Tolnai Népújság, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-27 / 122. szám

2014. MÁJUS 27., KEDD SPORT - SZOLGÁLTATÁS Száz bringást várnak a nagydíjra kerékpár Hét nemzet versenyzői pattannak nyeregbe a hagyományos megmérettetésen Magyar Kupa: tizenkét év után végett az élen az Újpest csapata Közel száz bringást várnak a szervezők az idei Alisca Bau 40. Gemenci Nagydíjra. A nemzetközi kerékpáros­verseny ezúttal is a pünkös­di ünnepség kísérőrendez­vénye lesz. Rónai Gábor Három román, két cseh, két olasz, egy osztrák, egy szerb és egy szlovén csapat küldte el nevezését - hangzott el a hét­fői sajtótájékoztatón, a Bod­ri Pincészetben. Steig Csa­ba versenyigazgató a mezőny erősségét illetően azt mondta, az utóbbi években egyre jobb csapatok érkeznek, és nincs oka az elégedetlenségre. Per­sze jobb lehetne - tette hoz­zá - ám mindez pénz kérdése, de dolgoznak rajta, hogy még ennél is rangosabb mezőnyt tudjanak Szekszárdra csábí­tani a jövőben. Azt ugyanak­kor kihangsúlyozta, hogy ma a Gemenci Nagydíj az egyet­len olyan többnapos futam Ma­gyarországon, amelyen a hazai mezőny lemérheti, hogy hol is tart a nemzetközihez képest. És a hazai csapatok örömmel is jönnek Szekszárdra - ezt már mi tesszük hozzá a múlt­beli tapsztalatok alapján. Az idei viadal is a hagyomá­nyos prológgal kezdődik, az 1450 méteres távot a Béla tér- Munkácsy u.-Ybl u.-Bezerédj u.-Béla tér útvonalon jelölték ki ii.hu fi IP'I ALISCA BAÜ 2014. június 7 8 . Gemenci hag/díj S'YGNUS , . .. i paksi atomerőmű ^.kcilclmi Kft. Szoksz .-írd YGNUS Kereskedői mi KJ^s/eks/m U rúóv Kasza Zoltán, Steig Csaba és Korcsmár Isván az Alisca Bau 40. Gemenci Nagydíj nemzetközi kerékpárosverseny sajtótájékoztatóján a szervezők. Az első szakasz, a 123 kilométeres, tömegraj­tos országúti mezőnyverseny 16 órakor rajtol a Béla térről, a mezőny Harcot, Medinát, Szed­rest, Jánosmajort és Kölesdet érintve várhatóan 19 órakor ér­kezik vissza a célba. Vasárnap a 95 kilométeres országúti me­zőnyversennyel folytatódik a nagydíj, a kerekesek Őcsényt, Decset, Sárpilist, Várdombot és Bátaszéket is érintik, visszaér­kezve a megyeszékhelyre egy 5,3 kilométeres körpályát (Bé­la tér-Bezerédj u.-Ybl u.-Mun- kácsy u.-Alisca u.-Csatári kör- forgalom-Béri B. Á. u.-Béla tér) kell még hatszor teljesíteniük a célba érkezésig. Természetesen idén sem marad el az esti gá­la, a sokak által várt, korábban több tízezer szurkolót megmoz­gató háztömbkörüli kritérium­verseny, amely 20.15 órakor raj­tol, a résztvevők a Béla tér-Be- zerédj u.-Wesselényi-Arany J- Szentgáli Gy. u.-Széchenyi u.- Garay tér-Béla tér útvonalon teljesítik a 45 kilométeres tá­vot. Ami pedig az esélyeket ille­ti, a nevezőket elnézve előzete­sen nem könnyű jóslatokba bo­csátkozni. Az azonban minden­féle kockázat nélkül kijelenthe­tő, hogy az olaszok és az osztrá­kok jó eséllyel szállnak harcba a végső sikerért, de nem szabad leírni a szlovénokat sem, hiszen bár a Sava ezúttal már nem in­terkontinentális csapatként ér­kezik, a szlovén kerékpározást előkelő helyen jegyzik a konti­nensen, és a fiataljaik sokra le­hetnek képesek. A szervezők - ahogy az el­múlt években -idén sem feled­keztek meg a fiatalokról, vala­mint az amatőrökről - a nagy­díj betétfutamaként rendezik meg számukra a hagyományos megméretést vasárnap, ame­lyen U13-as, U15-ÖS, U17-es, női U17-es, női U19-es, női Elit, férfi szenior (40 év felett) és amatőr kategóriákban hirdetnek győz­test. A legapróbbak ugyancsak nyeregbe pattanhatnak, az is­kolások és óvodások futamai vasárnap 15.30-kor rajtolnak. az újpest nyerte a labdarúgó Magyar Kupát, mivel a sorozat vasárnapi fináléjában 22 ezer néző előtt 1-1-es végeredményt követően 11-esekkel legyőzte a Diósgyőrt a Puskás Ferenc Sta­dionban. Az Újpest története során kilencedszer hódította el a Magyar Kupát, ezt megelőző­en legutóbb 2002-ben nyert. A találkozón Gosztonyi And­rás hatodik percben esett ön­góljával egészen az utolsó pilla­natig vezetett az Újpest, ekkor azonban Bacsa Patrik egyen­lített. A hosszabbításban nem született gól, a büntetőpárbajt pedig 4-3-ra nyerték a lila-fe­hérek. Az Újpest sikere ellenére minden bizonnyal a Diósgyőr indulhat majd az Európa Ligá­ban, a lila-fehérek ugyanis az indulási jog egy másik cégbe való átvitele miatt nem kapták meg az nemzetközi kupasze­repléshez szükséges UEFA-li- cencet. A Diósgyőrt Bene Ferenc irá­nyította, mivel Szivics Tomisz- lav vezetőedzőt a Magyar Lab­darúgó Szövetség fegyelmi bi­zottsága egy nyilatkozata mi­att fél évre eltiltotta minden futballal kapcsolatos tevékeny­ségtől. ÚJPEST FC-DIÓSGYŐRI VTK1-1 (l-o, l-l, l-l). 11-esekkel: 4-3. Puskás Ferenc Stadion, 22 ezer néző. V: Solymosi. Gólszer­zők: Gosztonyi (6., öngól), illet­ve Bacsa (90.). Piros lap: Kádár (DVTK, 94.). ■ R. G. PROGRAMOK Kedd MOZI szekszárD: Godzilla (ameri­kai-japán akciófilm), 17 óra. Rossz szomszédság (ameri­kai vígjáték), 19 óra. Szerda MOZI szekszárd: Godzilla (ameri­kai-japán akciófilm), 17 óra. Rossz szomszédság (ameri­kai vígjáték), 19 óra. tamási: Működik a kémia (amerikai vígjáték), 19 óra. TRAFFIPAX Május 27., Kedd __________________ 06 :30-06:50 Mozgó ellenőrzés 653&as úton BonytiáHIaarmányok Között 06:50-12:00 Nagyménjok, Petőfi u 112. előtt 13:00-13:30 mozgó ellenőrzés Nagymányok- Bonyhádszetdahely Között 13:30-19:30 IMaed.lloeeultm.318. 19:30-20:00 Mozgó ellenőraés 6« főúton ______________KakasrKBonyhsd között Hirdetésfelvétel Információ: hétköznap 8-tól 16-ig 74/511-534 VÍZÁLLÁS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 142 cm, Paks 319 cm, Dombori 387 cm, Árvízkapu 763 cm, Baja 494 cm. A Sió Palánknál 231 cm. m AZ OLVASÓ KÉRDEZ Rovatunkban szakértőink se­gítségével olyan kérdésekre keressük a választ, amelyeket személyesen nem tettek volna fel. Bármire kíváncsiak, fordul­janak bizalommal Mauthner Ilonához, aki továbbítja a kér­dést a megfelelő szakembernek. Elérhetnek minket elektronikus úton az ilona.mauthner@axels. hu e-mail címen, hívhatnak a 0630/650-3020-as számon, illet­ve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. leiige: Az olvasó kérdez. Több simontornyai lakos nevé­ben kérdezte olvasónk: perelhe­tő-e egy ügyvéd, aki lassan más­fél éve nem teljesítette a meg­bízást? A tényállás: egy Pécsi ügyvéd a Simontornya lakás és garázsszövetkezet felszámolása ügyében kereste meg az érintet­teket. A lakás és garázstulajdo­nosok megbízták az ügyvédet, hogy a saját nevükre kerüljenek az ingatlanok. Befizették a sze­mélyenként kért összeget 15 ezer forintot, de a mai napig nem történt meg az ügy lezárása. Többször telefonon és levélben is érdeklődtek, mikor teljesíti a vál­lalását, sokfajta kitérő válasz ér­kezett milyen problémák van­nak. Visszakövetelhető e és mi­lyen módon a befizetett pénz? dr. gall Ferenc szekszárdi ügyvéd válaszolt:- A megkötött szerződést, an­nak tartalma szerint teljesíte­ni kell. Az ügyvéd megbízási szerződést köt az ügyfeleivel. A konkrét megbízási szerző­dés ismerete nélkül nem lehet megállapítani a megbízás tárgyát. Adott esetben mit je­lent „az ügy lezárása”? Ha a megbízó ügyfelek szerint az ügyvéd megszegte a megbí­zási szerződést, a szerződés­szegéssel okozott kár meg­térítését kérhetik peren kívül és perben. A szerződésszegést annak kell bizonyítania, aki erre hivatkozik. Másik kérdés: egy nyugdíjas fér­fi írta levelében: a lányával és annak családjával egy háztar­tásban él, neki haszonélvezeti joga van a lakáson. Nagyon sze­ret a bácsi internetezni, vett is magának egy laptopot, a fiata­lok viszont nem nézik jó szem­mel ezt, kérdése, haszonélveze­ti jogán van-e joga ahhoz, hogy használja az internetet is?- A haszonélvezeti jog - a kérdésben foglaltak szerint- a lakás ingatlanon áll fenn, mondta dr. Gáli Ferenc. Ez a jog biztosítja a „nyugdíjas férfi” birtoklását és haszná­latát, hasznok szedésének a jogát az ingatlanon. A kér­désből nem állapítható meg, hogy az internet szolgáltatási szerződést ki kötötte meg, milyen típusú internetről van szó (pl.: mobil, letöltési korlát stb.). Ha a lakásban felszerelt internetet szolgál­tató készülékről van szó, úgy- a használat jogára tekin­tettel - a haszonélvezőt nem lehet korlátozni joga gyakor­lásában. Bár azok esetében, akik egy háztartásban élnek, célszerű - a békés egymás mellett élésre figyelemmel - megegyezésre jutni. A nemes cél érdekében hálóztak támogatás Minden évben más kapja a jótékonysági rendezvény bevételét simontornya Háromszázhat­vanezer forinttal gazdago­dott a simontornyai kézilab­da sport. Mégpedig dr. Mi- hócs Zsoltnak és feleségének, Haig Juditnak köszönhetően, akik nyolc évvel ezelőtt szer­vezték meg az első jótékony- sági összefogást bált Simon- tornyán. Mint azt Varga Lászlótól, a város kommunikáció munka- s tárásától megtudtuk, minden ■< évben valamely nemes cél ér- i dekében hálóznak, a befolyt | összeget erre a célra fordítják. I Gyűjtöttek már ilyen módon Dr. Mihócs Zsolt (balról), Haig Judit, Lampert Csaba és Kiss György például az óvodának és a védő­női szolgálatnak. Ezúttal a ké­zilabda utánpótlás fejlesztésé­ért rendezték meg a nagy ese­ményt, amelyet a klub öröm­mel fogadott. A jótékonysági bálon befolyt összeget dr. Mihócs Zsolt al­polgármester és felesége, Ha­ig Judit főszervezők adták át az évad utolsó NB. Il-es mér­kőzésén a Simontornyai Kézi­labda klub ügyvezető elnöké­nek Lampert Csabának vala­mint a juniorok csapatkapitá­nyának Kiss Györgynek. ■ Venter M. Korán támad a parlagfű, kaszálni kell A parlagfű korai megjelené­se miatt idén a gyomnövény vi­rágzására és a pollenszóródá­sára is korábban lehet számíta­ni, ezért időben meg kell kez­deni a gyommentesítést, meg­akadályozva ezzel a parlagfű virágzását és a pollen szóródá­sát, hívta fel a gazdálkodók fi­gyelmét az agrártárca. Az enyhe tél és a korai ki­tavaszodás miatt a gyomnö­vény is korán megjelent. Az el­múlt hetek csapadékos időjárá­sa, majd a hirtelen beköszönő meleg miatt a parlagfű intenzív növekedése várható. A megfele­lő időben végzett gyomlálással, a rendszeres kaszálással, vagy növényvédőszerrel hatékonyan lehet védekezni ellene. A terme­lőknek a mezőgazdasági terüle­tek gyommentesen tartása mel­lett a táblaszegélyek gondozásá­ra is törekedniük kell. A földhi­vatal és a növényvédelmi igaz­gatóság Tolna megyei munka­társai közösen végzik a parlag­fű felderítési és mentesítési fel­adatokat. Tavaly 97 jegyző­könyvet vettek fel a járási föld­hivatalok mezőgazdászai a fer­tőzött területekről, mely 48,3 hektárt érintett. A növényvédel­mi igazgatóság pedig 129 közér­dekű védekezést rendelt el, eh­hez 31,6 hektár tartozott. A parlagfű miatti allergia ke­zelése gyógyszeres formában csak tüneti kezelést tesz lehe­tővé. Az alkalmazott gyógysze­rekkel a teljes tünetmentesség a legtöbb esetben nem érhető el. ■ M. I. 4 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom