Tolnai Népújság, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-03 / 102. szám
2014. MÁJUS 3., SZOMBAT 3 MEGYEI TÜKÖR Ott szolgál, ahol szükség van rá katasztrófavédelem Erős hittel, elszántsággal, becsülettel áll a munkájához Tudatosan készült a pályára, és keményen dolgozott céljai elérése érdekében. Május elsejétől dr. Balázs Gábor tűzoltó alezredes tölti be a megyei katasztrófavédelmi igazgatói tisztséget Tolna megyében. Venter Marianna- Egyenes út vezetett-e ehhez a hivatáshoz?- Tudatosan készültem valamely „egyenruhás” pályára. Ez a gondolat végigkísérte az életemet, és tettem is érte. Természetesen sokat köszönhetek szüleimnek, akik mindenben támogattak, kiváló alapokkal tudtam így az életben elindulni. Édesanyámból - aki 43 évet dolgozott egy munkahelyen - a munkához való hozzáállás ivódott belém, édesapámtól megtanultam, hogy az adott szónak súlya van, s ahhoz, hogy valamit elérjünk, bizony valamiről biztos le kell mondanunk. Semmi sem jobb bizonyíték erre, mint jómagam, hiszen azért, hogy a kitűzött céljaim elérjem, bizony szükség volt arra, hogy a családom átmenetileg háttérbe szoruljon. Hozzáteszem, a feleségem mindenben partner, támogat, összetart bennünket. Nélküle ma nem lehetnék az, aki vagyok, nem tudnám ilyen energiával művelni hivatásomat.- Mit tekint a legfontosabbnak ebben a hivatásban?- Székfoglaló beszédem azzal zártam, hogy „erős hittel, becsülettel, elszántsággal” kívánom megoldani az előttem álló feladatokat. Ebből is látszik, hogy nem egyszerűen munkának, hanem valóban élethivatásomnak tekintem a katasztrófavédelmi tevékenységet. De, hogy konkrétan válaszoljak: az igazgató, mint integrált vezető kulcsszereplője a katasztrófavédelmi feladatok területi végrehajtásának. Ezeknek a feladatoknak a célja a polgári lakosság életének, a gazdaság által felhalmozott anyagi javaknak a megóvása, védelme, a bekövetkezett események kezelése. Természetesen a jó katasztrófavédelmi szabályozás önmagában nem lenne elegendő, ha nem állna rendelkezésre jól felkészült személyi állomány. Tolna megyében minden államDr. Balázs Gábor a megyében élők biztonságáért dolgozik polgár számíthat a katasztrófa- védelmi szervek áldozatos munkájára, a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok. önkormányzati, létesítményi tűzoltóságok és önkéntes tűzoltó egyesületek ösz- szehangolt szaktevékenységére.- Mint új megyei igazgató, mi az, amit megtart, és mi az, amint változtatni fog?- Céltudatos embernek tartom magam, hivatásom gyakorlása során soha nem hátráltam meg semmilyen feladattól, a felmerülő problémákat megoldandó feladatként kezelem. Részt vettem számos hazai gyakorlat szervezésében és végrehajtásában, tapasztalatom van a nemzetközi segítségnyújtásban. Gyakorlattal rendelkezem az ár- és belviNévjegy dr. Balázs Gábor a Csongrád megyei Makón született 1971- ben. Tizennégy éves kora óta Szegeden él. Huszonegy éve nős, feleségével két gyermeket nevelnek - idősebbik lányuk 18, kisebbik 8 éves - akikre nagyon büszkék. Katonai középiskolába járt, ahol gépjármű-technikai műszaki végzettséget szerzett Hét év hivatásos katonai szolgálat után a Csongrád Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság és a Csongrád Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság állományában töltött be különböző beosztásokat, tíz esztendeje vezetőként. Időközben szakmai felsőfokú-, pedagógus- és jogászvégzettséget szerzett. szabad idejében szívesen utazik, kirándul a családdal, az utazások célja legtöbbször Magyarország történelmének és kultúrájának mélyebb megismerése. NEGYEDSZÁZADOS TÉNYLEGES szolgálata alatt számos dicséretben és jutalomban részesült. 2004-ben a „Védelmi Igazgatásért” ezüst fokozatával, 2006- ban a Tiszán és mellékfolyóin levonuló árhullám elleni védekezésben nyújtott tevékenységéért pedig az „Árvízvédelemért” bronz fokozatával tüntették ki. zek elleni védekezés, a különböző veszélyhelyzetek operatív irányítása, valamint a védelmi igazgatás helyi és területi működtetése területén. Mindig ott és akkor szolgáltam a hazámat, ahol és amikor szükség volt rám. Most úgy érzem, életem leg,- nagyobb kihívása elé érkeztem. Minden erőmmel azon leszek, hogy az örökül kapott eredményeket megtartsam. Az elmúlt egy év bizonyította számomra, hogy Tolna megyében ehhez minden feltétel rendelkezésre áll. Az igazgatói beiktatásomkor elköszönt Wéber Antal tűzoltó ezredes úr vezetésével stabilizálódott a személyi állomány, és javult a szakmai munka színvonala. A védelmi közigazgatás rendszerében'meghatározó szerepe van a megyei katasztrófa- védelmi igazgatóságnak. A bekövetkezett események, a veszélyhelyzetek kezelésére eredményes együttműködés alakult ki a rendvédelmi szervekkel, a területi közigazgatási szervekkel, hatóságokkal, önkormányzatokkal és nem utolsó sorban a karitatív és önkéntes szervezetekkel. Célom, hogy új beosztásomban biztosítsam a megyei igazgatóság és helyi szervei törvényes és eredményes működését, a források költséghatékony felhasználásával és a tervszerű technikai kiszolgálásokkal elősegítsem a takarékos gazdálkodás feltételeit. Az állampolgárok és Tolna megye biztonságának garantálása érdekében még nagyobb hangsúlyt kívánok fektetni a veszélyhelyzetek hatósági eszközökkel történő megelőzésére, a megjelent új hatáskörök gyakorlására. Megkülönböztetett figyelmet kívánok fordítani a Paksi Atomerőmű bővítéséhez kapcsolódó katasztrófa- védelmi feladatok végrehajtására. A települési mentőszervezetek megalakítása érdekében élni kívánok a Tolna megyei településekre jellemző helyi összefogás erejével. A bekövetkezett események kezelése során biztosítani kívánom a katasztrófa- védelmi műveletek szakszerűségét, hogy beavatkozásaink gyorsak, egyben biztonságosak és kulturáltak, intézkedéseink határozottak legyenek, de ne okozzanak jogtalan hátrányt, vagy sérelmet, illetve kárt.- Hogyan képzeli el a lakossággal való kapcsolatot?- A 2012-ben megújult szervezetrendszer biztosítja a lakosság hiteles és gyors tájékoztatását, elég ha csak az igazgatóság internetes oldalára vagy a VÉSZ alkalmazásra gondolunk, melyet okos telefonnal bárhonnan elérhetünk. A bekövetkezett események mellett fontosnak tartom a szervezetünkről, mindennapjainkról szóló információk biztosítását is. Végezetül hadd osszam meg az olvasókkal, hogy a lakosság körében végzett felméréseket elemezve kitűnik, hogy a tűzoltói hivatás és a tűzoltók által végzett tevékenység az emberek megítélése alapján kedvező, igen elismert helyet foglal el. Magam azon leszek, hogy ez nagyon sokáig így is maradjon. HÍRSÁV A család vetett véget a verekedésnek szekszárd Összeverekedett két nő április 30-án, késő este. A rendelkezésre álló adatok szerint a 33 éves K. K. kihívta az utcára a 19 éves P. C.-t, majd szóváltást követően ütlegelni kezdte, de a másik sem maradt tétlen. A verekedésnek P. C. családja vetett véget. Az eset során mindkét nő megsérült. A rendőrök előállították őket, ellenük garázdaság vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. ■ 1.1. Kerti bútorok szolgálják a kényelmet szedres Elkészült a Szedres központjában lévő park. A sétányt már korábban térkövezték, és a kandelábereket is kihelyezték, fákat is ültettek. Ezzel a saját erős beruházással nemcsak a faluközpont vált mutatósabbá, de a II. világháborúban elesett hősök emlék- | műve is méltó környezetbe került. És hogy ne csak esztéti- { kus, de használható is legyen a park, kerti bútorokat, illetve szemeteseket is kihelyeztetett az önkormányzat. ■ B. K. Egy holland család ajánlott fel virágot dalmand Holland tulipánok nyütak a település emlékparkjában. A virághagymákat egy Dalmandon élő holland család adományozta a községnek. Újabb ékes példád ja ez annak az összefogásnak, amellyel tavaly létrehozták1 a parkot. A pterület azoknak a pusztáknak állít emléket, amelyek egyesítésével 1950- ben Dalmand létrejött. ■ H. E. A holland tulipánok Hungária takarék Minden nehézség ellenére megőrizték piaci szerepüket 2013-ban, és fejlődni is tudtak bonyhád - A 2013-as üzleti, gazdasági év további jelentős kihívás elé állította szövetkezetünk vezetését és munkatársait. Azonban örömmel számolhatok be arról, hogy megőriztük üzleti erőnket - tájékoztatta lapunkat Brauer János. A Hungária Takarék elnök-ügyvezető igazgatója hozzáfűzte, takarékuk a dél-dunántúli régió és a Takarékszövetkezeti Integráció elismert pénzintézeteként dolgozott tavaly is. Ezt az is alátámasztja, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének Aranykönyve szerint 2012-höz hasonlóan - 2013-ban is a Hungária Takarék lett a legeredményesebb a szövetkezeti hitelintézetek között. Brauer János úgy látja, az európai közösség lassan kilábal a pénzügyi, gazdasági válságból, az elmúlt évek hazai erőfeszítései Magyarországon is kedvező jeleket mutatnak: 2013-ban a GDP 1,2, a beruházások 4,9, míg az export 5 százalékkal növekedett. - Takarékunk számára rendkívül örvendetes tény, hogy az elmúlt tíz évben végzett felelősségteljes szakmai munkánk beérett. A 2011-2014 közötti stratégiai tervünk főbb célkitűzéseit pedig már 2013. december 31-ével teljesítettük - világított rá az elnök. Brauer János a számok tükrében részletezte, az adózás előtti eredményük 424 millió forint Eredmény és saját töke Adózás előtti eredmény 2013.12.31-én: 424 143 E Ft Saját tőke 2013.12.31-én: 3 215 739 E Ft 3500000 volt, saját tőkéjük pedig 3,2 milliárd. Betétállományuk meghaladja a 24 milliárdot, mérlegfőösszegük pedig a 31 milliárdot, ügyfeleik értékpapír állománya közel 6 milliárd forint, a szövetkezet hitelállománya 11 milliárd, jövedelmezőségük országosan is kiemelkedő. És az 1,09 százalékos adózott eredmény/ mérlegfőösszeg (ROA), valamint a 10,6 százalékos adózott eredmény/saját tőke (ROE) mutatójukkal is túlszárnyalták az országos átlagot.- Megalakulásunk óta kiemelt figyelmet fordítunk térségünk gazdasági erejének növelésére, illetve a társadalmi szerepvállalásra. Már 46 önkormányzat és 3 kistérség számlavezetője vagyunk. A „Leader akciócsoportok” működésének segítése mellett jelentős anyagi forrással támogattuk a látvány-csapatsport egyesületeit, továbbá a közösségi kezdeményezéseket. Folytattuk a 2010-ben új alapokra •helyezett ifjúsági programunk és termékeink népszerűsítését, fontos feladatunknak tartjuk a növendékek takarékosságra való nevelését - sorolta az elnök. Ugyancsak 2013 krónikájához tartozik, hogy az eddiginél is korszerűbb, új számlavezető rendszerre (Mo- on-Sol) tért át a Hungária Takarék. ■ Vízin B. Az ország legeredményesebb szövetkezeti hitelintézete