Tolnai Népújság, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-06-29 / 24. szám

2014. JÚNIUS 29., VASÁRNAP SZTORI 5 Szinte át lehet látni a balatoni keszegen tiszta víz, kevés táplálék Sorra adtuk a kegyelemdöféseket szép tavunknak a szakember szerint Az elmúlt években már csak szelektív halászat folyt, a horgászérdek vált elsődlegessé a tónál Idén még csak angolnára mentek a balatoni halászok Ha olyan tiszta a Balaton vi­ze, mint még soha, miért a tavasz végi garda- és keszeg­elhullás? Vagy talán éppen azért? Fónai Imre Szakemberek is csak keresik még az idei halelhullás okait. A horgászok jelzései szerint a tavasszal fogott keszegek olyan soványak voltak, hogy „szinte át lehetett látni rajtuk.” Ennek is az lehet az oka, hogy nincs elég táplálék. A keleti medencében annyira tiszta a víz, hogy akár két méter mélyre is le lehet lát­ni, ez pedig azt jelenti, hogy a planktonok gyakorlatilag szin­te hiányoznak a vízből - hívta fel a figyelmet egy, a balatoni halászatra rálátással bíró szak­ember. S éppen azok a fajok (garda, keszegfélék) pusztultak, melyeknek e tavaszi-nyár eleji időszakban a plankton lenne az egyik fő tápláléka. A nyolcvanas évektől nagyon lecsökkent a halak mennyisége a Balatonban - emlékeztetett G. Tóth László, a tudományos aka­démia tihanyi limnológiai inté­zetének igazgatója.- Lecsökkentettük a foszfor­terhelést, a tápanyagbejutást, nem várható el, hogy annyi hal legyen, mint húsz-harminc éve, miközben akkor még tízszer annyi szerves anyag termelődött a Balatonban, mit most.- A javuló vízminőség egyér­telműen magával hozta a táplá­lék csökkenését - csatlakozott G. Tóth Lászlóhoz Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. - A tiszta víz sanyarú ivadék­kort feltételez, ezért aztán a tele­pítést is át kell gondolnunk; bizo­nyos méretű halaknak ugyanis „terített asztal” ma is a Balaton az árvaszúnyog,vagy a vándor­kagyló révén. A harmincas években még 250 tonna süllőt fogtak ki a ha­lászok a Balatonból, az ötvenes években 1400-1500 tonna ke­szeget. Az elmúlt években már csak szelektív halászat folyt, a horgászérdek vált elsődlegessé, oly annyira, hogy tavaly decem­ber óta egyáltalán nincs halá­szat a Balatonon, az idegenhonos busát sem gyérítik a halászok. Tavaly a pecások fogtak ki 628 tonna halat, ami egyben arra a MIKÖZBEN TOVÁBBRA IS kor­mánydöntésre vár, hogy mikép­pen alakul a balatoni halászat jövője (Fazekas Sándor minisz­ter december 10-én leállította a balatoni halászatot), a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek kész tervei vannak a Balaton halgazdálkodásának a megújítására. halászmódszerrel a Bala­tonból 2014-ben csak angolna kerül ki - ígérte a horgászok­nak a társaság. Idénre csak a Sió-zsilip kinyitása esetén vízre helyezett angolnacsapdával tör­ténő halászatra, valamint a sül­lő szaporodását elősegítő boró­kafészkek kihelyezésére volt ha­lászati engedélyük. kérdésre is választ ad: van-e hal a Balatonban?- A déli vasút megépülésével a déli parti berkeket, azaz a sza­porodó helyeket elvágták a Bala­tontól - így Szári Zsolt. - Aztán újabb gátakat gyártottunk a part körbebetonozásával, ezáltal ná­dasokat, hinarasokat vontunk el a tótól. Szép Balatonunknak újabb kegyelemdöféseket is ad­a legtöbb problémát okozó ide­genhonos halfaj, a busa gyéríté­sének eredményes módszere volt eddig az úgynevezett állított hálós halászat. Ez a technoló­gia ugyan szelektívnek tekint­hető, de a nagy testű busák mellett a hasonló méretekkel bíró őshonos halak (ponty, sül­lő) is fennakadhatnak. Ezért ez a halászati módszer már egy­általán nem szerepel a tervek­ben. A busa megfogására olyan halászati technológiákat dol­goznának ki, melyek pont- és alkalomszerűen végezhetőek, a lehető legnagyobb szelektivitást és nyilvánosságot biztosítva. A vontatott hálós keszeghalá­szat is megszűnt a Balatonon. tunk: előbb 1961-től az angolna, majd 1972 és 1983 között a busa betelepítésével. Az 1991-es an­golnavész vetett véget e halfajta telepítésének. Busahalászatra szükség van - adott támpontot a balatoni halá­szat jövőjén gondolkodóknak G. Tóth László. Sem azt nem tudni, hogy pontosan mennyi van még belőle a Balatonban... Aki szerencsés, annak akár szórakozva is lehet pénzt keresni álommunkák Kalandparkteszt, wakeboardozás, tandemugrás, bormustra, kenuzás - ezek várnak a magyar nyertesre Szinte felérnek egy lottónyere­ménnyel azok az álommunkák, amelyeket itthon és külföldön is egyre gyakrabban hirdetnek meg különböző cégek nagy fel­hajtás közepette, hiszen ki ne szeretne minimális erőfeszítés­sel, szórakozva sok pénzt ke­resni. Utazás, zenei fesztiválok, segway-túra, kalandpark teszt, wakeboardozás, tandemugrás, barlangban kúszás, bormust­ra, kenuzás - ehhez hasonló élmények várják a következő hetekben például az Év utazója pályázat nyertesét, Dobos Ju- ditot. „Vizsgaidőszak lévén az utolsó pillanatban, éjjel töltöt­tem fel anyagomat az Indavide­óra” - meséli a 23 éves kalan­dos kedvű lány, aki élete első videójával nevezett a Magyar Turizmus Zrt. versenyére. A kö­vetkező 10 hét alatt beutazza Magyarországot, és élményeit folyamatosan közzéteszi 8-10 perces videók és blogbejegyzé- sek formájában. Tesztelnie kell a pörgésre vágyóknak össze­állított, kalandos programokat. A turisztikai marketingcég a digitális nemzedéket így pró­bálja meg belföldi utazásra ösz­tönözni. „Debrecenben nőttem fel, alföldiként most persze leg­inkább a hegyek és a vízparti programok vonzanak, főleg a wakeboardozást szeretném ki­próbálni. Nem csak kalandnak, hanem kihívásnak is tartom az Év Utazója cím elnyerését” - mondta Judit, akinek fizetése a tízhetes utazás végén bruttó 1 millió forint lesz. Nemrég a Bonusz Brigád kí­nált álommunkát a szerencsés kiválasztottnak. A nyertes Né­meth Máténak főleg éttermek­ben kellett megkóstolnia a leg- ’ finomabb ételeket, de számos sportszolgáltatást (paintball, squash) is tesztelhetett, de egy ausztriai raftingtúrára is elju­tott. „Bárki nevezhetett a ver­senyre, de komoly videós szak­tudás kellett a győzelemhez. Egy éven keresztül heti két-há- rom videót kellet készítenem, így gyakran nem az önfeledt szórakozásra, hanem a mun­kára koncentráltam” - magya­rázta. Elmondása szerint még egyszer nem csinálná végig, de rengeteg rutint szerzett a videózásban, vágásban, mert gyakran stáb nélkül dolgozott (vagyis magát kellett filmez­nie). A havi nettó 320 ezer fo­rintos fizetés is remeknek szá­mít egy fiatalember esetében, de azért nem tartozik az álom kategóriába. A magyar cégek természe­tesen a nemzetközi mintákat követik, amikor meghirdetik a világ legjobb állásait. Legutóbb például azzal volt tele a sajtó, hogy pandagondozókat keres az óriáspandák védelmével és kutatásával foglalkozó szecsua- ni pandaközpont. Az egy éven át tartó állatgondozásért mint­egy 32 ezer dollárnyi fizetés jár, és egy terepjáró is erre az időszakra. A toborzók egyike, a club.sohu.com honlap illeté­kese közölte, hogy az ötletet a világ legjobb állása elnevezésű versenye adta, amely Ausztrá­liában fél évre szóló álommun­kát ígért a Nagy-Korallzátony nevezetességeinek megismer­tetésére. „Sokan végeznek közpon­tunkban hasonló munkát, de a fizetség soha nem volt ilyen magas” - közölte Heng Ji, a pandaközpont illetékese, hoz­zátéve, hogy szükség van új gondozók toborzására. Azzal számolunk, hogy leginkább Kínából fognak jelentkezni szellemi munkát végzők, akik általában hozzá vannak szok­va az ételek sokféleségéhez, de egy pandaközpontban nem túl nagy a választék. A válogatást több városban, köztük Peking- ben és Sanghajban tartják jú­lius 15-ig. ■ V. M. A szerencsecég a legjobb Magyarországon A Szerencse- játék Zrt. lett a legjobb magyar munkahely a nagyvállalatok kö­zött 2013-ban, míg a 250-1000- es létszámú vállalatok kategóri­ájában az FGSZ Földgázszállító Zrt., az ennél ki9ebb cégek verse­nyében pedig a gyógyszeripar­ban tevékenykedő Janssen-Cilag Kft. nyert a munkavállalók köré­ben végzett felmérés szerint. Az immár 13. alkalommal elké­szítettfelmérés szerint a legjobb munkahelyek főbb megkülön­böztető jegyei: az emberközpon­tú és üzletileg sikeres vezetés, a vonzó és hiteles vállalati kép, valamint a transzparens és telje­sítményarányos elismerés. Ki ez? M most értettem meg teljes em ^ mélységében a d Ä közismert idé- rados virág zetet: „sosem szeretnék olyan klubhoz tartozni, ame­lyik engem elfogadna tagnak.” A mondat az Annie Hall című, híres film elején hangzik el, és a főszereplő, akit Woody Allen játszik, ott konkrétan a nők­höz való viszonyán ironizál. De egy gondolatnak, pláne, ha szállóigévé válik, sok jelen­tésrétege van. Elmesélem, mit éltem át a napokban, amitől a homlokomra csaptam: milyen igaza van Woodynak! az eset a Facebookon történt. Már megint. De hát nincs mit csodálkozni - életünk jelentős részét töltjük a virtuális világ­ban, a közösségi oldalakon. Szóval felfedeztem egy jó kis csoportot: a tagok műalkotá­sokkal játszottak - a posztoló felrakott egy képet, festményt, portrét, városrészletet, mire a többieknek ki kellett találni­uk, kifestette, kit-mit ábrázol, hol van. Kértem a felvétele­met, be is fogadtak. Egy dara­big jól éreztem magam köz­tük, lelkesen találgattam, posztoltam, kérdeztem. Aztán figyelmes lettem arra, hogy a csoportban a személyekre vo­natkozó kérdést többen követ­kezetesen így teszik fel: „ki ő?” egy idő után nem bírtam ma­gammal, előbújt belőlem a magyartanár, elvégre az az első szakmám. Megírtam az üzenőfalon, jelen szövegössze­függésben a kérdés inkább az, hogy „ki ez?” Már ha közeire mutató főnévi névmásról van szó. Mert, teszem hozzá, ha távolra mutatóról, akkor a megfelelő mondat a „ki az?”, így szólunk bele a telefonba, és szintén ezt kérdezzük, ha például az ajtónkon kopogtat valaki. De egy fényképalbu­mot nézegetve ugyancsak azt mondjuk egy ismeretlen sze­mély láttán: „ki ez?”. Vagy idézhetném a Toldit, azaz Arany Jánost, aki nem akár­milyen mestere volt a magyar nyelvnek: „Hé! ki az?... te vagy, öreg Bence?” a „ki 5?” elfogadható, de sze­rintem itt felesleges finomko­dásnak, modorosságnak hat, közöltem. Fújtam a leckét, amelyet annak idején a böl­csészkaron tanultam meg: az, hogy a főnévi mutató névmást ebben a szövegösszefüggésben is tilos személyekre használni, egyike a nyelvi babonáknak. na, kaptam hideget-meleget a csoport tagjaitól. A legfino­mabb ellenvetés az volt, hogy „én nem szeretek embereket leezezni, bogarakra mondjuk, hogy ez”. Mondtam, „te nem kezezel embereket, hanem fel­teszel egy kérdést.” Aztán jött valaki mástól: ő pedig nem mindenben szabálykövető. A hölgy még rátett egy lapát­tal: amíg valami helyesnek tű­nik, addig az is. íme, az érték­relativizmus, gondoltam. Sőt, az illető az „ő” személyes név­mást is direkt nagybetűvel ír­ja, vágta ki a rezet nagy büsz­kén, pedig pontosan tudja, hogy kicsivel kell. sajnos a szándékomat, amely- lyel egy stilisztikai és nyelvhe­lyességi problémára hívtam fel a figyelmüket, úgy vették, mint a személyük elleni táma­dást, így a vita elfajult. A hi­baimádó hölgy alaposan meg­sértett, ezért fogtam magam, és kiléptem a csoportból. nyelvromlás - régóta tartó folyamat, és fájdalom, egyre inkább elharapózik. Most már nem is nyelvromlás, hanem nyelvrontás. Egy magyarta­nárból újságíróvá, majd íróvá átvedlett embernek, mint ami­lyen én vagyok, ez igencsak csípi a szemét, bántja a fülét. És mit várjak a nagy többség­től, ha művelt értelmiségiek élvezettel hódolnak egy nyelvi babonának, és kiakadnak, amikor erre felhívom a figyel­müket? Ha nem tudom még példákkal sem meggyőzni őket, holott tisztában vannak vele, háromszorosan is a ma­gyar nyelv a szakmám? leszűrtem a tanulságot: nem akarok olyan klubhoz tartoz­ni, amelyik elfogadna tagnak. Mert előbb-utóbb kisülhet, hogy a tagság ára együtt bé- getni a többiekkel, lassacskán elveszítve meggyőződést, tu­dást, igazságot. Szóval mara­dok magamnak, még akkor is, ha valaki „ leezez. ” Mert ez vágyókén. , L K i k

Next

/
Oldalképek
Tartalom