Tolnai Népújság, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-03 / 102. szám
2014. MÁJUS 3., SZOMBAT SZOLGÁLTATÁS A fiatalok és a nők látogatják a plázákat a 6FK vizsgálatainak adatai alapján jól jellemezhetők a hazai bevásárlóközpontok látogatói, tekintve, hogy többségük - 80 százalékuk - visszatérő látogató. A plázák vendégei legnagyobb részt a nők és a 29 évnél fiatalabbak közül kerülnek ki, akiknek igényei között első helyen áll a kellemes környezet. Vásárolni háromból két látogató szokott átlagosan 7300 forint összegben. Ez a csoport legalább havonta egyszer elmegy egy bevásárlóközpontba, míg a vásárlók fele akár hetente is betér egy-egy ilyen létesítménybe. A vásárlók összetételét tekintve jól látszik, hogy 57 százalékuk nő, míg 43 százalékuk férfi. A 30 és 49 év közöttiek a plá- zalátogatók 31 százalékát adják, míg az ötven év felettiek a fennmaradó 19 százalékot. A vásárlás, esetleg nézelődés célpontjául szolgáló bevásárló- központ kiválasztásakor a legfontosabb általános szempont a közelség, amelyet a széles boltválaszték, majd árukínálat és a kellemes környezet követ. Erdélybe készülnek Ismét sikerrel pályázott a szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola a Határtalanul! programban, és 945 ezer forintot nyert erdélyi túrájához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től utazásra és szállásra, tudtuk meg Molnár Géza szervező-tanártól. A május 6-tól 10-ig tartó 5 napos út tervezett állomásai: Kolozsvár, Farkaslaka, Székelyudvarhely, Korond, Parajd, Gyilkos-tó, Békás-szoros, Gyimesbükk, Gyulafehérvár, Déva és Arad. A részt vevő 35 hetedikes diáknak a napokban egy 3 órás felkészítő foglalkozást tartott Molnár Géza és Babosné Csapó Erika történelem-honismeret tanár. ■ F. V. Bearanyozták a napjaikat sikerek Nem csak az iskolapadban remekelnek a bonyhádi gimnazisták ■ Vásárolni háromból két látogató szokott átlagosan 7300 forint összegben- Egyértelmű összefüggés van a kellemes környezet és az ott-tartózkodás hossza között, ahol jól érzik magukat a vásárlók ott több időt is töltenek el. Azok a bevásárlóközpontok, amelyek külön figyelmet fordítanak erre, akár másfélórás látogatásra is számíthatnak, szemben az átlagos egy órával - osztotta meg a kutatási tapasztalatokat Dömyei Otília, a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója. Az általános elvárásokon túl persze egyedi igények is megfogalmazódnak a vevőkben. Ilyen lehet egy-egy kedvenc bolt, vagy a kényelmes parkolás, amelyek már az egyes bevásárlóközpontok egyediségét hangsúlyozzák és verseny- előnyt biztosítanak. A korábbi évekhez hasonlóan a bevásárlóközpont-látogatók egyharmada valóban csak látogató marad, nem vásárol egy üzletben sem. Azok, akik bemennek üzletekbe is, átlagosan két boltba térnek be egy plázán belül, míg vásárolni átlagosan egy boltban szoktak a magyarok. ■ Eseményekben és eredményekben bővelkedő időszakot tudhat maga mögött a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium. A kiválóan sikerült országos sporttalálkozójuk mellett a keszthelyi Helikon Ünnepségeken is brillíroztak a völgységiek. Vízin Balázs Az ország 23 kiemelkedő gimnáziuma vett részt az Arany lá- nos Tehetséggondozó Program előkészítő osztályainak országos sporttalálkozóján Bonyhá- don. A hagyományos Gymna- sion rendezvényt 14. alkalommal tartották a bonyhádi gimnáziumban. A találkozón idén is nagy létszámmal vettek részt a jelentkezők: 300 versenyző, 38 csapatkísérő és közel 40 szervező csatlakozott a programhoz. A rendezvény elsődleges célja, hogy az országot lefedő tehetséggondozó program diákjai, tanárai találkozhassanak, tapasztalatot cseréljenek és nem utolsó sorban barátságokat kössenek. Mindehhez a sport nagyszerű lehetőséget biztosít. Az esemény a csapatok fogadásával, technikai értekezlettel, sorsolással kezdődött. A tanulók részére a felsőbb évesek játékos ismerkedési estet szervezetek az iskola atlétikai centrumában. A második napon 8 órakor kezdődtek a sportversenyek: labdarúgás, röplabda, kosárlabda, sakk, asztalitenisz és lövészet színesítette a kínálatot. Az eredményhirdetést követően a növendékek zenés-táncos mulatságon, a felnőttek egy remek szekszárdi borkóstolón vehettek részt. A vasárnapi program a környék nevezetességeinek megismerésével telt - összegezte An- dorka Gábor. A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium igazgatója egy másik eseményre, a keszthelyi Helikon Ünnepségekre is kitért összefoglalójában, amely ugyancsak a napokban zajlott. Részletezte, intézményük idén 13 produkcióval indult a versenyeken, összesen 83 diákkal. Tizenegy produkciónak sikerült minősítést szereznie: öt arany, öt ezüst és egy bronz mellett a komolyzenei kategória fődíját és két különdíjat is megszereztek a bonyhádi tanulók. Sőt, két kiváló diákjuk - Daradics Tímea és Nagy Dániel - a gálaműsorban is felléphetett. Ezzel az eddigi legjobb helikoni eredményét érte el a gimnázium. Andorka Gábor emlékeztetett, Keszthely kétévente rendezi meg a Helikoni Ünnepségeket, melyeken a Dunántúl középiskoláinak diákjai mérhetik össze tudásukat csaknem húsz kategóriában. Az utóbbi években több, mint 120 iskola nevezett a versenyekre, összesen közel 4000 diákkal. A legnépesebb kategória a kórusoké, ezúttal 50 együttes lépett fel, majdnem 2000 diákkal. Az egyes helyszíneken két napon keresztül zajlanak a bemutatók, a versmondók például a Festetics Kastélyban, a színjátszók a Balaton Színházban, a komolyzenészek a Zeneiskolában, a kórusok a Balaton Múzeumban adhatják elő versenyprogramjaikat. Mindegyik kategóriában az adott terület országosan elismert képviselői alkotják a zsűrit, és állapítják meg a minősítéseket. A versenyen kívül lehetőségük nyílik a résztvevőknek a felújított Főtér szabadtéri színpadán is bemutatkozni. Esténként szórakoztató programok várják a fiatalokat a Főtéren és a Balaton partján, idén a 30Y zenekar, valamint Szalonna és bandája gondoskodott a fergeteges hangulatról. Tizenegy produkció kapott minősítést Keszthelyen Név Kategória Minősítés Felkészítő tanár Daradics Tímea zongora arany, komolyzene kategória fődíj Seleljo Alexandra Nagy Dániel könnyűzene, ének aranv, kűlöndíi Ócsai Annamária Kórus vegyeskar kórus arany, kűlöndíj a legszebben előadott magyar műért Stargl Szilvia, közreműködött Seleljo Alexandra, Meszlénvi Valéria Wagner Hanna mozgásművészet, tánc arany Valkai Csaba Meszlénvi Valéria komolyzene, fuvola arany Szileszki Adrienn Bogos Virág képzőművészet ezüst Árki Rita Mátics Anna népdaléneklés ezüst Mátics Beáta Füller Noémi irodalmi alkotás ezüst Bozó Zsuzsanna Színes, mimes színjátszókör színjátszás ezüst Kutnyánszkyné Bácskái Eszter Mikulecz Mónika versmondás ezüst Kutnyánszkyné Bácskái Eszter György Bálint- Krőnung Bálint komolyzene, harsona és zongora bronz Pecze István FORRÁS: PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM Játékos feladatokban bizonyítottak az ifjak vetélkedő A Föld napja alkalmából szervezett versenyt a Solymár Imre Városi Könyvtár bonyhád A Föld napja alkalmából szervezett vetélkedőt a Solymár Imre Városi Könyvtár. A versenyen kétfős csapatok indulhattak, öt állomáson különböző próbatételek vártak a lelkes ifjakra - tájékoztatta lapunkat Matisz Nóra. A szervező bibliotéka munkatársa részletezte, volt totó, keresztrejtvény, fűszer- és a Mecsek növényeinek felismerése, a Gemenc állatairól nyomtatott képek megtalálása és megnevezése. A versenyzőknek zöld pólóban kellett megjelenniük, aki ezt betartotta, pluszpontot kaphatott. A jó hangulatú megmérettetést a Weisz Gerda-Sásdi Bence páros nyerte meg. A képzeÖtletes feladatokból és humorból nem volt hiány a bonyhádi vetélkedőn letbeli dobogó második fokára Martini Gergő és Sövér Tamás állhatott fel, míg a bronzérmet jelentő helyet a Konkoly And- rás-Kaufmann Ákos duó szerezte meg. A díjazottak a Gemenc Zrt., a Mecsekerdő Zrt., annak pécsváradi kirendeltsége, valamint a Nemzeti Kulturális Alap jóvoltából értékes erdészeti ajándékcsomagokkal és könyvutalványokkal gazdagodtak. De senki sem távozott üres kézzel: minden résztvevő erdészeti ajándék- csomagot vihetett haza - fűzte hozzá Matisz Nóra. A fiatalok elismerően nyilatkoztak a bibliotéka programjáról. ■ Vízin B. IBOLYA Csigabiga, gyere ki elképesztő Ml minden olvasható a világhálón. Ismeretlen tettesek például mon- dókákat, gyerekdalokat írtak át magyarról jogásznyelvre. íme az egyik: Sürgősen megkérünk minden házzal rendelkező puhatestűt, hogy ingatlanát záros határidőn belül hagyja el, annak külső felszínén keletkezett, és azóta is folyamatban lévő tűzeset miatt. A károsultakat folyékony és félig megszilárdult tejipari termékekkel kártalanítjuk, amelyek együttes mennyisége egyelőre kétnapi fejadagot tesz ki. A gyengébbek kedvéért a dalocska úgy kezdődik, hogy Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki. A valóság olykor túltesz a legszellemesebb ötleteken is. Igazi rendőrségi hír volt az alábbi, bár nem mostanában. Kerítésátmászás módszerével ismeretlen tettesek behatoltak egy lakatlan ház udvarába, majd az illetéktelenek az ingatlanban kutatást végeztek, de nem vittek el semmit. Az évszázad bűnügye. Mellesleg, bárcsak az lenne. VÍZÁLLÁS vízállások A Dunán tegnap 11 órakor. Dunafóldvár -30 cm, Paks 112 cm, Dombon 143 cm, Árvízkapu 507cm, Baja 245 cm. A Sió Palánknál 173 cm. MOZI BÖLCSKE: Vérkötelék (francia-amerikai filmdráma), 20 óra. DUNAFÓLDVÁR: Halálos mélység (norvég thriller), 20 óra. szekszárdi Rio 2 (amerikai családi animációs film), 15 óra. Amazonia (francia-brazil dokumentumfilm), 17 óra. A csajok bosszúja (amerikai vígjáték), 19 óra. ZENÉSZTALÁLKOZÓ MEDINA Rákóczi utca 35.: a bonyhádi Bartók Béla alapfokú intézmény népzenész növendékeinek gyermekkoncertje, Siklósi Krisztián vezetésével, 10 óra. Délutáni program: Miha- lovics Zsolt előadása a nagyapjáról és a bogyiszlói népzenéről, majd 21 órától táncház. Meghívott fellépők: Rezes banda Komlóról, a Tenkes zenekar, illetve Szemző Angéla és zenekara Pécsről, Bajáról érkezik két zenekar, valamint paksi, bogyiszlói, bátai és szekszárdi vendég zenészei lesznek a találkozónak. Illlllll MOZI BÖLCSKE: Tessék mosolyogni! (francia filmdráma), 20 óra. FLÓRIÁN-NAP TAMÁSI Szentmise a római katolikus templomban, 9.30. Tűzoltólaktanya: nyílt nap gyerekprogramokkal 12 óra után.