, a Művészetek Völgye, egész nyáron tart a Budapesti Nyári Fesztivál. A Margitszigeten látványos operaelőadásokra és világzenei koncertekre várják közönséget. Balett, nagyoperett, daljáték, musical - mind szerepel július 4-augusztus 22. köilletve a Pécs környékén megbúvó települések Ordögkatlan Fesztiválja augusztus első hetében. A Művészetek Völgyében kinyílik a Palya-udvar meg Harcsa Veronika udvara és a Hobo Klub. Kicsik-nagyok örömére ott lesz a Kaláka is. Valamennyi helyszínen fontosnak tartják, hogy senki ne zött a Szegedi Szabadtéri Játékok kínálatában. A Zorba, a görögcímű táncjátékkal pénteken kezdődik az évad a Dóm téren, ahol a színpadot idén a Dóm felújítása miatt a székesegyházzal szemben állították föl. maradjon étlen-szomjan. Emellett a Bajai Halfőző Fesztiválon, J július 10. és 13. között, remek halkínálat várható, míg az új, villányi rendezvénytéren gyűlhetnek össze a következő héten a borászok, hogy együtt mérjék a nyár friss és üdítő italát, a villányi rozét a Villányi Rozémara- tonon. Augusztus elején a Nagy- szakácsi Királyi Szakácsversenyen többek között reneszánsz kori ételkölteményeket kóstolhat a látogató. Látványos augusztus húszadikai ünnepségeket mindenütt tartanak. Már napokkal előbb elkezdődik a budapesti Mesterségek Ünnepe, a Debreceni Virágkarnevál, a Hortobágyi Hídi Vásár, és másutt sem lesz hiány eseményekben. Szeged a Zorbával indít pénteken a Dóm téren Kaposmérőn, július 4-5-én Lovasíjász Világtalálkozót rendeznek, és július 5-én a Kisná- nai Várjátékokkal egy napon kerül sor Drégelypalánkon a Szondi Várjátékokra. Zajosnak ígérkezik a következő hétvége is; 11-13-ig a Visegrádi Palotajátékokon lesz lovas felvonulás és bajvívás, míg Nyírbátorban a Szárnyas Sárkány Hetén a mesebeli szörnyet nem karddal, hanem vidámsággal győzik le a résztvevők. A Gyulai Végvári Napokon július 25-27. között még a legfiatalabb legények is kipróbálhatják a fakardforgatást. Augusztusban azután tovább csörögnek a fegyverek; 3-án a Fonyódi Hadijátékokon, 9-én a hollókői Mesés Hadijátékokon, és nyárbúcsúztatóképpen 21-24. között a Savaria Történelmi Karneválon. Mindenütt kirakodóvásárral, továbbá folklór műsorok és helyi étel-ital különlegességek bemutatásával gazdagítják a kínálatot. Egész nyáron izgalmas felfedezőtúrát ígér a Tarna-men- ti Sírok középkori erődítménye, a barlangvár, amely a Várhegy sziklatömbjének tetején és a szikla belsejében épült. A hegy gyomrába hatalmas, labirintus-szerű járatokat, lépcsőket, folyosókat és termeket vájtak, amelyek bejárhatók. ■ »wIrVrv? TELEVIZIO-MUSOE1 A tVr-Hét AJÁNLÁSÁVAL 2014. JÚLIUS 2., SZERDA 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó Reggel (ism.) 8.08 Minden Reggel © 10.05 TopShop Televíziós vásárlás 11.45 Asztro-Show 12.50 Fókusz (ismétlés) 4 13.25 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) ® 14.40 Glee-Sztárok leszünk 15.45 Az örökség® 16.50 A mentalista® 18.00 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz® Közszolgálati magazin 19.30 Éjjel-Nappal Budapest ® (magyar sorozat) 20.50 Barátok közt® (magyar sorozat, 6993-6994.) 21.25 Szulejmán ® (tőrök kalandfilmsor., 87.) 23.15 Reflektor 23.30 Híradó 0.05 Elfelejtve® (am. krimisorozat, I/5.) 1.05 Gyilkos tréfa © (amerikai horror, 2008) 2.40 Jóbarátok (am. vígjátéksorozat, 1/19.) 6.55 Mokka © 9.30 Stahl konyhája ® 9.35 Babapercek® 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív® 13.00 Walker, a texasi kopó (am. akciófilm-sorozat, 2 rész) 15.00 Hal a tortán® (vendégváró valóságshow) 16.00 Családi Titkok ® (magyar reality-sorozat) 17.00 Maricruz© (mexikói sorozat, 104.) 18.00 Tények Hírműsor 19.30 Jóban Rosszban ® (magyar sorozat, 2386.) Közben: Skandinávlottó- sorsolás 20.15 Magánnyomozók© (magyar reality-sorozat) 21.15 Édes élet® (reality-sorozat) 22.40 A gonosz álarca (amerikai sorozat, 23.) Közben: Kenósorsolás 23.35 A férjem védelmében ® (amerikai sorozat, 111/18.) 0.45 Tények Este 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Barangolások öt kontinensen ® 6.00 Építészkorzó 6.30 Híradó 7.00 Ma reggel 8.00 Híradó 8.20 Balatoni Nyár 10.10 FIFA Labdarúgóvilágbajnokság (ismétlés) 12.00 Híradó délben 12.30 Hrvatska Krónika 13.00 Ecranul Nostru 13.25 Útravaló 13.45 Szívtipró gimi © 14.35 FIFA Labdarúgóvilágbajnokság (ismétlés) 16.25 Híradót 16.40 FIFA Labdarúgóvilágbajnokság, Brazília Összefoglaló az elózó nap mérkőzéseiből. 17.25 Híradó 17.35 Rex felügyelő © 18.30 Gasztroangyal © 19.30 Híradó este 20.20 Szabadság tér '89 21.10 Robin Hood, a tolvajok fejedelme © 23.30 Köszönjük, hogy rágyújtott! ® 1.00 Füles® 15.45 Kenguk 15.55 Boldogvölgy 16.05 TicketyToc 16.30 Alex és a tenger 16.35 Állatkert a hátizsákban 17.05 Aprónép 17.10 Maja, a méhecske 17.35 A legkisebb Ugrifüles 17.50 OzieBoo! 17.55 Mesélj nekem! 18.10 Magyar népmesék 18.15 Mirr-Murr kalandjai 18.25 LótiésFuti 18.30 Caillou 18.45 Mumin-völgy 18.55 Noddy kalandjai Játékvárosban 19.10 Thomas, a gőzmozdony 19.25 Rolle, Polie, Olie 19.50 Rupert maci varázslatos világa 20.10 Elcserélt lányok © (amerikai sorozat, 30/3.) 21.00 Híradó, Sporthírek 21.45 Füles® (am.-angol krimivígjáték) 23.20 Hacktion Újratöltve 0.10 Az A38 hajó színpadán: Kistehén ® 5.50 Igazgyöngy© 7.30 Gyilkos sorok © 8.25 Született detektívek © 9.20 Szívek szállodája ® 10.15 Topmodell 11.15 Beugró Plusz® 12.20 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.20 Acélszemély© 14.20 Gyilkos számok © 15.20 Shark - Törvényszéki ragadozó © 17.15 Beugró Plusz® 18.20 Jóbarátok (am. vígjátéksor., V/22-23.) 19.20 Jim szerint a világ © (am. vígjátéksor., V/13-14.) 20.25 Két pasi - meg egy kicsi © (am. vígjátéksor., VII/17-18.) 21.15 Feketelista® (am. akciófilm-sorozat, 1/12.) 22.15 CSI: NewYork-i helyszínelők © (am. krimisorozat, VIII/7.) 23.15 Nikita© (am. akciófilm-sorozat, 11/18.) 0.15 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat, V/21.) 1.15 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 9.05 Könyvajánló 9.10 Magyar elsők 9.25 Váratlan utazás © 10.25 A hegyi doktor (ism.) 11.15 Rózsák harca (ism.) 12.00 Híradó 12.30 Kívánságkosár 14.20 Vers 14.30 A Black Rose vár titka © 14.55 Halak megmentése 15.25 Aurélie Dupont, avagy a kegyelem pillanatai © 16.30 Térkép 17.00 Váratlan utazás (ism.) 18.00 Híradó, Dunasport 18.35 Bűvölet© (olasz sorozat, X/16r17.) 19.35 T.I.R. © (magyar-olasz sor., 12/12.) 20.40 A hegyi doktor © (német sorozat, 97/96.) 21.25 Hírek, Dunasport 21.40 Bronximese© (amerikai krimi, 1993) 23.35 Könyvajánló 23.45 Samszán család © 0.45 Magyar Jazz Ünnep 2011.® 1.25 Vers, Himnusz, Hírek 1.35 Hazajáró 6.30 On the Spot© 7.30 Tények a tányéron 8.00 Zűrös kölykök tábora 9.00 Billy, a profi © 9.25 Állati kalandok 3D-ben © 10.00 Élet a sivatagban © 11.00 Szuperrendszerek® 12.00 Furcsa evők© 13.00 Anthony Bourdain- Külön utakon © 14.00 Jimmy világot lát © 15.00 Fényűzés felsőfokon 15.55 Állati oknyomozók © 16.10 Nagyvárosi klímabomba (2 rész) © 18.00 Rio de Janeiro titkai 18.30 Homokszobrászok© 19.00 Beépített főnök- Kanada © 20.00 Jimmy világot lát © 21.00 Szuperrendszerek© 22.00 Oliver Stone- Amerika elhallgatott történelme © 23.10 Fényűzés felsőfokon 0.05 A világegyetem © 0.55 Variációkegy világvégére © 1.20 Oliver Stone- Amerika elhallgatott történelme © 6.00 Televíziós vásárlás 9.00 Valdez lovai (olasz-sp. western, 1973) 11.00 SzuperviharA teljes megsemmisülés (kan. katasztrófafilm, 2011) 12.45 Allan Quatermain és a koponyák temploma (amerikai kalandfilm, 2008) 14.40 Navaroneágyúi.2.- Az új különítmény (angol háborús film, 1978) 17.05 Szuperhekusok (olasz akcióvígjáték, 1985) Fsz.: Bud Spencer 19.00 Egyszemélyes hadsereg (amerikai akciéfilm, 1979) Fsz.: Chuck Norris, Jennifer O'Neill, Ron O'Neal, Clu Gulager 20.45 Tango és Cash© (am. akcióvígjáték, 1989) 93' Fsz.: Sylvester Stallone, Kurt Russell, Jack Palance 22.45 Pandorum© (am.-német horror, 2009) 0.50 A fejvadász© (amerikai akciófilm, 2011) 2.25 Navarone ágyúi 2.- Az új különítmény (angol háborús film, ism.) 16.50 A mentalista 15.00 Hal a tortán 23.30 Köszönjük... 17.50 Ozie Boo! 19.20 Jim szerint a világ 20.40 A hegyi doktor 15.00 Fényűzés... 22.45 Pandorum FL III 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Hazug csajok társasága 13.00 Utolsó vérig 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 Nyugi, Charlie! 19.00 Hisztéria © 21.00 Híradó 21.30 Hazug csajok társasága ® 22.30 Jo, a profi ® 23.30 Barátok közt 24.00 Utazás Dardzsilingbe 2.00 A rejtély ® 10.10 Veled is megtörténhet! ® 11.15 Családi Titkok (ism.) 12.20 Jóban Rosszban @ 13.05 Rabok és szeretők 14.05 Édes élet (ism.) ® 15.25 NaNee! (ism.) © 16.25 Aktív © 16.50 Tények 17.15 Hal a tortán (ism.) ® 18.15 Édes élet © 19.30 Családi Titkok © 20.30 Tiltott szerelem ® 21.30 Hal a tortán (ism.) ® 22.30 Kísértet- szoba (német horror, 2011) © 0.15 Jóban Rosszban ® Híradó: 7.00,10.00,12.00,15.00, 17.00, 18.00, 21.00, 22.00; 6.00 Paletta 6.30 Lapzárta 8.05 Magyarország élőben 9.05 Versus 9.30 Zöld övezet 10.30 Soroló 11.05 Stopper 11.30 Gyógyhír © 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Vetítő © 15.30 Retrográd 16.05 Páholy 16.30 Paletta 17.30 Panaszkönyv 19.30 Magyarország élőben 21.35 Panaszkönyv 22.30 Ikon 23.05 Magyarország élőben 5.00 Sportmúzeum © 6.00 Privátfilmek újratöltve (10 rész) © 9.00 Teleshop 11.00 Aranykor © 12.00 Film Mania Stars © 12.10 Nono, a bajkeverő © 13.55 Feketeszakáll és a Karib-tenger kalózai (2/1-2., ism.) © 17.05 Bosszú El Pasóban © 19,20 Óriási nyomozó © 21.00 Agyő, Texas (olasz-sp. western, 1966) ® 22.40 Jacke Chan: Kungfu kölyök (kínai kungfuvráj., 1971) © 0.15 A szabadság fiai © 12.30 Ökölvívás. Carl Froch- George Groves (ism.) 15.30 Póker (ism.) 17.30 Tollaslabda. Euró- pa-bajnokság, vegyes páros, döntő 18.30 Labdarúgás. Goalissimo 19.30 Mai helyzet 19.45 Arany pillanatok 20.00 Trash Talk (ism.) 21.00 Póker 23.00 Rali. Lengyel rali (összefoglaló, ism.) 24.00 Magyar labdarúgás. Diósgyőr-Győri ETO (ism.) 2.00 Salakmotor. Dán GP, Koppenhága (ism.) 12.55 Televíziós vásárlás 13.55 Start plusz (ism.) 14.10 Televíziós vásárlás 15.25 Hetiszakasz (ism.) 15.50 700-as klub 16.35 Szókincs (ism.) 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 Híradó 18.05 Sportpercek 18,15 Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 Friderikusz (ism.) 21.45 Híradó 22.05 Világhíradó 22.20 Az elnök emberei 23.05 Hazahúzó 24.00 Híradó 0.35 Egyenes beszéd 8.00 Licitvadászok 9.00 Raktárvadászok 10.00 Csomagcsaták 11.00 Tuningőrület (4 rész) 15.00 Aranyláz Alaszkában 16.00 Autó- kereskedők 17.00 Amcsi benzinfalók 18.00 Licitvadászok 19.00 Csomagcsaták 20.00 Licitvadászok (amerikai sor.) 20.30 Raktárvadászok 21.00 Kincsek a garázsból 22.00 Raktárvadászok 23.00 Az alkukirály 24.00 Amcsi benzinI falók 1.00 Autókereskedők 19.00 Justine hétköznapi finomságai 19.30 Húsimádók klubja 20.00 A boldogság receptjei 20.30 Nigella falatozója 21.00 Éttermi praktikák otthonra 21.30 Kocsmakaják 22.00 Elő a fűszerekkel 22.30 Heston hétköznapi konyhája 23.00 Justine hétköznapi finomságai 23.30 James Martin: Mediterrán kaland 24.00 A szakács, ha szabadnapos 0.30 Ahoj, Halország A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! ¥ * V * I Harci vigasságok, várjátékok, paloták és felfedezőtúrák