Tolnai Népújság, 2014. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2014-04-13 / 15. szám

HORIZONT - APRÓHIRDETÉS 2014. ÁPRILIS 13., VASÁRNAP 12 Összefogtak a beteg gyerekek érdekében segítség A gyógyulási folyamat akár le is rövidülhet, ha a szülő a sérült gyermek mellett lehet A Bethesda Kórház Országos Égési Centruma az ország egész területéről fogad beteg gyermekeket, akik sokszor hónapokat töltenek a kórház­ban. Ez jelentős nehézséget jelent a vidéki szülők szá­mára. Ennek a helyzetnek a megoldására indult egy társadalmi kezdeménye­zés, amelynek nagykövete Kováts Adél színésznő. VR-információ Összesen évente közel kétezer kisgyermeket látnak el a Bet­hesda Gyermekkórházban, ahol már több mint 12 éve mű­ködik az égési centrum. Ide az ország bármely településé­ről érkezhetnek égési sérülést szenvedett gyermekek, szü­leikkel együtt. Dr. Velkey György főigazgató elmondta: először „befogadták” ezt a gyógyító tevékenységet, bár még nem volt kötelezően ellátandó feladatuk, majd or­szágos központtá váltak, amely egész Magyarország területé­ről folyamatosan fogadja a sú­lyosan égett gyermekeket.- Az égés intenzív osztá­lyunkon kezelt gyermekek hetekig, sőt sok esetben hóna­pokig kórházi ellátásra szorul­nak. Az országos központban évente átlagosan 300 gyermek Kováts Adél színésznő a kezdeményezés egyik leglelkesebb segítőjeként népszerűsíti az anyaotthon megvalósításának tervét fekszik, közülük 70 az intenzív részlegre kerül felvételre. Eb­ben az évben van egy kiemel­kedő tervünk: egy anyaotthont szeretnénk létrehozni olyan nehéz helyzetben lévő szülők­nek, akiknek a gyermekei hu­zamosabb ideig - akár hónapo­kig - fekszenek nálunk. A Bethesda Kórház Alapít­vány azért tűzte ki célul ennek a tervnek a megvalósítását, mert egy gyermek gyógyulá­sát nagyban segíti, ha szülei a közelében vannak.- Mi orvosok és ápolók mindent megteszünk, amit tudunk, de az édesanyák és édesapák is nagyon fontos sze­replői a gyógyulási folyamat­nak - mondta el a főigazgató. - Jelenleg sajnos csak any­nyit tudunk biztosítani, hogy a szülők a kórtermekben ül­hetnek a gyermekeik mellett. Éjszakai szállásra, pihenésre nem tudunk helyet kínálni. Pedig ha az édesanyák meg­felelően kipihent állapotban vannak a gyógyuló gyermek mellett, a gyógyulási folyamat nemcsak elviselhetőbb lesz, hanem még le is rövidülhet. A szakember szerint ha a sérült gyermek hetekig, eset­leg hónapokig kórházban kell, hogy maradjon, és a szülők több száz kilométerre laknak, időben és anyagilag is nagyon megterhelő még az esetenkén­ti látogatás is a baleset miatt egyébként is többnyire önvád­dal küzdő szülőknek.- A család fizikai és lelki ter­hei épp akkor válhatnak emiatt elviselhetetlenekké, amikor a veszélyben levő kicsit kellene minden energiával gondozniuk és felé biztonságot és szeretetet sugározniuk. Mindezekért sze­retnénk segíteni ezeken a csa­ládokon, ezért kezdtünk bele az anyaotthon létrehozásába. Az épületet a református egyháztól kapták használatra, a kórház közvetlen szomszéd­ságában helyezkedik el, ezzel is biztosítva a szülő-gyermek közelséget. Nyolc különálló helyiséget tudnak létrehozni, ahol nemcsak az anyák ágyát helyezhetik el, hanem családok fogadására is alkalmas szobá­kat alakítanak ki. A komplett felújítási költség várhatóan 40 millió forintot tesz ki. Dr. Velkey György elmondta, hogy több magánadományozó mellett a társadalmi élet kü­lönböző közszereplői is felfi­gyeltek a tervükre és melléjük álltak. - Szeretném megemlí­teni az egyik leglelkesebb se­gítőnket, Kováts Adél színmű­vésznőt. Ő mint édesanya is jól ismer bennünket, mert gyer­meke nálunk gyógyult. Jaksa Petra, egy fiatal tűzoltóhölgy, illetve az önkéntes tűzoltók is népszerűsítik az ügyünket. A főigazgató reméli, hogy ha minden jól alakul, egy év múl­va, jövő tavasszal már az édes­anyák és édesapák rendelkezé­sére is állhat a felújított épület. KÖNYVAJÁNLÓ Nora Roberts: Acélos rózsa (A hold árnyéka 3.) Kolossváry Balázs: Tizenkettő eddig összesen 209 regény, több mint 400 millió eladott példány. Az írónő jól ismeri a férfiak észjárását, a férfi-női játszmákat, a féltékenységet, a szenvedélyt és az igaz szere­lem hatalmát. müveiben éppoly könnyedén repíti el az olvasót a zord skót-felföldi kastélyokba, mint a New York i társasági elit kö­reibe, otthon van a romantikus krimi és a misztikum világá­ban is. Regényei letehetetlenek! az acélos rózsa című, leg­újabb regényében rejtélyes kö­rülmények között eltűnik a ti­zenkét éves Liz, és a szülők ba­rátjukat, Colt Nightshade ma­gánnyomozót kérik meg, hogy derítse ki hollétét. Mivel Alt­hea Grayson rendőr hadnagy hivatalból ered a gyermekrab­lók nyomába, így útjaik talál­koznak. A két erős akaratú ember között hamarosan szik­rázik a levegő... „kirázott tőle a hideg, tudja? Olyan volt, mint egy pók. Csak nézett minket a sarokból.” Kiadja: Harlequin Kiadó www. harlequin, hu sokakat érintő regény a Tizen­kettő, ami egy sikeres, csalá­dos, de a magánéleti dolgaiban annál kiegyensúlyozatlanabb hátterű férfiről szól. A könyv három generáció történetén ke­resztül világít rá arra, hogy napjainkban mitől mehetnek tönkre házasságok és miért gondolják úgy férfiak, hogy majd egy másik kapcsolatban, vagy netán egy szerető oldalán rátalálhatnak a boldogságra... manapság a statisztikák szerint minden második házasság ku­darccal végződik, de aligha van olyan család, ahol ne merült vol­na már fel a válás gondolata. Sokan talán túl könnyen mon­danak le a közös életről, mások pedig a legvégsőkig ragaszkod­nak a menthetetlen kapcsola­tokhoz is. Milliónyian élnek két­ségek között, teszik fel maguk­nak az életben legalább egyszer a kérdést: vajon mi a nagyobb bátorság, menni, vagy maradni? A könyv nem felel igennel vagy nemmel, hiszen általános recept nem létezik, mégis egyértelmű választod: a legnagyobb áru­lás, ha nem tudunk dönteni. Könyvsorozat a betegek jogaiért hazánkban évente átlagosan mintegy 400-500 kártérítési per kezdődik, a megítélt kárösz- szeg mintegy 2 milliárd forintot tesz ki. Kiszolgáltatottság, alá­rendeltség, az emberi méltóság megsértése - tizenhat évvel a betegjogi törvény és tizenhárom évvel a betegjogi képviselői rendszer felállítása után, 2014- ben még mindig ugyanaz a helyzet az egészségügyben. Amit még egy - nem mellesleg műhibaügyekkel foglalkozó - bíró is megtapasztal, amikor sürgős műtétre szorul. Hidvégi- né Adorján Lívia a saját és férje kezelése során megannyi beteg­jogi sérelemmel találkozott. Olyanokkal, amelyet a Sáriné Simkó Ágnes bíróval írt, a be­tegjogok területét taglaló, há­rom kötetből álló könyvsoroza­tukban ugyancsak konkrét pél­dákat ismertetve mutatnak be. ORVOS eillOJOGVISZONYOK M (GtSZSÍGOGYBtK Műhibák és kártérítési perek az egészségügyben a betegek jogairól című kötet már két éve kapható, a Műhi­bák és kártérítési perek az egészségügyben címet viselő egy éve, a Felelősség- és beteg- biztosítások az egészségügyben című pedig most jelent meg. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉS INGATLAN Horvátországban appartmanok eladók, kiadók. Vodice. 06-30/6828-474 ------------------------------------------*31525* Má trában üdülő eladó. 06-20/773- 6016------------------------------------------*31503* Za lakaros központjához közel, szép me­diterrán családi ház, és a hozzá tartozó „Kati apartmanház” 6db apartmannal, tehermentesen, visszatérő vendégkör­rel, foglalásokkal, teljes berendezéssel 70 Millió Forintért eladó, www.katihaus . info------------------------------------------*31524* GÉ P ELADÓ forgódaru 11, híddaru 11-6,3 t-ig. Fesztáv: 5 m-től-14,5 m-ig. Fu­tómacskák: 11-12,5 t-ig. www.tel­kesgep.hu 20/9726-425-----------:--------------------------*31528* EL ADÓ lemezhengerítő: 4500 mm x 60 mm. Érdeklődni: 20/9726-425-----*31528* EL ADÓ plazma vonalhegesztő 6 m-es, Érdeklődni: 20/9726-425 www.telkesgep.hu —*31528* ELADÓ Sárközi lap: 105 cm x 105 cm mag: 20 cm. Eladó: raklapfóliázó gép. Érdeklődni: 20/9726-425-----*31528* EL ADÓ: Xerox Docucolor 8000AP di­gitális nyomdagép. Hétvégén is. Tel.: 20/9726-425-----*31528* EL ADÓ: 16 db irodakonténerből álló konténerház tetőszerkezettel komp­letten. Méret: 15 m x 22 m. www.tel- kesgep.hu 20/9726-425--------------------------------------*31528* Ela dók: kompresszorok, zsugorfóliázó, görgős pálya hajtással, 60-125 t gyors­járatú excenterprések, faipari gépek, DURMA idomvas darabológép. Excen­terprések: 40, 400 to, élhajlító 4 m-es, AWI hegesztőgépek. 20/9726-425 www. telkesgep.hu------------------------------------------*31528* ELADÓK: rozsdamentes állványok, Salgó polcok, szekrények, gurulós, rögzíthető ESD görgőkkel, műanyag ládák, www.telkesgep.hu Érdeklőd­ni: 20/2984-198--------------------------------------*31528* ME ZŐGAZDASÁG Körbálás szalma, Claas 380. kör­bálázó', IH 6,2 tárcsa, MTZ-82.1 el- adó.06-20/247-8240 ------------------------------------------*31520* MADÁRRIA^ZTÁS „műsas?, VADRIASZ­TÁS T: 06-30/9467-970 www.madarriaszto . hu------------------------------------------*31476* Öntöző berendezések eladók. 06- 20/497-0804------------------------------------*31519* ÁL LÁST KÍNÁL Utazó szimulátor pótkocsi építésre bon­tásra villanyhoz értő segédmunkást azonnal felveszek. Jogsi előny. 06- 30/9540-666------------------------------------------*31527* UTAZÁS Zalakaroson apartmanok kiadók, www. katihaus.info Tel: 06209836574------------------------------------------*31518* Zala karoson üdülő kiadó! T: 06/20/9829-697-------------------------------------------*31471* Előnevelt parasztcsirkék folyamatosan előjegyeztethetők Kiskunhalason. Ára: 330 Ft/db. 77/742-147 , 06-20/2978- 178------------------------------------------*31529* Sharolé üszők eladók. 06-30/6314-883 —‘-------------------------------------*31522* VEGYES Csapda eladó, kártékony állatok (pat­kány, nyest) elfogására alkalmas. 06- 20/448-4588------------------------------------------*31363* Ela dó: különféle berendezési tárgyak (bútor, lakásfelszerelés, textil stb.) köl­tözés miatt kedvező áron. 06-30/665- 6369------------------------------------------*31521* Te xtil porzsák minden porszívóhoz és ta­karítógéphez. +36-20/585-3524------------------------------------------*31379* Egé szség Házi ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 0670/5376682------------------------------------------*30633* Po tencia növelő-gyógynövényekből, mellékhatás nélkül. Tel: 0620/5853524------------------------------------------*31379* RÉ GISÉG Salgótarján! Fúvott, színes, festett vá­zákat, lámpákat veszekJ: 06/70/391- 2883------------------------------------------*31526* RUHÁZAT_______ NY UGATI használt ruha, cipő, lakás­textil nagyker. Házhoz szállítással is! Érd: +3630/413-0147

Next

/
Oldalképek
Tartalom