Tolnai Népújság, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-10 / 108. szám
2014. MÁJUS 10., SZOMBAT SPORT 15 A diósgyőri sikerrel jött a fordulat labdarúgás Baitha László szerint az ötpontos előny tudatában nyugodtan futballozhatnak Szombathelyen, a Crushers ellen játszik vasárnap a Bad Bones AFC Két meccs, két győzelem. Azok után, hogy korábban 18 találkozón keresztül képtelen volt nyerni az MVM-Paks, ez előző két körben a Diósgyőrt (4-0) és a Kecskemétet (2-0) is legyőzte. Bartha László mindkét találkozón jó teljesítménnyel rukkolt elő. Rónai Gábor- Minek köszönhető ez a látványos, és eredményes formajavulás?- Nehéz, és összetett kérdés ez - felelte Bartha László, a klub hivatalos oldalának adott interjúban. - Eddig is becsülettel tettük a dolgunkat, de ez a roppant hosszúra nyúlt nyeretlenségi széria elvette a hitünket. Más úgy játszani, hogy nyerő szériában vagy, és egészen más úgy futballozni, hogy mész, hajtasz, de igazából nem hiszed el, hogy ennek lesz is eredménye. Amikor már nem is emlékszel arra, hogy milyen is a győzelem íze. Diósgyőrben sikerült korán gólt szerezni, majd nekem is sikerült elég gyorsan rárúgni még egyet. Ez megnyugtató volt, felszabadultan tudtunk tovább játszani, és hitet is kaptunk, ami hozzásegített bennünket ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. És ez a visszaszerzett hit segített a Kecskemét ellen is. Most már megint hiszünk abban, hogy tudunk győzni, hogy nem felejtettünk el futballozni.- A diósgyőri győzelem volt a fordulópont?- Véleményen szerint igen. Korábban is megvoltak a lehetőségeink, már a korábbi mérkőzéseink egyikén is nyerhettünk volna, de valami nem stimmelt, valami mindig hiányzott. Diósgyőrben viszont minden összejött nekünk, és mellénk állt a szerencse. De akár tekinthetjük fordulópontnak a mezőkövesdi találkozónkat is, ahol kétgólos hátrányból sikerült egyenlítenünk, és a játék képe, a helyzetek alapján a mérkőzés végén akár nyerhettünk is volna. Igaz, akkor öt sárga lap miatt csak a lelátóról szurkolhattam a srácoknak.- Jelenleg van egy kisebb lélegzetvételnyi előnyük, öt ponttal állnak jobban a kieső helyen álló Mezőkövesdnél. A felszaba- dultságot, és ezt az előnyt tudják majd kamatoztatni Szombathelyen?- Nem vagyok jóls, de bízom benne, hogy igen, bár a Haladástól tartok egy kicsit. Évek- a haladás csapatát nagyon jó játékosok alkotják, félelmetes támadósoruk van, ebből következik, hogy egy erős gárda otthonába látogatunk - mondta Csertői Aurél, a paksiak vezetőedzője. - Nekünk továbbra is szükségünk van minden egyes pontra, így egy nagyon kiélezett, kemény mérkőzésre számítunk. A célunk továbbra is a bennmaradás, ezért kell a bravúr, kell a győzelem Szombathelyen is. Nem lesz könnyű, de nem feltartott kézzel utazunk a Haladás otthonába. óta nagyon erősek otthon, vagyis okosan kell játszani ellenük. Azt nem mondom, hogy nem lehet nyerni Szombathelyen, mondjuk azért is megyünk, de nagyon oda kell figyelnünk! (Itt jegyezzük meg, hogy a Haladás együttese hazai pályán még gólt sem kapott a tavaszi szezonban - A szerk.). OTP BANK LIGA, 28. FORDULÓ. SZOMBATHELYI HALADÁS- MVM-PAKS, VASÁRNAP, 18.30 ÓRA (TV: SPORT2). AZ MVM-PAKS TERVEZETT KEZDŐCSAPATA: 1 Molnár P. - 16 Heffler I, 63 Éger, 18 Fiola, 30 Szabó J. - 8 Kecskés T, 22 Windecker - 39 Bartha, 21 Bori, 20 Lázok - 9 Simon A. A kispadon: 24 Csernyánszki (kapus), 6 Kovács G., 7 Báló, 10 Kiss T, 23 Nagy 0., 43 Könyves, 55 Kulcsár D. Sérült: Nyári (térdműtét után), Horváth G. (ülőideg-gyulladás).- Mire, vagy kire kell a legjobban figyelni Szombathelyen?- Leginkább Radó Andrásra, ő most elég jól belejött a gólgyártásba, de több tehetséges fiatal játszik a szombathelyieknél. Halmosi Pétert legutóbb kiállították, rá tehát nem kell figyelnünk. Elég jól kontráznak, de egyébként is jó csapatról van szó, tehát végig koncentrálnunk kell, ha sikeresek akarunk lenni.- Két rivális csapatnál, a Mezőkövesdnél, és a Pápánál is edzőt váltottak. Jó ez a Paksnak?- Nehéz ezt megmondani. Igazából a pápai váltást annyira nem értem, de az ő ügyük, míg a másik esetben talán jelentheti azt, hogy pánikba estek. Az edzőváltások így is, és úgy is elsülhetnek. Mire vasárnap mi pályára lépünk, addigra kiderül, hogy ezek a lépések milyen kihatással lehetnek, lesznek ránk.- Elég lehet a mostani ötpontos előny a bennmaradáshoz? Szurkolói busz is indul a paksi klub ingyenes szurkolói buszt indít a vasárnap 18.30 órakor kezdődő összecsapásra. A járat vasárnap 13 órakor indul a Fehérvári úti stadion elől: Jelentkezni Wen- hardt Ákosnál lehet a 20/466- 5888-as telefonszámon, illetve a titkárságon a 75/510-618-as telefonszámon.- Annyiból jó, hogy most nem kell úgy kapkodnunk, mint eddig, de nem szabad megnyugodnunk sem. Továbbra is úgy kell csinálnunk mindent, mint a legutóbbi fordulókban. Nyernünk, nyernünk és nyernünk kell egymás után, nem szabad arra várni, hogy majd a többiek kikapnak. Csakis saját magunkkal szabad foglalkoznunk, koncentráltnak kell maradnunk, és ha jön még újabb siker az utolsó három körben, akkor szerintem nem lehet probléma a bennmaradás. Nem feltartott kezekkel lépnek pályára a haladás crushers vendége lesz a Szekszárd Bad Bones a divízió Il-es amerikaifo- ci-bajnokság Nyugati csoportja második fordulójában, vasárnap. A nyitányon óriási izgalmak közepette 31:28-ra győztek a Rosszcsontok a Budapest Eagles ellen - holnap tovább szeretnék folytatni sorozatukat a szekszárdiak. A 2006- ban alapított vasi klub korábban Szombathely Fighters néven szerepelt, a BB számára egyelőre söté lónak számítanak, hiszen korábban még egyszer sem meccseitek. A Haladás Crushers tayaly is a divízió II-ben szerepelt, és az alapszakaszt a Szekszárd előtt zárta, hat meccsen 3 győzelem és 3 vereség volt a mérlege. A legjobb négy közé jutásért a Budapest Hurricanes II várt a vasiakra, de a budapestiek túl kemény falatnak bizonyultak (0:13). A Crushers így az ötödik helyen végzett, míg a Bad Bones egészen az elődöntőig jutott, és első szezonjában rögtön a harmadik helyet szerezte meg a divízió II-ben. Azt nem lehet előre kijelenteni, hogy a holnapi meccsnek a Rosszcsontok lenne az esélyese, de egy újabb győzelem nagyon jól jönne a folytatásra... ■ R. G. Lewis HamiKont meg sem tudták közelíteni a többiek lewis Hamilton utolérhetetlen volt a Forma 1-es Spanyol Nagydíj pénteki szabadedzésein. A Mercedes brit pilótája a délelőtti első tréningen a McLaren brit versenyzőjét, Jen- són Buttont és Daniel Ricciar- dót (Red Bull) utasította maga mögé, míg a délutáni gyakorláson csapattársát Nico Rosber- get és Daniel Ricciardót előzte meg. Az előző három futamot kivétel nélkül megnyerő Hamilton jelenleg második helyen áll a vb-pontversenyben (75 pont), amelyet Rosberg (79 pont) vezet. A harmadik szabadedzést ma 11-től futják, az időmérő 14 órakor kezdődik, míg a futam vasárnap 14 óra- .kor (tv: Ml) rajtol. ■ R. G. ASE: ezúttal is volt mire visszatekinteni évértékelő közgyűlés Gyarmathy Katalin az ASE Örökös tagja elismerést vehette át hagyományosan sikeres évet tudhat maga mögött az Atomerőmű SE, hangzott el az évértékelő közgyűlésen. Dr. Kovács Antal elnök azt mondta, a hazai és nemzetközi sikerek mellett arra büszkék, hogy széles tömegbázisa van az egyesületnek. A versenyeredményekhez visszatérve: a felnőtt kosárcsapat harmadik lett 2013-ban a bajnokságban és a Magyar Kupában is. Cselgáncsban Bor Barna szerzett bronzérmet felnőtt Euróba-bajnokságon, neki is, Csoknyai Lászolónak is számos világkupa helyezése gazdagítja az ASE történelemkönyvét. Kajak-kenuban Kiszl Vanda öregbítette az egyesület nevét azzal, hogy egyesben második lett Kolumbiában úgy, hogy tartalékként utazott ki, de maraton világbajnokságon is dobogóra állhatott. Az ifiknél maraton Eb-n Török Aurél és Koleszár Zoltán harmadik helyezést szerzett, míg a síkvízi világbajnokságon, 100 méteren Boros Gergely hatodik lett, úgy, hogy néhány centivel maradt le a dobogóról. A sakk szakosztály felnőttcsapata az NB I-ben második helyen végezett, begyűjtötték egy utánpótlás Európa-bajnoki címet és Berkes Ferenc ötödször lett felnőtt magyar bajnok. Be- decs Ferenc szakmai igazgató még a női kosárlabda, a labdarúgás utánpótlás munkáját, a Gyarmathy Katalin Örökös tag lett természetjárók, vitorlázók és te- kézők eredményeit, programjait is kiemelte. Illetve azt, hogy vannak olyan tömegsport programok, amelyek ezreket mozgatnak meg. A legnépesebb a sportágválasztó, ahol 3000-en voltak tavaly, de az Atomfutásra is több mint 1200-an neveztek, nem beszélve az önkéntes szervezők tucatjairól. Átadták a közgyűlésen az életműdíjnak tekinthető ASE Örökös tagja elismerést. A díjazott, Gyarmathy Katalin alakulása óta aktív tagja az ASE-nak sportolóként, szervezőként is fontos szereplője egye- sületi sportéletnek különös tekintettel a természetjárásra, asztaliteniszre, tekére. ■ V. T. Gemenci Nagydíj: jubilál idén a kerékpárosverseny jubilál a Gemenci Nagydíj. A nemzetközi kerékpáros versenyt idén június 7. és 8. között rendezik. A viadal a hagyományos prológgal kezdődik, az 1450 méteres távot a Béla tér- Munkácsy u.-Ybl u.-Bezerédj u.-Béla tér útvonalon jelölték ki a szervezők. Az első szakasz, a 123 kilométeres, tömegrajtos országúti mezőnyverseny 16 órakor rajtol a Béla térről, a mezőny Harcot, Medinát, Szedrest, Jánosmajort és Kölesdet érintve várhatóan 19 órakor érkezik vissza a célba. Vasárnap a 95 kilométeres országúti mezőnyversennyel folytatódik a nagydíj, a kerekesek Őcsényt, Decset, Sárpilist, Várdombot és Bátaszéket is érintik, visszaérkezve a megyeszékhelyre egy 5,3 kilométeres körpályát (Béla tér-Bezerédj u.-Ybl u.-Munká- csy u.-Alisca u.-Csatári kör- forgalom-Béri B. Á. u.-Béla tér) kell még hatszor teljesíteniük a célba érkezésig. Természetesen idén sem marad el az esti gála, a háztömbkörüli kritériumverseny, amely 20.15 órakor rajtol, a résztvevők a Béla tér-Bezerédj u.-Wesselényi-Arany J.-Szent- gáli Gy. u.-Széchenyi u.-Garay tér-Béla tér útvonalon teljesítik a 45 kilométeres távot. A szervezők 90-100 indulóra számítanak, cseh, osztrák, szerb és szlovén csapatok már jelezték részvételi szándékukat. ■ R. G. Bartha László (világos mezben) és a paksiak az elmúlt hetekben nagyon belejöttek, és a Haladás otthonában is szeretnék folytatni jó sorozatukat