Tolnai Népújság, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-26 / 121. szám

2014. MÁJUS 26., HÉTFŐ INTERJÚ ■■■■■MN kalamár tamás A jó történet és a hiteles karakter a siker kulcsa a Barátok közt esetében a producer szerint. Kellettek az új szereplők a Berényi családba is, a família már tizenhat esztendeje szórakoztatja a nézőket. Kulisszatitkok a hamarosan a hétezredik epizódját is bemutató sikersorozat háza tájáról egy bennfentes szájából. NEGYVEN ÉVADIG MEG SEM ÁLLNÁNAK Kalamár Tamás nemrég több színésszel és stábtaggal együtt vett részt a Fuss a Sérült Gyerekekért! elnevezésű jótékonysági futóversenyen, Gyulán. Mellette Kinizsi Ottó, aki a Barátok köztben tíz éven át szerepelt színészként, majd rendezőként vett részt a gyártásban, ma pedig már producerként dolgozik. Miért írták ki Berényi And­rás karakterét a Barátok közi­ből? Ki lesz a sorozat követ­kező visszatérője? Mennyien dolgoznak egy-egy epizód elkészítésén? Mi lehet a folya­matos siker kulcsa? Egyebek mellett ilyen és ehhez hason­ló kérdésekről beszélgettünk Kalamár Tamással, a hama­rosan a hétezredik részéhez érkező Barátok közt című sikersorozat producerével. Papp Gábor- Világéletemben a televízióban szerettem volna dolgozni, és erre már a Barátok közt előtt is meg­volt a lehetőségem. Azon szeren­csés emberek közé tartozom, aki tényleg azt csinálja, amit szeret. Sokkal többet azonban magam­ról nem szívesen árulok el, hi­szen nem én vagyok a fontos, ha­nem sokkal inkább a sorozat - nyilatkozta lapunknak Kalamár Tamás, a sikerszéria producere.- Korábban egy interjúban úgy fogalmazott, szeretné, ha a Ba­rátok közt lenne a magyar te­levíziózás Szabó családja. Mire gondolt az összehasonlításnál?- Szeretnénk, ha a Barátok közt is megélne legalább negy­ven évadot, ugyanúgy, mint az egykoron népszerű rádiójáték. Ez egyébként nem tűnik elérhe­tetlen célnak, hiszen az Egye­sült Államokban és Angliában is akadnak soroza­tok, amelyek már túlvannak az öt­venedik szezonon, és még mindig népszerűek. Ezt kívánjuk mi is megcélozni.- Mi a lehet a siker kulcsa?- Azt kell adnunk, amit az emberek látni szeretnének. Na­gyon fontos, hogy megfelelően reagáljunk a nézői igényekre. Jó történetek kellenek és hiteles karakterek. Ez a két leglényege­sebb elem jelenti a siker kulcsát rövid és hosszú távon egyaránt.- Ha már korábban beszéltünk a Szabó családról, különösen az első időkben gyakran vontak párhuzamot a sorozat és a Szom­szédok, illetve a Barátok közt és a Dallas között. Mi a véleménye ezekről az elemzésekről?- Kicsit olyan ez, mintha az al­mát szeretnénk összehasonlíta­ni a körtével. Az első és legfonto­sabb különbség, hogy a Dallas és a Szomszédok esetében egy-egy heti, illetve kétheti sorozatról be­szélünk, mi pedig minden este új részekkel jelentkezünk. Ez egé­szen más történetmesélést, dra­maturgiát igényel. A Szomszé­dok kapcsán érdemes kiemelni, hogy nálunk - legalábbis amíg én vagyok a producer - velük ellentétben soha nem fog meg­jelenni a napi politika. A közéleti aktualitásokat nem keverjük be­le az epizódokba, mi szórakoztat­ni szeretnénk, célunk, hogy az emberek kikapcsolódjanak, ha a Barátok köztöt nézik.- Néhány hete komoly szócsa­tát váltott ki a nézők és a kívül­állók körében is, hogy egy női mell tűnt fel Péter legénybúcsú­ján. Jogosnak érzi a kritikákat?- A vita is jól mutatja, hogy a je­lenet felkeltette az érdeklődést. Nem hiszem, hogy túl­léptük volna a ha­tárokat, szerintem kissé felturbózták a kérdést. Egy fia­talos, merész sorozatról van szó. Az előttünk lévő műsorsávban fu­tó Éjjel-nappal Budapestben kife­jezetten sok a pucérság, mi pedig a tizenhat év alatt most mutattunk először női mellet. A meztelenség ábrázolása nálunk nem számít hétköznapi dolognak, és továbbra sem lesz az, hiszen elsősorban a családokat szeretnénk megszólíta­ni a Barátok közt epizódjaival.- Apropó, fiatalok! Éppen a mi­nap olvashattuk, hogy egyesek szerint túl sokan képviselik az if­kalamár tamás lapunknak elárulta, hogy producerként leginkább a sorozat kreatív részével foglalkozik, s a szí­nészválogatástól a rendezők beosztásáig szinte minden területen szerepet vállal. Na, de mi a helyzet a mindenna­pi munkával, például a sok­szor hosszúra nyúló, fárasz­tó forgatásokkal?- A FORGATÁSOKRA VÍSZOnt ritkábban jutok el, de példá­ul az évadzáró a látványo­sabb, éppen ezért a költsége­sebb jelenetek felvételén min­dig ott vagyok - ecsetelte Ka­lamár Tamás, aki példaként említette például azt az epi­zódot, amikor az egyik sze­replő személyautója a Duná­ba repült, s a víz alatt is rög­zítettek felvételeket. jú generációt a sorozatban...- A fiatal karakterek szerepel­tetése teljesen tudatos, hiszen valamennyi korosztályhoz szólni szeretnénk. Egyébként erős túl­zás, hogy túlsúlyban lennének, hiszen az összes szereplőt tekint­ve arányuk nem éri el a harminc százalékot, ami egyáltalán nem magas. Természetes ugyanak­kor, hogy számítunk a tinédzser korú nézőkre is, s az ő problémá­ikat, az ő mindennapjaikat a sa­ját generációjuk tudja legjobban megjelenítem a képernyőn.- A régi „bútordarabokból” né- hányan távoztak, talán ezért érezhetik sokan azt, hogy egyre több a fiatal. Hogyan születik az új és újabb epizódok sztori­ja, egy-egy karakter kiírásának ötlete?- Egy írói csapat dolgozik a Barátok közt sztoriján. Meg­beszéléseinken mindenki el­A producer kérdésünkre el­mondta, amennyiben ideje engedi, szívesen néz más so­rozatokat is.- talán A férjem védelmé­ben, a Mad Men, a Breaking Bad és a Downton Abbey tar­tozik a kedvenceim közé a külföldi szériák közül - ecse­telte Kalamár Tamás.- Mindezek mellett elég sok sorozatba belenézek, és ame­lyik megtetszik, azt igyek­szem nyomon követni. Per­sze, a filmek sem állnak tá­vol tőlem, már csak azért sem, mert fontos figyelni, hogy milyen piacra dolgo­zunk. Természetesen a nem­zetközi trendeket is figyelem, bár manapság már ritkán megyek külföldi tévés vásá­rokra, fesztiválokra. mondja az ötletét, amiből az­után összeáll a későbbi történet. Az egyes emberek között na­gyon komoly együttműködésre van szükség ahhoz, hogy he­tente egy játékfilm hosszúságú epizódfolyam megszülethessen. Egy-egy karaktertől pedig csak akkor válunk meg, hogy ha a történetmesélés szempont­jából már minden csontot lerág­tunk a szereplővel kapcsolat­ban. Más eset, hogy ha a színész maga akar távozni, mint ahogy történt az például a Claudiát alakító Ábrahám Edit és a Mag­di anyus karakterét megformá­ló Fodor Zsóka esetében. Náluk fel sem merülhetett, hogy egy másik színész vegye át a szere­püket. Erre egyébként is csak a legritkább esetben akad példa; csak akkor, ha a karakterre el­engedhetetlenül szükség van a történetmesélés miatt. A szí­nészek cseréjét a nézők ugyan megszokják, de ha nem muszáj, nem folyamodunk túl gyakran ehhez a módszerhez.- Miért kellett megválni Beré­nyi Andrástól?- András mindig is a Berényi család jófiúja volt, akire egy idő után sokkal nehezebben lehe­tett történeteket kitalálni, mint mondjuk a kevésbé pozitív sze­mélyiségekre. Tovább kellett lépni, szükség volt az újításra, a fiatalok már korábban sokat em­legetett belépésére. A tizenhat év után óhatatlan a megújulás igé­nye, más karakterek feltűnésére. Megválni egy karaktertől azon­ban egyáltalán nem könnyű fel­adat, de be kellett látnunk, hogy muszáj ezt meglépnünk.- Akadnak olyan karakterek, akik egy időre eltűnnek, majd visszatérnek a sorozatba. Szá­míthatunk régi-új szereplőkre?- A visszatérésekkel is ríme­lünk egy kicsit a mindennapok­ra, hiszen ha belegondolunk a saját életünkbe, ott is vannak, akik időre időre átmenetileg ki­lépnek, majd visszatérnek hoz­zánk. Tudatosan igyekszünk így forgatni a sorozat kerekét is. Természetesen lesznek visz- szatérők. Annyit elárulhatok a nézőknek, hogy még idén talál­kozhatnak Gézával vagy Kin­gával, esetleg mindkettőjükkel a Barátok köztben.- Rengeteg sorozatból szüle­tett játékfilm. Önök soha nem gondoltak arra, hogy egy egész estés mozival rukkoljanak elő?- Többször is felmerült az ötlet az elmúlt több mint másfél évti­zedben, de több ok is ellene szólt. Egyrészt, így is leforgatunk he­tente egy játékfilm hosszúságú, átlagban 125 perces jelenetsoro­zatot. Színészeink és a stábtagok hetekig, hónapokig folyamato­san dolgoznak. A munka min­dennap reggeltől estig tart, s ha ez nem is jelenti azt, hogy ebben az időszakban mindenkinek fo­lyamatosan van feladata, összes­ségében azt kell mondanom, hogy nem jut túl sok idő a pihe­nésre, s még kevesebb maradna, ha belevágnánk egy mozifilm leforgatásába. Stábunk mintegy száztagú, a rövid nyári szünet­ben nekik is muszáj pihenniük. A másik lényeges indok, hogy jelenleg is mindennap két részt adunk a nézőknek, nem biztos, hogy szerencsés lenne újabb megjelenéssel is eléjük állni.- Még mindig tabuként kezelt kérdések, a melegek helyzete, kisebbségek körülményeinek bemutatása, a betegségek csa­ládra gyakorolt hatása viszont gyakran kerül a középpontba. Miért vállalják fel ezeket a rizi­kós témákat?- Naponta sok száz ezer néző ül le a képernyő elé, hogy meg­nézze az aktuális részeket. Ez komoly felelőséget is jelent, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni a munkánk során. Ez a sorozat Magyarországon játszó­dik, tehát óhatatlan, hogy azok a nagy kérdések, amik az embe­reket foglalkoztatják, megjelen­jenek a sorozatban. Gyakran va­lóban felvetünk olyan témákat is, melyekről talán nehezebben beszélnek az emberek, melyek esetlegesen tabutémának szá­mítanak.- Ha már a társadalmi felelős­ségvállalás... éppen a közelmúlt­ban Gyulán több színésszel és stábtaggal közösen vettek részt a Fuss a Sérült Gyerekekért! elnevezésű jótékonysági futó­versenyen. A megmérettetést ön indította el. Hogyan érezték magukat ebben a szerepben?- Egy zseniális rendezvényről van szó, ahol mindannyian fel­töltődtünk. Nem jutunk el túl gyakran ilyen jellegű progra­mokra, de amennyiben lehető­ségünk nyílik rá, szívesen segí­tünk, hiszen ez is része annak, amit vállaltunk, annak a fajta felelősségnek, melyet a Barátok közt népszerűsége hozott szá­munkra. Örömmel tettünk ele­get a felkérésnek, s mondhatom, nagyon megkedveltük a várost és a jótékonysági programot is. Kalamár Tamás: komoly együttműködésre van szükség az írógárda tagjai között, hogy hetente egy játékfilm hosszúságú epizódfolyam születhessen ■ „Gyakran felvetünk olyan témákat is, melyek esetlegesen tabutémának szá­mítanak.” A sorozat kreatív részét irányítja a producer

Next

/
Oldalképek
Tartalom