Tolnai Népújság, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-07 / 132. szám

4 2014. JÚNIUS 7., SZOMBAT KÖRKÉP Tip-top, ötletes pályázatok érkeztek szekszárd Véleményezte, szűrte a Szekszárdi Klímakor csütörtöki munkacsoport meg­beszélésén a Klímaalapra be­érkezett pályázatokat. A 29 pá­lyázótól azt is kérték, próbál­janak lefaragni az igényelt ösz- szegből. Nem azért, mert a be­adott anyagok rosszak lenné­nek, sőt. Ahogy Baka György, klímakoordinátor fogalmazott: nagyon ötletes, tip-top beadvá­nyok érkeztek. A keret azon­ban véges, a város egymillió forintot különített el, az összes igénylés pedig ennek a duplá­ja. A koordinátor szerint ígé­retes, hogy most két társasház is támogatást szeretne kapni napelemes rendszer telepítésé­hez. De van, aki komposztál­na, mások „zöldítenék” a me­gyeszékhelyet, megint mások egy-egy településrész takarí­tásához, gyalog- vagy kerék­pár túrákhoz, környezeti ne­veléshez kérnek támogatást. A klímastratégiát, melyet a Zöld­társ Alapítvány készített, és amelyet Kővári László terjesz­tett elő, 2010-ben fogadta el a város. Lényege, hogy az úgy­nevezett üvegházhatást kivál­tó gázok kibocsátása minél ki­sebb legyen, továbbá, a már fo­lyamatban lévő éghajlatválto­záshoz alkalmazkodjunk. A harmadik stratégiai irány pe­dig a gyerekek környezeti ne­velése. ■ B. K. Országos borversenyre lehet jelentkezni Június 23-án rendezi meg Mó­ron a 35. jubileumi orszá­gos borversenyt a Hegyközsé­gek Nemzeti Tanácsa. A ver­senyre nevezni június 16-ig le­het, a bormintákat a szekszár­di hegyközségeknél június 13- ig lehet leadni. Hegyközségek Nemzeti Tanácsa átvállalja a nevezési díj felét azon tételek­nél, melyek a 2014. évi Borvi­déki Borversenyen aranyérmet nyertek. A nevezési díj egyéb­ként mintánként 15 ezer forint. A versenyen díjazzák a kategó­ria győzteseket, a legeredmé­nyesebb termelőt, a legeredmé­nyesebb női borászt és a leg­eredményesebb fiatal (35 év alatti) borászt. ■ M. I. A hét során megállapodtak az érintettek a fák áthelyezésében, így mindenki számára megnyugtató döntés született a facsemetés kérdésben Új életet kezdenek a fák más helyen Kompromisszumos megoldás született a problémára Ami a hét elején még prob­léma volt, az mostanra megoldódott. Elkerültek a családoknak ültetett Életfák a Körösi Csorna Sándor ut­cai parkból, ahol többször megrongálódtak az elmúlt hetekben. Hogy pontosan minek következtében törtek ki, azt vitatják a lapunk által megkérdezettek. Abban vi­szont egyetértettek, hogy az áthelyezés jó döntés. Vízin Balázs bonyhád - Ez a terület hét-nyolc éve grundnak van kialakítva, délutánonként több fiatal jár ide focizni, mi­ért pont ide kellett tenni eze­ket a fákat? Már a legelején látszott, hogy ez rossz megol­dás lesz! - mutatta az említett részt Bodai László. A szecs­kái városrészben élő férfi úgy véli, nonszensz, hogy vala­ki sportolásra használt pá­lyára telepít fákat. Lemérte: négy méterre volt a focikapu­tól az egyik facsemete, amely időközben megsérült. A má­sik probléma elmondása sze­rint a növényeket biztosító cölöp. - Ezek életveszé­lyesek, ha valaki megbotlik sporto­lás közben, vagy a meccs hevében véletlenül rá­lökik, annak beláthatatlan kö­vetkezménye lehet. Ezeknek a gyerekeknek nem szabad el­venni a játékterét! Örülni kell annak, hogy nem a számító­gép, vagy a televízió előtt ül­nek napestig, hanem a leve­gőn vannak és értelmes do­loggal töltik szabadidejüket - emelte ki László.- Álmomban sem gondol­tam volna, hogy az Életfa Az őszi ültetés­nél más helyre kerülnek az érintett fák programunk kapcsán ilyen helyzettel szembesülök! - bo­csátotta előre hétfőn a szecs­kái beszélgetés kezdetén Du­dás Olga. A fákat adományo­zó Laurus Alapítvány kurató­riumi elnöke leszögezte, na­gyon sajnálja, hogy anyagi, valamint eszmei kár keletkezett az érintett park­ban - és a BÁI Vö­rösmarty Mihály Tagintézményben -, hiszen túl azon, hogy kö­zel tizenhatezer forintba ke­rülnek a facsemeték, ezek egy-egy családhoz kötődnek, fontos értéket képviselnek számukra. Világossá tette, azért esett a választás a Körösi Csorna Sán­dor utcai parkra, hogy a kiet­len - bokor és famentes - te-' rület idővel árnyékot adó, zöld övezetté váljon. Érdekesnek találja, hogy egy héten belül a második pótlás után is ugyan­azon fákban keletkezett kár, a csemetéket támasztó ka­rók pedig három, négy méter­re hevertek ezektől ripityára törve. Szerinte ez a kép nem azt sugallja, hogy tíz-tizenöt éves gyerekek okozták a ká­rokat focilabdával. Mondván, egy gyenge facsemetét vélet­lenül ki lehet rúgni, de az azt támasztó, erős cölöpöt csak nagyobb erőfeszítés árán, szándékosan lehet tönkreten­ni. Dudás Olga hangsúlyoz­ta, sem a város, sem a Bony- com Nkft., sem az alapítvány érdekében nem állt kellemet­lenséget okozni a sportoló ifjú­ságnak, jó szándéktól vezérel­ve telepítették ide a növénye­ket. De nyilván a végtelensé­gig nem lehet pótolni ezeket, így - amennyiben kompro­misszumos megoldás születik - áttelepítik a fákat egy másik helyre. A helyszínt kifogásolta, nem a programot bodai László megjegyezte, azért kelt a fiatalok a védelmé­be, mert méltatlannak érzi a ve­lük szemben megfogalmazott kritikákat. Azt javasolja, hogy az érintettek minél hamarabb ültessék át a fákat egy olyan helyre, ahol jobb körülmények között cseperedhetnek. Mint fo­galmazott, ha szükséges, ő is ásót fog és segít mielőbb orvosol­ni a problémát. Azt Bodai László is elismerte, hogy jó célt szolgál az alapítvány, a város és a Bony- com kezdeményezése, ő csupán a helyszínválasztást kifogásolta. Időközben döntöttek az áthelyezésről- szakmai szempontokat figye­lembe véve, az önkormányzat környezetvédelmi ügyintézőjével jelöljük ki a csemeték helyét, a szecskái városrészben is így jár­tunk el - ismertette Gaál Kriszti­án. A BONYCOM Bonyhádi Köz­üzemi Nonprofit Kft. kommunális ágazatvezetője leszögezte, a mos­tani esetet leszámítva csak pozi­tív visszajelzéseket kaptak városi szinten az ültetésekkel kapcsolat­ban. Időközben megoldódott a probléma: elkerültek a fák, és az őszi telepítésnél egy másik terüle­ten helyezik el a szervezők Mátyás korára emlékeznek rendezvényeikkel Támogatást kap a Sió-men­ti Művészeti Sokadalom az­az az „SMS” a LEADER térsé­gek közötti együttműködés pá­lyázatban. Az együttműködés­ben résztvevő települések Má­tyás király megkoronázásának 550. évfordulóján az uralko­dó kora előtt tisztelegnek. 2014- ben Kölesden a Reneszánsz té­mák „más stílusban” elnevezé­sű képzőművészeti alkotótábor­ban 20 főt látnak vendégül 5 na­pig. A rendezvény szervezője a Kölesdi Közéleti Egyesület. Har­con „Vásári forgatag Harc téren” címmel reneszánsz vásári for­gatagot szervez a Falunk Érték­őrző Közhasznú Egyesület. Sió- agárdon a „Reneszánsz a kony­hában” sorozat első eseménye a XX. Sió-menti országos halfő­ző verseny. Zárásként egy 200 fős királyi lakomán vehetnek részt az érdeklődők. A szerve­ző a „Sióagárd Jövője” Alapít­vány. Pálfán „Harci virtus” cím­mel íjászversenyt, harci bemu­tatókat, harci játékokat tartot­tak május 17-én. Győzelmi ün­nepet is rendez a „köznépnek” a Csík zenekar közreműködésé­vel Pálfa Község Önkormányza­■ A települések a reneszánsz kor egyes területeit kívánják bemutatni ta. Medinán „A zene reneszán­sza, a reneszánsz zenéje” zenei tábort, lantos találkozót, és ama­tőr lantos versenyt jelent, me­lyet a medinai önkormányzat jegyez. Sárszentlőrincen a me­gyei mesemondó verseny dön­tőjét tartják, lesz lovas színhá­zi darab is „Mátyás király Sár­szentlőrincen” címmel. Itt a Sár- szentlőrinci Polgárőr Egyesület a szervező. Kajdacson amatőr fo­gathajtó versenyt rendeznek, és bemutatják a „Mátyás az igazsá­gos” című rockopera lovas szín­házi változata. A Kajdacsi Gyer­mekekért és Ifjúságáért Alapít­vány programja a Lóra vitézek címet kapta. Kistormáson a re­neszánsz kor gyermekeinek hét­köznapjait mutatják be. A né­pi játékok hátterét vásári forga­tag, népi művészeti bemutató te­szi színesebbé. A rendezvény szervezője a Kistormás Jövőjéért Közalapítvány. A projektet a Du­na Összeköt Egyesület koordi­nálja a Sárköz-Dunavölgye-Sió- mente Egyesület közreműködé­sével. ■ B. K. Friss és könnyed képek kiállítás Újra hazai tájakat mutat be a művésztanár Közösen kapcsolódtak ki juniális A falu apraja-nagyja részt vett a programon decs Hazai tájakon címmel Ne- messányi Gyöngyi művésztanár akvarelljeiből nyílt kiállítás csü­törtökön a decsi faluház könyv­tárában. Egy azonos című tárla­tot tavaly ősszel Szekszárdon, a megyei bibliotékában már lát­hatták az érdeklődők, az ekkor kiállított képek egy részét mu­tatja be újra az alkotó a megyei intézmény felkérésére Decsen. A festményeket változatos szín­világ, frissesség és könnyedség jellemzi. A képeken megeleve­nedik a megye több települése. Nemessányi Gyöngyi nyáron al­kotótáborban fest, így október­ben, budaörsi kiállításán tervei szerint már friss képekkel is je­lentkezik. ■ B. K. A decsi faluház könyvtárában július 4-ig láthatók a képek grábóc Remek élményekkel gazdagodtak a résztvevők a grábóci gyermeknappal egy­bekötött juniálison. A napok­ban zajlott, kiváló hangula­tú rendezvényen a Bonyhádi Rendőrkapitányság jóvoltából kerékpár-gravírozás, ügyessé- .gi verseny, illetve légvár, tram- bulin, ingyen fagyi - a nosztal­gia jegyében - sör, virsli, üdítő, ajándék, tréfás vetélkedő, csil­lámtetoválás, népi fajátékok, valamint a megújult sportpá­lyán foci várta az érdeklődő­ket. A program sikeréhez Häu- szer Beáta énekműsora is hoz­zájárult - mondta el örömmel Takács László, Grábóc polgár- mestere. ■ V. B. Nagy sikere volt a közösségteremtő grábóci kezdeményezésnek « * « * 4 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom