Tolnai Népújság, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-05 / 130. szám
4 Megakadályozta a sors az írónő paksi előadáson való részvételét Paks A május végi fesztiváli hangulatban méltatlanul kevés figyelem jutott két, Temesvárról érkező orvos-író bemutatkozásának. Pedig a többezer műsorfüzet már áprilisban hírét vitte az eseménynek, amit plakátokon is hirdettek, és nyolcvannál több irodalombarát személyre szóló meghívót kapott. Bárányi László Ildikót és Bá- rányi Ferencet, a Romániai Magyar írószövetség alapító tagjait még 2013 novemberében invitálták Paksra. Az írónő érzelmekkel teli elbeszélései, kisregényei, önéletrajzi ihletésű művei sok olvasónak szereztek szép perceket; a forradalom után felállt új román kormányban kétszer is egészségügyi miniszterséget betöltő férje szokatlan linearitású, életrajzi elemekben bővelkedő regényei, az 1956 után eszmélő romániai magyar értelmiségi sorsot örökítik meg. Bár közel fél évig készültek a találkozóra, a „patás” - ahogy Bárányi L. Ildikó nevezte - közbe ■ A közönség a családias hangulatú előadáson két és fél órán keresztül ült a székéhez ragasztva avatkozott. Ildikó kórházi kezelése elhúzódott, ezért férje nélküle, Budapesten élő lányuk kíséretében érkezett Paksra. Gutái lúlia könyvtáros beszámolója szerint Serdült Ben- ke Éva, a régi barát az értő olvasó jogán nagy biztonsággal kormányozta a csaknem három emberöltőt átfogó beszélgetést, megbecsülő figyelem, együttérzés kísérte Bárányi Ferenc felolvasását és Bárányi L. Ildikó egyik regényhősének életét is. A könyvbemutatót a dunakömlődi halászcsárdában folytatták. Az íróházaspár lánya ott mondta el, legszívesebben a kórházban maradtak volna kedves betegük mellett, de édesanyja határozott kívánságára eljöttek Paksra.- Az előadás után a virág mellé üdvözletemet is küldtem Ildikónak, a mielőbbi találkozás reményében - idézte fel Gutái Juha -, de sajnos másnap, dél után pár perccel megszólalt a telefon: „Bárányi vagyok. Most halt meg Ildikó. Még elmondhattuk neki, hogy szép volt az este. Köszönöm, hogy együtt voltunk.” ■ V. T. KÖRKÉP 2014. JÚNIUS 5., CSÜTÖRTÖK Élvezi a levéltárak idilli csendjét nyugdíjasévek Takács Istvánné tanítványait is rábírta a családi múlt kutatására Mesélő kedvű nagymamája és édesanyja térdén ülve, a régi történeteket hallgatva ragadt rá a történelem sze- retete. Most ő adja tovább unokáinak a múlt meséit. Takács Istvánné nyugdíjas pedagógus, helytörténész szerint fontos, hogy mindenki ismerje a gyökereit. Hanoi Erzsébet dombóvár Nem gondolta volna, hogy a nyugdíjas évek ennyi tennivalóval járnak - mondja Takács Istvánné, Marika, aki saját bevallása szerint nem egy izgalmas személyiség, aztán mesélni kezd, és a hallgató máris cáfolni érzi a kijelentést. A dombóvári Illyés Gyula Gimnázium egykori orosz-történelem szakos pedagógusa, helytörténész 2006-ban vonult nyugdíjba. - Azóta nem Marika néni vagyok, hanem édes mami - mondja. Három gyermekétől és hat unokájától érdemelte ki a kedves megszólítást, akik az ország távoli pontjain várják a nagymamát. Csak az egyik gyermeke választotta lakhelyéül Dombóvárt, másikuk Budapesten, harmadikuk Szombathelyen él. De így sem kell hiányolniuk az „édes mami” rendszeres látogatásait. A sok utazás mellett azonban hobbiját, a kutatást sem hanyagolja el a helytörténész. Azt mondja, izgalomba hozzák a régi történetek, és élvezi a levéltárak, gyűjtemények csendjét. - Az a jó a Nyugdíjasként sem pihen. Takács Istvánné sok időt tölt a családjával, kutakodik és kertészkedik nyugdíjas években, hogy az ember megengedheti magának, hogy ne kényszerből cselekedjen - teszi hozzá. A történelem iránti lelkese- J dés azonban már a szülői házban ráragadt. Először mesélő kedvű nagymamája és édesanyja térdén ülve hallgatta a családtagokról és a háborúkról szóló izgalmas elbeszéléseket. Közben előkerültek a relikviák, a Totók, a betűket'megismerve pedig már a leveleket, bizonyítványokat bogarászta. Marika azt mondja, pedagógusként arra a legbüszkébb, hogy tanítványait is sikerült rábírnia a családi múlt kutatására. Úgy véli, a történelmi fogalmak keretét a személyes történetek töltik ki, és kell, aki átmenti a családi legendáriumot, mert az emlékezet múlandó. Saját családfáját anyai ágon 1725-ig visszanyúlóan tudta visszakeresni, és minden kétséget kizáróan bebizonyosodott: Marika tősgyökeres dombóvári. Munkahelyet sem módosított soha. Harminchét éven keresztül dolgozott a gimnáziumban, amelynek csak a neve változott az évek során, mint ahogy a politikai légkör is. Tanított osztályharcot és tervgazdaságot, amikor azt kellett, majd jöhetett a rendszerváltás. Azt mondja, a nyolcvanas éveket nagyon élvezte. ló volt nyomon követni, miként tágulnak a kimondha- tóság határai. Pedagógusként azonban úgy gondolja, hogy mindig a forrásokból kell kiindulni, ezért tartja nagyon fontosnak, hogy a történelemtanár egyben kutató is legyen. Marika legújabb ténykedése az idén nyolcvan éves újdombóvári templom történetének felkutatása. Eredményeit szépen sorjában megosztja a hívekkel, hiszen havonta egy-egy alkalommal felolvassák a templomban az aktuális fejleményeket.- Illúzióim már nincsenek, de terveim még vannak - mondja a jövő elképzeléseit illetően. - Dombóvár nagyon gazdag hely- történeti témákban, és sok még a fehér folt - fűzi hozzá. A család és a helytörténészi kutatás mellett pedig szívesen tölti az idejét kertészkedéssel.- Parasztlány vagyok, őseimnek köszönhetően bennem van a föld szeretete - vallja Marika. Büszke az elismerésekre, amiket munkájáért kapott Megrázó, tanulságos beszélgetéseket folytatott a holokauszt túlélőivel- sokat változtak a gyerekek- mondja Takács Istvánné közel negyven évnyi pedagógus múlttal a háta mögött. Úgy látja, a mai gyerekekben valamivel kevesebb az ambíció, mint hajdani tanítványaiban. - Mindig szerencsém volt, és tanulni vágyó gyerekeket taníthattam- idézi fel a múltat. Manapság a küzdeni akarás hiányzik a fiatalokból, és ezt a szülői motiváció csökkenésével magyarázza a nyugdíjas tanárnő, ám azt is kiemelte: a dombóvári gimnáziumban mindig rang volt tanulni és tanítani. de helytörténészként természetesen nemcsak egykori iskolája kedves számára Dombóváron. Szereti a várost, és úgy véli, a város is őt. Bizonyítja ezt, hogy 2007-ben megkapta a Dombóvár Díszpolgára címet. - Ez a legnagyobb megtiszteltetés, amelyet az ember a szülővárosától kaphat - fűzte hozzá Marika. Büszke a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület tavaly odaítélt Egyed AntaTdíjára is, mert úgy érzi, mindez megerősíti őt abban, hogy amit csinált, az helyénvaló. takács istvánné az 1984-ben alapított Dombóvári Városvédő és Városszépítő Egyesület tagjaként Szőke Sándortól kapta a felkérést arra, hogy készítsen tanulmányt a dombóvári temetőről. Ez volt az első a sorban. A témában végzett kutatások, a sírköveken feltűnő ismerős nevek adták aztán az indíttatást a 2000-ben megjelent Arcok Dombóvárról című kötethez, amelyben a város 300 ismert alakjának nevét és életrajzát gyűjtötte össze. Ezt követte A dombóvári zsidóság története, amely 2007-ben, négy év anyaggyűjtés után látott napvilágot. Megrázó, tanulságos beszélgetéseket folytatott a holokauszt túlélőivel, de a könyv nemcsak a XX. század eseményeire fókuszál, hanem egészen a III. századtól kezdve öleli fel a zsidóság helyi történetét. Ez után egy üdítőbb téma következett 2011-ben, a Müller Ádámmal együtt írt Dombóvári fürdőélet.- talán mindig a legutolsó a legkedvesebb - mondja Marika utalva Felsőleperd, azEs- terházy-uradalom egyik pusztája című, legfrissebb kötetére, amely az eddigi legteljesebb gazdaság- és társadalomtörténeti összefoglaló az Esterházy és a Dőry család térségben betöltött szerepéről. - A maga korában virágzó nagybirtok volt Felsőleperd, de a civilizáció képes rá, hogy élettelenné tegyen településeket - összegez a szerző. A puszta és az ott dolgozó cselédség emlékét már csak a gazos temető őrzi, a könyv eladásából származó bevételt azonban a területhez tartozó feszület felújítására fordították, amelyet azóta mindig friss virág díszít. ^ PROMÓCIÓ Érettségi után a műszergyárban tanultak ^■kma*á'as[tó w* találkozó 1962-ben szokatlan volt ez az oktatási forma, de jól el tudtak helyezkedni t^lulildK OZ6KSZH1UOil Ötven év után egy szekszárdi étteremben találkoztak. A 28 egykori osztálytársból öt sajnos már nem él szekszárd Ötven éve végeztek az első érettségizett szakmunkások a műszergyár (MMG) tanműhelyében. Ezt az eseményt ünnepelték meg az egykori diákok a nemrégiben tartott osztálytalálkozójukon. Egyikük, a szálkai Várfy Tibor elmondta, a kezdéskor, 1962-ben szokatlan vállalkozás volt ez az oktatási forma, az osztály fele (14-en) szerszámkészítést tanult, a másik fele pedig esztergályos mesterséget. Komoly kihívás volt ez mind a diákoknak, mind az oktatóknak, hiszen nem volt minta előttük. A tanulók túlnyomó többsége vidéki volt, kollégiumot a gyár nem biztosított, így sokan albérletben laktak. Az oktatók nehezen vették tudomásul, hogy nem kamaszokkal, hanem fiatal, érettségizett felnőttekkel van dolguk, kezdetben nehezen találták meg a megfelelő hangot. Végül sikeresen zárult a kétéves képzés. Valamennyien el tudtak helyezkedni, többségük a szakmában maradt. Ötven év után egy étteremben találkoztak, 70 évesen is kíváncsiak voltak egymásra. A 28 fős osztályból ma már csak 23-an élnek, s bár mindannyian nyugdíjasok, de van, aki emellett is dolgozik, van aki kertészkedik, borászkodik, más a gyerekeit, unokáit boldogítja. ■ M. I. szekszárd Nagy Szakmaválasztó néven pályaorientációs napot tart június 6-án a Szent László Szakképző és Kollégium. A szervezők elsősorban a hatodik-hetedikes diákokat várják. A TÁMOP-3.1.4-12/2 „Innovatív iskolák fejlesztése” című európai uniós program által támogatott interaktív rendezvénnyel az egy-két éven belül pályaválasztás előtt álló fiatalokat szeretné megszólítani az intézmény. A választás tudatosságának erősítése érdekében bemutatják az egyes szakmák mellett a rajtuk keresztül elérhető életpályamo- delleket is. Nem véletlenül: a Tolna Megyei Szent László kínálatában számos, biztos elhelyezkedési lehetőséggel kecsegtető hiányszakma is van. A Nagy Szakmaválasztó helyszíne a székhelyintézmény épülete lesz 6-án délelőtt. Az érdeklődő gyerekeknek és szüleiknek tanárok, szakoktatók és idősebb diákok magyarázzák el a képzések tartalmát, követelményeit és a végzettséggel elérhető lehetőségeket. Nyitva lesznek a tanműhelyek, ahol aki elég rátermettnek érzi magát, megpróbálkozhat egyszerűbb munkadarabok elkészítésével is. A fiatalok összesen nyolc mesterséggel ismerkedhetnek meg közelebbről, például a régióban hiányszakmának számító asztalos, gépi forgácsoló, villanyszerelő szakmákkal. ■
