Tolnai Népújság, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-20 / 116. szám

IMII 2014. MÁJUS 20., KEDD Három évre írt alá Van Gaal a Manchesterhez A Manchester United labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy a hol­land Louis van Gaal lesz a következő szezontól az együttes menedzsere, a szakember­rel hároméves szerződést kötöttek. Munkáját a klub legendája, Ryan Giggs segíti. LOUIS VAN GAAL A Bonyhád lesz a kedvezményezett az NB l/B-s férfi bajnoki döntőben Keleten már bajnok a Madocsa labdarúgás Nyugaton a Kéty és a Nagymányok még versenyt fut az aranyéremért a mafc törökbálinti veresé­ge (92-80) lehetőséget adott a Bonyhádi KSE-nek az NB I/B-s férfi kosárlabda-bajnokságban, hogy megszerezze a pálya­előnyt a bajnoki döntőre. Job­ban is kezdtek, mint az Eger: Jilling László triplájával hamar nagyobb előnybe kerültek. Pró­báltak felzárkózni a főiskolá­sok, de Tömösváry Máté meg­mozdulásaival maradt a nyolc­pontos különbség (31-23). Az egriek nem adták fel, három perccel a félidő előtt Baumann Dávid hárompontosával már ők vezettek (42-43). Tömösvá­ry azonban újra megvillant, húsz perc után a hazaiaknál volt az előny (54-46). A záró etapban Erdei Ádám két hármasával az egriek át­vették a vezetést (84-87). A bonyhádiakat azonban nem sokkolta a vendégek feltáma­dása, precíz támadások vé­gén szerzett nyolc ponttal már a hazaiak voltak előnyben a végjáték elején. Hiába az egri­ek igyekezete, hiába a 15 há­rompontos, a BKSE rutinos, NB I-es spílerekből áll, plusz­ban Tömösváry klasszis telje­sítménnyel rukkolt ki szomba­ton. A finálé első meccsét má­jus 24-én, szombaton 19 órától rendezik Bonyhádon. BONYHÁDI KSE-KF-EGER-HÉSZ SE 98-93 (28-23,26-23,17-20, 27-27). Bonyhád: Tömösváry 35 pont, 10 lepattanó; Faragó 16 pont, 7 gólpassz; Lukács 13 pont; Jilling 10 pont. ■ B. L. Tömösváry (jobbra) parádézott Németkéri sikerével aranyér­mes lett a megye kettő Keleti csoportjában a Madocsa SE, Nyugaton a Kéty van lépés­előnyben, de matematikailag a Nagymányok is odaérhet még a dobogó tetejére. • Balázs L. - Rónai G. Keleti csoport MÓRÁGYSE-DUNAKÖMLŐD SE 3-3 (1-2). Mórágy. V: Kovács T. Mór­ágy: Hujbert - Löfli D., Acsádi, Tóth L., Bóna - Bene G., Simon J., Bauer, Kovács J. - Győrfi (Za­lai, a szünetben), Fürst (Dorn, 78.). Edző: Illés Béla. Dunaköm- lőd: Takács L. - Juhász V., Fü­redi, Horváth R., Ellerman - Poroszkai, Erdélyi P. (Szabó R, 76.), Farnek, Búzás T. - Zsol­nai R, Szlucska. Edző: Vábró Jó­zsef. A tartalékos hazaiakkal szemben pontszerzésükkel be­biztosították dobogós helyü­ket a vendégek. Gól: Fürst (10.), Tóth L. (67.), Zalai (94.), illetve Zsolnai P. (20.), Szlucska (40.), Búzás T. (84.). Kiállítva: Löfli D. (Mórágy, 93.). Jók: Löfli D., Győrfi, illetve Zsolnai R, Far­nek, Füredi. U21:7-2. GERJEN SK-TOLLE UFC SZEK­szárd 1-4 (0-2). Gerjen. V: Mé­száros L. Sokat hibázó játék­vezető, megérdemelt vendégsi­ker. Gól: Kovács L. (64.), illet­ve Czinkon (28., 37., 68.), Beda (86.). Jók: Bán, illetve Czinkon, Pulcz. U21: a Szekszárd az NB Il-ben szerepel. NÉMETKÉRI SE-MADOCSA SE 1- 4 (l-O). Németkér. V: Szappa- nyos. A hazai csapat egy órán át egyenrangú ellenfele volt a bajnokcsapatnak - aztán so- kadszorra elfogyott az erő. Gól: Piszár (40.), illetve Böde I. (65., 70., 78.), Szakács V. (73.). Jók: Piszár, Rezicska, illetve Böde I. vezérletével a vendégcsapat va­lamennyi játékosa dicséretet ér­demel. U21:4-4. SIÓAGÁRD SE-BÁTAAPÁTI SE 2- 1 (0-0). Sióagárd. V: Kardos B. A sióagárdiak második fél­" VÁ'i Dombi Nándor (10-es mezben) és a Sióagárd nagy csatában kerekedett Dudás Zoltán (9) és a Bátaapáti fölé idő elején megszerzett kétgólos előnye a mérkőzés végére majd­nem elfogyott. Gól: Orosz T. (51., 53.), illetve Ignácz Z. (72.). Jók: Mosonyi R, Tóth Adrián, Hor­váth R, Orosz T., illetve Baba- nics N., Kiss R, Ignácz, Laka­tos. U21:1-0. KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK: Pálfa- Tengelic 2-7. Gól: Magyar A. (8., 28.), ill. Tolnai L. (5., 90.), Benizs (61., 83.), Nyul B. (16.), Oszter- májer Gy. (32.), Cseh Z. (35.). Nyugati csoport DÖBRÖKÖZI KSE-KÉTY SC 2-2 (O-l). Döbrököz. V: Illés T. Döb- rököz: Simon J. - ifj. Varga L., Gillich, id. Varga L., Deák (Tö­rök G., 26., Szűcs M., 46.) - Be- besi, Varga R., Török Cs., Kapós- völgyi - Zádori, Szentpáli. Játé­kos-edző: Varga László. Kéty: Osztopányi - Hajdú, Pál K., Er­dős, Fazekas T. (Faragó, 81.) - Szilágyi J., Tibai, Bősz, Fazekas Á. (Szilágyi V, 26.) - Eisensehr, Szedlák (Domokos, 92.). Játé­kos-edző: Fazekas Ákos és Fa­zekas Tamás. Az első félidő a vendégeké, a hajrá a hazai csa­paté volt. Mindkét oldalon ki­maradtak a tizenegyesek. Gól: Török Cs. (83.), Szűcs M. (87.), il­letve Tibai (12.), Eisensehr (56.). Jók: Simon J., Szentpáli, Bebesi, illetve Bősz T. vezetésével a ven­dégcsapat valamennyi játékosa dicsérhető. U21:11-1. BONYHÁD-BÖRZSÖNY SE-DOM- BÓVÁRI FC-RÓNA II 3-1 (2-1). Bonyhád-Börzsöny. V: Weitner. A vendégek vezetőgólja után az emberelőnybe kerülő vendéglá­tó lelkes játékkal fordított. Gól: Pongrácz (19., 20.), Rafai (51.), illetve Baranyi (15.). Kiállítva: Gyeraj (Dombóvár - 19.). Jók: Pongrácz vezérletével az egész hazai csapat. U21: a Dombóvár az NB II-ben szerepel. SZAKÁLY KSE-APARHANT SE 0-7 (0-4). Regöly. V: Horváth T. Megérdemelt a kulturáltan, sportszerűen játszó vendégek győzelme. Gól: Beszterczán (10., 14.), Dézsi (27., 79.), Ár­pa (18.), Szőcs R. (82.), Rippert (84.). Jók: Balaskó B., Maczik, Ők tudósítottak illés Béla (mórágy), Nyúl Zol­tán (Gerjen), Licker Péter (Né­metkér), Finta Mihály (Sióa­gárd), Kovács Vendel (Döbrö­köz), Bölcsföldi Zoltán (Bony­hád-Börzsöny), Hajcskó György (Szakály), Cseh Attila (Simontornya), Barabás Ró­bert (Nagymányok). Szőke, illetve Dézsi, Müller M., Szőcs R. U21:1-3. SIMONTORNYA TC-KAPOSSZEK- CSŐ-CSIKÓSTŐTTŐS 4-0 (2-0). Si­montornya. V: Tamás L. Jó já­tékvezetés mellett megérde­melt hazai siker. Gól: Szabó V. (15., 74.), Papp T. (38.), Gergő (79.). Jók: Papp T., Szabó V., Ger­gő, illetve Verese, Pataki, Por­ció. U21:13-1. NAGYMÁNYOKI SE-ZOMBA KSE 4-2 (4-1). Nagymányok. V: Pe- koli. Megérdemelten gyűjtöt­te be a három pontot az egyik bajnokaspiráns. Gól: Horváth B. (15., 29.), Bíró D. (34.), Barabás Á. (43.), illetve Hosnyánszki T. (32.), András (85.). Jók: Szabó R, Illés V. U21: 3-2. A HŐGYÉSZ SC- MAGYARKESZI KSE mérkőzés elmaradt. Az állás, Keleti csoport, felnőttek 1. Madocsa 18 16 1 1 70-18 49 2. Szekszárd II. 19 14 2 3 77-22 44 3. Dunakömlőd 19 12 3 4 62-35 39 4. Mórágy 18 10 1 7 49-46 31 5, Sióagárd 18 9 0 9 42-37 27 6. Gerjen 18 7 2 9 50-57 23 7. Tengelic 18 6 3 9 63-48 21 8. Németkér 18 6 1 11 41-50 19 9. Bátaapáti 18 6 1 11 36-49 19 10. Pálfa* (-4 p.) 18 6 0 12 38-73 14 11. Decs* (-7 p.) 18 1 0 17 10-103 ■4 Az állás, Nyugati csoport, felnőttek 1. Kéty 20 15 3 2 74-33 48 2. Nagymányok 19 12 6 1 75-27 42 3. Döbrököz 20 13 2 5 70-30 41 4. Magyarkeszi 19 11 2 6 78-39 35 5. Dombóvár II. 20 11 1 8 65-43 34 6. Aparhant* (4 p.) 20 9 5 6 66-39 29 7. B. Börzsöny 20 8 4 8 32-37 28 8. Simontornya 20 8 i íi 48-51 25 9. Zomba* (-4 p.) 20 6 2 12 38-63 16 10. Kaposszekcsó 20 2 2 16 18-97 8 11. Szakály* (-4 p.) 20 3 2 15 27-87 7 12. Hőgyész* (-1$ p.) 18 4 2 12 27-72-2 Veretlenül lett aranyérmes a Szekszárdi FGKC női csapata! kézilabda Tabajdi Ferenc edző együttese a záró, 26. fordulóban Pilisvörösváron is magabiztos győzelmet aratott NŐI NB l/B NYUGATI-CSOPORT, 26. FORDULÓ. PILISVÖRÖSVÁRI KSK- SZEKSZÁRDI FGKC 24-40 (8-22). V: Balogh B., Tóth V. Szekszárd: Schell- Német 1, Farkas A. 3, VASAS 11 (1), GULYA 1, FA- USZT 11, REISCH 6. Csere: Mé­száros, Tancz (kapusok), Nagy Sz., Zhorela 2, Csajkó 3, Grénus 1, Lengyelfalusy, Horváth Zs. 1 (1). Edző: Tabajdi Ferenc. HÉTMÉTERESEK: 6/4, ill. 2/2. KIÁLLÍTÁSOK: 6, ill. 0 perc. Gyorsan elkapta a meccs rit­musát a bajnok, amely főleg le- rohanás gólokat lőve, pillana­tok alatt eldöntötte a mérkőzést (10. perc: 1-10). Jellemző sta­tisztikai adat a szekszárdiak hatékony védekezésére és el­lenfelük hibáira, hogy úgy ala­kult ki a nagy különbség már az elején, hogy a kapusoknak nem volt védett labdája. A kö­vetkező öt percben tovább nö­velte előnyét a Tabajdi-csapat (15. perc: 3-13). Ezt követően a meccs leg­gyengébb időszakát produkál­ta az FGKC. Az összecsapáson egyébként kimagaslóan játszó Vasas Edina és Fauszt Éva is sokat hibázott; a múlt héten pa­rádézó Nagy Szilvia sem találta helyét a pályán (25. p.: 8-16). A félidő végét egy 6- 0-s sorozattal zárták a vendégek. A második játékrészben is sok szép dolgot csinált a Szekszárd, amelynek a védekezése „felpuhult.” A ha- Tabajdi Ferenc (szemben) együttese kis híján százszázalékosan végzett zai együttes időnként kicsit kö­zelebb zárkózott, majd mindig visszaállt a félidei differencia. Az utolsó tíz percet 7-3-ra meg­nyerte a Gólyák, így a mérkőzés végére alakult ki a legnagyobb különbség. Az 55. percben Fa­uszt izomsérülést szenvedett, a hírek szerint az átlövőnek sze­rencsére nincs komolyabb baja. Meg nem erősített információk szerint Gulyáék hiába nyerték meg a pontvadászatot, a csapat marad az NB I/B-ben. tabajdi Ferenc: - Gratulálok a lányoknak a veretlenül meg­nyert bajnoki címhez. Köszö­nöm mindenkinek, aki segített ebben. Vicának gyors gyógyu­lást kívánok. eredmények: Kozármisleny- Marcali 29-21, VKL SE Győr- Szentendre 27-31, Pénzügyőr- Haladás 34-28, Tatabánya-Ri- nyamenti 27-29, Győr IL-Mo- hács 26-25, Budaörs-Ferencvá- ros II. 42-22. ■ B. L. A végeredmény, Nyugati csoport 1. Szekszárd 26 25 1 0 866-549 51 2. Budaörs 26 22 1 3 805-618 45 3. Haladás 26 17 2 7 796-741 36 4. Győri ETOII. 26 14 0 12 769-743 28 5. Kozármisleny 26 12 2 12 729-743 26 6. Rinyamenti KC 26 13 0 13 671-725 26 7. Pilisvörösvár 26 12 1 13 742-769 25 8. Mohács 26 12 0 14 737-727 24 9. Marcali 26 10 2 14 751-813 22 10. Szentendre 26 8 4 14 745-822 20 11. ne II. 26 8 2 16 782-822 18 12. Pénzügyőr 26 9 0 17 710-757 18 13. VKL SE Győr 26 6 2 18 690-835 14 14. Tatabánya 26 5 1 20 713-842 11 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom